„Hirtelen olyan hang hallatszott az égből, mint amikor erős szél fúj, és betöltötte az egész házat, ahol ültek. Azután lángnyelvek jelentek meg közöttük, és rászálltak mindenkire. Ekkor betöltötte őket a Szent Szellem! Mind más-más nyelveken kezdtek beszélni, ahogy a Szent Szellem képessé tette őket erre.” (ApCsel 2,2–4)
Ha
egy mai nem hívő ember, aki már vagy még nem ismeri a mi Bibliánk
kifejezéseit, a pünkösd megszokott fordulatait, azt kérdezné
tőlem:
– Mi
történt az első pünkösdkor? Mi is az a pünkösd? –, én azt
mondanám neki:
– Egy
bomba jó adás történt! Egy addig soha nem hallott, nagy erejű,
olyan áradó adás történt, melyre minden más adás fölött azt
mondaná, ha hallotta volna vagy hallaná, hogy ez KIRÁLY! Jézus
tanítványai pedig ezt együtt és egyszerre tudták fogni.
– De
ki volt az a nagy adó?
– Az
Isten, aki nemcsak van, hanem hatásai is vannak, áradó hatásai,
sőt hatásai által lehet következtetni létére, valóságára.
Ezt az adást, hatást fogták az ő tanítványai.
– De,
hogyan fogták?
– Úgy,
hogy volt valaki ezen a földön, akit a kereszténység Úr Jézus
Krisztusnak nevez, aki három éven át arra tanította őket, hogy
hogyan lehet ráállni erre a hullámhosszra. És azért tanította
őket erre, hogy ha majd ő nem lesz testileg velük, velünk, ezen a
hullámhosszon, az ő nevében, az ő nevére ráállva majd újra
foghatják, foghatjuk őt, a nagy adást, a nagy adót, az Isten
áradó hatásait, és ez a hatás ővele azonos lesz, tehát személy
lesz, mint ő az ő ereje által. Így lesz ő maga bennük.
Krisztusnak ezt a személyes erejét nevezi a Biblia Szentléleknek,
Krisztus Lelkének vagy az Isten Lelkének, ami különös módon nem
valami, hanem valaki, tehát személy.
Valahogy
így kezdeném a magyarázatot pünkösdről. És ha ez a mai modern
ember tovább kérdezné tőlem:
– Na
jó, hát ebből most már valamit sejtek, de mi volt az eredménye
ennek a nagy adásnak, vagy ennek a hatásnak?
– Az
lett az első hatása, hogy ennek a nagy adónak és nagy adásnak
egy reléállomása (közvetítőállomása) keletkezett egy ókori
keleti ország fővárosában, Jeruzsálemben. Ennek még ma is ez a
neve. Ez volt az első kis reléállomás a világon. Azóta már sok
millió ilyen reléállomás keletkezett, ezt nevezték és nevezzük
most is keresztény egyháznak vagy pontosabban gyülekezetnek,
melynek az a feladata, hogy fogja és továbbsugározza, továbbadja
ezt az adást. Add tovább mozgalommá lett. Csak így éri el
Istentől rendelt célját… (vö. „királyi papság”; 1Pt
2,9!).
Ezt
a mai modern nem hívő ember is megértené talán. Ha nem is
egészen, de annál valamivel többet, mint ha a Biblia szavait
olvastam volna csak el a máig legegyszerűbb, legérthetőbb
fordításban. Például így: „Hirtelen olyan hang hallatszott az
égből, mint amikor erős szél fúj, és betöltötte az egész
házat, ahol ültek. Azután lángnyelvek jelentek meg közöttük,
és rászálltak mindenkire. Ekkor betöltötte őket a Szent
Szellem! Mind más-más nyelveken kezdtek beszélni, ahogy a Szent
Szellem képessé tette őket erre.” (ApCsel 2,2–4)
De
ebben a házban, az imaházban – ki-ki nevezze meg a maga
gyülekezetét – mindenki többet is megtudhat Isten titkaiból,
sőt ezek megfejtéséről is, csak el kell mennie egy keresztény
imaházba vagy templomba, és meg kell hallgatnia ezeket.
Az
előbb említett ember azonban azonnal hozná a maga öröklött és
örök kifogásait:
– Ebből
az egészből annyit értettem meg – mondaná –, hogy „egyház”.
