Új vezetőség a Tiszántúlon
Május 27-én került sor a Tiszántúli Egyházkerület gyűlésére Debrecenben, ahol a képviselők megválasztották a kerület új vezetőségét. Papp János egyházelnök iktatta be a szolgálatba az új Kerületi Tanácsot.
Amerikából jöttünk
A 2017. május 29-i Mozaik vendégei voltak Papp János egyházelnök és Durkó István missziói igazgató, akik amerikai missziós útjukról számoltak be. Szó volt az üldözött keresztények csúcskonferenciájáról is.
Rajzpályázati eredményhirdetés
Munkánk során sem etnikai, sem vallási, sem egyéb hovatartozást nem vizsgálunk, egyetlen szempont, hogy enyhítsük a problémákat” – mondta Bacsó Benjámin, a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Alapítvány elnöke a tuzséri rajzpályázat eredményhirdetésén, amelynek a település általános iskolája adott otthont.
Gyermeknapi kirándulás Szokolyára és Királyrétre
2017. május 28-án, vasárnap a Szokolyai Baptista Gyülekezet várta a Kispesti Baptista Gyülekezet gyermekeit és hozzátartozóit egy közös istentiszteletre, azt követően közös ebédre, délután pedig egy közös kirándulásra a közeli Királyrétre.
Meghosszabbítottuk a kedvezményes jelentkezést a MABAVIT-ra!
Június 20-áig meghosszabbítottuk a kedvezményes jelentkezést a MABAVIT-ra, a Magyar Baptisták 4. Világtalálkozójára.
Hétről hétre bemutatkoznak a Magyar Baptisták 4. Világtalálkozójának szervezői
Durkó István
A Magyarországi Baptista Egyház missziói igazgatója, a Budaörsi Kőszikla Baptista Gyülekezet lelkipásztora vagyok.
Bemerítési istentisztelet a Szegedi Baptista Gyülekezetben
Különleges és lélekemelő pillanatokat élhettünk át, mikor két huszonéves fiatal, Gyumbier Adrienn és Csatári Attila bemerítkezéssel pecsételték meg Isten iránti feltétlen elkötelezettségüket.
A pünkösdi célgyűjtés elé
Szeretett testvérem! Hatvanban van baptista imaház! De jó ezt leírni.
Nappali – Kovács Dani és Gabi
A Nappali ezen adásában Kovács Danival és Gabival beszélgetek. Daniék nyolc éve házasok és két kislány: Dorka (3,5) és Panna (1) szülei.




















