Lehetőségek tárháza

1598

Ismét nagyszabású ünnepi koncert hangjai töltötték be a debreceni Kölcsey Központ nagytermét: a Debreceni Pásztorkör rendezvényén emlékezett a város a nagypénteki eseményekre.

2013. decemberében a Debreceni Pásztorkör (a cívisvárosi evangéliumi gyülekezetek szervezete) olyan karácsonyi koncerttel ajándékozta meg Debrecen városát, amire a professzionális cég, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. munkatársai is elégedetten csettintettek. Ezek után nem volt meglepő, hogy a közös folytatás lehetőségét mindkét fél kereste, és néhány kisebb együttműködés után 2015. április 3-án újabb nagyszabású koncertre kapott lehetőséget a pásztorkör.

A próbák már hetekkel a nagypénteki koncert előtt megkezdődtek, és valóban teljes volt a paletta: mind a zenekarban, mind a kórusban helyet kaptak baptisták, szabadkeresztyének, és a Debreceni Pásztorkör egyéb gyülekezeteinek képviselői.

Maga a mintegy kétórás est rendkívül színes és tartalmas programot nyújtott a mintegy ezer jelenlévőnek. Az emlékező, nagypénteki hangulat mellett a feltámadás öröme és az ünneplés is legalább annyira jellemzője volt a koncertnek. Az evangélium pedig nemcsak a dalokban, hanem egy rövid igehirdetés formájában is elhangzott, sőt egy színpadi jelenet erejéig láthatóvá, átélhetővé is vált.

224f5886945b406ca17e47568cfa523e„Aki részt vett a koncerten, valószínűleg maradandó élménnyel távozott, vélhetően ezért is zárult álló vastapssal a rendezvény. A továbbiakra nézve pedig nagyon bízunk abban, hogy mind a Debreceni Pásztorkör gyülekezeti között, mind pedig a Főnix Rendezvényszervezővel megmarad a jó kapcsolat, hiszen óriási lehetőség, hogy egy városi cég ennyire nyitott a bibliai értékekre.” – mondta el Bacsó Benjámin, a Debreceni Baptista Gyülekezet lelkipásztora.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!