Fél éven belül két alkalommal tarthattunk bemerítési ünnepet a Dunaharaszti Baptista Gyülekezetben: tavaly október 23-án Botár Viktor és felesége, Fazakas Zita, idén április 30-án pedig Fejér Zoltán és Negreanu Dita tett bizonyságot és pecsételte meg bemerítkezéssel az Úr követéséről hozott döntését.
Gyülekezetünk tagjai, rokonok, barátok, vendégek együtt örvendeztünk: hálásak vagyunk az Úrnak azért, hogy láthatjuk, amint Isten csodálatosan megújító, hitet ébresztő munkája ma is képes átformálni emberek életét. Botár Viktor és Fazakas Zita bemerítésén Tisza Attila lelkipásztor Jézus János általi bemerítésének története alapján hirdette az igét (Mt 3,13–17). A prédikációban hangsúlyozta, hogy a fehér ruha azt jelenti: letesszük a régi életünket, és helyette Isten kegyelmének megigazító, tisztító ereje által kapunk egy újat. Jézusnak nem voltak bűnei, amiket meg kellett volna bánnia, de oda akarta szánni magát arra a feladatra, amelyért küldetett. Ebben neki is meg kellett vívnia a saját harcát. Számára is csak egyetlen út volt, az önfeláldozás, az önátadás útja: meg kellett halnia önmaga számára, hogy engedelmeskedhessen az Atyának.
Ha Istennel eggyé akarunk válni, akkor le kell mondanunk önmagunkról.
Ha az ember egyszer megérti, hogy Isten ajándékba, kegyelemből adott neki bűnbocsánatot és örök életet, amiért nem lehet fizetni, de megköszönheti, akkor a bemerítkezéssel is kifejezheti a háláját. Ez a Krisztus iránti engedelmesség és a hit megnyilvánulása – az a folyamat, amely egy ember lelkében lezajlik, egyszer csak így ölt látható formát.
Részletek a bizonyságtételekből
Botár Viktor: „Sokáig kerestem valamit, ami lelki békét ad nekem, de nem igazán találtam meg. Próbáltam sok bölcsességet olvasni, és templomban is voltam, de nem érintett meg. Azután nemsokára jött az a bizonyos gyerektábor a Dunaharaszti Baptista Gyülekezet szervezésében, amikor a feleségem késztetést érzett arra, hogy elrángasson ide, mikor én nem is akartam jönni. Isten útjai kifürkészhetetlenek, ezért ahogy az ajtón jöttem be, egy kedves ember felinvitált a karzatra, ahol leültem és hallgattam a zenét. Azt vettem észre, hogy megnyugszik a lelkem, elcsendesül a zaj, persze ahhoz kellettek a zenészek a hangszereikkel és a hangjukkal meg azokkal a dalokkal, amelyekkel eljuttathatnak üzeneteket a szívünkbe. És ekkor hallottam, hogy valaki halkan zörget. Az Úr tudta, hogy ennél jobb pillanat nincs, hogy hívjon, és hívott is, méghozzá a fiamon keresztül, mert ő akart jönni a következő vasárnap is, és azóta itt vagyok, vagyunk. Amikor megértettem, hogy Jézus Krisztus az én bűneimért is meghalt a kereszten, akkor zokogva sírtam. És ha a mai napig belegondolok, hálát és fájdalmat érzek a szívemben, hogy van valaki, aki a bűnös lelkemet megváltotta. És jobban szeret bárkinél…”
Fazakas Zita: „A vallás gyerekkorom óta végigkísért. Erdélyben születtem, a szüleim keresztények. Anya vitt minden hétvégén a nagyihoz, ahol jártunk a templomba… Az életem úgy éltem, hogy tudtam Isten létezéséről, hittem benne, és imádkoztam is. Tavaly márciusban covidos lettem, azt éreztem, meg fogok halni… Ez idő alatt (kb. 3 hét) nagyon sokat imádkoztam, imádkoztunk. Itt éreztem, ez teljesen más volt, mint eddig, közel éreztem magamhoz az Urat.
Nem ismertem ezt az érzést. Az Úr meggyógyított. Az egyik imámban kértem az Urat, hogy szeretnénk egy közösséghez tartozni, és az ima meghallgatásra talált… Elkezdtünk járni a gyülekezetbe, egyre több üzenetet kaptunk az Úrtól, az igéből, a prédikációból, az énekből. Úgy éreztük, ez nekünk szól. Nagy szeretettel befogadott a gyülekezet, azt vettük észre, hogy minden vasárnap megyünk. Változások jöttek az életünkbe! Nagyon sok beszélgetéssel áldott meg az Úr a lelkészünkkel, lelki vezetést kaptunk, végigjártuk a törekvők óráit, és a döntés rajtunk állt: hogyan tovább?… Jézus Krisztusom 47 évet állt a szívem ajtaja előtt, várt, hogy megnyissam és befogadjam a szívembe. Isten elküldte Egyszülött Fiát értem, hogy keresse meg az elveszett kincsét! Csodálatos úgy élni, hogy tudom, érzem, mindig számíthatok rá, a rosszból is a legjobbat hozza ki. Odaadom, felajánlom az életem, a napot, az órát, és alakítsa az Úr, ahogy ő jónak látja!…”
Fejér Zoltán és Negreanu Dita bemerítésén Tisza Attila lelkipásztor az etióp pénzügyminiszter és Fülöp története alapján hirdette az igét a találkozásról, amelynek életforduló lett az eredménye (ApCsel 8,26–39). Az etióp főember miután megértette, hogy Jézus Krisztust Isten azért küldte, hogy Üdvözítő adasson minden embernek, aki hisz benne, és Krisztus melletti döntését a bemerítéssel kinyilvánította, továbbment az ő útján örömmel.
