Kezdőlap Blog Oldal 417

2021-ben is új évfolyam indul a SZÜBI-ben!

„Az aratnivaló sok, de a munkás kevés: kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.” (Mt 9,37–38)

Gyermekmissziós Bizottság

Tartalom feltöltés alatt!

OT-határozat a maszkhasználattal kapcsolatban

Az MBE Országos Tanácsa áttekintette a Magyar Kormány, illetve az operatív törzs 5,5 milliós beoltottság utáni intézkedési terveit, benne a zárt terekben történő kötelező maszkhasználat megszüntetését. Örömmel vesszük tudomásul, hogy az egyre jobb járványügyi mutatók könnyítéseket tesznek lehetővé, amelyek gyülekezeteink számára is nagyobb szabadságot, lehetőségeket biztosítanak.

Az Országos Tanács is egyetért a gyülekezeti kötelező maszkhasználat feloldásával 2021. 07. 04-től kezdődően, és a konkrét helyi gyakorlat eldöntését, beleértve a további járványügyi intézkedések formáit, a gyülekezetekre, illetve azok vezetőségeire bízza. Köszönjük a járványhelyzet során tanúsított felelősségteljes helytállást a gyülekezeteinknek és benne a lelkipásztoroknak! Ezzel a döntéssel a korábbi ez irányú döntéseink érvényüket vesztették.

Az MBE Országos Tanácsa

Július 1. Semmelweis-nap – A magyar egészségügy ünnepe

Tizedik alkalommal ünnepeljük július elsején az egészségügyben dolgozókat, megemlékezve egyúttal Semmelweis Ignácról, az anyák megmentőjéről, aki ezen a napon született. Az elmúlt közel másfél év különösen is okot ad arra, hogy megemlékezzünk mindazokról, akik orvosként, ápolóként, gondozóként, a betegek körül bármely munkaterületen dolgozóként erőn felül mindent megtettek azért, hogy megküzdjünk a világjárvánnyal.

Baptista testvéreink között is szép számmal vannak az egészségügyben és szociális intézményeinkben, szeretetszolgálatunknál dolgozók, akiknek élethivatása a gyógyítás, az idősek gondozása, az elesettek támogatása. Gyógyító, gondozó, segítő munkájukkal Jézus nyomdokán járnak, aki szánta a betegeket, gyógyította a testüket, és megszabadította őket a bűn terhétől, a lelki megkötözöttségektől. Krisztus testének, a gyülekezetnek minden tagja kap feladatot, egyesek a gyógyítás ajándékát, hogy Isten Lelke által segítsenek és szolgáljanak másoknak (1Kor 19). Ők a kezek, a lábak, a fülek, a szemek, együtt szenvednek és együtt örülnek velünk.

Ezen a napon kitüntetett szeretettel köszöntjük őket, és hálásan köszönjük az értünk végzett munkájukat!

A Magyarországi Baptista Egyház,
a Baptista Egyházi Szociális Módszertani Központ,
a Baptisták az Egészségért Munkacsoport
és az ÉletErő Baptista Ápolási és Gondozási Misszió nevében

„Áldott, aki törődik a szegényekkel, segíti a gyengéket, mert az Örökkévaló megmenti őt veszedelmes időkben.” (Zsolt 41,19)

Ökumenikus lelkészi/munkatársi konferencia, Révfülöp

Révfülöp, Ordass Lajos Oktatási Központ – 2021. június 21–25.

„Viseljetek gondot magatokra és az egész nyájra!”
(Apostolok cselekedetei 20,28)

Lelkigondozó és lelkigondozott vagyok

Végtelenül hálásak vagyunk Istennek, hogy ezen a héten hosszú idő után ismét átélhettük, mit jelent együtt lenni testvéri közösségben az Isten közelségében. Életre nyugtató szavait és csendjét szívtuk magunkba az első pillanattól az utolsóig. Ahogyan beléptünk az épületbe, minden azt sugallta: „Pihenj, lassulj le, nyugalom, és figyelj!” Az alábbiakban szeretnék néhány morzsányit szavakba önteni és megosztani mindabból, amit a hét során kaptunk Istentől és egymástól.

