Kezdőlap Blog Oldal 496

Napközis tábor Őrbottyánban

A Krisztus-hit hitet ébreszt

2019. június 9-én, pünkösd ünnepén egy kisgyermekes fiatalasszony, Ficker Anna vallotta meg Krisztus-hitét azzal, hogy bemerítkezett.

Végtelen lehetőség?!

Június 19-én, a Baptista Egyházi Szociális Módszertani Központ szervezésében az egyház néhány munkatársa egynapos tereplátogatáson vett részt a Baktalórántházai járás néhány településén, ahol a Baptista Szeretetszolgálat Végtelen Lehetőség – Kísérleti programja folyik. Az alábbi képes riportunk fókuszában a járás, a projekt és legfőképpen a helyiek – munkatársak és az ott élő szegény emberek – állnak.

Bemerítés Újkígyóson

„Ő a Király! A megdicsőült Úr, a Király! Gyere, énekeld velünk, hogy ő a Király!”

…hangzott a dicsőítő csoport hívása Jézus dicséretére a bemerítési istentisztelet kezdetén az Újkígyósi Baptista Imaházban 2019. július 7-én, vasárnap délelőtt.

Filadelfiában jártunk

2018 tavaszán, amikor egyházunk országos közgyűlésére készültünk és olvasgattam a beszámolók anyagát, a Filadelfia idősek otthonáról szóló rész ragadta meg a figyelmemet. Az a gondolat született meg bennem, milyen jó lenne, ha a baptista iskolák és más baptista intézmények kapcsolata épülne. Ezt a törekvést az az élmény is erősítette bennem, amit a helyi idősek otthonában tett látogatásunk alkalmával tapasztaltam a diákok körében.

„…akikre nem volt méltó a világ…” (Zsid 11,38)

Krisztus által nyilvánvalóvá lett az Istenben elrejtett titok (Ef 3,9), és kibontakozott Isten üdvterve, szélesre tárta az üdvösség lehetőségét minden nép és minden ember számára.

Ennek azonban ellenzői is lettek. Voltak, vannak, akik féltékenységből, mások tévelygő vallási képzetek alapján vagy Isten ismeretének hiányából, megint mások egyenesen ördögi befolyás alatt állva, Krisztus személye elleni zsigeri gyűlölettel lépnek fel azok ellen, akik élni kívánnak a megváltói kegyelemmel.

Az ellenérzés sok területen és sokféle arculattal nyilvánul meg

Az esetek egy részében gúny tárgyává teszik az Istent keresők hitét és odaszentelt életét. Hazugsággal, hamis ideológiákkal, téveszmékkel akarják megzavarni a hívők gondolkodását, elbizonytalanítva őket a hitükben. Gyakori a megfélemlítés, fenyegetés. Világszerte előfordul, hogy erőszakos fellépéssel, a személyi szabadság korlátozásával, sőt a hívők lemészárlásával próbálják elnémítani a Krisztusról tanúskodó bizonyságtételt.

Minden korszakban voltak olyan kiemelkedő keresztények, akiket meggyőződésük és evangéliumi hithűségük miatt öltek meg. Meghaltak, mert szilárdan ragaszkodtak Megváltójukhoz és az evangélium igazságához.

Tisztelettel emlékezünk

Tisztelettel és csodálattal emlékezünk azokra a hittestvéreinkre, akik Krisztus megvallása miatt vállaltak szenvedéseket vagy éppen mártírhalált. Tehettek volna másként is, de az Úr iránti szeretetükben úgy döntöttek, hogy még az életüket sem tartják drágának, csak hogy bizonyságot tegyenek az Isten kegyelmének evangéliumáról (ApCsel 20,24), és ezért vállalták a halált is.

Tisztelet illeti azokat a ma élő hittestvéreinket, akik megalkuvás nélkül megvallják Krisztusba vetett hitüket, meggyőződésüket, és kiállnak mellette akkor is, ha emiatt valamely ellenérdekelt hatalom életveszélyesen megfenyegeti őket.

