Kezdőlap Blog Oldal 409

Baptista Teológiai Akadémia

A baptista teológiai képzés hazánkban a XIX. század utolsó évtizedében indult. A Hajdúságban rövid teológiai kurzusokat szervezett Balogh Lajos, aki Hamburgban, az ottani szemináriumban szerzett diplomát 1893-ban.

A reformáció igei előzménye és következménye

„Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába, akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata. Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény közül. Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett. Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn. Ő a feje a testnek, az egyháznak is, ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent a földön és a mennyben, úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által.”

A Kolosséi levél megírásának fő oka a gyülekezetbe betörő tévtanítás, az igének a pogány bölcselkedéssel való elegyedése. Ezt akarta Pál megszüntetni. Ez újszerű tanítás miatt a hangsúly eltolódott Krisztusról. Ez a gyülekezet keresztény – krisztusi – voltának veszélyét vetítette előre. Már nem volt elég a Kolosséban élő keresztényeknek maga Krisztus, akinek páratlan nagyságát írja le az előbb olvasott gyönyörű himnuszban az apostol. Kell-e, lehet-e nála több égen és földön? Már a levél bevezetése gondolkodásra készteti olvasóit, hogy érdemes-e a tiszta Krisztus-ismeretet még valami mással keverni.

Noha a tévtanítók a pogány elemek hozzáadásával szerettek volna több embert megnyerni és bevonni a gyülekezetbe, felmerül a kérdés: vajon a mennyiség menjen a minőség kárára, vagy a minőség a mennyiség javára?

Ugyanezt a kérdést vetették fel a reformátorok is, amikor koruk egyháza azt kezdte tanítani, hogy Krisztus mellé és az ő tanítása mellé még valami kell az üdvösséghez.

A keresztények kezdetben minőségi kereszténységet, azaz Krisztus-követést hirdettek mind az életnek, mind a szónak a beszédével, eszközével. Ez kezdett az évtizedek során terjedni. Később azonban ez az egészséges, Isten szerinti folyamat megváltozott: a mennyiség a minőség rovására ment. Hogy újra a helyes irányba forduljon a mennyiség és minőség aránya, ezért kellett a reformáció.

Egy neves igehirdető így vetette fel a kérdést: Beszűkülés vagy elmélyülés volt-e a reformáció? Megszegényedést vagy meggazdagodást jelentettek-e azok a lelki megújulások, amelyekről a Szentírás hírt ad, és amelyek a történelemben – egyháztörténelemben – egymást követték Isten munkája nyomán? – Hadd emeljek ki néhány deformálódást, melyet reformálni akartak az Ige világosságát és a világ Világosságát felismerő emberek!

A középkori egyház azt tanította egyebek közt, hogy

1. Jézus Krisztus váltságművén kívül üdvösségünkhöz szükség van még Mária és a szentek érdemeire és közbenjárására. Ez mennyiségi többletet jelentett. De a Szentírás ezzel szemben azt mondja: „Egy az Isten és egy a közbenjáró Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus.” (1Tim 2,5) Mária és a szentek szám szerinti többletet képeznek ugyan az egy közbenjáróhoz képest. De a Biblia ezt mondja: „nem adatott emberek közt az ég alatt más név, amely által kellene megtartatnunk”, csak a Jézus Krisztus neve (ApCsel 4,12).

Ezt a „csak”-ot, azaz „egyedül”-t hangsúlyozza a reformáció, és ezért mondja: solus Christus – ahogyan az akkori egyházi nyelven, latinul mondták. A Biblia szerint – s onnan olvasták ki a reformátorok – csak Krisztus által van üdvösség, és amit ő nekünk adott, az elég ahhoz, hogy az egész emberiség üdvösséget kapjon. Maga Jézus mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (Jn 14,6) Amint az általam gyakran idézett énekvers vallja:

„Csak Jézus az, ki segíthet,
Üdvöt nem ad más, csakis ő!”

Ezért nem létezik olyan evangelizáció, amely nélkülözni tudná Jézus Krisztus nevét, azaz személyét!

Igaz, hogy Jézus Krisztus csak egy a sok közbenjáróhoz képest. De vajon az az egy nem több-e, mint a többi együttvéve? Döntsétek el, melyik a több: az egyetlen nap az égbolton, vagy a sok millió földi fényforrás?

„Ó, szeretet, te égi fény,
A szívem napja vagy…
És áldott béke árad rám,
ha érzem szent tüzed.”

A középkori egyház azt mondta:

2. A Szentírás mellett az úgynevezett szent hagyomány, tehát a keresztény írók művei is közvetítik nekünk Isten kijelentését. A „szent hagyományon” azonban nem az apostoli hagyományt értették, hiszen az benne van az Újszövetségben, hanem pluszként az azon kívülit. A reformáció ezzel szemben vallotta: sola scriptura. Egyedül az Írás, azaz a Szentírás közvetíti Isten akaratát. Ha mást nem nézünk, mint a teljes Írás egyik utolsó mondatát, akkor is elfogadhatjuk ezt, mert ott ez áll: „Én bizonyságot teszek mindenkinek, aki a prófécia eme könyvének beszédeit hallja: Ha valaki hozzátesz ezekhez, arra az Isten azokat a csapásokat bocsátja, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben…” (Jel 22,18) S ha erre valaki azt mondaná, hogy ez csak a Jelenések könyvére vonatkozik (?), akkor az Ószövetség több ilyen igéje közül csak egyet emelek ki: „Semmit se tegyetek ahhoz az igéhez, amelyet én parancsolok nektek, se el ne vegyetek abból! Tartsátok meg Isteneteknek, az Úrnak parancsolatait, amelyeket én parancsolok nektek.” (5Móz 4,2) Ezért énekeljük:

„Szent igéd szerint vágyom élni,
Ó, Jézus Krisztus, Megváltó…”

Az akkori egyház nagyon hangsúlyozta:

3. A hívők jó cselekedetei érdemszerzők. Még Isten kegyelmét is ki kell érdemelnie a hívőnek. Ez azonban csupán emberi vélemény és szokás. Börtönbüntetését például csak annak rövidítik meg, aki ott jól viselkedik, tehát annak, aki megérdemli. A Biblia azonban, mely Isten véleményét képviseli, ezt mondja, és ezt vették át a reformátorok a nekünk már nagyon közismert igében: „kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” (Ef 2,8–10) Tehát nem arról van szó, hogy nem kell jót cselekedni, hanem arról, hogy a jó cselekedet követi a kegyelem elfogadását. Figyeljük csak meg a közismert – főleg – temetési igét, hogy vajon a megboldogultak cselekedetei már mennyei előlegek-e, tehát előttük mennek, vagy utánuk jönnek? „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg… mert megnyugszanak fáradozásaiktól, [és] mert cselekedeteik követik őket.” (Jel 14,13) Mindezt e latin mondásba sűrítették: sola gratia. Egyedül kegyelemből, amint ezt az Ef 2-ből idéztem, s mi protestánsok gyakran idézzük. De ezen az igehelyen van még egy másik egyedül is: sola fide. A kegyelem mellett ott van a hit is: „kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez.” Tehát ha ajándék, az csak akkor lehet az enyém, ha elfogadom. A hit az a szellemi kéz, amellyel a kegyelem ajándékát, az üdvösséget elfogadhatom.

