Sokfélék vagyunk, de Krisztusban egyek…
Október 7-én tartottuk a hálaadónapot a szadai gyülekezetben. A délutáni istentisztelet keretében egy különleges programra is sor került. Vendégünk volt a maglódi Magdala ökumenikus kórus, s hallgathattuk lélekemelő szolgálatukat, bekapcsolódhattunk a közös éneklésbe.
Bemerítés Miskolc-Szirmán
Nagy örömmel számolunk be a három nőtestvér bemerítkezési bizonyságtételéről. Csak Isten tudja megtenni az emberi lélekben, hogy elforduljon a világtól, és egy újat kezdjen Jézus Krisztussal, szembemenve a sátáni kor szellemével. Életük hit által kapcsolódott össze Istennel. „Vele együtt meghaltak és feltámadtak az örök életre”, erről a bemerítkezés által is tanúságot tettek. A bemerítési ünnepre eljöttek barátok, osztálytársak, rokonok, testvérek. Az énekcsoport az átadott élet hálájáról énekelt.
Az igét Drenyovszki László noszvaji lelkipásztor hirdette, amelyben az evangélium hívása is elhangzott a hitetlen hozzátartozók felé. Szolgálatának címe: Isten célja a bemerítkezőkkel, és az odavezető út. A 91. zsoltárból olvasott fel:
„Mivel ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, fölmagasztalom, mert ismeri nevemet”,
majd Bemerítő János bűnbánati, alámerítési igéi hangzottak el. Ő a megtérés igéjét hirdette, és a megtérők a hitüket bemerítkezéssel nyilvánították ki. Sok kifogása lehet az embernek a megtérés ellen, de Isten fel akar ébreszteni a halott szellemi állapotból. Nem elég „Uram-Uram”-ozni. A három testvérnő szívét elérte az Úr hívása, és ők igent mondtak neki. A fehér ruhájuk az engedelmességről, a „szentek igaz cselekedeteiről” (Jel 19,8) beszél. Elkötelezik magukat Krisztus mellett, és engedelmesen követik őt. Az életük így elérheti az osztálytársakat, környezetüket.
Szabóné Adélka testvérnőt az Úr nehéz, komoly betegség által szólította meg, és szíve nyitottá vált az Úr felé. Istenben bízik, aki meggyógyíthatja. Az orvosi véleményekkel ellentétben az Úr még éveket adott neki. Megtapasztalta, hogy mindeddig vele volt az Úr. Kedves igéje az 50. zsoltár 15. verse:
„Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítalak, és te dicsőítesz engem.”
Kovács Nóra (középiskolás) a Jn 3,16-ot olvasta fel, ami sokat jelentett neki. Három pontban foglalta össze bizonyságtételét: 1. ne bonyolítsd túl, 2. csak higgy, 3. a kereszt. Hívő családjának köszönhetően mindent tudott fejben, de nehezen tette magáévá. Szavaival élve: „Sok idő kellett, míg fentről pár centivel lejjebb, a szívembe költözött a sok megtanult ige és Jézus Krisztus.” Nem tudta időponthoz kötni a megtérését (több is volt), de az Úr folyamatosan vonta magához. Csak el kell hinnie Isten igéjét:
„aki hisz őbenne, annak örök élete van.”
Már korábban be akart merítkezni, de akkor nem tartotta elég jónak magát. Most már látja, hogy a Jézus Krisztusban való hit elég. Krisztusban ingyen adja Isten az örök életet.
Pető Virág (középiskolás) a gyülekezetben nőtt fel, hívő családban. A tóalmási táborban szólította meg az Úr két éve, és ő válaszolt a hívására. Egy ottani segítőtől kapta a Róm 3,23–24-et:
„Mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által.”
Ez az ige bátorította abban, hogy Jézus ingyen adott neki is kegyelmet és bűnbocsánatot, amit senki nem vehet el tőle. Szeretne az Úrral járni, őt követni az életútján.
A hitvallásuk alapján Mezei Tamás lelkipásztor merítette be a bizonyságtevőket június 24-én a miskolc-szirmai imaházban. Az ünnepi esemény végén a gyülekezet képviselői köszöntötték őket nagy örömmel. Az Úr legyen velük! A további útjukban kísérje őket az ő kegyelme és hűsége!
K. P.
Minden Krisztusról szól…
Szófiában került sor október 18–21. között az Európai Baptista Szövetség Roma Konzultációjára. A cigánymissziós konzultáción hét ország baptista szolgálói vettek részt és mutatták be szerteágazó munkájukat: Bulgária, Románia, Szlovákia, Svédország, Egyesült Királyság, Egyesült Államok, valamint Magyarország.
Hármas ünnep a Trinityben
Trinity. A találkozások helye. Ahol az ember találkozik az emberrel, ahol az ember találkozik Istennel, ahol a szükség találkozik a megoldással. Gyülekezetünk küldetésnyilatkozatának megfelelően telt meg és vált a találkozások helyévé október 24-én a Trinity gyönyörűen felújított új imaháza, hogy helyet adjon egy hármas ünnepségnek.