A konferencia nyitó igehirdetését Durkó István baptista lelkipásztortól, a Magyarországi Baptista Egyház missziói igazgatójától hallhattuk, aki Jób történetét hozta el nekünk. A különféle veszteségek, életkrízis, szenvedés, megpróbáltatás az emberi élet természetes velejárója. Senki nem ússza meg. A kérdés az, hogy hogyan éljük meg ezeket a helyzeteket, miként viszonyulunk hozzájuk. Jób példája arra sarkallt és figyelmeztetett minket, hogy ne ragadjunk bele a veszteségeinkbe, szenvedéseinkbe, a bennünket ért igazságtalan, jogtalan bántások, vádaskodások fölötti kesergésbe, bánkódásba, szomorkodásba. Arra kaptunk bátorítást, hogy az ilyen körülmények és történések közepette törekedjünk követni Jób mintáját, aki hálaáldozatként visszaadta Istennek mindazt, amit elvesztett. Hálát tudott adni veszteségeiért, mert tudta, hogy Istennél jó helyen van, és áldotta az ő nevét. A hitpróbáink idején, amikor nem értjük, nem érezzük, nem látjuk Istent és a helyes irányt, állhatatosan tartsunk ki, mindvégig abba az igébe kapaszkodva, amire Jób is épített: Isten irgalmas és könyörületes. Jóbhoz hasonlóan mi is tudjunk imádkozni azokért és azokkal együtt, akik bennünket bántalmaztak, vagy akik valamilyen veszteséget okoztak nekünk, és tudjunk áldást mondani rájuk. Rendkívül nagy volt az est üzenetének az aktualitása, különösen az elmúlt pandémiás időszak kontextusában. Az igehirdetés végén lehetőségünk volt csendben, a szívünkben Isten elé hozni saját veszteségeinket, és visszaadni azokat Istennek.

A reggeli áhítatok során megtapasztaltuk az Istennel és egymással átélt szellemi közösség megerősítő, feltöltő, bátorító, gyógyító erejét. A Mt 21,22 ige alapján: „Mindazt, amit imádságotokban hittel kértek, meg fogjátok kapni”, hittel kértünk, és imádkoztunk egymásért, családjainkért, a magyar családokért, gyülekezeteinkért, népünkért és népünk vezetőiért, hogy ezekben az időkben az isteni alapértékek mentén, szilárd bölcsességgel tudják kormányozni az országot.

A hét első igetanulmányát, Ézsaiás mint lelkigondozó, Lőrik Levente baptista lelkipásztor tartotta. Beszállva az ézsaiási expresszbe végigrobogtunk azokon a lényeges történelmi, társadalmi és valláserkölcsi összefüggéseken, melyek együttes látása fényében kaphatunk átfogó képet Ézsaiás prófétai elhívásáról, mely a létbizonytalanságban élő népéhez szólt. Az igetanulmány során hangsúlyt kapott az az üzenet, hogy Ézsaiás igehirdető szolgálatának lelkigondozói jellemzője az életfelelősségre ébresztésben mutatkozott meg. Az igetanulmány a jelen korral való összefüggésekre is rávilágított. A történelem ismétli önmagát, hiszen mintha napjainkban is ahhoz hasonló folyamatok mennének végbe, mint ami jellemző volt a próféta napjaira valláserkölcsi szempontból. Isten zárójelben van, és az Ige félrevettetik. De szívünket bátorította és erővel járta át mindaz, amit Ézsaiás istenképe és istenismerete közvetített számunkra: Izrael Szentje a végső valóság, ő kontrollál minden hatalmat mennyen és földön, övé minden hatalom, egyedül ő az Úr, rajta kívül nincs más. Ő igazságosan ítél népek és nemzetek fölött, és minden bizonyossággal letöri az ember alapproblémáját, a gőgöt a maga idejében. Tisztít, és az újrakezdés lehetőségét ajándékozza.

A tanulmányt követően Johann Gyula evangélikus lelkész, mentálhigiénés szakember lényünket lelkigondozó, megnyugtató és lecsendesítő előadását hallgathattuk meg. Témája a következő volt: A lelkipásztor mint lelkigondozó és lelkigondozott. Isten bensőséges jelenlétét sugározták azok a mondatok, melyeket az előadó által megteremtett csendben ízlelgettünk, forgattunk a szívünkben. Néhány ezek közül: „Én jelen vagyok számodra, bárhol is légy.” „Látom és értékelem mindazt a jót, amit nap mint nap teszel.” „Látom makacsságodat és a változással szemben mutatott ellenállásodat, de akár az örökkévalóságig is hajlandó vagyok várni, ha neked olyan sok időre van szükséged, hogy válaszolni tudj szeretetemre.” „Veled vagyok függetlenül attól, hogy mit érzel.” „Itt vagyok, hogy szolgáljak neked és boldogságra segítselek.” Az imagyakorlat során megélt élményünket megoszthattuk valakivel, akit választottunk a következő szempontok mentén: Melyik mondatnál éreztünk magunkban ellenállást? Melyik mondatot volt a legnehezebb befogadni? Melyik mondat hangzott számunkra a legvigasztalóbban? Az előadás lezárásaként közösen reflektáltunk a bennünk fontossá vált gondolatokra, impulzusokra.
A délután során lehetőségünk volt elzarándokolni a tihanyi barátlakásokhoz. Felejthetetlen élmény marad ez az időutazás, belépni a barlangba, ahol hitbeli elődeink éltek és imádkoztak. A meggyújtott gyertyák, a tömjénezés és az együtt elmondott imádságok ezen a helyen szentéllyé varázsolták a hideg, szúnyogokkal teli kőüreget. Hálás vagyok Istennek, hogy átélhettem ezt az élményt, és mindazért a szellemi örökségért, melyet az egykor itt élő barátok életpéldájuk által az utókorra hagytak.

