Kezdőlap Blog Oldal 635

A lakásügy

Az ország több helyszínén nagy odaszánással indult el a baptista egyház SZÜBI nevű bibliaiskolája. Mindnyájan azért jelentkeztünk, mert többet akartunk tudni Urunk dolgaiból. Az én szívemben is kettős cél lebegett: megtanulni mindent, amit csak lehet a helyes gyakorlatért, és leellenőrizni, hogy amit tudni véltem, az helyes-e.

Egyiptomi egyházvezető Budapesten

Nasser Katkout egyiptomi egyházvezető látogatott Budapestre 2017. április 24–26. között.

Roma gyülekezeti vezetők és segítők képzése

Huszonkét hallgató részvételével hétfőtől folytatódott a roma bibliaiskola a Balaton-parti városban.

Nagyszínpad, nagyszínpad!

Fiatal, tehetséges szentendrei énekesek és együttesek mutatkoztak be az elmúlt hétvégén az Offline Center színpadán.

Közgyűlési beszámoló

Papp János egyházelnök elnöki beszámolója

Idei közgyűlésünknek a kecskeméti imaház adott otthont. A helyi gyülekezet egyik vezetője, Papp Géza tartotta a kezdő áhítatot. Fülöp és az etióp főember találkozása kapcsán (ApCsel 8,26–39) fogalmazta meg az imatémákat, a küldöttek hálát adhattak Isten kegyelmes befogadásáért és vezetéséért. Az éneklést a nap során Révész László és a kecskeméti baptista fiatalok vezették.

Papp Józsefné (1926–2017)

Papp Józsefné

2017. április 8-án vettünk végső búcsút özv. Papp Józsefné, szeretett Aranka néni lelkipásztorné testvérünktől Békésen.

Különleges bemerítés Tahitótfalun

A bemerítési ünnep mindig különleges. Az elmúlt években számos alkalommal tarthattunk hitvalló keresztelést a Tahitótfalui Baptista Gyülekezetben. 2017. április 23-án azonban igen fiatal és igen idős hitvallók léptek a bemerítőmedencébe.

Hírek Szadáról

Ökumenikus világimanap

„Informáltan imádkozni, imádkozva cselekedni.”

Robotikás győzelmek Békéscsabán

Április 20-től 22-ig Békéscsabán rendezték az I. Robotprogramozói és Tervezői és Robot Szumó Országos Versenyt, melynek alkalmával a fiatal robotépítők, programozók két kategóriában is összemérhették felkészültségüket, kreativitásukat.

Mindeddig megsegített minket az Úr

Régi bemerítési kép

Több testvér biztatására vállaltam magamra ezt a tudósítást. Már korábban belső késztetésre elkezdődött egy csendes készülődés a nyilvánosság kizárásával. Meghívások, egyeztetések, némi szervezés. Ezek után már készen álltunk arra, hogy a gyülekezet előtt tanúságot tegyünk, úgy, mint annak idején.