Kezdőlap Blog Oldal 432

AlapVető, baptista szociális hírlevél 2021. január

Kedves Olvasónk!

2021-ben módszertani központunk megújította baptista szociális hírlevelét. Egyik oka ennek, hogy szélesebb olvasókört szeretnénk elérni a jövőben. Tervünk, hogy a szociális segítő munka a baptista gyülekezeti közösségben ismert és gyakorolt tevékenység legyen. Baptista egyházi fenntartásban rendkívül sok szociális szolgáltató működik az országban. A gyülekezetekben sokan talán nem is ismerik azt a baptista szolgáltatót sem, aki a saját településükön működik. Szeretnénk, ha a gyülekezeti közösség és a szolgáltató szervezetek közelebb kerülnének egymáshoz. A segítő munka igazi társadalmi szolgálat, az evangélium útja az emberekhez, nem csak a rászorulókhoz. Ezentúl havi rendszerességgel megjelenő lapozgatós hírlevelünket, kicsit módosított tartalommal, gyülekezeteink tagjainak, a szociális intézményeinkben élőknek és minden külső érdeklődőnek készítjük.

Az AlapVető baptista szociális hírlevélre feliratkozni a modszertan@baptist.hu címen vagy honlapunkon (szocialismodszertan.hu) lehet.

Egymást építjük a családban

A hónap igéje

„…építse egyik a másikat, ahogyan teszitek is.” (1Thessz 5,11)

A hónap gondolata

Mindenki szeretné, hogy családja boldog legyen, hogy jól éljenek. A felnőtt családtagok jóhiszeműen igyekeznek erre azon az úton, amit ők jónak és célravezetőnek gondolnak. A gyerekek számára pedig a legtöbbször magától értetődik, hogy az a helyes minta, amibe beleszülettek.

Vannak családok, melyek az anyagi biztonságot helyezik mindenek fölé, mondván, szegényen nem lehet boldog az ember. Mások a fogyasztói kultúra adta lehetőségek megragadását, hogy minél több kényelem, utazás, extra szolgáltatással való élés ne legyen megvonva tőlük. Megint mások a karriert, a többre jutást, a kiemelkedést tartják a legfontosabbnak. Egyesek az egyén családnak való alárendelését látják kívánatosnak. A sor hosszan folytatható.

A társadalom különféle csoportjai sokat vitáznak egymás között arról, hogy melyek a legfontosabb családi értékek, melyek szabályozzák a mindennapokat. A családok ebben a választásban egyébként nagy szabadságot élveznek. A keresztény családokban általában határozottabb és természetesen biblikusabb értékek és elvek érvényesülnek.

Két kérdés megválaszolása segíthet minden családnak – szülőnek és házastársnak egyaránt – abban, amikor értékeket, elveket és gyakorlatokat választ és használ.

Az elsőt akkor tesszük fel magunkban, amikor konkrét családi eseményben vagyunk benne. A kérdés így hangzik: Ebben a helyzetben mivel segítem legjobban az ő emberi, lelki, személyiségbeli fejlődését, és mivel gátolom? A megtalált válasz utat mutat, hogy elkerüljük az ösztönös reakciónkat, a másik vagy a családtagok elvárásának kielégítését, hanem valóban őt – az épülését, a fejlődését – helyezzük előtérbe.

A második kérdést akkor tesszük fel, amikor akár egyedül, akár a párunkkal vagy az egész családdal hosszú távra keressük a magunk és a többiek fejlődésének jó feltételeit, keretét. És a kérdés így hangzik: A családtagom – párom, gyermekem – személyiségének, lelkének, hitének, emberségének hol van a legnagyobb szüksége fejlődésre, épülésre, és azt hosszú távon milyen viszonyulásommal, cselekedetemmel fogom segíteni, illetve mivel gátolhatom? Az erre adott válaszunk – és ha aszerint élünk is – segít abban, hogy jó, mindenki épülését segítő mederben folyjon a családi életünk. Akkor valóban építjük egymást, ami a lényege a családnak.

A hónap gyakorlata

Beszélgessünk minél többször házastársként, szülőként őszintén egymással arról, hogy mi segíti és mi gátolja családtagjaink épülését, fejlődését!