Az esti igehirdetésben Pintér Imre pünkösdi lelkipásztor, a Magyar Pünkösdi Egyház alelnöke lelkesített bennünket az 1Pt 5,1–11 igék alapján. Az igehirdető többek között kifejtette, hogy hamar kifáradunk a hamis mintaadásban, amikor külső, teljesíthetetlen elvárások nyomása alatt élünk. Amikor valaki más akarok lenni, mint akinek Isten megalkotott engem. Az ige abban erősített meg bennünket az este folyamán, hogy ne engedjünk ezeknek a hangoknak, ne vegyünk magunkra hamis terheket. Merjünk önmagunk lenni és annak az elhívásnak megfelelően élni, amit Isten belénk helyezett. Nem baj, ha az emberek meglátják a gyengeségeinket, hiányosságainkat, maradjunk Isten harcmezején erősek, szilárdak és állhatatosak.

A második nap igetanulmányában Pálról mint lelkigondozóról dr. Barta Zsolt, a Pápai Református Teológiai Akadémia főiskolai docense beszélt.
Az ApCsel alapján vizsgálva Pál apostol pásztori szolgálatának a hangsúlya az adott kornak a vallási, társadalmi és történelmi kontextusában (üldöztetés és tévtanítások) a bátorításon, megerősítésen, buzdításon és tanításon volt. Számára fontos volt, hogy ez ne csupán egy egyszeri eset legyen az általa alapított gyülekezetekben, hanem a pásztori jelenlét folytonossága, állandósága és hűsége jusson érvényre. Az apostol értelmezésében ez a szolgálat a krisztusi minta alapján a szenvedések, a különféle nyomorúságok, az állandó megpróbáltatások között végzett, áldozattal járó, irigység és haszonszerzés nélküli szolgálat volt. Pál a saját életpéldájával bátorítja és buzdítja az efezusi véneket az általa elindított pásztori szolgálat folytatására. Az igetanulmánynak ezek voltak azok a gondolati irányvonalai, melyek rávilágítottak Pál pásztori szolgálatának lelkigondozói dimenziójára.

Az előadást követő fórumbeszélgetésben olyan fontos kérdések vetődtek fel, mint például: Milyen kapcsolat van a szószéki igehirdetés és a lelkigondozói munka között? Mi a lelkipásztori lelkigondozás? Mi az evangelizáció és a lelkigondozás kapcsolata? Reimer Márta baptista pasztorálpszichológus A személyes lelki higiénia és a család című előadásában az Isten jelenlétében történő öngondoskodás alapvető szükségességét hangsúlyozta, melyet gyakran elhanyagolunk a lelkipásztori teendők sokrétű és végtelen sűrűjében.

Az előadás során megtudhattuk, hogy a személyes lelki higiénia, vagyis az öngondoskodás szellemi oldalának két alapvetően fontos területe van: egyrészt a szellemi, lelki életi higiénia, mely az ima, bibliaolvasás, igetanulmányozás, böjt, dicsőítés és bűnbánat rendszeres gyakorlása által realizálódik az életünkben, másrészt pedig a lelki, pszichés higiénia, mely az elhangzott előadás központi témáját képezte. Kiemelten hangsúlyossá vált mindkét terület kiegyensúlyozott, preventív jellegű gondozása.

Együtt vizsgáltuk meg azt a kérdést, hogy milyen kihatása van az öngondoskodás hiányának az egyéni és a családi életre nézve: az adok-kapok egyensúly felborul, egyensúlyvesztés jön létre (Gal 5,14), és lemerül a személyes akkumulátorunk. Ez akkor következik be, amikor azt érezzük, hogy már nincs energiám, erőm valamit megtenni. Amikor már nem esik jól tenni, amit tennem kell, pedig eddig örömmel és lelkesen végeztem. Ezek arra utaló figyelmeztető, érzelmi jelzések az életünkben, hogy nem gondoskodtunk eléggé magunkról, és konkrét változtatásokra sarkallnak bennünket az életvitelünket és megszokásainkat illetően. A saját, egyéni erőforrásaink megtalálását segítő, az Isten színe előtt történő pszichés öngondoskodás, feltankolás gazdag lehetőségei közül közösen gyűjtöttünk össze néhányat: kirándulás a természetben, sporttevékenység, hobbi, egyéni szupervízió és lelkigondozás, barátok, olvasás, zenehallgatás, csend, szemlélődés, család, intimitás, megelégedést adó munkavégzés, önismeret.
Az előadást követő fórumbeszélgetés lehetőséget adott arra, hogy megfogalmazzuk gondolatainkat, kérdéseinket az adott témával kapcsolatban. Foglalkoztunk azzal a mindannyiunk számára jól ismert tapasztalattal, hogy a lelkésznek nehéz nemet mondania, határokat szabnia, és vizsgáltuk, hogy vajon mi minden állhat ennek a segítő attitűdnek a hátterében.

