Hihetetlen történetek

„A jó magot és a szemetet...” – Igaz történet

0
2235

Történt 1962 tavaszán, akkor én már 15 éves voltam. Egy szabolcsi falunak, Szamosszegnek az úgynevezett hívőtanyáján laktunk, a falutól kb. 3-4 km-re. Hét család élt már csak ebben az időben a kis tanyán, ezek közül is öt család baptista volt. A kis tanyasi gyülekezetben rendszeres volt a vasárnapi két alkalmi, valamint a hétfő esti istentiszteleti összejövetel megtartása. Nagydobos volt a körzetközpont, ahonnan Háló Gyula lelkipásztor testvér gondozta a 16 bemerített tagú gyülekezetet. Velünk, vasárnapi iskolásokkal, akik heten voltunk, ifj. Révész Ferencné Klárika és Papp Jánosné (született Révész Borbála) foglalkozott, és értelmünkhöz mérten fejtegették az igét. Akkor hallottam egy nagyon rövid kis verset Révész Károlytól, amit ma is el tudok mondani, hisz úgy megragadott a mondanivalója, hogy ma, amikor már én is túl vagyok a 70. évemen, önvizsgálatra késztet. Önvizsgálatra, mert egy történet is tartozik a dologhoz. Édesapám, aki akkor 74 éves volt, azt mondta egy szép tavaszi reggelen:

– Már elég nagyok vagytok, menjetek ki a Mándeltagba, és a kukorica minden második sorát vessétek be babbal!

Nekünk a húgommal, aki akkor 12 éves volt, gyerekjátéknak tűnt ez, hisz szüleink mellett a mezőn nőttünk fel. Szorgalmasan vetettük is mi a babot egészen déli 12-ig. Több mint a kétharmadával végeztünk is. Csakhogy a zsákban több volt az elvetni való bab, mint az az egy kataszteri földbe szükséges lenne. Ebéd után már fáradtak voltunk, melegünk is volt. Azt is láttuk, hogy egész késő délután lesz, mire végzünk a munkával. Mit csináljunk? Legyünk-e becsületes szófogadóak, amit olyan sokszor megígértünk, vagy most is egy kis gyerekes csínytevést vigyünk bele a játékba, hisz úgysem fog kiderülni! Nos hát az utóbbi történt! Még vagy három vödörrel elvetettünk, a többit pedig elástuk a földbe kapával jó mélyre. Mondtuk: az onnan nem fog sosem kikelni! Erre a szülők úgysem fognak sosem rájönni! Hazaérvén a szülők kérdezték:

– Bevetettétek az egész földet?

Az volt az őszinte válaszunk:

– Nem. Nem volt elég a vetőmag. Még vagy 400 ölnyi vetetlen maradt!

– Hát hány szemet dobtatok egy bokorba?

– Úgy, ahogy szoktuk, három–öt szemet.

Édesapám csak megvakarta a kopasz fejét, és szó nélkül, a fejét csóválva otthagyott bennünket. Mindketten a húgommal láttuk, hogy nem hitte el, amit mondtunk, de nem vont fenyítés alá.

Eljött az ősz. A betakarítás ideje.

– No gyerekek, holnap megyünk babot nyűni. Felhúzzuk és kihordjuk a föld végére, és szekérrel hazahozzuk mind az egészet. De készüljetek fel, mert egész nap megtart a munka, olyan sok a termény.

Hát igaza lett édesapámnak. A szekér oldalára az oldalrudat is fel kellett tenni, hogy felférjen! Ő odahaza az udvaron kiterítette ponyvára, cséphadaróval kicsépelte, megszelelte és zsákokba rakta. Egy októberi napon elmentek édesanyámmal Mátészalkára a nagyvásárra, és felpakolták a babzsákokat is. Ilyenkor volt az, hogy a téli élelmet és a szükséges dolgokat, például cukor, liszt, só, petróleum stb. bevásárolnak.

Este, mikor vacsora után Bibliát olvastunk, elbeszélgettünk és számba vettük a napi gondviselést, azt mondja édesapám:

– Nos anyjuk, hol van a vessző? Vedd elő, mert a két gyerek fenyítéket érdemel!

Csak néztünk egymásra a húgommal: vajon mit követtünk el? Hisz mi jók voltunk! Édesanyám az ágy végéből előhúzta a vesszőt, és letette az asztalra. Aztán elkezdte kicsomagolni a különböző dobozokat, amelyekből cipő, csizma, meleg téli ing, alsónadrág, télikabát, sál, harisnya, sapka, kesztyű került elő.

– Na mit gondoltok, miből tudtuk mindezt megvenni? – tette fel a kérdést.

– Hát biztos jó vásárt sikerült csinálni – volt a felelet. (Mert abban az időben nem volt nyugdíjrendszer, nem volt havi fizetés, hanem amit megtermeltünk és eladtunk, például tej, túró, vaj, tojás, tyúk, liba, kacsa, bab, dió stb., abból a pénzből gazdálkodtunk.)

– Igen, gyerekek, jó vásárunk volt, mert jó Atyánk van. Emlékeztek a tavaszi babvetésre? Miután ti elvetettétek, úgy tíz nap múlva apátok kiment a kukoricaföldre. Amit ti elástatok és már csírában volt, azt a babot ő elvetette a még vetetlen területre. Azért lett ilyen bőséges a termés. Azért, mert a gondviselő jó Atya időben adta az áztató esőt és napsugarat. Amit ti elástatok, abból áldás lett! Itt a cipő, csizma és a ruhanemű, viseljétek egészséggel! Valahányszor felveszitek, gondoljatok arra, hogy nincs olyan elrejtett titok, ami napvilágra ne jönne!

Egész életemet meghatározta ez a fenyítés. Mindig jobban fájt, hogy átvertük a szüleinket, mint ha jól elvertek volna a vesszővel.

Az a vers, amit tanultam Révész Károlytól, azóta is visszhangzik a fülemben. A jó magot és a szemetet!

Babválogatás

Egyszer én babot válogattam,
Fényes, pici, apró szemeket.
Az asztal sarkán körberaktam
A jó magot és a szemetet.

Rád gondolok, nagy Ítélő,
Vajon hol méred majd a helyemet,
Ha egyszer szétválasztod
A jó magot és a szemetet?

Most, ősz fejjel én is, ki már az Úr kegyelméből meghaladtam a 70 évet. Hányszor sértettem meg Uramat, és nem úgy viselkedtem, mint ahogy ő elvárta tőlem. És ő türelmesen, szelíden, mint akkor szüleim, csak annyit mondott, mint Péternek:

„De én imádkoztam érted!”

Papp Ferenc (Erdőkertes)

Megosztás