Jézus Krisztus személye és ajándékai tehát elégségesek mind az e földi, mind a mennyei élethez. Ezért énekeljük olyan meggyőződéssel:

„Ő egyedül, ő egyedül,
Akiben örvendek szüntelenül.”

Ezek az „egyedül”-ök a középkori társadalomban igen furcsán, idegenül és gyanúsan hangzottak, hiszen az akkori egyház éppen terjeszkedésben volt. Politikai nagyhatalommá vált. Gondoljunk a pápaság és a császárság harcára! Ez volt az úgynevezett invesztitúraharc, a középkori Európa legnagyobb világi és egyházi konfliktusa. A 11. században a pápaság és a Német-Római Császárság között az egyházi vezetők beiktatása (az invesztitúra) kérdésében alakult ki ez a hosszú harc. A tét ez volt: világi vagy egyházi hatalom nevezze ki az egyház főpapjait…?

„Nincs új a nap alatt.” (Préd 1,9) A kommunista diktatúra is fenntartotta magának azt a jogot, hogy ő nevezze ki a püspököket vagy egyházelnököket. Igaz, hogy – legalábbis nálunk – az országos közgyűlés választotta titkos szavazással. De hogy ki kerüljön rá a jelöltlistára, azt az Állami Egyházügyi Hivatal, az ÁEH döntötte el.

Visszalépve a középkorba, VII. Gergely pápa kiközösítette IV. Henrik császárt, és kijelentette, hogy a császári trón üres. Ezzel elveszítette minden hatalmát, s a császárával elégedetlen német nemesség új császárt választott. Mit tehetett ebben a helyzetben Henrik császár? Igyekezett úgy mutatkozni, hogy megbánást sugározzon Gergely felé.

A megbocsátás érdekében a császár darócruhában, mezítláb tette meg az utolsó kilométereket Canossa felé, ahol a pápa akkor tartózkodott. Henrik a földön aludt, böjtölt és sűrűn imádkozott. 1077. január 25-én érte el Canossát. VII. Gergely azonban sem aznap, sem a következő két napon nem nyitotta meg a kapukat a bűnbocsánatért könyörgő, nyomorúságos körülmények között vezeklő császárnak. Ebből a helyzetből származik az úgynevezett „Canossa-járás” kifejezés. Három nap után, január 28-án aztán a pápa szíve megesett Henriken – vagyis belátta, hogy kénytelen engedni az igencsak kitartónak bizonyuló uralkodónak, aki térden állva kérte Gergelyt, hogy fogadja őt vissza az egyházba. A pápa végül teljesítette a császár óhaját.

Elképesztő gazdagság halmozódott fel az egyház kezén, s ami az úgynevezett pápai államot, a Vatikánt illeti – mind a mai napig.

A középkori egyház ellenőrizte az egész tudományos életet. Ha egy-egy új felfedezés nem illett bele az akkori egyház elképzelésébe, dogmatikájába, akkor sokszor sok évi börtönnel vagy/és halállal végződtek a különböző egyházi perek. Gondoljunk csak a legismertebbekre Giordano Bruno (1548–1600) vagy Galileo Galilei perére (1564–1642 – geocentrikus világkép helyett a heliocentrikust vallotta). Az egyház ellen ugyanis nem lehetett senkinek pert nyernie, mint ahogyan a múlt század úgynevezett koncepciós pereiben sem, amiket csak jóval később mertek így nevezni.

Az egyház volt a művészetek legfőbb megrendelője. Különösen a képzőművészetnek és a zenének. Ez nem zárja ki azt, hogy ma is megcsodált alkotások születtek abban az időben.

Ilyen körülmények között kezdte a reformáció hirdetni, hogy Isten nem ezt bízta az egyházra, nem ebbe az irányba kell hatnia, hanem – ahogy az Úr Jézus mondta –: „Tudjátok, hogy a népek fejedelmei uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak rajtuk. De közöttetek ne így legyen: hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, és aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok. Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mt 20,25–28)

S mivel kell szolgálnia az egyháznak? Azzal, amivel senki más nem szolgálhat rajta kívül: Isten igéjével, mely hitet és újjászületést teremt az emberekben. Erre küldte ki az egyház feje, Jézus Krisztus az ő tanítványait, amikor a misszióparancsot adta nekik: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,18–20)

Mi az az eszköz, amivel tanítvánnyá lehet tenni az embereket? Sola scriptura, egyedül Isten írott igéje, melyet hirdetnie kell az életnek és a szónak beszédével. Az életem legyen a szemléltetése annak az igazságnak, amit mondok!

„A megváltásról óh, zengjetek,
Hogy Jézus minket úgy szeretett…”

Nem terjeszkednie kell tehát az egyháznak, hanem elmélyülnie, és ez az egyes hívőre is vonatkozik: elmélyülni az élő Krisztussal való közösségben. Ebből a közösségből lehet kapni olyan erőket és áldásokat, amelyekkel azután igazán szolgálhat akár az egyház, akár annak tagjai a világban. Így jelenik meg Krisztus az övéiben, a választottak seregében, a szentek közösségében, az egyházban, és így él és munkálkodik.

Erre hangzott el az aggodalmaskodó kérdés a reformációval kapcsolatban: Nem könnyelmű visszavonulást fújt a reformáció olyan területekről, ahová már eljutott az egyház, és elkezdett uralkodni?

Nem, mert Isten az ő áldását csak arra a tevékenységre adja, amit ő bízott az övéire. A tanítvánnyá tétel, a keresztség és a tanítványok továbbtanításának szolgálata után, tehát a misszióparancs végén hangzik Jézus ígérete: „és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig”.

„Ha az Úr nem építi a házat [akár az egyházat], hiába fáradoznak az építők.” (Zsolt 127,1) De ha küldetésében jár az egyház, akkor Isten áldása lesz rajta. Gondoljunk csak arra, hogy milyen kísérőjelenségei voltak a reformációnak a kulturális, művészeti, tudományos és társadalmi életre kihatóan is! Az evangéliumot kezdték hirdetni, és csak az evangéliumot. De ezen keresztül Isten mindent megmozgató, megtisztító, megáldó munkáját tapasztalhatták.