A szerdai nap lezárásaként Dani Eszternek a Szentlélek erejével átitatott igehirdetését hallgathattuk meg, aki az ApCsel 19. fejezetében olvasható történésekről beszélt. Pál visszatért Efezusba, és találkozott néhány tanítvánnyal, akikről tudjuk, hogy még nem kapták meg a Szentlelket, nem is hallottak róla. Ők csak a János keresztségét ismerték. Pál itt egy fontos megállapítást tesz, mely szerint ezért hiányzik és ezért nincs jelen közöttük Isten országának a természetfeletti ereje. Éppen ezért az igehirdetés fajsúlyos alapkérdései a következők voltak: Mennyit akarunk a Szentlélekből? Mennyit akarunk Isten országából, Isten világából, az ő természetfölötti erejéből?

Eszter megfogalmazta, hogy amennyiben szeretnénk, hogy a személyes és gyülekezeti életünk ne pusztán hagyomány- és kiüresedő szabálykövetés legyen, ne csak fásult erőlködés jellemezzen bennünket, ha szeretnénk a fiatalokat bevonzani és megtartani Isten közelségében, akkor az efezusi tanítványokhoz hasonlóan nekünk is a Szentlélekre van szükségünk. Szükségünk van arra a többletre, mely kizárólag a Lélek által és a Lélek erőterében realizálódik, ajándékainak valóságos, mindennapos használatára. Elcsendesedve forgattuk szívünkben azt a kérdést, hogy át tudjuk-e engedni a saját kontrollunkat az életutunk és a szolgálatunk fölött a Lélek vezetésének, hogy az isteni terv maradéktalanul kibontakozhasson benne.
Az igehirdetés végén kettesével egymás felé fordultunk felidézve egy-egy olyan élményt, amikor valóságosan átéltük a Szentlélek munkáját eddigi életutunk során, majd imádkoztunk egymásért, a Lélek még teljesebb működéséért az életünkben. Pünkösdhöz hasonló pillanatokat éltünk át, kézzelfogható volt az egész nagytermet betöltő Isten jelenléte és ereje. Bizton állíthatom, hogy több volt közöttünk és bennünk János keresztségénél.
Végül a nap lezáró eseményeként egy szívvel és egy lélekkel szurkoltunk a magyar válogatottnak szerda esti gigantikus csatájában. Nagy élmény volt együtt lenni ilyen formában is, ízletes, ropogós cseresznyét eszegetni, és hinni abban, hogy a csoda, a szinte lehetetlen megtörténik. Majdnem sikerült. De a történetnek itt még nincs vége, folytatódik…

A következő nap igetanulmányában dr. Bácskay Károly, az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológiai tanára élményszerűen mutatta be Jézust mint lelkigondozót a Nikodémussal (Jn 3,1–21) és a szamáriai asszonnyal (Jn 4,4–42) folytatott beszélgetések alapján. Az előadás egyik fő alaptétele az volt, hogy a jézusi minta nyomán a keresztény lelkigondozás a szükséges pszichikai tanácsadáson túlmenően a transzcendensre való átkapcsolás lehetőségét is biztosítja. Az ilyen fókuszú segítő beszélgetésnek a többlete abban mutatkozik meg a pusztán pszichológiai tanácsadáshoz képest, hogy az egyént az individuális komfortzónájából kimozdítva felkínálja az újjászületés és a radikális életváltozás lehetőségét is. Ennek a transzcendens célnak a realizálódása a keresztény lelkigondozás során a lelkigondozott által befogadott jézusi szavak hatásának a következménye. Ezt a végkifejletet ragyogóan láthatjuk megvalósulni Jézusnak a szamáriai asszonnyal folytatott beszélgetése során.

