Augusztus 31-én rendezték a tuzséri Tasak Tanoda évnyitó alkalmát, melyen hatvan általános és középiskolás diák és szüleik vettek részt. A tanoda célja, hogy a helyi fiatalok iskolai előmenetelét és fejlődését támogassa a tanuláson és egyéb készségfejlesztésen keresztül. 

Az évnyitó alkalmon a résztvevők bepillantást nyerhettek a tanoda életébe, megismerhettek csapatépítő és készségfejlesztő játékokat, melyeket a foglalkozásokon játszanak a gyerekek, illetve átvehették a tanszercsomagot, amit minden diák számára biztosítottak a szervezők. Bacsó Benjámin, a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Alapítvány elnöke rövid bátorítással és imádsággal nyitotta meg a tanévet. Majd Puporka Gusztáv, a tanoda vezetője ösztönözte a résztvevőket arra, hogy legyenek aktívak a foglalkozásokon, és ha erre sor kerül, az online oktatásban is, mert ez nagyban segíti iskolai előmenetelüket. Ehhez a tanodában biztosítottak a szükséges digitális eszközök és egyéb feltételek. Az előző tanévben aktív fiatalok számára oklevéllel és ajándékkal is készültek a szervezők. Harminchárom diák részesült ajándékcsomagban. A tanodai foglalkozásokon korosztályos csoportokban, heti két alkalommal segítik a tuzséri gyermekek és fiatalok iskolai előmenetelét. 


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!