Tahitótfalun – második szolgálati állomásunkon – noha minden udvaron volt kút, de vize ihatatlan volt. Az akkori úgynevezett ásott kutak ugyanis nem voltak mélyek. A kútásásnál többnyire megálltak az első talajvíz szintjénél. Ebből az következett, hogy nem volt tiszta a víz, hiszen a közelükben lévő trágyadombok leve is beleszűrődött a kutakba. Könnyű volt ugyan vizet meríteni egy-egy ilyen kútból, mert nem volt mély, de nyáron gyakran eltűnt a víz belőlük, és semmilyen vizet nem adtak. Egyébként is az előbb említett falu földrajzi helyén, a Szentendrei-szigeten az ásott kutak vízmennyiségét a Duna vízállása szabályozta. Alacsony vízállás esetén eltűnt a kutakból a víz. A műtrágyázással aztán néhány év alatt a mi falunk vize is nitrátossá, azaz ihatatlanná vált. Szerencsére azonban mire mi odakerültünk, már voltak utcai, úgynevezett „nyomós kutak”, amelyekből szűk keresztmetszeten ugyan, de jó ivóvíz jött. Ezekből hordtuk a vizet ivásra és főzésre. Hol volt ez a néhány cm-es átmérőjű cső a méteres szélességű ásott kutaktól! De ez valahonnan a föld 90 vagy akár 100 méteres mélységének valamelyik forrásából jött, és sosem száradt ki.

Ezt mondja Isten Jeremiás által: „Az én népem elhagyott engem, az élő víz forrását, és kutakat ástak maguknak, mégpedig repedezett falú kutakat [ciszternákat, víztartókat], amelyek nem tartják a vizet.” (2,13) Áshatunk mi, amennyit akarunk, a napi gondok, aggodalmak, nehézségek kiszárítják a vizet kútjainkból, vagy világi szokásokkal mérgezzük, melyek megbetegítenek. De akinek van közössége az élő Istennel, az abból a vízből olthatja szomjúságát, amit az Úr Jézus ajánlott a szamáriai asszonynak: aki Jákob kútjából, a hagyományok vizéből iszik, „ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne” (Jn 4,13–14). Aki tehát Jézus Krisztus által Isten gyermekévé lett, annak van vize végtelen mennyiségben, annyi, hogy még másoknak is jut belőle, de nemcsak mennyisége van, hanem minősége is, tiszta, iható, sőt, gyógyító!

Ilyen reformációra van szüksége az egész világnak, az egyháznak és a mi személyes életünknek is. Mert mostanában már lehet utazni, tanulni, szerezni, kereskedni, kezdeményezni, különösebb következmények nélkül házasodni, elválni, abortálni, köpönyeget forgatni… A tudományos kutatás előtt olyan távlatok nyíltak, amiről nem is álmodtunk volna korábban. És a ma embere lehetőleg minden lehetőséggel élni akar, de emiatt feltétlenül sodródni kezd, mert – a régi közmondás szerint – „aki sokat markol, keveset fog”. Az ember mohósága miatt egyre szétszórtabbá, felszínesebbé, sekélyesebbé válik gondolkozásában, életszemléletében és életgyakorlatában. Mert ennyi információt egyszerűen nem lehet rendesen feldolgozni, mert ennyi élményt nem lehet úgy magunkévá tenni, amitől az egész belső szellemi élete gazdagabb, színesebb lesz. Csak a benzin fogyott el, és az összes kuporgatott pénz. „Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Mk 8,36) – állapítja meg az Úr Jézus.

A mi mai, megromlott életünkben el kellene jutnom oda: mi az, amire feltétlenül szükségem van, hogy emberi életet éljek. Ezt már a régi latin szentencia is megállapította: „Quod non opus est, asse carum est” – „Ami nem kell, az egy fillérért is drága”. És könnyen eljuthatok oda, hogy igazat adok Jézusnak, aki ezt mondta: végső soron egy a szükséges dolog (Lk 10,42).

„Egy, Uram, egy a szükséges,
Hadd válasszam a jó részt,
Amely örök éltemmé lesz,
Szívembe, ó, csak ezt vésd…”

Mert ha valaki őbenne megtalálta az életet, az tud igazán élni. Ilyen vagy olyan körülmények között, de él. Mégpedig gazdag életet, isteni életet, olyat, amihez a világ nem tud már semmit hozzáadni, de amire ennek a világnak mérhetetlenül szüksége van. Én tudok hozzáadni valamit a világhoz akkor is, ha az átlagosnál kisebb a fizetésem, kisebb a lakásom alapterülete, és így tovább sorolhatnánk. De gazdag életem van a Krisztusban. Lehet, hogy beszűkült, de elmélyült egészen az élő vizek forrásáig. Onnan jön az áldás, és az egész környezetem kapja ezt az áldást. Mert az áldást Isten sohasem csak egy személynek ígéri, hanem általa a környezetének is, amikor ezt mondja: „megáldalak… és áldás leszel” (1Móz 12,2) nyilván mások számára. Hogyne születne meg hát bennem a szent vágyakozás:

„Tégy, Uram, engem áldássá,
Lelkedet úgy várom!
Tedd te a szívem hálássá,
Hogy neked szolgáljon!”

(Füle Lajos verse)

Sőt, amikor nem Ábrahám utódaira, hanem utódjára utal az ige, akkor világméretűvé tette ezt az áldást mondván: „a te utódod által nyernek áldást a föld összes népei…” (1Móz 26,4b) Miért? „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16) – Ámen.

AlapVető 2021. október

Az októberi hírlevélhez kapcsolódó kérdések:

1. Hány nyári tábort szerveztek idén a felzárkóztató program munkatársai Tatárszentgyörgyön?

2. Milyen hangszeren játszik Magyar Mária?

3. Hol volt idén a támogatott lakhatás élményhétvége?

4. Milyen rendezvény lesz 2021. november 11-én a Nap Utcai Baptista Imaházban?

5. Az igei gondolatok szerzője szerint mire adnak lehetőséget a váratlan krízisek?

A helyes megfejtők ismeretben mindenképpen gazdagodnak. Gratulálunk nekik!

Aki ezen kívül szívesen vesz részt egy kis versenyben, és elküldi nekünk a helyes válaszokat a modszertan@baptist.hu címre SZOCIÁLIS KVÍZ címen, további 50 szociális pontot szerezhet, és benevezhet abba a pontgyűjtő versenybe, ami 2021. év végéig tart. A pontok az AlapVető friss számaihoz kapcsolódó kérdések helyes megválaszolásával gyűjthetők. Az év végéig legtöbb pontot szerzett dobogós helyezetteket jutalomban részesítjük.

Bővítését tervezik hazánk egyetlen gyermekhospice-házának

A Tábithában dolgozók igazi családtagok lesznek és odaadást adnak akkor, amikor arra igazán szükség van.

