„Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.” (Mt 11,29–30)

Sokat foglalkoztat, miért nem hallgatnak végig az emberek, jó ismerősök, közvetlen kollégák vagy volt munkatársak, amikor megpróbálok Jézusról beszélni. Arra is gondoltam, hogy talán azért, mert „már ismernek”, megvan rólunk, rólam, a „kép”. Összefutunk az utcán, a piacon, a bevásárlóközpontban, és a megszokott „Hogy vagytok?” után következik az ugyanúgy megszokott „Kösz, jól, és ti?”. Ha elmélyíteném azt a „kösz, jól”-t, és rátérnék, miben is rejlik az a jó, Ki van a jó – és tulajdonképpen minden – mögött a személyes életemben, akkor megpróbálják hamar befejezni a beszélgetést. Egy-két szóval lezárják a találkozást: „Hja, ti másképp képzelitek, másképp hisztek!” Van, aki esetleg azt is hozzáteszi: „Én is olyan vagyok, mint te, mi a különbség közöttünk?”

Talán nem is tévednek, valóban nem a különbségekről kell beszélnünk, hanem arról, Aki megteremtette életünkben a különbségeket. Éppen az a különbség, hogy lehajolok, odahajolok, segítek, ha kérdeznek, válaszolok szívesen, akkor is, ha elkések a munkahelyről vagy bárhonnan. Mert a kereszt az életemben a szeretet jele. Az Úr Jézus Krisztus mondta: „Vegyétek magatokra az én igámat…” Tehát ez legyen a különbség: magunkra vesszük. Nem vonszoljuk magunk után a mindennapi keresztünket, hogy megsajnáljanak: „Jaj, van nektek is elég bajotok, hogy bírjátok?”, mire mi: „Hááát igen, látod, nem könnyű senkinek ma. Ilyen időket élünk.” Milyen semmitmondó! Vegyük magunkra, mert Jézus azt mondja: „az én igám könnyű és gyönyörűséges…”

De ne a szavak, hanem a viselkedésünk, a tetteink fejezzék ki, hogy ehhez tartjuk magunkat. Nem lesz könnyű, de jóleső érzés, ha valakinek, aki már megismert a tetteimből, a viselkedésemből, őszintén beszélhetek Jézusról és arról, amit velem tett. Beszélhetek az életemben végzett csodákról, és végighallgat, elfogadja, amit mondok, mert már bizonyítottam mint jó ismerős, jóbarát, munkatárs, akire lehet számítani a mindennapi szükségben. Ilyen embereket vár a világ. Meséből van elég, karácsonyi mese, húsvéti nyuszis mese, nézd-milyen-tökéletes-az-életem Facebook-mese stb.

Az emberek igazat akarnak, olyat, amiben reményt találnak, biztonságot közvetít, és nem csak üres ígéret; valamit, amit még a halál utánra is remélhetnek.