No, nekem megvan a véleményem az egyházról, mely egészen más,
mint amit az előbb hallottam. Ott sem oké minden. – Én meg azt
mondanám erre:
– Igaza
van. De tetszett-e már úgy hallgatni – mondjuk – a Petőfi-adót
vagy valamikor a Szabad Európa adását, amit szándékosan
állandóan zavartak, hogy az recsegett-ropogott meg befütyült meg
zörgött, és valakinek a beszéde is belehallatszott, de mégis
végighallgatta, mert kíváncsi volt egy rádiójátékra, egy
rockkoncertre vagy egy politikai műsorra? Bizonyára. Közben
bosszankodott, hogy nem jó az adás, nem tiszta, de mégis
hallgatta.
Sajnos
így van 2000 év óta az egyházzal. Ezek a kis reléállomások
néha befütyülnek, néha átengednek más, furcsa hangokat, néha
nem tiszta az adás, de mégis adás.
Azt
az első reléállomást, az első gyülekezetet, egyházat nem
emberi akarat hozta létre a világon, hanem egy felső erő, felső
hatalom, felső sugárzás, amit, akit az előbb említettem. És
erre egy nagyon komoly bizonyíték az, hogy ezért bírt ki 2000
évet. Igaz, hogy gyakran rossz az adás, tán azért is, mert nem
mindig látható azok életében, akik állandóan ezt az adást
(előadást) hallgatják, de mégis ki lehet fogni jó adásokat is.
Nos, nincs még egy emberi intézmény, ami 2000 éven át olyan
szörnyű viharokat kiállva kibírt volna, mint az egyház.
Beleértve a múlt század vad, világnézeti vitáinak viharait és
erőszakhullámait is. Ebből is látszik, hogy itt tényleg egy
felső erő volt az első adó, és azóta is az!
Ezt
szoktam mondani nem hívő beszélgető partnereimnek:
– Jöjjön
el egyszer egy ilyen adásra, ahol olyan emberek vannak, akik
bizonyítékai az első adás hitelességének! Már az is bizonyíték
erre, hogy egyáltalán eljönnek. Arra számítanak ugyanis, hogy
lesz itt valaki, akin át ha nem is mindig tisztán, de mégis meg
lehet hallani annak a nagy Adónak a hangját. Annyit biztos meg
lehet hallani, bárhogy recseg-ropog is, amennyi elég ahhoz, hogy
aki hallgatja, egy-két lépést megtehessen élete nehéz
kérdéseinek a megoldása felé.
Drága
testvéreim, ti vagytok a bizonyítékai az első adásnak, hogy 2000
év után is eljöttök vagy elmentek az ilyen „adásokra”! Akkor
is, ha recseg-ropog a rossz, repedt membrán, nem lehet mindig
tisztán hallani a Nagy Adónak a tiszta zengését, mert az, aki
továbbít, emberi lényével torzítja is valamelyest az üzenetet.
De bennünket is annyi minden zavar, mert zavaró adók, levegőbeli
hatalmasságok (vö. Ef 2,2) is rontják az adást és a hatást, de
ti, drága testvéreim, mégis olvassátok vagy hallgatjátok, hogy
hátha mégis, minden zavaró körülmény ellenére is, egy-egy
tiszta hangot mégis kihallotok a mennyei adásból! Egy-egy
gyülekezet a legnagyobb bizonyítéka, hogy ebben a világban
megalakította Isten Szentlelke azt a kis reléállomást is, ahova
jártok. „És annyi balszerencse közt, / Oly sok viszály után”,
„Megfogyva is, megtörve is, / de él az Úr szaván.”
Mi
a műsora ennek a 2000 év óta szüntelen sugárzó nagy adónak? –
kérdezhetnénk ezt is mi is egy másik mai érdeklődővel, no meg
azt, hogy változik-e a műsora ennek a nagy adóállomásnak?
Ti
mit felelnétek erre, testvéreim?
Nem
változik! – mert a gazdája sem, tudniillik ő „tegnap, ma és
mindörökké ugyanaz” (Zsid 13,8). De éppen ez a titka, ez az
ereje! Mindig Jézus Krisztusról beszél, őt dicsőíti, őrá
mutat mindig, ahogyan ezt ő meg is ígérte, mondván: „Ő engem
fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki
nektek.” (Jn 16,14)
Mert
ha a Nagy Adó beszél, és ha az nemcsak emberi hang, hanem kettős
nyelvek beszélnek, emberi és isteni nyelv, a Szentlelkének a
nyelve, akkor ott mindig Jézus Krisztus dicsőíttetik meg.
Egy
másik hasonlattal azt mondanám, hogy valami módon ott mindig
Krisztus születik, ahol az Isten Szentlelke áradni kezd, mint
legelőször, amikor Krisztus „fogantatott Szentlélektől,
született Szűz Máriától”.