Az élő szeretet és az emberi méltóság megjelenítője a Tábitha-ház – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkára csütörtökön, a Pest megyei Törökbálinton, a gyermekhospice-ház fennállásának tizedik évfordulóján.

Horváth Ildikó kiemelte, hogy a hospice menedéket jelent, a Tábitha pedig speciális helyzetben segít, akkor, amikor „az útjukat éppenhogy elkezdő egyének menedékre szorulnak”. Rendkívüli és pótolhatatlan az a munka, amit a Tábitha-házban végeznek nap mint nap – mondta.

Az államtitkár tolmácsolta Kásler Miklós miniszter üzenetét, aki azt emelte ki, hogy a ház különleges szerepet tölt be az egészségügyi ellátórendszerben, hiszen azoknak a családoknak segít, amelyek „életük legnehezebb feladatát kapták”. Hozzátette: háromszáz család kapott segítséget a háztól a tíz év alatt.

A miniszter szerint a hospice a halál méltóságát adja vissza, emellett segíti az érintett családokat olyan légkört teremtve, hogy az utolsó napok az életről, a családról, a közös emlékekről szóljanak. A Tábitha-ház biztonságos környezetet biztosít a gyász feldolgozására – emelte ki.

Kásler Miklós üzenetét azzal zárta, hogy „egy gyermek elvesztése tragédia, soha el nem múló fájdalom, ezért nagy köszönet a háznak, hogy a családok mellett állnak, és nem hagyják őket egyedül”.

Hári Tibor, a Baptista Szeretetszolgálat és a hospice-ház operatív igazgatója elmondta, hogy az első öt évben a két alapító, Galambos László és felesége működtette a házat, a második öt évben ők vették át a feladatot, de a családok mindvégig térítésmentesen kapnak segítséget életük legnehezebb feladatához.

Közölte, hogy a Tábitha ötszemélyes, ami sokszor kevés, ezért a közelben vásároltak egy telket, ahol erre a célra építenének egy házat.

Varga László Ottó, a Magyarországi Baptista Egyház főtitkára megjegyezte, hogy hazánkban egyetlen gyermekhospice-ház működik. Jelezte, hogy a baptista egyház átfogó megállapodást kötött a kormánnyal, ennek keretében a kormány támogatja bővítési elképzeléseiket.

Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat vezetője arról beszélt, hogy alapítójuk iránymutatásának megfelelve segítik a ház működését. Hangsúlyozta, hogy a legnehezebb sorsú gyerekeknek speciális segítséget nyújtanak, miközben a szülők megmentése a legfontosabb.

Galambos László alapító rámutatott, hogy a Tábithában dolgozók igazi családtagok lesznek és odaadást adnak akkor, amikor arra igazán szükség van. Templomot építettek, ahol rengeteg fohász elhangzik, függetlenül attól, hogy ki miben hisz. „Ez a szeretet háza, olyan hely, ahol közösség van és az Isten közöttünk jár” – fogalmazott.

(Forrás: webORVOS) Fotók: Antal Saci 

„Lelki egészségünkre!” konferencia

Panic attack in public place. Woman having panic disorder in city. Psychology, solitude, fear or mental health problems concept. Depressed sad person surrounded by people walking in busy street.

Kedves Barátunk!

Mindannyiunkat érintő, aktuális problémákról lesz szó a november 20-i konferenciánkon.

Mibe kapaszkodhatunk a nehéz időkben?
Miből meríthetünk erőt 
akkor, amikor bizonytalanság, stressz, félelem van bennünk?
Hogyan juthatunk el az egyensúlyvesztéstől az új egyensúlyig?
Ezek lesznek a fő témák, és erről szól majd Pál Feri előadása is.

A program fő részei:  előadások – szemináriumok – kerekasztal

Kinek szól a konferencia?

A rendezvény programjai azokat szólítják meg, akik igényesek, szeretnék elkerülni, hogy a körülmények rossz irányba befolyásolják az életüket.

Előadások:
Reimer Márta: Megrendült lélek, rendíthetetlen Isten
Pál Feri: Az egyensúlyvesztéstől az új egyensúlyig
Groma Géza: Változó világ, elveszett(?) szokások

Szemináriumok:
Bacsinszki Petra
: Megtart és átsegít a nehéz időkben az együttérző kapcsolat önmagunkkal
Beregi László: Milyen képet tárolsz a szívedben Istenről?
Harsányiné Városi Ildikó: A megváltoztathatatlan szorításában
Jakab Rita: A szavak megtartó és megrendítő ereje
Kovács Endi: Az imádság mint rácsodálkozás
Márton Ágnes: Szívünk paraméterei
Medgyessy László: Értelem, szabad akarat, szabad, felelős döntéseink tegnap és holnap
Nagy Ernő: Érzelmi hullámvasút – veszély vagy esély?
Reimer Márta: Bibliai szimbólumok jelentősége az életünkben
Révész Zsófi: Az erő veled van! (Szorongáscsökkentő technikák)
Soltész Attila: Élj teljes szívből és ne félelemből!
Tolner-Pozsonyi Gabriella: A félelem és annak kezelése a Bibliában

Kerekasztal-beszélgetés:
A téma: Krízishelyzetben válasz nélkül – amikor (látszólag) nincs válasz az imáinkra
A kerekasztal résztvevői: 
Győri Virág, a Family magazin főszerkesztője
Reimer Márta, pasztorálpszichológus, család- és párterapeuta
Révész Zsófia pszichológus
Szilágyi Lilla, a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa
Takács Alex, a Késői Eső gyülekezet lelkipásztora

Időpont: 2021. november 20. 9:30
Helyszín: Kelenföld Montázs Központ és online

Részvételi díj: korán kelő kedvezményes belépő október 31-ig 7900 Ft/fő

Ha még nem jelentkeztél, akkor jelentkezz minél előbb!

Bővebb infó és jelentkezés itt:  https://hvitamin.hu/lelki-egeszsegunkre/

Szeretettel várunk!
A szervezők

A Baptista Szeretetszolgálat együttműködik az El a kezekkel a papámtól! című filmmel karácsonykor

A különleges látványvilágú, számtalan digitális trükkel izgalmassá tett, és nagyszerű színészek segítségével életre keltett varázslatos családi film, az El a kezekkel a papámtól! a karácsonyi szezon kezdetén, december 9-én kerül a mozikba. 

A mozik közönsége holnaptól találkozhat az „Édes mostoha” történetét új nézőpontból feldolgozó magyar szuperprodukció plakátjával, melyen a Dorkát alakító Marczinka Bori mellett: Csobot AdéltPálmai AnnátBokor BarnátZsurzs KatitNagypál Gábort és a gyerekszereplőket láthatjuk. A mozivásznon rajtuk kívül a főbb szerepekben találkozhatunk Gubás GabivalJárai Mátéval, Elek Ferenccel, Pindroch Csabával és Borovics Tamással is.  

