Kezdőlap Blog Oldal 414

Felavatták Pestszentlőrinc–Pestszentimre Közéleti Panteonját, amelyen szerepel Békéssy Sándor is

Felavatták Pestszentlőrinc–Pestszentimre Közéleti Panteonját, amelyen szerepel Békéssy Sándor is, aki Pestszentimre községi bírója és a gyülekezetünk lelkipásztora volt a II. világháborúig.

Tegnaptól már megtekinthető a Tomory Lajos Múzeum kertjében található panteon (1181 Budapest, Margó Tivadar u. 116–118.), amit azoknak az egykor itt élő, alkotó nagyjainknak az emlékére készítettek, akik tevékenységükkel közösségünk számára maradandó értéket teremtettek.

Békéssy Sándor (1881–1945) baptista lelkész 1910 előtt került szüleivel Soroksárpéterire, a mai Pestszentimrére. 1910. augusztus 15-én Soroksárpéteriben egy szőlőskert betonmedencéjében a baptista vallás szokása szerint „bemerítkezett”, azaz felvette a baptista vallást.

Támogatta a Soroksártól való elszakadást, és a fejlődés érdekében havilap indítását szorgalmazta. 1913. május 1-jén jelentette meg a Soroksárpéteri Közlöny c. lapot, melynek felelős szerkesztője volt. A baptista egyház életében vezető szerepet játszott, összefogta a településen egyre nagyobb számban élő híveket. 1923-ban lelkésszé választották.

Énekkart vezetett, fúvószenekart hozott létre, a magyarországi baptisták könyvnyomdájának egészen haláláig igazgatója volt. Jelentős patrónus szerepet vállalt az árva- és szeretetház működtetésében. Soroksárpéteri küldötteként a soroksári képviselő-testület munkájában is részt vett. Településén jó kapcsolatot épített ki a református egyházzal és annak vezetőjével, dr. Széky Endrével is. 1932. május 19-én egyhangú szavazással Pestszentimre Nagyközség képviselő-testülete a település bírájává választotta. 1945. január 17-én halt meg.

Életére és szolgálatára hálásan emlékezünk. Emléke inspirációt jelent szolgálatunk végzésében.

Dr. Kovács Géza – Hajnali gondolatok 2021. szeptember 10.

Senior Cédrus Alkotói Tábor

Seregélyesen az Elzamajorban, a Pelikán-házban augusztus 23-án nyílt meg az egyhetes Senior Cédrus Alkotói Tábor időseknek. A tábort Serafin József szociális módszertani vezető nyitotta meg.

“A tábor egyik célja, hogy megerősítsük ezt a korosztályt hiányaiban. A társadalmi ítélet: ha valaki idős, már nem lehet fiatalítani. De ellene mehetünk az idő múlásának! Vannak jó példák arra, hogy ez működik. Volt olyan idős 80 éves ember, aki a festészet által győzte le a depressziót, és ma már kiállításokat rendeznek a képeinek.”

Fókuszban az üldözött keresztények

Hazánkban hirdet igét dr. Elijah Brown, a Baptista Világszövetség főtitkára. Testvérünk 2021. szeptember 19-én, vasárnap délelőtt a budafoki baptista imaházban szolgál dr. Szilágyi Bélával, a Baptista Szeretetszolgálat elnökével együtt. Szeretettel hívnak és várnak mindenkit!

A MEÖT küldöttsége is találkozott Ferenc pápával

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) küldöttsége is találkozott Ferenc pápával az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséje előtt.

A MEÖT nevében Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke köszöntve a pápát Pál apostolt idézte: „Hála legyen Istennek kimondhatatlan ajándékáért!” (2Kor 9,15) Majd így folytatta: „Ez az ajándék kötelez bennünket, hogy mi is megajándékozzuk egymást ezzel az isteni szeretettel, hogy vigyázzunk egymásra, becsüljük meg az életet, Isten teremtési rendjét, óvjuk a lakott földet, imádkozzunk és cselekedjünk egymásért, hogy értelmes, szép életet éljünk, ahol minden emberi élet kiteljesedhet az Isten dicsőségére és a másik ember javára.”

