Hosszabb ideje forgatom szívemben e rövid mondatot. Írni szeretnék róla, de nehezen indul meg gondolataim folyama. Pedig nem vagyok forrásszűkében. Glédában áll dolgozószobám polcain tucatnyi könyv, amelyek mind róla szólnak, az Istenség harmadik személyéről. A világháló is közel hétszázezer Szentlélekkel kapcsolatos, magyar nyelvű találattal sietne segítségemre. Egy hittudományi előadásra készülve bátran merítenék a kínálkozó ismerettengerből, de most nem tehetem, mert írásom címének kezdőszava nem az, hogy „Hiszünk”, hanem az, hogy „Hiszek”.

Ezúttal tehát nem arról van szó, amire a megváltottak megszámlálhatatlan serege két évezred során, a Szentírást tanulmányozva és egymás hite által épülve eljutott. Most az a feladatom, hogy megfogalmazzam azt, amit asztali beszélgetés során a serdülő unokámnak, kórházban a betegtársamnak, céltalan életével hozzám forduló felebarátomnak mondanék el, hogy én miért is hiszek Szentlélekben… Hiszek Szentlélekben, aki megelevenítette számomra az Igét. A családban és az újpesti vasárnapi iskolában gyermekségemtől fogva alaposan megismerhettem a Szentírás szövegét. Megtérésemkor azonban valami rendkívüli változás történt a Bibliához fűződő viszonyomban. Az addig csak értelmemben fölhalmozott szavak életre keltek bennem; a teljes Írás átlényegülve, személyes barátként, a földi életen át az öröklétre vezérlő, hitet ébresztő, hitemet éltető és növelő, végtelenül bölcs és megfellebbezhetetlen tekintélyű vezérlőmmé lett.

Hiszek Szentlélekben, aki meggyőzött arról, hogy az Örökkévaló az én Édesatyám, akihez félelem nélkül, bizalommal járulhatok mindenkor. Így tártam elé egykor a lelkipásztorságra készülve jövőm lehetséges anyagi alapjairól szőtt elképzeléseimet is. A Szentlélek által hat évtizede érkezett el hozzám Atyám máig érvényes és működőképes válasza, hogy ennek gondját nemcsak félrevethetem, hanem félre is kell vetnem, mert ő lesz az én örökségem (5Móz 10,9).

Hiszek Szentlélekben, aki szememet megnyitotta, hogy a Golgotán, gonosztevők társaként ártatlanul kivégzett názáreti Jézusban felismerhessem előbb az Isten Bárányát, aki által eltöröltettek bűneim, sőt ezzel szinte egyidejűleg életem Urát, aki mennybe ment, hogy hajlékot készítsen nekem, ahol majd mindörökké vele lehetek. Ám a Szentlélek által lett bizonyossá, hogy Megváltóm tényleg Immánuel, aki láthatatlanul és mégis valóságosan velem van mindennap, a világ végéig. Így valósulhatott meg például az, hogy a nyolc és fél órás szívműtétemet követő órákban becsövezve és bedrótozva, arcomon oxigénmaszkkal, igen nyomorúságosan érezve magam, bizonyosan tudhattam, hogy ő most is velem van.

Hiszek Szentlélekben, aki újjászületésemkor testvérek miriádjaival ajándékozott meg, amikor betagolt, bemerített a Krisztus-testbe, a gyülekezetbe. Ámulva élem át meg újra e csodát, nemcsak akkor, ha példának okáért ezernyi magyar hittestvéremmel lehetek együtt egy sportcsarnokban, hanem akkor is, ha egy albániai garázsban imádkozom együtt egy számomra érthetetlen szavú, éppcsak hogy megalakult gyülekezettel. Csodálom az isteni Lelket, ahogy egyesít minket, a különféle múlttal és háttérből érkezőket, fajunk, nemünk, neveltetésünk, anyagi helyzetünk és jellemünk egyébként áthidalhatatlan eltéréseivel – sőt azok ellenére – az egymást elhordozó szeretetben. Nincs emberi eszme, érdek vagy erő, amely ehhez hasonló teljesítményre képes lehetne!

Hiszek Szentlélekben, aki nemcsak leleplezte bűneimet, hanem dacos énem megtagadására késztetve a töredelem útjára terelt, és bocsánatkérésemre válaszul bizonyossá tett arról, hogy eltöröltettek bűneim, többé nem kell a kárhoztatástól félnem. Ám nemcsak égi Atyám előtti bocsánatkérésre képesít, hanem arra is, hogy ha valakinek – akár a gyermekemnek vagy éppen egy bolti eladónak – panasza van ellenem, büszkeségemet félretéve, késedelem nélkül rendezzem vele kapcsolatomat.

Hiszek Szentlélekben, aki kalauzol, gyámolít, és így megóv attól, hogy eltévedjek a világ útvesztőjében, aki lelkipásztorként is égi irányítóm, s ezáltal kizárja azt, hogy világtalanokat verembe juttató vak vezető legyek.

Hiszek Szentlélekben, félelmeim és óvatoskodásaim legyőzésében megsegítő Bátorítómban; csalódásaim, gyászom és csüggedésem ellenében hathatós Vigasztalómban.

Hiszek Szentlélekben, aki szárnyakat ad imádságaimnak, és könyörgésem hiányait az Atya előtt kipótolva, velem és szinte helyettem is esedezik mindenkor.

Hiszek Szentlélekben, aki a szószéken is hatalmasan cselekszik, mert miután megértettem azt, hogy mit is mondhatott az alapige „akkor és ott” az első olvasóknak, mindezt éltető ráadásként kiegészíti a könyvekből soha meg nem tudhatóval, az „itt és most” eligazító üzenettel. Így kaphatnak feleletet ismereteim fájdalmas behatároltsága ellenére is hallgatóim arra a talán ki sem mondott, de mégis égető kérdésükre:

„Mit tegyek, Uram?” (ApCsel 22,10)

Hiszek Szentlélekben, aki bár újjászületésemkor már lakozást vett bennem, de a teljességet sóvárogva naponta mégis, ismételten így kérlelem:

„Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám”.