A keresztény vértanúság több és más, mint amit felszínes gondolkodással megérthetnénk belőle. Egyfelől igen heves lelki harc, küzdelem sok vívódással. Az életveszé-lyes fenyegetések alatt átélt agónia, de a vergődésben megfogalmazódó határozott kiállás: „még az életem sem drága” érte, a Megváltóért! Ez a hit győzelme.

Kérdések…

Másfelől kérdések sokasága:

Meddig vár az Úr?

Miért nem áll bosszút azokért, akikre nem volt méltó ez a világ, mert megváltottak, hűségesek, Isten országának mértéke szerint éltek a környező világ romlottsága ellenére is?

Miért azok halnak meg, akik új emberként lelki nemességre, Krisztus szeretetének gazdagságára eljutva áldást jelentettek környezetükre?

A válaszokat ma még nem tudjuk, de hisszük és tudjuk, hogy Isten felemeli és megdicsőíti azokat, akik életüket áldozták az ő nevéért.

A keresztény vértanú

Gondolkodásunkban a keresztény vértanú olyan ember, akit Krisztus megvallása miatt, illetve Urához való rendíthetetlen, megalkuvás nélküli hitbeli ragaszkodása miatt öltek meg, azaz vérével tanúskodott a Megváltó személyéről, igazságáról, istenfiúi voltáról. Megvallása személyes istenismereten, Krisztus-ismereten és az Úr iránti szereteten alapul.

Az ilyen győzelmes hívőkről kell elmondanunk, hogy a hitélet hősei ők, azok a nagyságok, akik a nemes harcot megharcolták, futásukat elvégezték, a hitet megtartották, és eltétetett számukra az igazság koronája, amelyet megad az Úr, az igaz bíró azon a napon nekik és mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését (2Tim 4,7–8).

Vértanúságra általában nem előre felkészülés alapján jut el az ember. A Krisztus-hitben élő személy hűségének és állhatatosságának következménye lehet a martüria – ellenséges támadások idején. A hívő ember Urára nézve él, más és más hívő társaihoz hasonlóan megharcolja személyes harcait, küzd kétségeivel, kísértéseivel, erőtlenségével, de lelki küzdelmei között felértékelődik benne Urának személye, és boldogan éli meg a Krisztushoz tartozásának valóságát. Fénnyel, örömmel ragyogja be életét az Úr szeretete: szereti őt a Megváltó, és mindennél értékesebbé válik számára, hogy Krisztushoz tartozik. És amikor ellenséges támadások között döntenie kell: megvallja-e Krisztust, vagy félénken visszahúzódik, elbújik, esetleg megtagadja őt, megérik benne a döntés: „megvallom Krisztust”. Így emelkedik lelki nagysággá társai fölé.

Ők az Úr hősies tanúi, akik e vívódásban bátorságot tanúsítanak, Úrnak vallják őt, és ezzel ismertté teszik személyes Krisztushoz tartozásukat is. Számukra is rettenetes a kín, a testi szenvedés, félelmetes a halál közelsége. Bennük is működnek az életvédő ösztönök. Gondolatukban sokféle érvet, mentséget találnak, hogy miért lenne jogos, hogy kimeneküljenek a szorongató helyzetből, de végül is nem ezt teszik. Nem menekülnek, nem bújnak el, hanem a szorongató körülmények közt felértékelődik szemükben a Krisztushoz tartozás, és mindennél nagyobbá, értékesebbé válik ez a kegyelmi állapot, mint a meghátrálók kudarca, későbbi önváddal, szégyennel leterhelt élete. Ott, azok között a szorongattatások között, melyekben választás elé állítják őket, felülről vett erővel válhatnak képessé az Úr megvallására. Krisztus hős lelkű tanúi ők, akiket nem volt képes elviselni Krisztus ellensége, és gyűlöletében kioltotta életüket.