A hónap imája

Jó Atyám, Istenem, szeretem családom tagjait, és arra vágyom, hogy velem együtt az ő életük is kibontakozzon. Arra vágyom, hogy láthassuk és tapasztalhassuk egymás fejlődését, és azt a mi építő jelenlétünk erősíthesse. Add, hogy bátran, bölcsen és szeretettel tegyük! Ámen.

Mire készüljenek most a gyülekezetek?

Egymás megértésére

A járványügyi korlátozások – és újabban a vakcina kérdése – a társadalomban erősen átpolitizálódott. Szinte nem lehet úgy megszólalni a témában – még szigorú szakmai ismeret és tudás alapján sem –, hogy az elhangzottakat ne kapcsolják rögtön valamelyik politikai párt véleményéhez, szándékához. Ez minden bizonnyal a gyülekezeti tagok egy részét is befolyásolja, s így némelyek képtelenek elvonatkoztatni az aktuális politikai tematizációtól, ami jelentős frusztrációval párosul. Ahogy a társadalomban, úgy a gyülekezetekben is tapasztalható, hogy sokféleképp értelmezik a járványhelyzetet. Talán szélsőséges Covid-tagadók alig-alig találhatók az egyházban, de ha a korlátozások feloldására vagy a vakcinákra gondolunk, már sokkal több egymásnak ellentmondó nézet van jelen egy időben. Vannak, akik egyszerűen nem is értik, hogy miért nem lehet már újra teljes részvétellel istentiszteletet tartani az imaházakban, templomokban (közöttük találhatók azok, akik a vallásszabadság akadályoztatását látják a mostani helyzetben). Mások csak akkor látnák idejét az újranyitásnak, ha a gyülekezet védettsége (átoltottság, betegség által szerzett immunitás) már elérné a 60%-ot. Az ördög pedig ezekben a részletkülönbségekben fogja keresni azt a rést, ahol a testvérek közé férkőzhet majd úgy, hogy egymással hadakozzanak. Talán erre a helyzetre is áll Pál apostol tanácsa: „Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál.” (Fil 2,3)

A közösséghez való ragaszkodásra

A hosszú járványidőszak némelyeket elidegenített a gyülekezeti alkalmak látogatásától. Persze a többség vélhetőleg minden lehetőséget megragad arra, hogy a megváltozott körülmények között se szakadjon el a közösségtől, a testvériségtől, és meg is találja azokat a – sokszor újszerű – lehetőségeket, amelyek megadják a közösségápolás keretét. Vannak olyanok is, akikben a valóságos jelenlétű alkalmak régóta tartó hiánya csalódást ébresztett, és ez a csalódás nem engedi, hogy meglássák: a jelen körülmények sem szakítanak el bennünket sem Isten szeretetétől, sem testvéreinktől. De magunkat sajnos elszakíthatjuk, kivonhatjuk a közösség életéből. Ha nem vesszük észre ennek a veszélyes voltát, a csalódás könnyen keserűségbe fordul. Arról pedig tudjuk, hogy ha felnövekszik – a kegyelemtől való eltávolodás következtében –, akkor a keserűséget a bírálat fogja követni, a bírálatot vádaskodás, a vádaskodást sértődöttség, a sértődöttséget távolságtartás, esetleg a közösségtől való elmaradás. Nagyon kell hát vigyáznia mindenkinek magára, szeretteire és barátaira, hogy „a keserűség gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokakat meg ne fertőzzön” (Zsid 12,15)