Az igetanulmányt követően Bölcsföldiné Türk Emese református középiskolai vallástanár, mentálhigiénés szakember előadását hallgathattuk meg Az ifjúság lelkigondozása témakörében. Az élvezetes előadás felhívta a figyelmünket arra, hogy tanuljunk hitelesen kapcsolódni és kapcsolatban maradni a mai (Z generációs) fiatalokkal, tudjunk empatikusan jelen lenni számukra, előítélet-mentesen megérteni, elfogadni őket és az ő világukat. Fontos, hogy fejlesszük érzelmi intelligenciájukat, értelmes aktivitási lehetőségeket tudjunk biztosítani számukra, és vegyük észre, amikor szükségük van támogató beszélgetésekre.
A konferencia utolsó igehirdetésében Isten mindannyiunkat a legmélyebbre vitt a Jézus és a szamáriai asszony találkozásában bekövetkező transzcendens történések elemzése során. Rádöbbenhettünk arra az igazságra, hogy Jézus közelségében felborul az általunk felállított, jól bevált prioritások rendszere. Amikor Jézussal átéljük az életváltozást eredményező, teljes egzisztenciánkat felforgató találkozást, akkor megtapasztaljuk azt, amit a szamáriai asszony is, hogy az általunk kitűzött primér, fontosnak hitt célok és irányok radikális fordulatot vesznek az életünkben. Valami sokkal fontosabb történik meg velünk, mint amit mi előre elterveztünk vagy amire számítottunk. Az ilyen minőségű krisztusi találkozás élményének az átélése kell hogy a legfontosabb szempont legyen minden egyes gyülekezeti esemény során. Ha ez az élmény nem történik meg, akkor az adott esemény egy újabb kipipált gyülekezeti program marad csupán. Éppen ezért a következő kérdéseket kaptuk útravalóul: Mit viszel innen haza, ami itt megtörtént veled, és ami teljesen más, mint amire számítottál, amit vártál, és amiről hazatérve a szamáriai asszonyhoz hasonlóan neked is beszélned kell? Átéltük-e ezen a héten a prioritásaink átrendeződését a jézusi jelenlétben, közelségben? Úgy megyünk-e haza, hogy itt hagyjuk Jézusnál, a találkozás helyénél, a kútnál a korsóinkat, vagy cipeljük tovább magunkkal? Meghallottuk-e azt, amit ő mond céljainkkal, terveinkkel, útirányunkkal, szolgálatunkkal stb. kapcsolatban, mely szavak felülírhatják eddigi elképzeléseinket, megszokásainkat, törekvéseink irányát? Mert ha igen, akkor mindent megkaptunk. Akkor ez a hét megváltoztatta az életünket, és elmondhatjuk, hogy a legfontosabb megtörtént velünk: átéltük a Jézussal való találkozás élményét.

A konferenciát egy előkészítő elmélkedés és az utána következő úrvacsorai istentisztelet zárta le.
Egy kihagyhatatlan észrevétel: nemcsak a mennyei, de a fizikai táplálékunk is nagyon finom, ízletes, változatos és bőséges volt. Hála és köszönet minden konyhai dolgozónak és segítőnek.

Végezetül, hálásak vagyunk Istennek és az Ökumenikus Lelkészi Munkaközösségnek ezért a megszervezett lelkigondozói konferenciáért. Az imaközösségek, igetanulmányok, előadások, fakultatív programok, csoportos beszélgetések, az úrvacsorai istentisztelet, a hely, a gyönyörű természeti környezet mind eszközök voltak Isten kezében, hogy átéljük az általunk kitűzött céljaink és útjaink újragondolására késztető agapé szeretetét. Új erőt, lendületet, újszerű impulzusokat és inspirációt nyertünk. Hiszem, hogy a Lélek erejében mozdulva, bátran kilépve a vízre új utak és új kezdeményezések fognak sarjadozni a jövőben ennek a hétnek a nyomán az egyéni és a gyülekezeti életünkben egyaránt.

Csóka Mónika
Kiskőrös, 2021. 06. 25.

Pályázat: A közösségi élet varázslatos ereje

Pályázati felhívás

Őrangyalok Ligája – a közösségi élet varázslatos ereje” tematikus jellegű, élménytáborok megszervezésére.

A Tábitha Gyermek- és Gyermekhospice Alapítvány „Őrangyalok Ligája” programja pályázatot hirdet magyarországi 7–14 éves korosztályú, hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetűvalamint a velük egy háztartásban élő gyermekek részére (iskolai, gyermekotthon, nevelőszülői és egyéb közösségek) tematikus jellegű élménytáborok megszervezésére.

Milyen egy lehetséges tábor?

Ahol a vidámság és a nyaralás egy különleges élménnyel párosul, ahol a feszültség és a szorongás oldódik, a pihenés és az önfeledt játék a fontos, az együtt töltött idő tartalmas és élményteli (például, de nem kizárólagosan: vízparti, lovas, képzőművészeti, természet közeli, kalandtábor, vándortábor).

Kik pályázhatnak?  

Hátrányos helyzetű vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek pályamunkákkal, és a gyerekekkel foglalkozó iskolai közösségek, gyermekotthonok nevelőszülői és egyéb közösségek.

Mit kell tennem? / Milyen pályamunkákat várunk a gyerekektől?  

Gyerekek által készített rajzot, festményt vagy egyéb képzőművészeti munkát vagy egyoldalas fogalmazást, hogy milyen programon, táboron vennének részt gyerektársaikkal.   