A slágergyanús dalokkal, káprázatos látványvilággal készült film kortól és nemtől függetlenül felhőtlen szórakozást ígér és minden generáció számára tartogat valami meglepetést. Ám a produkció nemcsak a nézők arcára kíván mosolyt csalni: a plakáton látható ajándékdoboz és logó a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz-akciójával való együttműködést jelzi, melynek keretében a film alkotói és szereplői az akciót népszerűsítő eseményeken való részvétellel és külön felhívással készülnek.  

A Baptista Szeretetszolgálat idén 18. alkalommal hirdeti meg a Cipősdoboz-akciót, amelynek lényege, hogy cipősdobozba csomagolt ajándékkal tehetjük szebbé rászoruló gyerekek karácsonyát, amelyeket november 26. és december 19. között közel 350 gyűjtőponton várnak, hogy aztán még az ünnepek előtt eljuttathassák a nevelőotthonokban lakó vagy mélyszegénységben élő gyerekeknek. A szeretetszolgálat az akció www.ciposdoboz.hu weboldalán részletes útmutatást ad a cipősdoboz-ajándékok elkészítéséhez, de online cipősdobozküldésre már november 2-től nyílik lehetőség a www.liliputjatek.hu/ciposdoboz weboldalon keresztül. A Cipősdoboz-akcióban az „El a kezekkel a papámtól!” színészei mellett olyan hírességek is közreműködnek, mint Kulcsár EdinaMező MisiVujity TvrtkoRadics Gigi.  

Csobot Adél, az El a kezekkel a papámtól! egyik főszereplője nagy örömmel vesz részt az ajándékozás minden szakaszában. „Rendkívül szívmelengető ez az akció. Ahol tudok, próbálok segíteni, ezt mind magánemberként, mind közszereplőként is kötelességemnek érzem. A gyerekek arcára mosolyt varázsolni pedig kimondottan jóleső feladat” – nyilatkozta az első mozifilmfőszerepében debütáló énekesnő. 

„A családi mesefilm mint műfaj bevezetése a magyar filmpiacra nemcsak arra ad lehetőséget, hogy élményt nyújtsunk a gyerekeknek és a családoknak, hanem arra is, hogy figyelmet fordítsunk rájuk. A mai naptól a film üzenetét és kampányát összekötjük egy olyan országos jótékonysági akcióval, ahol a rászoruló gyerekeké a főszerep. Bízunk benne, hogy abból a médiaérdeklődésből, amit egy film generál, a gyerekekre is nagyobb figyelem jut. Ezúton is szeretném megköszönni az El a kezekkel a papámtól! szereplőinek, hogy részt vesznek ebben a kampányban” – mondta Helmeczy Dorottya, a film producere. 

Nemzeti Filmintézet támogatásával, nemzetközi szuperprodukciókhoz mérhető stábbal és technikai háttérrel készült film Dobó Kata rendezésében Gulyás Buda technikai rendező közreműködésével készült, gyártója a Megafilm, producere Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya, operatőre Reich Dániel, aki legutóbb a Drakulics elvtárs című filmet fényképezte. A forgatókönyvet a #Sohavégetnemérős című Wellhello-filmet is jegyző Horváth András Dezső írta. Vágó: Csillag Mano. A látványtervező Valcz Gábor volt, a különleges jelmezeket Bárdosi Ibolya jelmeztervező álmodta meg, a film zenéjét és betétdalait Rakonczai Viktor szerezte. Dalszövegíró: Orbán Tamás (Artisjus Díj, Jakab Líra Díj, II. Európai Arany Művész Díj). 

Megújulás – munkatársi nap a Baptista Menedék Szolgálatnál

Szeptemberben munkatársi napon vehettünk részt, melynek központi témája a megújulás köré csoportosult.

A közös dicsőítést követően Papp János egyházelnök, a házigazda Budafoki Baptista Gyülekezet lelkipásztora hirdette a megújulás lehetőségének örömüzenetét. A megújulást egy éremhez hasonlította, melynek mindig két oldala van: egy isteni és egy emberi oldal. Vannak olyan területek, amelyekért tudunk tenni, az öltözködésünkhöz hasonlóan: ruhadarabokat felvehetünk és levethetünk. Gondolkozásunkban is vannak olyan isteni értékű „ruhadarabok”, melyeket fel kell öltöznünk a saját megújulásunk érdekében. Ahhoz, hogy Isten igéje teret kaphasson az életünkben, fontos, hogy a nem kívánatos ruhadarabokat minél előbb levegyük, és Isten tetszését keresve öltözködjünk. Az isteni rész pedig már nem a mi dolgunk. Mi alázatos szívvel, az ő kegyelmében bízva kérhetjük és várhatjuk, hogy cselekedjen életünkben, és ha akarja, akkor a megfelelő időben elvégzi megújulásunkat. Amikor e két oldal az életünkben összeér, akkor megtörténik a csoda, és megújult szívvel tudunk továbbmenni.

Az igei gondolatokat követően Kovács Zoltán a Menedék történelméből osztott meg olyan eseményeket, tapasztalatokat, melyek felelevenítése még mindig segítség és iránymutatás lehet a jövő kihívásainak kezelésében. Ma is megerősítő annak a tudata, hogy a Menedék szolgálatot Isten indította útjára, és mi a mai napon is részesei lehetünk ennek a munkának. A közös munkatársi ebédet követően egy nagy kört alkotva a szolgálat kapcsán megélt tapasztalatok, bizonyságok, nehézségek, küzdelmek és előrelepések megosztásával épülhettünk egymás szavain keresztül. A napot közös énekléssel fejeztük be.

„Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.” (Ef 4,22–24)

Boda Gábriel

Baptista Művészeti Napok 2021 PROGRAMAJÁNLÓ

A BMN létrehozásának célja, hogy a baptista közösség művészeti ereje minél több helyen mutatkozhasson meg, hogy a baptista művészek megismerkedjenek egymással, és hogy a gyülekezetek, az intézmények (egyház, iskolák…) és a társadalom közötti kapcsolatok erősödjenek a művészetek missziós ereje által. Az idei év programjait folyamatosan tesszük közzé.

Current Month

Nincs esemény

REB-17-E-0003

2017. augusztus 4–6. között valósult meg a MABAVIT baptista világtalálkozó Debrecenben Magyarország Kormányának támogatásával.

Baptista női világimanap, 2021. november 5.

Bizakodó élet (Zsid 13,6) – egy nagyszerű lehetőség, hogy mi, baptista nők világszerte együtt imádkozzunk, hogy az ima és az adakozás által reménységet és változást hozzunk a világba.