Ahol
az Istent dicsőítő, Istent magasztaló, szolgálatra kész,
alázatos szívre talál a Szentlélek – mint egykor ama názáreti
Máriánál –, ott mindig Jézus fogantatik, Jézus születik 2000
év óta. Jézusi tett, jézusi gondolat, jézusi hűség.
Szellemileg maga Jézus. Mária ugyanis kész befogadni hitével az
angyali üzenet tartalmát, a születendő Szabadítót akkor is, ha
nem érti: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te
beszéded szerint!” (Lk 1,38.46–55) A Szentlélek hatása ez.
De
itt kell megjegyeznem – mint ahogy az Úr Jézus is megjegyezte –:
„Nem mindenki, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram [ugyanúgy nem
mindenki, aki azt emlegeti, hogy a Lélek, a Szentlélek vagy
Szellem, Szent Szellem], megy be a mennyek országába, hanem csak
az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” (Mt 7,21)
Nem
mindenki, aki például lelki ajándékaival kérkedik. Vagy nem
kérkedik, de erre teszi lelki életének hangsúlyát, közben
kimondva, kimondatlanul különbnek magát tartja minden más hívő
kereszténynél, holott az ige ennek ellenkezőjét mondja:
„alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál” (Fil
2,3); és mindenki más felett ítélkezik, aki nem ugyanazokra a
krisztusi igazságokra teszi a hangsúlyt, amelyekre ő sajátos
tanítottsága miatt, a másik meg az ő sajátos tanítottsága
miatt…
Fel
lehet gerjeszteni például az érzelmeket egész az őrjöngésig,
de ha tudatunkat kikapcsoljuk, előfordulhat az, amit az Úr Jézus
így mond tanítványainak, amikor „feléjük fordult, megdorgálta
őket, és ezt mondta: Nem tudjátok, milyen [minémű (Károli)]
lélek van bennetek” (Lk 9,55).
Világi
rockkoncertek is fel szokták korbácsolni az érzelmeket. Pál is
tud ilyenről többek között az egyik általa létrejött és
gondozott gyülekezetben, (csak ebben!), a korinthusiban, és ezt
mondja tagjainak: „Ha… mindnyájan nyelveken szólnak, és közben
bemennek oda az avatatlanok vagy a hitetlenek, nem azt fogják-e
mondani, hogy őrjöngtök?” (1Kor 14,23)
A
pünkösdi Lélek Istent dicsőítő, alázatos, mindig Jézusra
mutató, mindig Krisztust dicsőítő Lélek, ahol nem érthetetlen
értelmű érzelmek és szavak szítanak szakadásokat és
zavargásokat.
Hanem akkor
Honnan tudjuk meg, minemű a szívünkben a lélek?
Démoni ihlet-e, vagy Isten Szelleme az?
Krisztus Urunk tanítása szerint a gyümölcse mutatja:
hasznos-e tartani még, vagy ki kell vágni
a fát?
„Vettetek-é Szentlelket?” – kérdi az Úr,
de a szónak
válasza változatos, és keveset bizonyít.
Ezzel szemben a Szentlélek sok drága
gyümölcse:
a szeretet, az öröm, béke, a béketűrés,
szívesség, jóság, hűség meg a többi
gyümölcs is
tetteivel bizonyít, s meg sose dönti a szó!
(B. M.: Vettetek-é Szentlelket?)
Ezzel
kezdődik, hogy: szeretet. Az a szeretet, melynek származása
egyértelmű a Szentírásban: „szívünkbe áradt az Isten
szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.” (Róm 5,5)
Akinek
viszont nincs a szívében ez az isteni szeretet, az ne ítélgesse
azokat, akiknek olyan megnyilvánulásaik is vannak, amelyekkel ő
nem ért egyet, de termik a Lélek hamisíthatatlan gyümölcseit!
Az
ő élete pedig csak „tüskebokrot és bogáncskórót terem…
közel van az átokhoz; és a vége: megégetés” – amint ezt a
Zsidó levél írja (6,8).
Nehogy
azt gondoljuk továbbá, hogy a pünkösd az csupán valamilyen
ráadás, a gyülekezetnek valamiféle luxuscikke! Az Isten által
elgondolt gyülekezetnek, egyháznak, mely éppen pünkösdkor és a
Lélek által született, éppen a Lélek a lényege.