Megújulásra, változásra

A hosszú idő utáni visszatérés egyesekben majd azt a vágyat erősíti fel, hogy oda térjünk vissza, ahol abbahagytuk. Mintha semmit nem tanultunk volna a járvány alatt. Mintha semmi változás nem történt volna bennünk. A gyülekezeteknek minden bizonnyal már most kell elkezdeniük a közös gondolkodást, beszélgetést arról, hogy ki-ki mit tanult, mit változott ez alatt az idő alatt. Mire jöttünk rá, mit lenne érdemes végre változtatni, mit kellene abbahagyni? Minden újrakezdés sokkal nagyobb áldozattal jár, mintsem hogy úgy teszünk, mintha semmi nem történt volna. Sokan szeretnék újrakezdeni krízisbe jutott kapcsolatukat. Mindent megtesznek, hogy visszafogadja őket a másik, csak változni ne kelljen. Némelyek a gyülekezetbe való visszatérést is gondolhatják így. Pedig nem mehetünk vissza az időben. Aki már leérettségizett azóta, annak nem kell visszamennie a gimnáziumba, aki munkába állt, annak nem kell állást keresnie, akinek gyermeke született közben, annak nem kell gyermekre várnia. Egy megváltozott közösséggel térünk vissza a gyülekezetbe hamarosan. Akik ezt elfelejtik, sok-sok szenvedést okozhatnak majd saját közösségüknek, pedig már az elmúlt időszak is többeknek járt testi vagy lelki szenvedéssel. Ezért beszél hozzánk Péter apostol így: „Szeretteim! A szenvedés tüze miatt, amely megpróbáltatásul támadt közöttetek, ne csodálkozzatok úgy, mintha valami meglepő dolog érne titeket.” (1Pt 4,12)

A kérdés valójában ez: Hogyan lehetek a legjobban felkészült arra, amikor majd ismét együtt lehet a gyülekezetünk az imaházban, a templomban? Milyennek kell lennem, hogy Jézus Krisztus is azt mondhassa majd rólam, hogy felkészült ember vagyok?

Házasság hete

Hazánkban 2021-ben tizennegyedik alkalommal rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. Az országos rendezvénysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára, valamint hogy segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek.

A rendezvénynek minden évben más szlogenje van, az idei: „Ezerszer is igen!”, és minden évben van egy házaspár arca is, 2021-ben Pálúr János orgonaművész és felesége, Pálúr Kornélia.

Mi is a házasság hete?

Közel két évtizede Angliából indult el ez a kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. A házasság hetét – amelyhez hazai és nemzetközi szinten is számos ismert közéleti személyiség csatlakozott kifejezve elköteleződését a házasság, a család ügye iránt – mára 4 kontinens 21 országában ünneplik. Hazánkban az országos eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával, számtalan nagyváros, település, közösség részvételével. A Házasság Hete Szervezőbizottsága által koordinált központi programok fővédnöke 2013 óta Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.

A házasság Isten csodálatos ajándéka és gondoskodása az ember számára, amelyben a felek megtapasztalhatják a feltétel nélküli szeretet, a hűség és az őszinte megbocsátás értékét egy nekik rendelt, de nem tökéletes társon keresztül. A házasságban egy férfi és egy nő saját elhatározásából elkötelezi magát, hogy egymás bátorítására, segítésére és védelmére törekszik egész életében. Ilyen módon a házasság felelősségteljes, biztonságos és meghitt közösséget jelent számukra, és áldásul szolgál életük minden más területén is.

A házasság hete olyan széles körű összefogásra törekszik, mely gyakorlati példamutatással, tudományos kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel támasztja alá a házasság örökkévaló értékét. Bátorít minden olyan helyi kezdeményezést, amely hidat épít az adott közösség környezetében élő házaspárok és családok felé, amely segíti életüket, boldogulásukat. Nyíltan beszél a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről és feszültségeiről. Igyekszik bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni a házasokat és házasulandókat, valamint a teljes helyreállás reményét ébren tartani azokban, akiknek a kapcsolata válságban van, illetve valamilyen ok miatt megszakadt.

Programok

A házasság hete központi programjaink listája megtekinthető a hazassaghete.hu oldalon. Központi programjaink nincsenek regisztrációhoz kötve. A házasság hete mozgalomhoz kapcsolódó 2021-es további programok – melyeket nem a Házasság Hete Szervezőbizottsága szervez – listája szintén megtekinthető a honlapon. A programok listája folyamatosan frissül.

