A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) szervezésében anglikán, baptista, evangélikus, metodista és református felekezetek tagjai gyűltek össze, hogy közös hálaadással emlékezzenek a reformációra.
Az ismeret, a helyes felismerés, az ezekhez szükséges oktatás és tanulás fontosságát hangsúlyozzák a reformáció hónapjának ez évi programjain – mondta Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára pénteken az M1 aktuális csatorna műsorában.
A teremtésvédelem iránt elkötelezett gyülekezetek munkáját díjazták a Teremtés Hete idei nyitó istentiszteletén, melyet Tokaj református templomában tartottak szeptember 27-én.
„Az ősz ember előtt kelj fel, és becsüld meg az öregembert!” Ez azt is jelenti, hogy különösen is vigyázunk és odafigyelünk rájuk. A közlekedésben, a beszélgetésben, a vásárlásban, az ügyintézésben.
2015.szeptember 13.-án délelőtt már a kezdés előtt a fúvósok kíséretével együtt énekelt az ünneplő gyülekezet azzal a két fehérruhással, akik újjászületésükről és új életükről a bemerítés cselekedetével is vallást tettek.
Cím alatt Tahi táborban találkozhattak a férfiak szeptember utolsó hétvégéjén, ahol az 1Pét 4,6-10. alapigére figyelve volt lehetőség a bölcsességben való növekedésre, egyes férfi „szerepek” biblikus megélésének megtanulására, a hiányosságok felismerésére, a szükségesnek ítélt változtatások elhatározására.
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.OkTovábbi információk