Zoltán és Dita is mindig ment tovább az útján az eddigi életében. De egyszer megértették azt az igazságot, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia, a Megváltó. Találkoztak a hit lehetőségével, és rájöttek, hogy erre vártak. Nem most értek célba: most nyílt ki a kapu. Tovább kell menni, és nem lesz mindig egyforma a tempó, nem mindig lesz egyformán derűs az út. De Isten által áldott út lesz, és hisszük, hogy az Úr iránti szeretetük betölti az életüket reménnyel, derűvel, bizakodással, és ebből az örömükből másoknak is jut majd.
Részletek a bizonyságtételekből
Fejér Zoltán: „Keresztény szülők gyermekeként nevelkedtem. 14 éves koromban hittanra jártam és konfirmáltam. Ezt követően sajnos teljesen elszakadtam a hitélettől. Akkor hallottam újra Istenről, mikor feleségemmel, Laurával megismerkedtem…
Egyik vasárnap elvezetett a pasaréti református templomba… Tetszett, amit hallottam, megérintett, így elkezdtem rendszeresen járni Pasarétre… Végiggondoltam, hogy jó pár hónapja még egy elveszett ember voltam, most pedig Isten megtalált anélkül, hogy én kerestem volna; Jézus kereszthalála által felkínálta az örök életet a mennyországba, amiért semmit nem kell tennem, csak hinni benne; itt a földön is velem akar lenni, ha beengedem a szívembe; elém hozta életem társát, hogy ne legyek egyedül; megmutatta, milyen áldott, boldog és szeretetben gazdag az a házasság, amelyik benne köttetik, aki a házasságot megalkotta; ebben a szövetségben is végig velünk lesz és elkísér közös életutunkon. Nem tudtam mást tenni, csak letérdeltem, és csak elfogadtam ezt a mindent felülmúló szeretetet. Házasságunk első percétől egy „pluszgond” volt az eltérő felekezeti hovatartozásunk. Ezt szeretném most rendezni, hogy egy Isten gyermekeiként lehessünk egy gyülekezet tagjai. Hiszek Jézusban, mert látom őt. Mert előbb szeretett, mint én őt, és a vak Bartimeushoz hasonlóan engem is meggyógyított a vakságból.
Úgy tudom, az 1980-as évek elején épült ez az imaház. Akkor én 5 év körüli kisfiú voltam, és egy másik országban éltem… Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik az építkezésen fáradoztak, és mindenkinek, aki az imaház fenntartásában részt vállalt. Hálás vagyok, hogy ilyen szép és kellemes környezetben tehettem bizonyságot a hitemről.”
Negreanu Dita: „Istennel először kb. 8-9 éves koromban találkoztam, mikor Kolozsváron egy hatalmas sátorban különböző nemzetiségű emberek hirdették az evangéliumot. Majd ugyanezek az emberek minden második vasárnap külön foglalkoztak a gyerekekkel… Minél többet jártam oda, egyre jobban éreztem, hogy az énekek, a tanult igeversek mondani akarnak valamit… Magyarországra költöztünk, és hosszú ideig nem érdekeltek az Istennel kapcsolatos dolgok, de ha bajban voltam, mindig hozzá fordultam, és nem utasított el, hanem segített. Akkor is hívogatott, hogy térjek meg, amikor anyáék ide kezdtek járni a gyülekezetbe. Köszönök mindent, főleg azt, hogy olyan szeretettel és örömmel beszéltek Istenről, hogy én is szerettem volna ezt érezni, de sajnos a büszkeségem és önfejűségem miatt elfordultam mindenkitől, és próbáltam a magam útját járni. Voltam nagyon mélyen nem is egyszer, de mindig sikerült felállni – most már tudom: nem önerőből, hanem az Úr segítségével… Így biztosan kijelenthetem: Isten szeret minket, mindenkit egyenként, és kegyelme végtelen, ahogyan a türelme is. Hálás vagyok mindenért, amit az életemben tett, különösen azért, hogy akkor sem mondott le rólam, amikor én azt hittem, már nincs visszaút…”
A bemerítést mindkét alkalommal Tisza Attila, gyülekezetünk lelkipásztora végezte, kézrátételes imádsággal Varga Boldizsár nyugalmazott lelkipásztor szolgált. A bemerített testvéreket elsőként Surányi Pál gyülekezetvezető köszöntötte, és átadta a gyülekezet ajándékaként a Bibliát, majd a családtagok és ismerősök köszöntéseit, üdvözlő szolgálatait hallhattuk. Az Úr vezesse és őrizze meg a hit útján új testvéreinket! Reméljük, hogy hamarosan mások is követik példájukat.
Rückné Koczka Andrea