Az erdélyi programoknak a szervezők készítettek egy külön honlapot, ahol tájékozódni lehet a magyar nyelvű erdélyi, romániai programokról.

a Házasság Hete Szervezőbizottsága

A Magyarországi Baptista Egyház Országos Tanácsának 2021. január 26-án hozott határozata

A Magyarországi Baptista Egyház gyülekezetei az egyház operatív tanácsának ajánlásai alapján 2020. novembertől elsősorban online módon tartották istentiszteleteiket, maximum 10 fő, elsősorban szolgáló testvér jelenlétével, a járványügyi intézkedések figyelembevétele, betartása mellett.

Az egyház Országos Tanácsa 2021. január 26-án tartott ülésén módosította eddigi ajánlását, hangsúlyozva, hogy alapesetben a gyülekezetek által tartott istentiszteleti és egyéb találkozásokért, a vonatkozó szabályok betartásáért a lelkipásztor és a gyülekezetvezető felelős. Javasoljuk, hogy a gyülekezet vezetősége a további járványügyi feladatok koordinálására hozzon létre egy testületet, vagy jelöljön ki felelős személyt. (Amennyiben ez már megtörtént, érdemes megerősíteni a megbízatást.)

Istentiszteleteinket 2021. január 27-től is online módon tartsuk és közvetítsük, azonban az alábbi irányelveket betartva, hibrid megoldással, korlátozott módon, személyes jelenlétre is van lehetőség.

1. Az imaházak adottságait figyelembe véve határozzuk meg az istentiszteleteken részt vevők maximált létszámát. Az istentiszteleti terem teljes alapterületét figyelembe véve – beleértve a karzat területét is – minden jelenlévőre jusson minimum négy négyzetméter alapterület.

2. Az 1,5 m-es távolságtartás a továbbiakban is előírás, emiatt a padok vagy székek elhelyezése ennek a figyelembevételével történjen.

3. A kézfertőtlenítés a bejáratoknál minden belépésnél történjen meg.

4. A takarításra, fertőtlenítésre, szellőztetésre helyezzünk nagy hangsúlyt, kiemelten figyelve a fertőtlenítésre az illemhelyek esetében is.

5. A maszk használata kötelező! Nem mindegy, milyen maszkot viselünk. Ajánlott a sebészi vagy a textilmaszk, természetesen nagyobb hatékonyságú maszkok (FFP2, FFP3) is használhatóak, de semmiképpen ne használjon senki olyan szelepes maszkot, ami csak befelé, a viselő irányában szűr, de a kilégzésnél akadálytalanul távozik az esetleges fertőzést hordozó levegő.

6. Tudjuk, hogy magabiztosabban vesznek részt alkalmainkon, akik már megkapták a koronavírus elleni védőoltást, vagy átestek a vírusfertőzésen, de mégis legyünk figyelemmel egymás testi-lelki egészségére.

7. Szakemberekkel egyeztetve az éneklésnél is önmegtartóztatást kérünk a gyülekezetektől, tudva, hogy az először légúti fertőzést okozó vírus éneklésnél még jobban terjedhet. Az istentiszteletek hosszúságánál is tanúsítsunk önmérsékletet!

8. Ne felejtsük, hogy a krónikus betegségben lévők és az idősek számára veszélyesebb ez az időszak, így legyünk még körültekintőbbek az idősödő és beteg testvérekkel való kapcsolattartásban.

Mindent meg kell tennünk, de abban a hitben járunk, hogy az Úr védelmére is szükségünk van. Ő tudja, mi a terve velünk, mi az oka a kialakult helyzetnek, és mit akar bennünk vagy általunk elvégezni ebben az időben.

Teológiai nap Karcagon

2020. szeptember 20-án teológiai nap volt Karcagon. Az előadó prof. dr. Almási Tibor, a Baptista Teológiai Akadémia rektora volt. Délután a BlesSing Együttes énekelt. Vezényelt dr. Almási Kornél Zsolt karnagy, a BTA Zenetudományi Intézetének igazgatója.

A gyülekezetet Pesti Csaba lelkipásztor köszöntötte az 1Sám 30,6 versével.

A délelőtti igehirdetés témája: A mi kísértéseink. Alapige: Jak 1,12–18. A kísértés nem tartozik a legvonzóbb dolgok közé, mégis számolnunk kell vele, mert senki sem mentes alóla.

