Kezdőlap Blog Oldal 473

Hol szorít a cipő?

2020. január 25-én a Gyulai Baptista Gyülekezet adott otthont az országos Vitalitás konferenciának. A találkozóra elsősorban a Körösvidék gyülekezeteiből érkeztek testvérek, de jöttek Debrecenből is. Összesen körülbelül hatvanan vettek részt az egynapos alkalmon.

A Magyarországi Baptista Egyház közleménye

A Magyarországi Baptista Egyház a mai napon tartja Társadalmi befogadás című konferenciáját. Ennek során bemutatjuk, hogy gyülekezeteinkben, valamint oktatási és szociális intézményeinkben felelősségteljesen és széles körűen együttműködünk a különféle nemzetiségekkel, köztük cigány embertársainkkal, a hátrányos helyzetűekkel, illetve a fogyatékkal élőkkel. Mindezekben a Biblia útmutatását követjük: „fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket az Isten dicsőségére.” (Rómabeliekhez írt levél 15,7) Isten szeretetével és az egész népünk iránt érzett felelősséggel végezzük szolgálatunkat akkor is, ha időnként a társadalom egyes szereplői negatívan ítélnek meg bennünket bibliai értékrendünk miatt.

A befogadás és közösségi együttműködés során sajnálattal és szomorúan értesülünk arról is, hogy önkormányzati vezetők, civil szervezetek és politikai pártok vezetői egyre gyakrabban negatívan és ellenségesen láttatják  a Krisztust követő férfiak és nők, valamint családok szerepét és szolgálatát. Arra kérjük a társadalom meghatározó szereplőit, véleményformálóit, hogy egymás befogadására, az egymás iránti tiszteletre és az együttműködésre törekedjenek a nagyobb közösség, országunk népe érdekében.

Mindezektől függetlenül mi baptisták azért imádkozunk és dolgozunk, hogy személyes, gyülekezeti és intézményi szolgálatainkkal mindenki számára áldássá legyünk.

Budapest, 2020. január 30.                        

a Magyarországi Baptista Egyház elnöksége

„Minden baptista misszionárius”

Vajon mire alapozta világszerte ismertté vált mondatát az első kontinensbeli baptista testvérünk, Johann Gerhard Oncken?

AlapVető 3. évf. 2. szám

Megjelent a szociális módszertani hírlevél következő száma, amelyben a szokásos igei gondolatok, szakmai ajánlások mellett megismerkedhetünk a Menedékvárosban megvalósuló sokszínű szociális-missziós szolgálatokkal, illetve egy leépüléstörténettel a szenvedélybetegeket segítő Boldogkerti Támogatott Lakhatás vezetőitől.

Nemzetközi homiletikai konferencia Magyarországon

A Magyarországi Református Egyház és a Károli Gáspár Református Egyetem ad otthont a Societas Homiletica 14. nemzetközi konferenciájának 2020. augusztus 7. és 12. között. A nemzetközi homiletikai társaság a prédikálás oktatóit és kutatóit gyűjti egybe a világ minden sarkából, várják a magyar előadók jelentkezését is. Idei konferenciájuk címe: Preaching Toward Truth.

A romokból ma is élet fakadhat

Imádattal teli örömünnepre gyűlhettünk össze a Balatonszemesi Baptista Gyülekezetben 2019. december 22-én, amikor kilenc fehérruhás osztotta meg a jelenlévőkkel, hogy Isten milyen csodát tett az életében.

Csapatjáték szerelemmel Házasság hete – 2020

Hazánkban 2020-ban tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával.

Kész vagy az örömre?

Ismét megrendezik Magyarország legnagyobb ökumenikus ifjúsági vezetőképző konferenciáját

Gondolatok a Pesterzsébeti Baptista Gyülekezet énekkarának újpesti vendégszolgálatához

A gyülekezetünk énekkara fontosnak tartja, hogy éljen azokkal a lehetőségekkel, amelyek akár közösségünkön belülről, akár kívülről érkezve lehetővé teszik, hogy a zene nyelvén közvetítse az evangélium szabadító üzenetét.

Újabb bemerítés Szentendrén

Advent második vasárnapján 2019-ben másodszor mozdult meg a víz a szentendrei imaházban.