„Az aratnivaló sok, de a munkás kevés: kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.” (Mt 9,37–38)

A Szünergosz Baptista Bibliaiskola (SZÜBI) képzése nem helyettesítheti a gyülekezeti hitbeli megalapozást és a BTA-tanulmányokat, de segítheti gyülekezeteinket, intézményeinket és a missziós szolgálatokat, hogy minden területen felkészült, elkötelezett és együttműködő munkatársaink legyenek. Az OT, a lelkipásztorok és a közgyűlés előtt ismertetett képzési program azt is lehetővé teszi, hogy a résztvevők egyszerűbben folytathassák tanulmányaikat a BTA-n.

a3aeec92debad58fa752e63befdd5f19

Miért Szünergosz?

„Mert mi Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.” (1Kor 3,9) Itt az eredetei görög szövegben a szünergosz kifejezés olvasható, ami két részből álló szókapcsolat: együtt (szün) + dolgozik (ergon).

 A bibliaiskola nevével

  • ki akartuk fejezni, hogy a szolgálat számunkra nem az, amit Istenért teszünk, hanem amit az ő elhívása alapján, vele együtt teszünk,
  • el akarjuk ismerni, hogy nem az iskola, hanem Isten dolgozik a diákok életében, mi csak együttműködünk ővele és segítjük egymást.

Ezért a SZÜBI jelmondata: Krisztussal együtt a fejlődésben és a szolgálatban.

Mi a SZÜBI küldetése? – A SZÜBI olyan lelki műhely…

  • ahol az egyetemes keresztény spiritualitásból merítve az Istennel, emberekkel és önmagunkkal való kapcsolatunkban fejlődünk,
  • ahol a Biblia tanításaival az evangéliumi és baptista teológiai örökség fényében foglalkozunk…
  • amely korszerű és szakszerű ismeretek révén támogatja a személyes elhívás kibontakozását,
  • ahol a szolgálathoz szükséges jártasságok megismerhetők és gyakorolhatók,
  • amely teret ad a különböző területek szakembereinek, hogy tudásukat és lelkiségüket megosszák, miközben maguk is fejlődnek,
  • amely előmozdítja, hogy a baptista egyház a társadalomhoz kapcsolódó és arra pozitív hatást gyakorló gyülekezetek közösségeként éljen.

Milyen értékrend határozza meg a SZÜBI-t?

  • A bibliaiskolát mint közösséget: biblikusság és Krisztus-központúság, kapcsolat- és közösségorientáltság, időszerűség, bizalmi légkör, módszertani sokszínűség.
  • A tanítókat és hallgatókat egyénileg: mély hit Istenben, lelkiség és szakmaiság összhangja, érzelmileg intelligens viselkedés, pontosság, elkötelezettség, szolgáló vezetés.

Mit tanulhatsz?

A SZÜBI elhívás- és ajándékorientált képzést nyújt, vagyis biblikus és korszerű ismeretek mellett a személyes elhívásod felfedezéséhez és kibontakoztatásához kapsz segítséget.

Milyen filozófiát követ a képzés?

A SZÜBI képzési tematikáját és módszertani hátterét úgy alakítottuk ki, hogy több célt szolgáljon:

  • biblikus és korszerű tudást közvetítsen,
  • önismeretben, személyiség- és jellemfejlődésben segítsen,
  • gyakorlati szolgálathoz szükséges kompetenciákat fejlesszen.

Fejlődésedet előadások, egyéni kutatómunkák, csoportos feladatmegoldások, tréningek és lelkigyakorlatok támogatják.

Milyen területekre fókuszál a képzés?

A SZÜBI képzésének öt fókusza van: (1) személyiség- és jellemformálódás, (2) teológiai ismeretek, (3) a gyülekezeti élet gyakorlati kérdései, (4) kompetenciafejlesztés, (5) speciális szolgálati területek.

Kiknek ajánljuk?

Azoknak a jelenleg szolgálatban álló vagy a jövőben a szolgálatba bekapcsolódni vágyó gyülekezeti tagoknak, akik fontosnak tartják személyes fejlődésüket.

Hol tanulhatsz?

Budapesten, és elegendő (min. 10 fő) jelentkezési létszám esetén egyéb
vidéki helyszíneken.

Hogyan kapcsolódhatsz?

A SZÜBI képzéseibe két szinten lehet bekapcsolódni:

  • Rendes hallgatóként: a képzés hároméves, aminek a végén oklevelet kapsz.
  • Vendéghallgatóként: a képzések időpontja, témái és helyszínei ismertek lesznek, így a nyitott alkalmakba behallgathat bárki a gyülekezetekből.

Mit kell vállalnod?

  • A képzés hároméves, összesen hat félév.
  • Minden évet egy kétnapos közös lelkigyakorlat fog bevezetni.
  • Egy félév három hónapból áll, és minden hónapban egy szombatot fog érinteni 9.00–17.00-ig.
  • A képzési napokon jelen kell lenned, ezen kívül lesznek olvasási, írásbeli és csoportos feladatok, amelyeket el kell készítened.

Van-e tandíj?

Igen, a SZÜBI-képzésnek van tandíja, bár a költségek jelentős részét a baptista egyház magára vállalja. Személyenként egy félév 10.000 Ft-ba kerül. Ez a díj tartalmazza a bibliaiskolai regisztrációt, a jegyzeteket, hozzáférést elektronikus tartalmakhoz, ebédet és frissítőket a képzési nap során. A tandíjat a beiratkozáskor kell befizetni a félévek elején.

Kiktől tanulhatsz?

Felkészült szakemberek, lelkipásztorok, magyar és külföldi teológiai oktatók fognak segíteni a növekedésben.

Ugyanakkor szeretnénk olyan közeget teremteni, ahol a hallgatók és az oktatók kölcsönösen tanulhatnak egymástól.

A bibliaiskola vezetői:

Papp János (az MBE elnöke), Durkó István (az MBE missziói igazgatója), dr. Sebjan-Farkas Zsolt (a bibliaiskola igazgatója), Fodorné Bálint Andrea (képzési koordinátor).

Hogyan lehetsz a SZÜBI hallgatója?

Írásban kérjük jelentkezésedet a következő dokumentumokkal együtt: 1. önéletrajz, 2. motivációs levél (röviden írd le, hogy miért akarsz a SZÜBI-ben tanulni), 3. lelkipásztori ajánlás.

Jelentkezésedet elküldheted postán és e-mailben is:

  • Szünergosz Baptista Bibliaiskola, 1068 Budapest, Benczúr utca 31.
  • bibliaiskola@baptist.hu

Jelentkezési határidő: 2021. augusztus 31.

Letölthető anyagok

Szórólap
Önéletrajz minta
Motivációs levél minta


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!