Történelmi és emlékező konferencia a korona hazahozatalának 40. évfordulója alkalmából
2018. november 22-én egyházunk történelmi és emlékező konferenciát szervezett a Szent Korona hazahozatalának 40. évfordulója alkalmából az MTA épületében.
Hálaadónapot tartunk, de miért?
Újabban a közösségünkben is többfelé fölbukkanó, ám téves vélemény szerint az általunk gyakorolt hálaadónap az USA-ból származik. Mi baptisták az anyák napja mintájára egyszerűen átvettük a Lincoln elnök által 1863-ban elrendelt és november végén megtartott hálaadónapot (thanksgiving day), amely az Európából Amerikába kihajózott puritánok megmenekülésének örömére 1621-ben megtartott hálaünnepre emlékeztet.
Hihetetlen történetek
Történt 1962 tavaszán, akkor én már 15 éves voltam. Egy szabolcsi falunak, Szamosszegnek az úgynevezett hívőtanyáján laktunk, a falutól kb. 3-4 km-re. Hét család élt már csak ebben az időben a kis tanyán, ezek közül is öt család baptista volt. A kis tanyasi gyülekezetben rendszeres volt a vasárnapi két alkalmi, valamint a hétfő esti istentiszteleti összejövetel megtartása. Nagydobos volt a körzetközpont, ahonnan Háló Gyula lelkipásztor testvér gondozta a 16 bemerített tagú gyülekezetet. Velünk, vasárnapi iskolásokkal, akik heten voltunk, ifj. Révész Ferencné Klárika és Papp Jánosné (született Révész Borbála) foglalkozott, és értelmünkhöz mérten fejtegették az igét. Akkor hallottam egy nagyon rövid kis verset Révész Károlytól, amit ma is el tudok mondani, hisz úgy megragadott a mondanivalója, hogy ma, amikor már én is túl vagyok a 70. évemen, önvizsgálatra késztet. Önvizsgálatra, mert egy történet is tartozik a dologhoz. Édesapám, aki akkor 74 éves volt, azt mondta egy szép tavaszi reggelen:
– Már elég nagyok vagytok, menjetek ki a Mándeltagba, és a kukorica minden második sorát vessétek be babbal!
Nekünk a húgommal, aki akkor 12 éves volt, gyerekjátéknak tűnt ez, hisz szüleink mellett a mezőn nőttünk fel. Szorgalmasan vetettük is mi a babot egészen déli 12-ig. Több mint a kétharmadával végeztünk is. Csakhogy a zsákban több volt az elvetni való bab, mint az az egy kataszteri földbe szükséges lenne. Ebéd után már fáradtak voltunk, melegünk is volt. Azt is láttuk, hogy egész késő délután lesz, mire végzünk a munkával. Mit csináljunk? Legyünk-e becsületes szófogadóak, amit olyan sokszor megígértünk, vagy most is egy kis gyerekes csínytevést vigyünk bele a játékba, hisz úgysem fog kiderülni! Nos hát az utóbbi történt! Még vagy három vödörrel elvetettünk, a többit pedig elástuk a földbe kapával jó mélyre. Mondtuk: az onnan nem fog sosem kikelni! Erre a szülők úgysem fognak sosem rájönni! Hazaérvén a szülők kérdezték:
– Bevetettétek az egész földet?
Az volt az őszinte válaszunk:
– Nem. Nem volt elég a vetőmag. Még vagy 400 ölnyi vetetlen maradt!
– Hát hány szemet dobtatok egy bokorba?
– Úgy, ahogy szoktuk, három–öt szemet.
Édesapám csak megvakarta a kopasz fejét, és szó nélkül, a fejét csóválva otthagyott bennünket. Mindketten a húgommal láttuk, hogy nem hitte el, amit mondtunk, de nem vont fenyítés alá.
Eljött az ősz. A betakarítás ideje.
– No gyerekek, holnap megyünk babot nyűni. Felhúzzuk és kihordjuk a föld végére, és szekérrel hazahozzuk mind az egészet. De készüljetek fel, mert egész nap megtart a munka, olyan sok a termény.
Hát igaza lett édesapámnak. A szekér oldalára az oldalrudat is fel kellett tenni, hogy felférjen! Ő odahaza az udvaron kiterítette ponyvára, cséphadaróval kicsépelte, megszelelte és zsákokba rakta. Egy októberi napon elmentek édesanyámmal Mátészalkára a nagyvásárra, és felpakolták a babzsákokat is. Ilyenkor volt az, hogy a téli élelmet és a szükséges dolgokat, például cukor, liszt, só, petróleum stb. bevásárolnak.
Este, mikor vacsora után Bibliát olvastunk, elbeszélgettünk és számba vettük a napi gondviselést, azt mondja édesapám:
– Nos anyjuk, hol van a vessző? Vedd elő, mert a két gyerek fenyítéket érdemel!
Csak néztünk egymásra a húgommal: vajon mit követtünk el? Hisz mi jók voltunk! Édesanyám az ágy végéből előhúzta a vesszőt, és letette az asztalra. Aztán elkezdte kicsomagolni a különböző dobozokat, amelyekből cipő, csizma, meleg téli ing, alsónadrág, télikabát, sál, harisnya, sapka, kesztyű került elő.
