Kezdőlap Blog Oldal 641

Bemerítés Tázláron

A kis létszámú gyülekezetekben is nagy öröm a bemerítés. Igaz ez a tázlári gyülekezetre is, ahol 2017. február 26-án két fiatalember, Kiss Benjámin és Kiss Gergő pecsételte meg hitét. A helyi gyülekezet és a meghívott vendégek örömét fokozta az a körülmény, hogy a bemerítettek a gyülekezetben élő ötgyermekes baptista család negyedik és ötödik gyermekei. A család többi tagjai, a szülőkkel együtt, már valamennyien a tázlári gyülekezet tagjai is.

Isten nevében a városért!

Az elmúlt hónapokban többször részesei és szemtanúi lehettünk annak, ahogy Szigetszentmiklós gyülekezetei összefognak, hogy felekezettől függetlenül együtt segítsék a nehéz helyzetben élőket.

Menyegzői istentisztelet Békéscsabán

Örömteli eseménynek adott helyszínt a békéscsabai gyülekezet 2017. március 11-én, szombaton. Oláh Nóra és Havár Gyula népes ünneplő sokaság előtt mondta ki a boldogító igent, és kérte egyúttal a házasságukra Isten áldását.

Családon belüli reformáció

A Katharina von Boráról, Luther Márton feleségéről készült Katharina Luther című filmet nemrég mutatta be a német ARD televíziós csatorna. A rendező Julia von Heinz azért választotta ezt a témát, mert nagyon imponált neki, hogy egy asszony ilyen erősen alakítja a saját életét, ez szerinte sokak számára lehet példa ma is. A főszereplő Karoline Schuch szerint pedig Katharina von Bora hihetetlenül bátor volt. Nőnap alkalmából és a film apropóján bemutatjuk Katharina von Borát és azokat a nőket, akikkel Luther kapcsolatban állt.

A reformáció jubileumi évében Bernben tanácskoztak az európai reformátori egyházak zsinatainak képviselői

Harminc országból több mint száz delegált vett részt az Európai Protestáns Egyházak Közössége (GEKE) zsinatainak találkozóján 2017. március 10. és 12. között Bernben.

A jövő a speciális programoké

Az idén a tavalyinál kevesebb forrás jut a közfoglalkoztatásra, a 2016-os 340 milliárddal szemben 325 milliárd forint. Ugyanakkor cél a speciális programok működtetése és kiterjesztése – erről is beszélt Réthy Pál közfoglalkoztatási főosztályvezető csütörtökön a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió központjában megtartott konferencián, amely a közfoglalkoztatás eddigi eredményeivel is foglalkozott.

VIK-es diákok aktív részvétele az Utazás Kiállításon

Március 2-tól 5-ig rendezték meg a 40. Utazási Kiállítást a Hungexpón. Az eseményen történő megjelenéshez a Sun&Fun Utazási Iroda többek között a budapesti Vendéglátó, Turisztikai, Szépészeti és Üzleti Baptista Középiskola diákjai közül is válogatott segítőket, a felállított 40 stand felét VIK-es diákok foglalták el.

Emlékezés 1848. március 15-re

„Ne csak dísz legyen a kokárda, légy te is büszke hazádra!” Többek között ezek a szívhez szóló gondolatok is elhangzottak a kótaji István Király Baptista Általános Iskola 4. a és 4. b osztályos tanulói által tolmácsolt műsorban, melyet 2017. március 15-e ünnepére adtak elő.

A házasság hete nagykövetei

A 2017. március 13-i Mozaik vendégei Madarász Isti és Kerekes Monika, az idei házasság hete nagykövetei voltak. A keresztény házasságról, a párválasztásról, a házasság építéséről és konfliktusairól beszélgettünk.

Lelkipásztor-beiktatás Szokolyán

Az elmúlt év júniusában búcsúztatta el a Szokolyai Baptista Gyülekezet, valamint a vác–püspökszilágyi körzet lelkipásztorát és ifjúsági pásztorát, Floch Gábort. Az eltelt több mint fél év sok imádkozással telt, melynek eredményeként idén januárban a kis börzsönyi faluba költözhetett újból egy baptista lelkipásztor Merényi Zoltán személyében.