A jelentkezési lap ide kattintva érhető el

Letöltöm a jelentkezési lapot

Mi a határidő? 

A pályázatok benyújtási határideje 2021. július 4.

Mekkora a megpályázható összeg? 

A tematikus táborok költsége min. 1 000 000 Ft, max. 4 000 000 Ft lehet a táboroztatásban részt vevő hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetűvalamint a velük egy háztartásban élő gyerekek aránya szerint.

Mennyit fedez az Őrangyalok Ligája a felmerülő költségekből? 

A táboroztatásban részt vevő hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetűvalamint a velük egy háztartásban élő gyerekek számára az előre megtervezett táboroztatási és étkeztetési költségek, csoportos programok 100%-át támogatjuk. Amennyiben a táborban az említett csoporton kívül más gyerekek is részt vesznek, abban az esetben a célcsoport arányában finanszírozható a tábor (pl. 100 gyerek táboroztatása 10 millió Ft-ba kerül, ebből 30 gyerek tartozik a célcsoportba, akkor a támogatás mértéke 30%, azaz 3 millió Ft).

Hogyan küldhetem be a munkákat és a jelentkezési űrlapot? 

A pályamunkákat küldhetitek e-mailen, a képzőművészeti munkákat fotózzátok le és csatoljátok, küldjétek e-mailen a palyazat@orangyalokligaja.hu címre vagy postán az alábbi címre:

Tábitha Gyermek- és Gyermekhospice Alapítvány

2045 Törökbálint, Bartók Béla utca 21. 

A borítékon kérjük feltüntetni: „Őrangyalok Ligája – közösségi élet”

A pályázatot ajánlva, tértivevénnyel kérjük postára adni. A pályázat benyújtásának időpontját a postai feladás időpontja jelzi.

A pályázattal kapcsolatos kérdéseket az alábbi e-mail-címre várjuk: palyazat@orangyalokligaja.hu

Pályázati feltételek és információk: 

  • Közösségenként egy vagy több pályamunka beküldése lehetséges!
  • A pályázatok megvalósítási időszaka: 2021. július 5. – szeptember 20
  • A rendelkezésre álló keretösszeg: 13 000 000 Ft
  • A pályázatok benyújtására 2021. július 4-ig folyamatosan, illetve visszavonásig (a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig) van lehetőség.
  • 4–6 gyermektábor valósítható meg, és kb. 400–450 gyermek pihenését tudjuk fedezni.
  • Támogatás módja: 100%-os költségátvállalás a táboroztatásban részt vevő hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetűvalamint a velük egy háztartásban élő gyerekek számára, ami az elfogadott táboroztatási költségek átvállalásával történik.
  • A táborban a legkevesebb részt vevő gyerekek száma 30 fő.

FONTOS! Az „Őrangyalok Ligája” projekt nyertes pályázóit kötelezi arra, hogy fotókkal és rövid szöveges dokumentációval köszönjék meg a nyereményt, amelyet a megvalósítás után 10 napon belül az alapítvány számára kell megküldeniük elektronikusan e-mailben vagy postán.

Pályázat: A nyaralás mindenkinek jár

„Őrangyalok Ligája – a nyaralás mindenkinek jár” pályázatot hirdet 2-3 napos családi nyaralás megszervezésére
A Tábitha Gyermek- és Gyermekhospice Alapítvány „Őrangyalok Ligája” programja pályázatot hirdet magyarországi 7–14 éves korosztályú hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket nevelő családok, valamint a velük egy háztartásban élő gyermekek részére (nevelőszülői, örökbe fogadó szülői és egyéb közösségek) 2-3 napos családi nyaralás megszervezésére.

Miért támogatjuk a családi nyaralások megvalósulását?
Mert szeretnénk hozzájárulni támogatásunkkal ahhoz, hogy a családok életre szóló közös élményeket szerezzenek, legyen részük tartalmas pihenésben, a megszokott hétköznapokat közös élmények váltsák fel. A családi nyaralás alatt legyen a főszerep az önfeledt kikapcsolódásé, hiszen nyaralás mindenkinek jár!

Kik pályázhatnak?
Magyarországi 7–14 éves korosztályú hátrányos helyzetű vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek pályamunkákkal, valamint a gyerekeket nevelő családok, nevelőszülők.

Mit kell tennem?/ Milyen pályamunkákat várunk a gyerekektől?
Gyerekek által készített rajzot, festményt vagy egyéb képzőművészeti munkát vagy egyoldalas fogalmazást, hogy milyen nyaraláson vennének részt a családjukkal.

Jelentkezési lap itt letölthető

Mi a határidő?
A pályázatok benyújtási határideje: folyamatos, de legkésőbb 2021. augusztus 31.

Mekkora a megpályázható összeg?
A magyarországi családi nyaralás értéke 100 000 Ft és 300 000 Ft között lehet a nyaralásban részt vevő hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű, valamint a velük egy háztartásban élő gyerekek aránya szerint.