A pápa arról beszélt többek között, hogy „mi arra kaptunk meghívást, hogy hagyjuk magunk mögött egymás múltbeli meg nem értését, a ragaszkodást a magunk igazához a másik rovására, és induljunk el a megígért béke irányába, mivel Isten tervei mindenkor a békéről szólnak, és sohasem a csapásokról”. Egyházunkat a MEÖT alelnökeként is Papp János képviselte.

Kétezer kisgyerek iskolakezdését segítette a Baptista Szeretetszolgálat

Idén is megszervezte a Sulipakk kampányt, azaz az iskolakezdési támogatást a rászoruló gyerekek részére a Baptista Szeretetszolgálat. Évről évre több családnak tud segítséget nyújtani így a szervezet. Idén kétezer csomagot osztottak ki az iskolákban és több családok átmeneti otthonában, melyben a szeretetszolgálatot legfőbb adományozó partnere, a Lidl Magyarország segítette. Három ismert személy, anyuka is támogatta a tanszergyűjtést: Rubint Réka, Béres Alexandra és Polgár Tünde.

Nagy terhet ró az iskolakezdés a családokra, főleg ahol több gyermek is van. Ezen a terhen igyekszik könnyíteni a Baptista Szeretetszolgálat évről évre a Sulipakk kampánnyal.

„Partnereink és adományozóink segítségével idén kétezer Sulipakkot sikerült összeraknunk, ez azt jelenti, hogy ennyi rászoruló családnak tudtunk segíteni ebben a nehéz időszakban, ennyi kisgyereknek sikerült mosolyt csalnunk az arcára az új tanév kezdetén. Fantasztikus volt látni, mennyire tudnak örülni egy-egy ceruzakészletnek, új tolltartónak”, mondta dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke.

Ahogy az elmúlt években, úgy idén is a Lidl Magyarország, a Baptista Szeretetszolgálat legfőbb adományozó partnere segített a Sulipakkok összeállításában, a hátizsákok megtöltésében.

„Adományozási programunk hosszú évek óta a hátrányos helyzetű gyermekek támogatására irányul és egész éven át igyekszünk segítséget nyújtani számukra mind ruhaneművel, mind tartós élelmiszerrel. A Baptista Szeretetszolgálat Sulipakk kampányához többek között füzeteket, tolltartót, ragasztót, gyurmát, kulacsot, tornazsákot és esőkabátot biztosítottunk, hogy ezzel is megkönnyítsük a nehéz helyzetben élő gyermekek tanévkezdését, és ezáltal hozzájáruljunk tanulmányaik sikeres elvégzéséhez”, emelte ki Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország kommunikációs vezetője.

Míg az elmúlt években számos iskolában tudott használt, de jó minőségű tanszereket gyűjteni a segélyszervezet, idén erre nem volt lehetőség, hiszen tavasszal az intézmények zárva tartottak, így a partnerek segítségén kívül csakis az online adományozás működött. Ennek népszerűsítésében, illetve a figyelemfelkeltésben három „sztáranyuka” segítette a szeretetszolgálat munkáját: Rubint Réka, Béres Alexandra és Polgár Tünde.

„Alexandra és Tünde az elmúlt években is a Sulipakk mellett állt, nemcsak a gyűjtésben, a tanszerek osztásában is segédkeztek. Rékának is köszönjük, hogy munkájával, ismertségével kezdeményezésünk mellé állt”, folytatta dr. Szilágyi Béla.

A Baptista Szeretetszolgálat jövőre is megszervezi a Sulipakk adományozást, s szeretnék a tanszercsomagok számát növelni.