Mi, magyar baptista nők idén is csatlakozunk az imádkozó nők ezreihez. Országszerte és a határainkon túl is sok-sok helyen imádkozunk november első hetében a reménységért és a világ különböző pontjain működő baptista női missziókért.

Szeretettel várunk mindenkit 2021. november 5-én 18 órától a Bajai Baptista Imaházba a baptista nők világimanapjának központi rendezvényére.


Ázsiai Baptista Nőszövetség

Nők Segítenek Nőknek (Segítségnyújtás a Covid-válsághelyzetben). Az ÁBNSZ 10 országnak és 15 szervezetnek segít e programon keresztül. Hátrányos helyzetű nők és gyermekek, háború sújtotta területekről menekült nők és gyermekek az ideiglenes menedékhelyeken.

  • India
  • Fülöp-szigetek
  • Maesod, Thaiföld
  • Indonézia
  • Mianmar
  • Nepál
  • Thaiföld és Mianmar határán
  • Önkéntesek Mianmarban

Imatémák:

  1. Imádkozz azért, hogy értelmes rendelkezéseket hozzanak, amivel leküzdhetik a világjárvány okozta gazdasági és politikai kihívásokat, és növekvő munkalehetőségekért, globális együttműködésért! Imádkozz reményért, ami csakis Jézus Krisztusban található!
  2. Adj hálát Istennek a pénzügyi stabilitásért és a jó munka és a szolgálatok folytatásának lehetőségéért! Imádkozz a vezetőség megújulásáért és azért, hogy még több fiatal nőt vonhassunk be a szolgálatba! Adj hálát Istennek azért, hogy egy szorosabb kapcsolat alakult ki a tagcsoportok között, az összes elnök és a négy vezető között, midőn gyakrabban találkoztak kihasználva a közösségi média adta lehetőségeket Isten szolgálatában!
  3. Imádkozz a Kegyelem Baptista Nők és Gyermekek Szolgálatért Pakisztánban, amint küzdenek a menedékhelyük fenntartásáért! Imádkozz az egyedülálló anyákért és özvegyekért, akik túlélésükért küzdenek Hongkongban és a nepáli Rise and Shine-ban!
  4. Imádkozz a béke és rend visszaállításáért a gazdasági és politikai bizonytalanság és etnikai konfliktusok közepette Thaiföldön, Indonéziában, Hongkongban, Mianmarban és Pakisztánban! Imádkozz azért, hogy Urunk előzze meg a vérontást, és mutassa ki kegyelmét abban, ahogyan az emberek összefognak Isten irgalmának közvetítésében a konfliktusok és fenyegetések ellenére!
  5. Imádkozz védelemért a növekvő családon belüli erőszakkal szemben! Imádkozz társadalmi igazságszolgáltatásért a nőknek és gyermekeknek egyes ázsiai országokban! Imádkozz a hátrányos megkülönböztetés, kizsákmányolás és bántalmazás megszűnéséért és azért, hogy a hatóságok meghallják az ezek ellen felszólaló hangokat és kérelmeket!
  6. Adj hálát az Úrnak azért, hogy a bizottság össze tudta gyűjteni a kellő adományt a Nők Segítenek Nőknek projekthez! Isten áldja a nagylelkű partnereket, akik adakoztak az ÁBNSZ-nek!

Az ÁBNSZ-nek 36 tagcsoportja van 19 országban.

A Magyarországi Baptista Egyház hivatalos honlapja.


Észak-Amerika Baptista Nőszövetsége

Észak-Amerika Baptista Nőszövetségének vezetőképző ülései szép fogadtatásban részesültek 173 bejegyzett résztvevő között az egész világon.

Imatémák:

  1. Imádkozz azokért a szervezetekért, akik át szeretnék hidalni az idősebb és fiatalabb nők közötti szakadékot úgy, hogy tiszteletben akarják tartani a hűséges, idősebb generációt, ugyanakkor újabb területeket akarnak meghódítani!
  2. Adj hálát Istennek a Virtuális Szakmai Gyakorlat programért, ami lehetőséget nyújt fiatal baptista nőknek arra, hogy háttérsegítséget nyújthassanak az ÉABN adminisztrációs csoportjának, és értékes stratégiai munkákat és vezetői készségeket szerezzenek!
  3. Imádkozz a TREY (Kizsákmányolt Nők Traumából Való Felépülése) Inside Outside programjáért, egy olyan szervezetért, amely biztonságos, családi környezetet biztosít a tizenhat éves és annál idősebb fiataloknak a szexkereskedelemből való felépülésre! Imádkozz azokért az önkéntesekért, akik kifáradtak és kiégtek, és imádkozz még több vállalkozóért ebben a programban!
  4. Imádkozz azokért a bennszülött nőkért, akiknek szükségük van gyógyulásra és megbékülésre, akiknek a szíve ég a szolgálatért, de szükségük van mentorálásra és vezetőképzésre, amivel támogatást kaphatnának abban a munkában, amit közösségükben végeznek!
  5. Imádkozz heti online imaszolgálatokért! Imádkozz azért, hogy még több nő bekapcsolódjon ebbe a szolgálatba, és hogy az ÉABN növekedjen az imádkozásban való állhatatosságban!
  6. Adj hálát Istennek az új havi Megerősítő és Hálózatépítő Webinar sorozatért,  ami széles körben bevonja a baptista nőket, segítve őket vezetői készségeik fejlesztésében, és felkészíti őket még jobb munkára szolgálati területükön!

Az ÉABN 16 tagcsoporttal rendelkezik 2 országban.


A Csendes-óceán Baptista Nőszövetsége

Méltóságcsomagok nők számára (a Harold-ciklon áldozatainak)

CSBN-esemény: Adománygyűjtés Vanuatu baptista női számára a Harold-ciklon pusztítását követően. 2020 áprilisában a trópusi Harold-ciklon végigsöpört az óceán délnyugati partjain. Károkat okozott Fidzsin, Tongán és különösképpen Vanuatun. Megtizedelte Vanuatun élő nővéreink otthonait, elvágva őket alapvető szükségletektől, mint például az ivóvíztől. A CSBN-nek sikerült online kapcsolatot teremtenie a baptista nőszövetség elnökével, Mary Kaltabanggal, aki beszámolt a kárról és a szükségekről. A CSBN csapata gyorsan megszervezte az online adománygyűjtést a „méltóságcsomagokra”, hogy a nők alapvető higiéniai szükségleteit fedezni tudják. Két hét alatt 1500 ausztrál dollárt gyűjtöttek és utaltak át a vanuatui baptista gyülekezetnek. Kaltabang testvérnő megszervezte a méltóságcsomagok megvásárlását és szétosztását, amelyek többek között vizet és fogkrémet tartalmaztak.

