„A legtöbb ember úgy gondolja, hogy a házasság egy doboz, ami tele van sok szép dologgal: barátsággal, intimitással, jó társasággal. Pedig a valóság az, hogy a házasság az elején egy üres doboz. Nincs szerelem a házasságban. A szerelem az emberekben van, és az emberek teszik bele a szerelmet a házasságba. A házasságban nincs romantika sem. Neked kell beleöntened a házasságba.” (pozitivgondolatok.wordpress.com)

Nem a házasságot kell tehát gondozgatni, hanem magunkat és a házastársunkat. Akkor a házasság, a kapcsolat is jól fog működni. Akkor szeretni fogunk otthon lenni. Akkor bírni fogjuk egymást. Akkor tervezés nélkül is teremtünk romantikus pillanatokat. Akkor tőlünk tanulják mások a szeretet sok-sok nyelvét. Akkor más házaspárok irigykedve kérdezgetik titkunkat.

A házasság egységélmény

De nem attól, hogy kiegészítőnknek érezzük a másikat (vagy akár magunkat az ő számára), hanem attól, hogy egyek vagyunk, mert egyek vagyunk. Nem kiegészítjük, hanem kiteljesítjük és építjük egymást. Nem azért házasodunk, mert csupán „fél”-nek érezzük magunkat, és úgy gondoljuk, hogy csak a másikkal leszünk egészek; nem azért házasodunk, mert hiányérzeteink vannak, amiket majd a párunk fog kiegészíteni, pótolni. Épp azért házasodunk, mert már önmagunkban is egészek vagyunk (hisz különben szomorú lenne minden egyedülálló élete), és pont ezért tudunk úgy a párunkhoz kapcsolódni, hogy az ne hiányból fakadó függés, hanem önmagunk odaadása és párunk teljes befogadása legyen mindkettőnk fejlődése érdekében. Hát ezért nem házasodunk addig, amíg nem vagyunk „egész” emberek, különben csak tönkre tennénk egy másik embert örökös hiányérzeteinkkel és elvárásainkkal. Mert nem kiegészítésre kell várnunk vagy kiegészítőnek lennünk, hanem aktívan részesei egy másik ember kiteljesedésének.

Akkor házasodj, ha már egész vagy!

Sokan állítják, hogy a jó házassághoz megfelelő partner, közös értékek és célok, néhány jellemvonás (szeretet, hűség, segítőkészség stb.), megfelelő házassági szerepek, anyagi alapok, jó szakma és még ki tudja, mi minden kell.
„Pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre”: kerek, egész személyiségre. Ha már önmagunkban boldog életünk van, akkor vagyunk képesek boldogságunkból adni és párunk boldogságában osztozni. Ketten „egy test” lettünk. Számunkra emiatt könnyű annak a titoknak a megértése – mert készek és képesek vagyunk megélni –, hogy rábízzuk teljesen magunkat a másikra, és teljesen befogadjuk őt a lelkünkbe. Ezért kevésbé érthető nekünk az a kérdés, hogy bízunk-e a párunkban. Hisz ez annyira magától értetődő, hogy fel sem merül kérdésként. Ezért magától értetődő az is, hogy végleg a párunkat tesszük minden más kapcsolat elé: ő lesz a legfontosabb, mindig az egyetlen. De ezt csak a kerek, egész személyiségű nő és férfi fogja átélni. Ezért kell sokat törődni önmagunk fejlődésével, lelkünk egészségével. És akkor megtörténik velünk a csoda, hogy a házasságunkban nem kiegészítjük, hanem kiteljesítjük egymást.