Várostromban született Biblia

Több mint három és fél évszázaddal ezelőtt hatalmas török sereg zúdított óriási ágyútüzet a nagyváradi várra, melynek falain belül a maroknyi védő nemcsak a várat, hanem a Károli-biblia revideált és magyarázatokkal is ellátott új kiadását is védték. Nagyváradon szerkesztették és rendezték nyomda alá ugyanis a Váradi biblia néven ismertté vált Bibliát, melyet a Szentírás utáni nagy igény hívott életre.

Az egész protestáns hívő közösség már régóta szorgalmazta a magyar nyelvű Biblia újbóli megjelentetését, a jelentős vállalkozáshoz Erdély fejedelme, II. Rákóczi György nyújtott támogatást. A nyomtatás már folyt, amikor a török ostrom a váradi nyomda és a már elkészült oldalak pusztulásával fenyegetett. A védők végül az erőd feladására kényszerültek, de a Váradi biblia épségben fennmaradt. A török seregeket vezető Ali pasa engedélyezte a félkész Biblia kivitelét a várból. Mindezek után a Biblia nyomtatása Kolozsváron folytatódott, és 1661-ben el is készült. 

Az 1660–61-ben történt eseményekre emlékezve a nagyváradi magyar ajkú protestáns hívő közösség ünnepségsorozatot tartott: misztériumjátékkal idézték fel a várszínpadon az ostromot és a Biblia kimenekítését, kórushangversenyt szerveztek az evangélikus templomban, valamint több művészeti és történeti kiállítást, tudományos konferenciát rendeztek. Az ünnepségre Nagyváradra érkezett a Magyar Bibliatársulat küldöttsége is, és bemutatásra került az októberben nyomtatásban is megjelenő, a mai magyar helyesírás szerint javított 1908-as revideált Károli-biblia. 

9. Szokolyai Biblia-tábor

A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény.” (Gal 5,22–23)

A Szokolyai Baptista Gyülekezet 9. alkalommal tartotta meg Biblia-táborát, idén a Lélek gyümölcséről tanultunk. 35 ovis és kisiskolás vett részt a játékos vetélkedőkön, Nagy Mihály birkózásbemutatóján, de rengeteget énekeltünk Istenről és Istennek. A bibliai gondolatokat kiscsoportokban dolgoztuk fel, délutánonként pedig arcfestés és tematikus kézműveskedés volt. Hálásak vagyunk az önkéntesekért, a jó időjárásért, a rengeteg szuper emlék miatt, valamint az egyház anyagi támogatásáért! Jövőre az eddigi legjobb, tizedik táborral várunk minden gyermeket!

Hatvan tanuló kezdi az évet a tuzséri Tasak Tanodában

Augusztus 31-én rendezték a tuzséri Tasak Tanoda évnyitó alkalmát, melyen hatvan általános és középiskolás diák és szüleik vettek részt. A tanoda célja, hogy a helyi fiatalok iskolai előmenetelét és fejlődését támogassa a tanuláson és egyéb készségfejlesztésen keresztül. 

Az évnyitó alkalmon a résztvevők bepillantást nyerhettek a tanoda életébe, megismerhettek csapatépítő és készségfejlesztő játékokat, melyeket a foglalkozásokon játszanak a gyerekek, illetve átvehették a tanszercsomagot, amit minden diák számára biztosítottak a szervezők. Bacsó Benjámin, a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Alapítvány elnöke rövid bátorítással és imádsággal nyitotta meg a tanévet. Majd Puporka Gusztáv, a tanoda vezetője ösztönözte a résztvevőket arra, hogy legyenek aktívak a foglalkozásokon, és ha erre sor kerül, az online oktatásban is, mert ez nagyban segíti iskolai előmenetelüket. Ehhez a tanodában biztosítottak a szükséges digitális eszközök és egyéb feltételek. Az előző tanévben aktív fiatalok számára oklevéllel és ajándékkal is készültek a szervezők. Harminchárom diák részesült ajándékcsomagban. A tanodai foglalkozásokon korosztályos csoportokban, heti két alkalommal segítik a tuzséri gyermekek és fiatalok iskolai előmenetelét. 

Hajnali gondolatok Győri Kolos