– Na mit gondoltok, miből tudtuk mindezt megvenni? – tette fel a kérdést.
– Hát biztos jó vásárt sikerült csinálni – volt a felelet. (Mert abban az időben nem volt nyugdíjrendszer, nem volt havi fizetés, hanem amit megtermeltünk és eladtunk, például tej, túró, vaj, tojás, tyúk, liba, kacsa, bab, dió stb., abból a pénzből gazdálkodtunk.)
– Igen, gyerekek, jó vásárunk volt, mert jó Atyánk van. Emlékeztek a tavaszi babvetésre? Miután ti elvetettétek, úgy tíz nap múlva apátok kiment a kukoricaföldre. Amit ti elástatok és már csírában volt, azt a babot ő elvetette a még vetetlen területre. Azért lett ilyen bőséges a termés. Azért, mert a gondviselő jó Atya időben adta az áztató esőt és napsugarat. Amit ti elástatok, abból áldás lett! Itt a cipő, csizma és a ruhanemű, viseljétek egészséggel! Valahányszor felveszitek, gondoljatok arra, hogy nincs olyan elrejtett titok, ami napvilágra ne jönne!
Egész életemet meghatározta ez a fenyítés. Mindig jobban fájt, hogy átvertük a szüleinket, mint ha jól elvertek volna a vesszővel.
Az a vers, amit tanultam Révész Károlytól, azóta is visszhangzik a fülemben. A jó magot és a szemetet!
Babválogatás
Egyszer én babot válogattam,
Fényes, pici, apró szemeket.
Az asztal sarkán körberaktam
A jó magot és a szemetet.Rád gondolok, nagy Ítélő,
Vajon hol méred majd a helyemet,
Ha egyszer szétválasztod
A jó magot és a szemetet?
Most, ősz fejjel én is, ki már az Úr kegyelméből meghaladtam a 70 évet. Hányszor sértettem meg Uramat, és nem úgy viselkedtem, mint ahogy ő elvárta tőlem. És ő türelmesen, szelíden, mint akkor szüleim, csak annyit mondott, mint Péternek:
„De én imádkoztam érted!”
Papp Ferenc (Erdőkertes)
Mi az élet?
Nagy csend ülte meg a nyári erdőt. A madarak szárnyuk alá hajtották a fejüket. Jóleső nyugalom terült a tájra. A pinty egyszer csak fejét felszegve megszólalt:
– Mi az, hogy élet?
Mindnyájan megütköztek a nehéz kérdésen. Először a rügyeit vigyázva bontogató vadrózsabokor szólalt meg:
– Az élet állandó kibontakozás…
A pillangó nem volt ennyire filozofikus lény. Virágról virágra libbenve, itt is, ott is nektárt nyaldosva csak ennyit mondott:
– Az élet csupa nyalánkság és boldogság!
Lent a fűben a hatalmas szalmaszálat cipelő hangya ezt nem hagyhatta szó nélkül:
– Az élet csak munka és vesződség!
A frissen gyűjtött mézzel a kaptár felé siető méhecske ezt duruzsolta:
– Az életben a munka és a szórakozás váltogatja egymást…
Ahol ilyen bölcs dolgokról folyik a szó, onnan a vakond sem hiányozhat. Egy szóra kidugta hát fejét a friss vájatból:
– Az élet a sötétség elleni állandó harc.
Össze is kaptak volna, ha az eleredő eső nem hűti le a kedélyeket. Az esőcsepp is el akarta mondani a maga bölcsességét:
– Az élet csupa könny, semmi más… – És már úszott is a patakkal a tengerbe.
Ott a hullámok hatalmas csapásokkal ostromolták a parti sziklákat.
– Az élet a szabadságért való sanyarú küzdelem – mennydörögték.
Fenségesen körözött az erdő felett a sas. – Az élet felfelé törekvés! – kiáltotta.
A vén, széltől meghajlott nyírfa is bekapcsolódott most már a vitába:
– Az élet azt jelenti, hogy beadjuk a derekunkat a hatalom előtt…
Leszállt az éj. Hangtalan szárnycsapásokkal lebegve huhogta a bagoly:
– Az élet: kihasználni az alkalmat, ha mások alszanak…
De ezt már nem hallották a többiek. Az alvó erdő csöndje borult a tájra. Csak egy mulatságból hazafelé tartó fiatalembert lehetett látni, aki a sok tánctól kimerülten leült a nyírfa alá, és mintha a pintyhez szólna, felsóhajtott:
– Az élet nem más, mint a szerencse hajszolása és a csalódások csapásainak elviselése.
De hamarosan az ébredező hajnal üzenete keltegette az alvó erdőt:
– Én az új nap hírnöke vagyok. Szeretném lezárni a vitát. Szerintem az élet nem más, mint az örökkévalóság előhírnöke.
„…nekem az élet Krisztus…” (Fil 1,21)
(Svéd mese, Üzenet, 2015/11)