Kezdőlap Blog Oldal 772

Médiakonferencia – tanulságokkal

El kell mondanom őszintén, hogy a konferencia előtt nem tudtam, hogy mit jelent a BRAND szó. Nem voltam tisztában vele, hogy a konferencia jelszavai között (Misszió-Brand-Gyülekezet-Társadalom) mit is jelent ez a misztikus szó?

Ünnepi közgyűlés Ócsán

110 évvel ezelőtt sok hátrányos megkülönböztetés és fájdalmas küzdelem után országunkban is elismert vallásfelekezet lett a baptista közösség. Az 1905-ben, Ócsán tartott közgyűlésen elődeink elfogadták (megerősítették) közösségünk hitvallását és egyházi szabályzatát, melyet benyújtottak a vallási és közoktatási miniszternek. Lukács György miniszter 1905. november 2-i dátummal közzétett rendeletében nyilvánította közösségünket elismert vallásfelekezetnek.

Lehetőségek tárháza

Ismét nagyszabású ünnepi koncert hangjai töltötték be a debreceni Kölcsey Központ nagytermét: a Debreceni Pásztorkör rendezvényén emlékezett a város a nagypénteki eseményekre.

„Későn érők” Húsvétja

Habár keresztény családban nőttem fel, sokáig fogalmam sem volt a Húsvét igazi jelentéséről.

Ismét fején találták a szöget

Heizer Tamás előadást tart

Azt hiszem, résztvevőtársaim nevében is mondhatom, hogy az Eklézsia Munkacsoport ismét jól megdolgozott és megdolgoztatott minket. Élő adások részesei lehettünk közel kilencvenen olyan vezetők, akik gyülekezetük egészségét és ezzel természetes fejlődését szeretnék egyre nagyobb felkészültséggel munkálni. Az élő adások természete az itt és most élménye. 

Bemutatkozik az Ígéret Háza Baptista Gyülekezet

A gyülekezetünk legfontosabb következő feladata, az imaház felújítása és építése, mert 1996 óta háborítatlanul lehettünk egy iskolában, azonban tavaly 2014 szeptemberétől az iskolát egy intézmény működtető központ vette át és ünnep napokon az új vezetés nem enged be bennünket az iskolába, így már elmaradt a karácsony, el fog maradni a húsvét és a pünkösd is.

A Teremtő közel jön hozzánk

Muzslai-Bízik Bence beszélgetett Szabó Balázzsal

Szabó Balázsnak várhatóan 2015. április 9-én fog megjelenni negyedik lemeze „Közel” címmel. Április 17-én pedig 19 órától a Marczibányi Téri Művelődési Központban lemezbemutató gospel koncert lesz.

Nagypéntek és húsvét egysége

Hálás vagyok, hogy húsvét után élhetek. Egészen más úgy olvasni, hallani a nagypénteki eseményekről, hogy tudom, hogy nem az a történet vége. Nem azért, mert jobban szeretem az olyan történeteket, ahol boldog a befejezés. Ennél sokkal többről van szó.

BVSZ vasárnap a Tiszántúlon

Ha sikeres akarsz lenni, indulj el mások felé! „Szeretetben szolgáljatok egymásnak!” (Galata 5:13) Február 8-án délután Vaján, a Művelődési Házban gyülekeztünk, és főleg a nyírségi gyülekezetekből érkezett testvérekkel teljesen meg is töltöttük a nagytermet.

Fülbevaló 2015. március 17.

Martin Luther King beszédet mond

Csontos Kata műsorának a témája a rasszizmus és a Down-szindróma.