Kezdőlap Blog Oldal 745

Emlékeink gyógyulása

Már két éve is van, hogy egy félszeg kezdeményezés folytán kapcsolatba kerültem a Harmat Kiadóval, és az akkor még intenzíven vezetett blogomba az újonnan megjelentetett könyvekről kezdtem ajánlásokat írni. Számomra mindenképpen gyümölcsöző volt ez a kapcsolat, mert egyrészt megkaptam a köteteket ajándékként, másrészt olyan szerzők műveit is elolvastam, akikről addig nemigen hallottam. Így ismerkedtem meg Miroslav Volffal is.

A Szentföld titkai: Hol született a Biblia?

A Szentföld titkai: Hol született a Biblia? Szolgál: Dr. Mészáros Kálmán lelkipásztor testvér – Docens, Tanszékvezető főiskolai tanár – 2016. február 21.

ApCsel 1,8

Merényi Zoltán műsorvezető Papp János egyházelnökkel

A Baptista Rádió Mozaik című műsorának vendége volt Papp János egyházelnök. Műsorvezető: Merényi Zoltán. Élő adás: 2016. március 7.

Bálványaink

Hogy a szerelem, a gazdagság, a siker, a hatalom és a dicsőség megjelenhet a hívő ember életében (is) mint bálvány, ez a gondolat már nem jelent újdonságot. De Timothy Keller megközelítése mégis sok szempontból formabontó és felrázó.

Délvidéki magyar baptisták

A Trianon előtti Magyarországhoz tartozó délvidéki Vajdaságban és Horvátországban a baptista misszió kezdete Meyer Henrik baptista misszionárius munkásságához kapcsolódik. Meyer 1869-ben indult el Hamburgból az oroszországi Odesszába, ahol német hittestvérei között kívánt munkálkodni. Dunai hajóútja során megállt Újvidéken (Novi Sad) és Nándorfehérváron (Belgrád) is.

A tengerentúli magyar baptisták helyzete

Chicagói Magyar Baptista Gyülekezet

Történelmi okok idézték elő a magyar baptisták kivándorlását a Kárpát-medencéből a tengerentúlra. Már a 19. század utolsó évtizedeiben jelentkeztek azok a társadalmi, politikai feszültségek, amelyek az erőteljes iparosodással, a parasztság elszegényedésével, a nemzetiségek önállósodási törekvéseivel jártak együtt.

A hűség

Igehirdetés az Angyalföldi Baptista Gyülekezetben 2016. február 28-án. Igét hirdet: Merényi Zoltán lelkipásztor.

A bizonyságtevők fellege

Emlékezés reformátor, baptista elődeinkre, hithőseinkre.

Lásd a hangot!

Zenés evangélizáció gondolatindító képsorokkal. Révész Milán harmonika estje. Igei gondolatok: Mike Sámuel. Elhangzott a Kecskeméti Baptista Gyülekezetben, 2016. január 31.

Határaink

Pafkó Tamás előadása a debreceni ifjúsági konferencián 2016-ban.