Az Úr Jézus gyülekezetének e világi életét végigkíséri a vértanúság. Volt, van, hogy bizonyos időkben nagy számban gyilkolnak meg embereket Krisztusért. Sokan a világ előtt ismeretlenül, hívő közösségükkel együtt halnak meg. Ez azt is bizonyítja, hogy nem személyük elleni pogrom ez, hanem Krisztus elleni támadás. Mivel az Úrral, a királyok Királyával nem bírhat el az ellenség, ezért az ő népén, értékes, nemes hívőkön áll bosszút. Más nézőpontból értelmezve a vértanúságot: Krisztus ellenségei felől érkező nagyszerű bizonyságtétel, ha bennünket is úgy látnak, mint az Úr Jézus tanúit. Tisztelettel emlékezünk a múltbeli vértanúkra, és imádságban, hősiességüket dicsérve borulunk Isten elé azokért, akik e mai terjedő vallási türelmetlenség idején áldozzák életüket Krisztusért.

Bizonyos, hogy nem veszítik el jutalmukat.

Presbiteravatás a ferencvárosi Forrás gyülekezetben

Május 26-án a vasárnapi istentiszteleten a gyülekezet megerősítette Kotán Norbert testvért a szolgálatban azzal is, hogy az Úrtól kapott ajándékát elismerve presbiterré avatta. Norbert hívő családba született, 15 évesen merítkezett be a vácegresi gyülekezetben, részt vett a szolgálatokban is. Érettségi után a BME Építőmérnöki Karán tanult, közben bekapcsolódott a budapesti közös ifjúsági alkalmakba, tagja volt az ifjúsági bizottságnak. 2007-től hívásra besegített a Forrás gyülekezet szolgálatába, később tagja lett a gyülekezetnek. Megnősült, a vezetőség tagja lett. Három gyermekük van. Rendszeresen szolgál igével is a szolgálati beosztások szerint. Az avatási istentiszteleten bátyja, Kotán Béla lelkipásztor testvér szolgált igével. Az avatást Balla András testvér, a Presbiteri Tanács elnöke vezette.

Ő tett fel kérdéseket a szolgálat vállalásával kapcsolatban Norbertnek és feleségének az ünnepélyes fogadalomtétel előtt. Végül igei tanácsokkal is ellátva áldást kívánt szolgálatukra. Ezután az avatóbizottság tagjai: Balla András, Kotán Béla és Harsányi Gábor testvérek kézrátételes imával kirendelték a szolgálatra Kotán Norbert testvért. Köszöntésekkel szolgáltak: a Forrás gyülekezet részéről Harsányi Tibor presbiter, a budafoki gyülekezet részéről Gyaraki Péter presbiter, a család részéről Sarkadi Vilmos testvérek. Az alkalom végén szeretetközösségben, sütemények és üdítők mellett beszélgettek el a gyülekezetben vendégek és családtagok. Az Úr áldása legyen közösségünkben Kotán Norbert presbiteri szolgálatán!

Kispestiek pünkösdi kirándulása Pannonhalmára

Kispestiek a pannonhalmi apátság épülete előtt

Pünkösd hétfőjén, 2019. május 10-én a Kispesti Baptista Gyülekezet tagjai a hozzájuk csatlakozott érdeklődőkkel több mint ötvenen utaztak Pannonhalmára gyülekezeti kirándulásra.

Mint azt sokan tudják, Pannonhalma fontos szerepet töltött be a Kárpát-medence népeinek kereszténnyé válásában. Már a római korban jelentős missziós központ volt. Itt született Szent Márton püspök Kr. u. 316-ban, aki Savariában (Szombathely) végzett eredményes munkája után a gallok/frankok misszionáriusa lett.

Árpád honfoglaló vezérünk is megfordult ezen a tájon, és innen indult Pannónia meghódítására. Géza fejedelem kegytemplomot is építtetett itt Szent Márton tiszteletére.