Mennyit fedez az Őrangyalok Ligája a felmerülő költségekből?
A családi nyaralás szállásköltségét félpanziós ellátásig 100%-ban támogatjuk.

Hogyan küldhetem be a pályamunkámat és a jelentkezési űrlapot?
A pályamunkákat küldhetitek e-mailen, a képzőművészeti munkákat fotózzátok le és csatolmányként küldjétek e-mailen a palyazat@orangyalokligaja.hu címre vagy postán az alábbi címre:

Tábitha Gyermek- és Gyermekhospice Alapítvány
2045 Törökbálint, Bartók 21.
A borítékon kérjük feltüntetni:
„Őrangyalok Ligája – a nyaralás mindenkinek jár” program
A pályázatot ajánlva, tértivevénnyel kérjük postára adni. A pályázat benyújtásának időpontját a postai feladás időpontja jelzi.

A pályázattal kapcsolatos kérdéseket az alábbi e-mail-címre várjuk: palyazat@orangyalokligaja.hu

Pályázati feltételek és információk:

– Családonként/közösségenként egy pályamunka beküldése lehetséges!
– A pályázatok megvalósítási időszaka: 2021. július 5. – szeptember 15.
– A rendelkezésre álló keretösszeg: 8 000 000 Ft
– A pályázatok benyújtására 2021. augusztus 31-ig folyamatosan, illetve visszavonásig (a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig) van lehetőség.
– A program keretösszegéből kb. 30–35 család nyaralását tudjuk támogatni, és kb. 100–200 gyerek pihenését tudjuk fedezni.
– Támogatás módja: 100%-os költségátvállalás a családi nyaralásban részt vevő hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű, valamint a velük egy háztartásban élő gyerekek számára, ami a szállás, illetve a félpanziós ellátás költségeinek átvállalásával történik.
– Sikeres pályázás estén a család a kiválasztott szállással egyezteti, hogy van-e szabad szobájuk a család igényeinek megfelelően, majd az alapítvány ügyintézője felveszi a kapcsolatot a szállással, lefoglalja és előre kifizeti azt.

FONTOS!
Az „Őrangyalok Ligája” projekt nyertes pályázóit kötelezi arra, hogy fotókkal és rövid szöveges dokumentációval köszönjék meg a megvalósult családi nyaralást, amelyet annak utolsó napja után 15 napon belül az alapítvány számára kell megküldeniük elektronikusan (e-mailben) vagy postán.

AlapVető 2021. június

Korábban mindig egy kis ajánlóval tettük közzé friss hírlevelünket itt, az egyház honlapján. Az év hátralevő részében ismertető helyett interaktivitásra hívjuk minden kedves olvasónkat. A friss lapszámokhoz ezentúl különböző kérdéseket fogunk feltenni.

A helyes megfejtők ismeretben mindenképpen gazdagodnak. Gratulálunk nekik!

Aki ezen kívül szívesen vesz részt egy kis versenyben, és elküldi nekünk a helyes válaszokat a modszertan@baptist.hu címre SZOCIÁLIS KVÍZ címmel, az máris szerezhet 70 szociális pontot, és benevezhet abba a pontgyűjtő versenybe, ami 2021 év végéig tart. A pontok az AlapVető friss számaihoz kapcsolódó kérdések helyes megválaszolásával gyűjthetők. Az év végéig legtöbb pontot szerzett dobogós helyezetteket jutalomban részesítjük.

Szociális kvíz az AlapVető júniusi számához:

1. Mi az a FETE tábor?
2. Hol és mikor indította el Huszár Géza a Teaklubot?
3. Jeruzsálem Emmausban? Mit takar a két név együttes emlegetése?
4. Kicsoda Kutiné Ádám Szilvia? Sorolj fel 4 jellemzőjét!
5. Kiről mondják, hogy ő a gyülekezetének a szociális lelkiismerete?
6. Ha azt mondjuk, Benita, milyen újabb jelentés kapcsolható ehhez a szóhoz?
7. Kitől származik a következő idézet? „A hit azokkal a dolgokkal foglalkozik, amelyek nem láthatók, a remény pedig azokkal, amelyek nincsenek a kezünkben.”
 

800 vasárnap, 50 nagy ünnep…

15 közösen eltöltött év után Révész Lajos és Szilvi Isten vezetésének engedelmeskedve bejelentették távozásukat a székesfehérvári gyülekezetből. Lajos testvér szavait idézve: „A miértekre csak a visszatekintések során látjuk meg a válaszokat. Ma még nem. De az Isten jó, és jó dolgokat tesz!”