A kísértésnek kétféle kimenetele van: bűn vagy győzelem: – elbukunk, aminek vége a halál – megedződünk a harcban, erősödik a hitünk, Isten segítségével győzünk. A kísértés a bűn vagy a győzelem előszobája.

Vannak olyan élethelyzetek, amikor beleesünk (akaratunk ellenére) a kísértésbe, de vannak olyanok is, amikor belesétálunk.

„Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek.” (Mt 26,41) „Mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe.” (Jak 1,14)

A sátán nagyon jól tudja, hogy mivel etessen be, kinek mi a leggyengébb pontja. Amikor elvesztjük kritikai érzékünket, elbukunk. Csúfos vereséget szenvedünk, a sátán pedig jót kacag. Óriási kudarc a vég. De Isten nem enged feljebb kísérteni annál, mint amit el tudunk szenvedni, sőt a kísértéssel együtt a kimenekedést is megadja.

Ha a kísértésből Isten segítségével kijutunk, igaz ránk is az ige: „Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek.” (Jak 1,12) Hogy ne legyen újabb bukás, figyelmeztet az ige: „Álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek.” Isten megszán bennünket, talpra állít, győzelmet ad. Fogadjuk el a segítségét!

Délután Jézus megkísértéséről szólt a prédikáció a Mt 4,1–11 versek alapján:

Az első kísértés akkor történik, amikor a sátán Jézusnak 40 napi böjt után kenyeret kínál. „Mondd a köveknek, hogy változzanak kenyérré!”

Ismeri a szükséghelyzetet, Jézus pedig ismeri az Igét. Meg van írva: nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából jön.

A második alkalommal a sátán Jézust a templom párkányára állította, és ezt mondta: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat…” Jézus újra igével válaszol. Meg van írva: „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!”

A harmadik alkalommal a sátán megmutatta Jézusnak a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta: „Mindezeket neked adom, ha leborulva imádsz engem.” Mintha ő lenne a világhatalom. Jézusnak ez mind semmi, mert az Atya oly nevet adott neki, amely minden név fölött való, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse, hogy Jézus Krisztus az Úr az Atya Isten dicsőségére (Fil 2,9–11). Pozíciócsere nincs! Jézus határozottan elutasítja. „Távozz tőlem, sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj! Ekkor elhagyta őt az ördög egy időre, és angyalok mentek oda és szolgáltak neki.” Jézus ismerte a Bibliát. Te mennyire ismered? Ha minden lehetőség kiesik a kezedből, a szívedben lévő bibliaverseket a Lélek eszedbe juttatja, és az ige kardjával tudsz harcolni.

Ezután a teológiáról hallgattunk meg rövid ismertetést. Az énekesek lélekemelő szolgálata színesítette délutánunkat, befejezésül közösen énekeltük el a „Feltámadt Hős”-t. Volt lehetőség Almási testvér könyveiből 50%-os áron vásárolni. Együttlétünket szeretetvendégséggel zártuk.

Sok áldásban volt részünk. Hálásak vagyunk a tanításért, az énekekért, a vendégekért, akik eljöttek hozzánk, és azért, hogy Isten áldott napsugarával bearanyozta ezt a szabadtéri istentiszteletet.

A Baptista Szeretetszolgálat folytatja az adományok gyűjtését a horvátországi földrengéskárosultak javára

A minap történt, hogy egy szép korú hölgy bekopogtatott a Baptista Szeretetszolgálat központi irodájának ajtaján. Elmondta, két takarót szeretne felajánlani a horvátországi földrengés károsultjai részére, majd elővette a plédeket megmutatni, hogy tiszták és újak. Hozzátette, ezeket ő maga horgolta és bélelte, azaz rászánta az idejét és beletette szeretetét. Kérte, ha lehet, akkor egy kisgyermekes család kapja meg a takarókat, mert puhák és jól melegítenek.