Első keresztény királyunk, Szent István tette le a mai bazilika alapjait, melynek altemplomában ma is ott található az a márványtrónus, ahol a hagyomány szerint első keresztény királyunk is elmélkedett a szent isteni tudományok felett. Trónörökös fiát, Imre herceget is itt taníttatta az általa hazánkba hívott bencés szerzetesek által. Egyes vélemények szerint itt íratta le királyi trónja későbbi örökösének szánt „intelmeit” is.

Gyülekezetünk pünkösdi kirándulását és istentiszteletét sem lehetett volna alkalmasabb helyen megtartani máshol, mint itt, a magyar keresztény történelem ezeréves fellegvárában. Jó volt az autóbuszon oda és vissza a pünkösdi igék üzenetén elmélkedni, sokat énekelni és imádkozni.

Emlékezetes marad az apátságban, a bazilikában, a messze híres könyvtárban való barangolás, új ismeretekhez jutás. Nagyszerű volt gyermekekkel és fiatalokkal együtt játszani, valamint a felnőttekkel kiegészülve a környéket felfedezni és kirándulni. Isten adja áldását gyülekezetünk minden tagjára! Soli Deo gloria!

Isten éltesse Pali bácsit!

Beharka Pál orgonaművész, nyugalmazott teológiai tanár, közismertebb nevein „Beharka testvér” vagy „Pali bácsi”, akihez baptista közösségünk szinte minden szolgáló tagja személyesen is kötődik valamilyen formában, június 24-én töltheti be 90. életévét.

Gyermekségétől kezdve töretlenül hűséges szolgálata, mély alázata, előzékenysége, mindenkit megnevettetni képes jóízű humora, a családhoz és baptista közösségünkhöz, de legfőképp Istenhez ragaszkodó szeretete már életében elhíresült, tanúi ennek mindazok, akik ismerik vagy akár csak egyszer is találkozhattak vele. Talán nincs olyan gyülekezet, ahol ne tudnának idézni egy-két tőle hallott frappáns mondatot, humoros történetet. (Ezek összegyűjtése a hitelesség megőrzése végett még a jövő feladata…)

Lelkipásztor-nemzedékek, egyházzenei tanfolyamisták tanulták tőle nemcsak az Istennek szóló ének-zene szépségeit, de azt a lelkületet is, amely követendő példaként áll előttünk mind a mai napig.

Isten megáldotta őt a tehetségen túl erővel és szeretetteljes bölcsességgel is, a béketeremtés és mások szolgálatának ajándékával. Mindenkori diákjait az iránta való tisztelet és szeretet késztette tanulásra, sohasem a tőle való félelem. Szoros testvéri-baráti kötődései felekezeti vagy életkori határokat átívelően jellemezték egész pályafutását.

Kilenc évtizede alatt útját gyakran keresztezték sötét völgyek, szakadékok, megmászhatatlannak hitt szurdokok, haladást gátló tövisek. De Isten is mindig ott volt bátorításával.

Pali bácsi kedves feleségével, Monika nénivel sok évtizedes újpesti szolgálata után Kiskőrösre költözött a szeretetházba. Az ő megfogalmazásában: bár egész életében himnológiát tanított, most gyakorlati teológiából vizsgázik.

Beharka testvér a januári újpesti búcsú-istentiszteleten a következőket mondta el dióhéjban az életéről és átköltözésük döntéséről a gyülekezet előtt:

„Közösségben indult az életem, mégpedig a Baptista Árvaházban. Gyerekek között nőttem föl, száz testvérem volt ott. Test szerint egyke voltam a családban, de azok közül folyamatosan, akikkel lehetett, kapcsolatot tartottam. Most már csak öten vagyunk azok közül, akik akkor éltek.

És most elérkeztem egy olyan pontra, amikor szintén közösségbe megyek, csak pont ellenkezőleg, nem gyerekek közé, hanem hasonkorú emberek, többnyire idős emberek között fogom tölteni hátralevő napjaimat.