És
ha vannak – sajnos egyre jobban szaporodó – haldokló
gyülekezetek, egyházak, azokból bizony hiányzik, ami hiánycikk:
a Lélek, a pünkösdi Lélek. A Krisztus Lelke! Aki mindig – újra
és újra – Krisztust akarja kiformálni, „míglen kiábrázolódik
bennetek Krisztus” – ahogy ezt Pál apostol fogalmazta (Gal
4,19). Krisztusi tetteket, életformákat akar alakítani köztünk,
bennünk. A Szentlélek által adatott krisztusi szeretet a
legnagyobb hiánycikk.
Mert itt e földön égető hiány
a szeretet, mit mindenki kíván,
s ha megtalálja köztünk, mit keres,
nyomban belátja azt, hogy érdemes
Krisztus testének tagja lenni itt,
hogy nem legenda, s nem mese a hit,
mely a szeretet tetteiből él,
s minden szónál meggyőzőbben beszél.
(B. M.: Új parancsolat)
Sokan
talán éppen a családi életben érzik ezt a hiánycikket. Hogyan
kaphatnám meg én az Isten Lelkének, az Úr Jézus lelkületének
ezt a kincsét? Egyáltalán, ki kaphatja ezt?
Merész
mondatot mondok: Mindenki, akinek még vagy már nem luxuscikk, hanem
életszükséglet. Maga az Úr Jézus mondja: „Kérjetek, és
adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és
megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és
a zörgetőnek megnyittatik.” (Mt 7,7–8)
„Ha
tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat
adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik
kérik tőle?” (Lk 11,13)
A
Máté evangéliuma ebben az összefüggésben azt mondja, hogy
„mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, akik
kérik tőle?” (Mt 7,11).
Vonjuk
össze a kettőt: a Szentlélekben minden jó megvan. Ő a „minden
jók Kútfeje”, minden áldás kifogyhatatlan forrása.
De
hogyan kérjem, milyen intenzitással? Úgy kérd, mint az élet
egyetlen ajándékát, a legnagyobbat! Ne ráadásként, hogy „jó
volna egy kis Szentlélek is… azért…”. Isten így nem adja! De
ha valaki érzi, hogy olyan, mint egy üres kesztyű, újra és újra
összeomlik önmagában, és azt akarja, hogy tartása legyen és
tudjon szolgálni, akkor adja abba a szívbe önmagát, mint a
legfőbbet, a legnagyobbat – mert az! Ha éhesen és szomjasan,
koldus kézzel kérjük, akkor adja.
Tégy, Uram, engem áldássá,
Lelkedet úgy várom,
Tedd te a szívem hálássá,
Hogy neked szolgáljon!
(Füle Lajos)
Üresítsük
meg a kezünket, nyissuk meg a szívünket, hogy bele tudja tenni
Isten önmagát a Szentlélek által! Ki-ki nézzen magába, hogy
meglássa, mit kell kidobnia a szívéből ahhoz, hogy örök
tartalommal, elveszíthetetlen kinccsel tölthesse meg! Hát még
mindig
Nincs helyed Jézus számára?
Nézd, az ajtód előtt áll!
Arra vár, hogy bebocsássad,
Tárd ki szíved néki már!
Kérjük
hát, testvéreim, mert a mi imádságunk Krisztusban az a vitorla,
ami fölfogja Isten Szentlelkének a zúgó szelét. Nem a vitorla
csinálja a szelet, de az fogja föl.
Mérhetetlenül
több ez egyszerű – és egyszeri – ünnepi hangulatnál. Ahhoz
esetleg csak a külső kellékek kellenek. És az – pünkösdi népi
szólással – csak úgynevezett „pünkösdi királyság”, mely
igen rövid távra szól. Vállaljuk a nehezebb utat, a megüresedést,
a Krisztus előtt való megalázkodást, térdünk koptatását,
ahogy közismert énekünk is buzdít:
Imádkozzatok és buzgón kérjetek!
Bűnös voltunkért, Uram, ó, ne vess meg!
Tiszta szívet és Szentlelket adj nékünk,
Hallgass meg Fiad nevében, ha kérünk!
Tehát
tegyünk félre „minden akadályt és megkörnyékező bűnt”
(Zsid 12,1), hogy szabadon áradjon belénk, akit kérünk is:
„Isten élő Lelke jöjj,
Isten élő Lelke, jöjj,
Áldva szállj le rám,
Égi lángod járja át
Szívem és a szám!
Oldj fel, küldj el,
Tölts el tűzzel
Isten élő Lelke, jöjj,
Áldva szállj le rám!
Ennyi
volt ma Isten szent rádióadása. Vegyük szívünk lemezére, és
játsszuk le, adjuk tovább minél több ember számára szavainkkal
és életünkkel!