Fotó: Zelei Alexandra

„Jobb valaminek a befejezése, mint az elkezdése.” (Préd 7,8)

Amit Isten mond, az úgy van, az úgy igaz, az úgy jó! Még ha most fáj is, és ha még nem is tudjuk, hogyan tovább, az Isten igéjének a sorai örökkévaló igazságok – fogalmazott Szilvi az alkalmon.

„A régebbiek már beteljesedtek, most újakat mondok. Még mielőtt kibontakoznak, tudatom veletek.” (Ézs 42,9)

A közösség fájó szívvel vette tudomásul a döntést, ugyanakkor szeretettel engedi el őket útjukra a további szolgálatban. A búcsúztató és hálaadó istentiszteletre május 30-án került sor Székesfehérváron, ahol a gyülekezet nevében Bödő Sándor presbiter, Fóris István gyülekezetvezető és Kovács Dániel társpásztor búcsúztatták őket.

„Elfogadjuk, hogy Atyánk úgy döntött, hogy ennek a kedves szolgáló családnak itt most befejeződik a munkája. Nektek máshol, talán egy ennél is nehezebb, igazi kihívással teli helyzetben kell helytállnotok. Mi áldással gondolunk az együtt töltött itteni 15 évre, és azt is remélem, hogy sokunkkal nem is fog megszakadni a kapcsolatotok, sőt fogunk még együtt szolgálni Urunk irányítása alatt a jövőben is. Ebben vezessen benneteket az a hűség és az az őszinteség, amit megismertünk rólatok!” – emelte ki Bödő Sándor.

Fotó: Zelei Alexandra

A 15 év főbb jellemzői, eseményei (2006–2021)
• A szinte változatlan 200 főnyi tagság mellett mindig új és újabb érdeklődők érkeztek, és bár közvetlen növekedés nem volt a létszámban, sokan vannak itt közöttünk, akik Lajos és Szilvi szolgálati ideje alatt kerültek a gyülekezetbe, miközben több idős testvérünk előrement.
• A kezdeti 2 házi csoportból ma 9-10 csoport működik.
• 1 avatott presbiter munkatárs volt akkor, ma 1 társpásztor, 2 presbiter és 2 diakónus szolgál.
• 3 lelkipásztort adtunk a nagyobb baptista közösségnek, melyben Révész testvérnek jelentős mentori szerepe volt: dr. Pafkó Tamás, Fülöp Áron, Pomázi Barnabás.
• Az evangelizációs kezdeményezések között Alfa-kurzus és 2 LAMISZ is szerepel.
• Elindult a Szabadság Krisztusban országos szolgálat.
• Az imaharc hangsúlyos megerősítése történt, ami során több imádkozási gyakorlatot is bevezettünk a gyülekezetben.

A búcsúztató eseményen az ökuménia jegyében a városban működő egyházi közösségek is képviseltették magukat, és kedves szavak kíséretében fejezték ki tiszteletüket és nagyrabecsülésüket a távozó lelkész házaspár felé.

Együtt a gyerekek lelki egészségéért

Személyesen is átadásra került a Heim Pál Gyermekkórház Mentálhigiéniai Központjának a májusban megrendezett A nagy utazás nőkonferencia karitatív projektje során gyűjtött 750.000 Ft-os támogatás.

Közösségünk nőtagjai nevében a Baptista Női Misszió vezetői személyesen is kifejezték nagyrabecsülésünket dr. Rigler Ilona főorvos asszonynak azért a hiánypótló munkáért, amit munkatársaival együtt a gyerekek lelki egészségéért végeznek, és az egészségügyi dolgozók koronavírus-járvány során tanúsított helytállásáért.

A Faludi utcai Mentálhigiéniai Központban tavaly 16.000 esetben kaptak a gyerekek lelki segítséget az ott dolgozó munkatársakon keresztül. Sok gyerek érkezik hozzájuk más intézményekből is konzultációra, diagnózisért. Mindent megtesznek azért, hogy a gyerekek a lehetőségekhez képest – akár az egészségügyi kereteket meghaladóan is – a legjobb segítséget kapják. Jelenleg is épp egy egész hetes mentálhigiénés tábor zajlik tinédzsereknek.

Az adományt diagnosztikai eszközök beszerzésére fordítják. Mivel gyerekekkel dolgoznak, az egyik leghatékonyabb játékterápiás eszközük a Világjáték, amiből jelenleg csak egyetlenegy áll rendelkezésükre, így a munkatársak csak előre egyeztetve tudnak alkalmanként a gyerekekkel abban a terápiás szobában dolgozni, ahol ez a játék található. Most a baptista nők adományából egy újabb Világjátékot is be tudnak szerezni majd.

Köszönjük mindazoknak, akik támogatásukkal is hozzájárultak ehhez!

Ezúton köszönjük a Baptista Szeretetszolgálatnak is, hogy segített az online adománygyűjtésben, és az összegyűlt közel 650.000 Ft-os összeget kiegészítette.