Tulajdonképpen döntésemet az befolyásolta, hogy kedves feleségem, Monika most olyan helyzetben volt, hogy meg kellett hoznom ezt a döntést, ami nem volt könnyű.

A Jóisten fontos dolgokban az életemben nagyon sokszor kézzelfoghatóan vezetett és mutatta, hogy merrefelé haladjak, mit kell félretennem, abbahagynom, mit kell elkezdenem. Édesapám az árvaház vezetője volt, és mindig arra tanított, hogy figyeljek arra, hogy azok a gyerekek, akik az árvaházban élnek, nagyon nehéz körülmények között kerültek oda. Mivel nem a felekezeti hovatartozás döntött, hanem az, hogy minél súlyosabb körülmények közül kerültek be, aszerint volt a felvétel.

Ha a magam helyzetére gondolok, mennyivel könnyebb nekem, mint azoknak a gyerekeknek volt. Rögtön a születésem pillanatáról: ahogy elmondásból értesültem, édesanyám leesett a padlásról, ahogy hozta le a ruhákat, lezuhant egész a lépcsőnk aljáig, úgyhogy rögtön kórházba került, és én hét hónapra születtem, hamarabb, mint ahogy illett volna. Az első nagy illetlenség, hogy ennyivel lerövidítettem ezt az időt. Édesanyámat nem sok jóval biztatták, azt mondták, hogy ezt a gyereket nem fogja innen élve kihozni. Hát kíváncsi lennék arra, hogy hányan élték meg a 90. évet azok közül, akik ilyen jól biztatták édesanyámat. Ötéves koromig élet és halál között voltam sokszor, és talán a gyerekekhez való vonzódásomat ez is elősegítette, hogy nagyon nagy szeretettel játszottak előttem a gyerekek az udvaron, futkároztak, amikor engem úgy vezettek ki az udvarra, félve, hogy nehogy összetörjem magam. De a Jóisten megsegített, tetszik látni, idáig is föl tudtam kapaszkodni.

Köszönöm a gyülekezetnek, hogy ennyi időn át élvezhettem a testvérek szeretetét, kedvességét, jóindulatát. Köszönöm az énekkar, harangzenekar szolgálatát. Örömmel hallgattam azóta is, mióta nem tudok így részt venni a szolgálatban. A Jóisten megáldotta azt a munkát, amit egyik fő feladatomnak éreztem, munkatársaimmal együtt, hogy olyan énekeskönyveket, kórusgyűjteményeket adjunk ki, amelyek énekei nagyon sokféle igehirdetéshez alkalmasak.

Hálás vagyok a Jóistennek, hogy el tudtam fogadni azt a pillanatot, amikor úgy éreztem, hogy tovább kell adnom a szolgálatomat, az orgonánál is Tóka Ágoston testvért külön ajándéknak érzem.

A gyülekezetnek mit tudnék ajánlani? A legnagyobb dolog, amire figyelni kell, az egymás iránt való szeretet, a megbocsátás. Így lehet eredményes munkát elérni, hogy ne antievangélisták legyünk, hogy megkritizáljuk a szolgálattevőket. Úgy érzem, akkor lesz áldott és hatásos, hogyha közös nagy szeretetben tudják végezni ezt a munkát. Köszönöm lelkipásztor testvérnek is a sok szeretetet, amivel körülvett. Hadd említsem még Kovács István testvért, aki nagyon nagy szeretettel segített engem. Köszönöm szépen.”

Az akkor elhangzott köszöntések közül hadd álljanak itt Tóka Ágoston gondolatai:

„Azokat szeretném képviselni, akik a legeslegtöbbet kaptak tőled, Pali bácsi.