Imatémák:

  1. Imádkozz legnagyobb kihívásainkért: a nyelvi korlátokért és a korlátozott internetelérhetőségért bizonyos országokban!
  2. Adj hálát az Úrnak azért, hogy a Pasifika nővérek különösen elkötelezték magukat a szolgálatunknak, és buzgóságuknak bizonyságát is adják! Készek hosszú, nehéz területet is beutazni.
  3. Imádkozz a Családon Belüli Erőszak projektért, aminek az a célja, hogy jobban felkészítse az ausztrál pásztorokat arra, hogy azoknak szolgáljanak, akik ebben a tragikus és veszélyes helyzetben vannak! Imádkozz azért, hogy szolgálni és segíteni tudjunk azon nőknek, akik erőszak közepette élnek!
  4. Imádkozz azokért a nőkért, akik elveszítették munkájukat a Covid–19-járvány miatt, mivel lecsökkent az utazások száma! A Csendes-óceán vidékén a turizmus az egyik legnagyobb munkalehetőség.
  5. Imádkozz azért, hogy az elnökeink találkozhassanak az Egészséges, Biztonságos Családok szemináriumon! Imádkozz a Szülő Kunyhók projekt újrakezdéséért Pápua Új-Guineában!

A CSBN 7 tagcsoportot köt össze 7 országban.


Afrikai Baptista Nőszövetség

Az Afrikai Baptista Nőszövetség arra összpontosított, hogy segítsen a nőknek a szegénység enyhítésében oktatás és vészhelyzetben felülkerekedő vezetők felkészítése által. A képen a „Jó Mag” női kör látható Közép-Afrika Baptista Nőszövetségének vezetőképzőjén.

Imatémák:

  1. A megfelelő ellátás hiányában nehéz véghez vinni a betervezett tevékenységeket. A Covid–19-járvány alatt növekedett a szegénység, miközben a gazdasági tevékenység leapadt. Imádkozz azokért a nőkért Afrika-szerte, akik elveszítették munkájukat, és nem bírták Istenre bízni családjukat, hogy ő nyisson ajtókat és megsokasítsa az otthonukban, gyülekezetükben és közösségükben lévő készleteket! Imádkozz azért, hogy minden javukra váljon!
  2. Barbara Singerman testvérnő sok évig szolgált baptista misszionáriusként Afrikában. Adj hálát Istennek azért, hogy biztonságban tartotta őt és férjét! Adj hálát azért, hogy felhasználta őt a zárlat alatt a havi imádkozásban és otthoni dicsőítő füzetek szétosztásában!
  3. Dél-Afrikában, az ABNSz egy olyan projektet támogat, ami menedéket nyújt bántalmazott nők és gyermekek számára. Imádkozz, hogy a férfiak szeressék feleségeiket, és hogy az apák Isten akarata szerint neveljék fel gyermekeiket! Imádkozz azért, hogy a gyülekezetvezetők állást foglaljanak az erőszak ellen!
  4. Imádkozz békéért és stabilitásért a kontinens egész területén, és egységért a családjainkban és közösségeinkben! Imádkozz azért, hogy megbocsássunk egymásnak, kialakítsunk erősebb kapcsolatokat, és keressük az Urat együtt!
  5. Adj hálát az Úrnak az ABNSz Adomány-Segély Bizottságáért, ami kiszolgáltatott embereknek fog segíteni, és Dél-Arikában enyhíteni fogja a szenvedést! Ez múlt évi imánkra a válasz.

Az ABNSz 37 országból köt össze nőket.


A Karib-szigetek Baptista Női Missziója

Vezetőképző tanfolyam a Karib-szigeteken, ahol új vezetőket képeztek az „Átváltoztató Vezetés” során, aminek szervezője Karlene Edwards-Warrick.

Imatémák:

  1. Imádkozz azért, hogy a szigetek minden női köre össze legyen kötve a szigetek fő női vezetésével!
  2. Adj hálát Istennek azokért a nőkért, akik felajánlják magukat a szorgos szolgálatra!
  3. Imádkozz azért, hogy a Trinidad és Tobagói Baptista Nőszövetség Kertművelő Osztályának oktatói projektje továbbra is alkalmazhasson munkásokat, élelmet és oktatást nyújtva azoknak, akiknek szükségük van erre! Imádkozz azért, hogy a Grenadai Baptista Nőszövetség továbbra is virágozzon vállalkozói projektjében, és hogy továbbra is nyújthasson munkát és oktatást a nőknek!
  4. Imádkozz az új vezetők felkészítéséért és fejlesztéséért, ami a legnagyobb szükséglet a szigeteken, amit a KBNM képvisel!
  5. Adj hálát az Úrnak azért, hogy fiatal nőket indít az odaszánt szolgálatra!

A KBNM 17 tagcsoportból köt össze nőket a Karib-szigeteken.


Európai Baptista Nőszövetség

Kedves Testvérnők!

Ami megkülönböztet minket, gazdagabbá tesz ott, ahol megosztjuk Krisztus megtapasztalását és azt, ahogyan alakít bennünket lépésről lépésre, úgy határolva minket, hogy egyre jobban hozzá hasonuljunk. Bizonyos válaszfalak, mint amilyen a nyelv például, azonnal ledőlnek, amint imádkozunk. Krisztusban van reménység.

Megint megláttam azt, hogy a misszió világméretű. Jézus azért jött, hogy bővelkedő életet adjon nekünk, de csak akkor kaphatjuk meg ezt a bővelkedő életet, ha olyanok leszünk, mint a juhok a pásztor kezében. Mindig meg kell adnunk ennek az árát: megtagadva önmagunkat követnünk kell őt, de ő az igazi élet, tele örömmel és békével.

Raquel Abellán, Spanyolország Nőszövetségének elnöke

Az utóbbi húsz évben az EBNSz-ben való munkám során személyes barátságot alakítottam ki több nővel. Micsoda öröm volt viszontlátni ezeket az ismerős arcokat az EBNSz Zoom-szemináriumán az EBF-találkozón és a 2020-as imanap Zoom-találkozóján. Áldás az, hogy olyan időben élhetünk, amikor a technológia lehetővé teszi azt, hogy együtt lehessünk, annak ellenére, hogy több ezer mérföld választ el minket. Nem lehetett volna az ÉLET témánál jobbat választani erre az évre, mivel értékes életek forogtak veszélyben a Covid–19-járvány alatt. Az, hogy imádkozhatunk ezért és sok más fontos témáért, különbözőségeinkben is összefogva, Istentől kapott ajándék.

Wies Dijkstra, Hollandia, az EBNSz volt elnöke 2008–2018 között

Köszönet a konferencia szervezőinek. Hiszem, hogy nem hiába gyűltünk össze és imádkoztunk. A konferencia által sok testvérnő közösséget gyakorolhatott egymással, aggodalmaiktól és betegségeiktől rövid időre elvonulva megérezhették a Szentlélek leheletét minden nő szívében.