Valamivel később egy másik hölgy érkezett hozzánk egy pár új gumicsizmával és 4 darab készételkonzervvel, de akadt olyan magánszemély is, aki egy áramfejlesztőt ajánlott fel. Nap mint nap találkozunk ilyen és hasonló történetekkel a szeretetszolgálatnál. Adományozóink bizonyára megéltek már hasonló élethelyzeteket, bele tudják képzelni magukat a szerencsétlenül járt emberek helyzetébe, és azt adják, amit tudnak. A pénz- vagy a tárgyi adománnyal együtt szívük egy darabját is…

Amikor mi, a szeretetszolgálat munkatársai, önkéntesei ismét útnak indulunk Horvátországba, a helyszínen a tárgyak, eszközök átadásakor elmondjuk majd, hogy mindezt a magyar emberek küldik szeretettel! Az ilyen pillanatok a munkatársaknak és az önkénteseknek is erőt és lendületet adnak az olykor veszélyes területeken történő munkavégzéshez. Köszönjük a folyamatos támogatást, a szolidaritást és a szeretetet!

Horváth Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat horvátországi programjának vezetője

Adományozási lehetőségek:
– telefonon 1355-ös baptista adományvonalon, hívásonként 300 forinttal,
– átutalással Unicredit Bank 10918001-55555555-55555555 bankszámlaszámra „Horvát földrengés” közleménnyel,
– online adományozással a http://www.baptistasegely.hu/adomanyozas oldalon.

EGYH-KCP-20-P-0082

A Magyarországi Baptista Egyház a 2020. évben támogatásban részesült a
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül, a Miniszterelnökségtől, mely támogatást az egyház egyházi személyként szolgálatot teljesítő lelkipásztorainak jövedelemkiegészítésére használta fel.

Megnyílt az Új Esély Központ Veresegyházon

Január elején megnyitotta kapuit a veresegyházi Új Esély Központ, melyet a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió hozott létre. Az intézmény célja, hogy a nehézségekkel, függőségekkel vagy pszichés betegségekkel küzdő emberek hatékony szakmai és lelki segítséget kaphassanak.

A humánus beállítottságú, keresztény szellemiségű kollégák álláskeresési tréningekkel, tanácsadással, csoportos foglalkozásokkal és adományokkal segítik a helyieket mindennapi kihívásaikban. Drenyovszki László intézményi lelkész pedig a lelkigondozás szolgálatával támogatja a segítségre szorulókat. Az intézmény előkészítési munkálataiban az Élő Remény Baptista Gyülekezet és Bacsó Benjámin is aktívan részt vett. A nyitást követően Pásztor Béla polgármester és Durkó István missziói igazgató is meglátogatta a központot, áldást kérve munkájukra.

A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió az ország több pontján üzemeltet hasonló jellegű intézményeket, így sokrétű szakmai tapasztalatukat és tudásukat kamatoztatva indították el a veresegyházi nappali ellátó intézményt azért, hogy elősegítsék a társadalom perifériáján élők méltó életminőségének kialakítását.

A lepra elleni harc világnapja

2021-ben is az első szó a köszöneté! 2020 különleges év volt, ezért különleges helytállást kívánt. Ezt tapasztaltuk meg támogatóinktól, és ezért különleges köszönet jár! Köszönöm, hogy elkötelezett hűséggel, szeretettel, sok áldozattal segítették a legnyomorultabbak között végzett szolgálatot az elmúlt év során! Nevükben, a közöttük dolgozó orvosok, ápolók, egészségügyi szakemberek, oktatók, lelkigondozók, irodai dolgozók, alkalmazottak nevében is köszönjük! A 2020. év során küldött adományok visszaigazolását márciusi körlevelünkkel küldjük ki.

Mindig, de most különösen is „reménység alatt” tervezünk

Indiában a kalkuttai Premananda lepramissziós kórház támogatása folyamatos vállalásunk. Átfogó gyógyító-rehabilitáló tevékenységüket örömmel segítjük hosszú évek óta, mivel a hatalmas szükségben jó érzés látni az eredményeket. A referencia-kórház személyzete kiváló felkészültséggel és odaadással végzi nehéz munkáját. Kongóban folytatjuk a szűrővizsgálatok végzésének támogatását. Ez olyan terület, amit nem lehet eléggé bővíteni: általa sikerül egyre korábbi stádiumban diagnosztizálni a betegeket a hazánknál huszonnégyszer nagyobb területű országban! A szűrőkampányok rengeteg utazást, időt, türelmet igényelnek munkatársainktól. Támogassuk őket! A szintén támogatásunkkal történő műtéti tevékenységek pedig a rokkantság enyhítését szolgálják. Szeretnénk a tavalyi kettő (Kuakua és Nienge) után több artézi kutat is biztosítani Kongónak, hogy tiszta ivóvízhez juthassanak távoli falvak lakosai, és ne kelljen kilométereket gyalogolniuk vízért az amúgy is megterhelt asszonyoknak.

