Kezdőlap Blog Oldal 754

Szegedi Gospel Kórus karácsonyi koncertje

A Szegedi Ökumenikus Gospel Kórus és Zenekar Hódmezővásárhelyen.

Bajba került magyarokat hozott haza a Baptista Szeretetszolgálat

A Külgazdasági és Külügyminisztérium felkérésére az elmúlt napokban három különböző helyről hozott haza egy-egy bajba került magyar állampolgárt a Baptista Szeretetszolgálat.

Jubileumi cipősdoboz átadás a Parajdi Sóbányában

Az ajándékozás öröme és békesség a föld felszíne alatt: ebben az esztendőben, tizedik alkalommal is eljutott Erdélybe a Cipősdoboz Akció küldeménye, a gyerekek a sóbánya fenséges csarnokában kapták meg a több száz dobozt.

Mondd el a hegyek ormán

Vokál: Tóth Kata, Szabó Zoli, Zongora: Debrenti Balázs

Bemerítés Kecskeméten

Bemerítkezők és szolgálattavők

Advent második vasárnapján bemerítési istentiszteletnek adott otthont a Kecskeméti Baptista Imaház. Az ünnepély alkalmával hét testvérünk tett tanúságtételt arról, hogy Jézus Krisztus Megváltóvá lett az életükben.

A Baptista Szimfonikusok Miskolcon

2015. december 12-én, szombat este 17 órától a Művészetek Házában Miskolcon a Magyarországi Baptista Egyház és a Baptista Szeretetszolgálat szervezésében egy nagyszabású ünnepség részese lehetett közel 550 néző.

A Baptista Szimfonikusok karácsonyi gálakoncertje

Egységben. Fotó: Fehér Bertalan

Budapesten tartották a Baptista Szimfonikusok karácsonyi koncertsorozatának záró rendezvényét a Papp László Sportarénában.

Baptista Szimfonikusok

Budapest Sportaréna, 2015. december 13.

Bemerítés Kecskeméten

A Kecskeméti Baptista Gyülekezet bemerítési istentisztelete 2015. december 6-án.

Dr. Varga Éva főorvos miniszteri elismerésben részesült

Dr. Varga Éva

December 14-én, hétfőn Dr. Varga Éva főorvos, a Baptista Szeretetszolgálat önkéntese miniszteri elismerő oklevelet vehetett át Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkártól és Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkártól az Emberi Erőforrások Minisztériumában.