Janny testvérnő Fehéroroszországból, a fehérorosz női misszió megalakulásának 25. évfordulója alkalmából adott kijelentése.

Imatémák:

  1. Imádkozzunk azért, hogy a Brexithez hasonló körülmények ne vezessenek elszigeteltséghez! Isten védelmezze az EBNSz régióinak asszonyai közötti egységet, összekötöttséget és közösséget!
  2. Imádkozzunk azért, hogy az EBNSz régiójának keresztényei szilárdan álljanak hitükben, és vessék szemüket Jézusra ezekben a nehéz időkben, amelyekkel régiónknak szembe kell néznie! Imádkozzunk azért, hogy a szívek Szentlélekkel és Jézus Krisztus iránti mély szeretettel teljenek meg, és azért, hogy mindenüvé, ahol élnek, Jézus győzelmét és vigasztalását vigyék!
  3. Kérjük az Urat arra, hogy nyissa meg az emberek szemét, hogy a sötétségből a világossághoz forduljanak, és a materializmus erejétől, az önzéstől, rasszizmustól stb. Isten felé, és azért, hogy bűnbocsánatot nyerjenek és helyet azok között, akiket a Jézusba vetett hit megszentelt!
  4. Imádkozzunk vezetőinkért (kormányvezetőinkért, közösségi vezetőinkért, munkahelyi vezetőinkért stb.)! Legyen döntésük keresztényi és bölcs, hogy ne veszítsék el Isten jóindulatát, és áldásban részesülhessenek!
  5. Mennyei Atyánk, kérünk, áldd meg azokat, akik a világjárvány következményeit szenvedik el gyászolva vagy családon belüli erőszak közepette, munkanélküliségben, hontalanságban, otthonról való tanulásban, otthonról való munka közepette, elnapolt műtétek közepette stb.!
  6. Imádkozunk azokért is, akik olyan országokban élnek, ahol társadalmi instabilitás, gazdasági összeomlás, üldöztetés, háború és környezeti katasztrófák teszik életüket nehezebbé!

Az EBNSz 50 országban köti össze a nőket Európa-szerte és a Közel-Keleten.


Latin-Amerika Baptista Nőszövetsége

Adományaitoknak köszönhetően, a LABNSz támogatást kapott a baptista női világimanaptól, és ez az adomány százaknak volt áldásul. A LABNSz arra összpontosít, hogy Latin-Amerika bennszülöttjeinek nyújtson segítséget ezzel a támogatással. 500 Bibliát osztottak szét anyanyelvükön, négy kutat ástak négy közösségben, és Ecuador bennszülött közösségei kaptak segítséget a világjárvány alatt. Adományaitok több mint 2000 ember életét befolyásolták megszámlálhatatlan módon!

Imatémák:

  1. Imádkozzunk azért, hogy amint az első lépéseket megtesszük annak érdekében, hogy támogatni tudjunk egy latin-amerikai misszionáriusnőt, aki Indiában dolgozzon nőkkel, álmunk valóra váljon!
  2. Imádkozunk az ötéves célkitűzéseinkért, ami abból áll, hogy mi a látásunk a jövő generációra nézve!
  3. Imádkozzunk a bennszülött közösségekért és azért, hogy az evangélium hasson a kultúrájukra!
  4. Imádkozzunk a PEPES-ért, a keresztény óvodáért a szegénynegyedekben!
  5. Imádkozzunk ezekért a nagy szükségletekért:

A családon belüli erőszak megszűnéséért

Munkalehetőségért a fiataloknak

Az Istennel való kapcsolatunk elmélyüléséért

  • Imádkozunk azért, hogy egy ingyenes telefonvonal alakulhasson ki Latin-Amerika minden országában azért, hogy támogatást nyújthassunk a váratlan terhességgel szembenéző nők számára! Jelenleg van egy kommunikációs központunk Argentínában, ami kéréseket közvetít a megfelelő alelnökökhöz.

Liliana Fernandez de Farina, a nőszövetség elnöke, nagyon hálás imáidért. Hálás azért a válaszért is, amit a vele együtt dolgozó, nagyszerű csoportban kapott Istentől. Isten valódi ajándékaiként tekint rájuk. Mindegyik ország mindegyik alelnöke be van vonva az UFBAL programba, a heti virtuális imaórába keddenként és a péntekenkénti félórás videókonferenciákba.

A LABNSz 25 tagcsoportból áll 21 országban.


Világszintű BNVSz és a Baptista Világszövetség

Minden évben összegyűlnek a baptista nők New Yorkban, hogy képzést kapjanak a Bizottságban a Nők Státuszáról az ENSZ-ben. Ez nem egy keresztény konferencia, de sokat tanulhatunk egymástól, miközben a világszerte nőknek problémákat okozó kérdésekre keressük a válaszokat. Imádkozzunk azért, hogy a baptista nők, akik részt vesznek minden évben, felhasználhassák képzésüket arra, hogy Isten szeretetét saját körülményeikben alkalmazni tudják! (További információt erről itt találhatsz: https://www.bwawd.org/resources.)

A Baptista Női Világszövetség és a Baptista Világszövetség imatémái:

  1. Az a vágyunk a BNVSz-ben, hogy a baptista nők világszerte gyarapodjanak. Olyan sok minden akadályozni akar minket abban, hogy megéljük mindazt, amire elhívott minket az Úr.

Kérlek, imádkozz azért, hogy legfőbb értékeink beteljesüljenek és túlcsorduljanak a nők életében a következő évben.

– Minden nő megtalálja valódi értékét és erejét Krisztusban.

– Minden nő megélje azt, amire Isten teremtette.

– Hogy mindez segítse őt a gyarapodásban, és amint gyarapszik, mindenki számára áldás lehessen.

  • Mire eljön a 2021-es világimanap, már meg lesz tartva az online Világméretű Baptista Női Konferencia és a BNVSz Kongresszusa. Imádkozz azért, hogy a nők bátorítást és ihletést találjanak, miközben részt vesznek ezeken az eseményeken!
  • Imádkozz a BNVSz új ügyvezető igazgatójáért, amint próbál hozzászokni új szerepéhez!
  • Imádkozz a Baptista Világszövetség Női Kontinentális Szövetségének minden vezetőjéért, valamint Karen Wilson elnökért és Sherri Cherdak pénztárosért/titkárért, hogy kellő bölcsességük legyen Istentől!
  • Imádkozz folyamatos vezetésért a felelősség viselésében a Baptista Világszövetség általános titkára, Elijah Brown számára!
  • Imádkozz azért, hogy az online képzéseink még több segítséget nyújthassanak baptista nőknek szerte e világon!

Együttesen a BNVSz 151 ország nőit köti össze.