Új munkaterületünk Ázsiában Mianmar

A Mawlamyine Keresztény Leprakórházat egy komoly céladománynak köszönhetően élelmezéssel, gyógyszerellátással támogathatjuk. Ezúton is hálásan köszönjük! Ezenfelül pedig a mozgássérültté vált leprabetegek rehabilitációjában szeretnénk az év során adományainkkal részt venni. Álljon itt egy bátorító történet ízelítőül a sok közül:

A 30 éves mianmari Phyo Vai Soe-ról 11 éve, 19 éves korában állapították meg a leprabetegséget a Mawlamyine Keresztény Leprakórházban. Bár azonnal meg akarták kezdeni gyógykezelését, a fiatalember hazaszökött félelmében. Édesanyjának kellett visszavinnie a kórházba! Ettől kezdve ingázott a szülői ház és a kórház között.

Öt évvel ezelőtt a kórházban ismerte meg a feleségét, aki a nagymamájával együtt volt bent kezelésen.

Mivel nem tudta használni a mobiltelefonját, a készséges és mosolygós fiatalember, Phyo Vai Soe segítségét kérte. A telefonhasználati oktatás közben megszerették egymást, később összeházasodtak! Majd egy kisfiuk született, akinek a neve lefordítva ezt jelenti:

„Ha hívlak, válaszolj!”

Phyo élete másként alakulhatott volna, de feleségének megismerése után egészen más irányt vett. A szüleivel is jó volt élni, de a feleségével és a kisfiával ez különös boldogságot jelent! – vallotta. Feleségének, Mahve Htvének el kellett jönnie a falujából, mert leprabeteg férfihez ment feleségül. Családja nem fogadja el a férjét, ezért ő maga is már öt éve nem járt otthon. Két hónapja tettek erre egy próbát, de a fiatalasszony bátyja elutasította Phyót, főként a mozgássérültsége miatt. Így el kellett hagyniuk a falut. Ilyen erős a megbélyegzés és kirekesztés a leprával és fogyatékossággal kapcsolatosan! A lepra így szét tud szakítani ma is családokat! Ugyanakkor mintaszerű, amilyen szeretettel Phyo felesége kiáll mellette. Phyo bal lábán csúnya fekély keletkezett. Emiatt begipszelték a lábfejét és lábszárát, hogy csökkenjen a sebre nehezedő nyomás. Phyo tudja, hogy állapota miatt ismét a Mawlamyine kórház segítségére szorul majd. „Nélkülük meghaltam volna!” – vallja.

Nagyon köszöni a segítséget, és kér mindenkit, hogy a jövőben is támogassák a leprabetegeket.

Ezt kérjük mi is szeretettel, számítva hűséges támogatóink további megtisztelő segítségére.

Isten őrizze meg az ön és szerettei egészségét!


Központi ünnepség

A lepra elleni harc világnapján rendezett központi ünnepség január 31-én, vasárnap 16 órakor lesz a Kelenföldi Evangélikus Templomban (Budapest XI., Bocskai út 10., a 4-es metró Újbuda-központ megállójától pár lépésre).

A rendezvényt élőben közvetítjük a Lepramisszió – Magyarország Facebook-oldalán.

Elérhetőségeink
Lepramisszió – Magyarország
Cím: 1151 Budapest, Alag u. 3. Telefon: 06-30-638-4736
E-mail: info@lepramisszio.hu. Adószám: 18184747-1-42
Számlaszám: 11702036-20705549. www.lepramisszio.hu

Tisztelettel és szeretettel: Riskóné Fazekas Márta, a Lepramisszió igazgatója