  1. Egy kevésbé elvont dologgal kezdem: kb. egy könyvtárnyi kotta és zenei könyv, ami egykor Pali bácsié volt, most nálam van. Nekem adta. Felbecsülhetetlen érték. Legyenek jó reménységgel a testvérek, ha mindet elolvasom és megtanulom, 20-30 év múlva egész tűrhető muzsikus leszek. Úgy fogadtam el ezeket, mint aki mindet szeretné elolvasni és megtanulni.
  2. Minőségi idő. Pali bácsi nem sajnálta tőlem az időt és még a családi asztalnál a helyet sem, nagyon sokszor ülhettem ott, ahol a régi anekdoták előkerültek, szép ajándékként emlékszem erre.
  3. A jó példa. Sok ismerősöm van, akik sok dologban véleményt tudnak alkotni, de kevesen, akik ezekhez a megfelelő jó példát is hozzá tudnák társítani. Csak reménységem van arra, hogy diákként, tanárként, gyülekezeti szolgálattevőként követni tudom a jó példát, amit láttam, és később férjként, apaként, nagyapaként felismerhető lesz, hogy jé, ez az ember nemcsak hasonlóan orgonál vagy tanít, mint Pali bácsi, de úgy szereti a feleségét, a gyerekeit, az unokáit is. Nagyon kevés olyan embert tudok mondani, akitől ilyen nagy értéket kaptam volna.
  4. Identitás. Sokan nem tudják ma a fiatalok közt, merre visz az útjuk. Az én utamat könnyűvé tetted, mert nekem csak azt kell folytatnom, amit elkezdtél, itt a gyülekezetben, a családomban, a leendő családomban, művészként és tanítványként, tanárként. Pali bácsi házassága előttem is mindig példa volt, és egyszer megkérdeztem: Hogy csináljátok, Pali bácsi? Öt-hat évvel ezelőtt volt, de nekem majdnem mindennap eszembe jut, négy szó: sok imádság, sok humor. Nem vesztek el ezek a pillanatok, amiket együtt töltöttünk. A kapcsolatunk színtere változik, de nem szűnik meg: tegnap megjavíttattam a kocsimat, amikor csak tudok, meg foglak látogatni, megyek én még a te utcádba, Pali bácsi!”

Kedves Pali bácsi, sokkal tartozunk neked! Köszönjük, hogy elénk élted/éled a krisztusi szeretet gyakorlati teológiáját! Adjon Isten sok erőt mindahhoz, ami még előtted van, szeretetet köréd, és teljesítse szíved jó vágyát: Zsolt 37,4! Isten éltessen sokáig!

Az Úr munkája Pilisvörösváron

A Pilisvörösvári Baptista Közösség május 12-én tartotta alapkő-elhelyezési ünnepségét. Az egyház nevében Mészáros Kornél, a Magyarországi Baptista Egyház főtitkára a 122. zsoltár szavaival mondott köszöntőt, kívánt békességet a közösségnek, boldogságot az épülő ház falain belül, és minden jót Isten népének, a megjelent ünneplőknek. Testvérünk hálaadással áldást kért a helybeli lelki közösségre, hogy Jézushoz tudjanak jönni a megfáradt lelkűek, és mindenki találjon megnyugvást őbenne, Isten házában akár a közeli, akár a távoli jövőben.

Rácz Lajos testvér az újonnan születő gyülekezetek és a Bicskei Baptista Gyülekezet nevében a 126. zsoltárral köszöntötte a közösséget és vendégeit. „Akik könnyezve vetnek, ujjongva arassanak” – ezzel a gondolattal kért áldást az építkezésre és a missziómunkára, hogy igazi otthona legyen minden korosztálynak, akik lelkileg-szellemileg erősek, és így áldás tudnak lenni környezetükben.

Dani Zsolt lelkipásztor testvér a Szentendrei Baptista Gyülekezet nevében azt az áldást kívánta a közösségnek, hogy valóra váljon az 1Sám 2,30 szerinti ige: „mert akik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek…”

A Pilisvörösvári Baptista Közösség hálás minden eddigi támogatásért és minden imádságért!