Kezdőlap Blog Oldal 501

Pünkösd ereje ma

Jézus halála, feltámadása és a Szentlélek kiáradása után ezrek fogadták be az evangéliumot. Napról napra növekedett a gyülekezet. A tanítványok pedig az Úr felhatalmazására elindították a világraszóló missziómunkát, amely célként adatott számukra a Máté evangéliuma 28,19-ben: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében.” A misszió szó eredetileg küldetést jelent. Ez magában hordozza, hogy van egy küldő személy és egy meghatározott cél, amelyért a küldöttek fáradoznak.

A Szentlélek vezetése által Péter apostol pünkösdi igehirdetésében megfogalmazza, hogy mi az üzenetében az újdonság, mit kell kezdeni majd ezzel az ismerettel. Egyértelművé teszi a hallgatóság számára, hogy miért aktuális az, amiről hallanak, valamint cselekvésre szólít fel, azaz megfogalmazza, mi az a változás, amelynek létre kell jönnie a prédikáció következtében. Hogy reagált Péter beszédére a hallgatóság? Az Apostolok cselekedetei 2,37-ben ezt olvassuk:

„Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, és ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, testvéreim, férfiak?”

Mikor beszéltünk utoljára így egymás között a gyülekezetben, hogy mit tegyünk, testvéreim? Az a tapasztalat, hogy sokszor megpróbáljuk „megúszni” a szolgálatokat, ha közelít egy programszervező, igyekszünk még a szemkontaktust is kerülni, nehogy megszólítsanak… A szolgálatra való felkérést akkor vállaljuk szívesen, ha előtte hetekkel nem jönnek rokonok, nincs szülői értekezlet abban a hónapban, vagy nincs sem hideg-, sem melegfront. Ha nagy nehezen, kényszerből vállalunk valamilyen szolgálatot, abból vajon milyen áldások származnak? Hol van a Szentlélek ereje, amely a mi megnyilvánulásunk, bizonyságtételünk, reakciónk során megmutatkozhat? Hallgatásra kényszerítjük Isten Szentlelkét, mert mi nem vagyunk jó csatornák. Hogy van merszünk ehhez? Természetesen nagyon sok gyülekezetben elhivatottak a szolgálattevők, de sajnos egyre gyakrabban találkozhatunk a fent leírt jelenséggel.

Nem azt akarom mondani, hogy akkor minden szolgálatot el kell vállalnunk, amivel megkeresnek. De a közösségeknek meg kell vizsgálniuk, hogy érdemes-e olyan programelemeket a liturgiában hagyniuk, amelyeket csak a szokás tart életben, ám önmagukban nincsenek hatással senkire, semmire. Át lehet értékelni, hogy ma milyen a gyülekezet közege, mire van kapacitása, szükséglete. Az „azért, mert így szoktuk meg”, ma már nem válasz. Kiüresedett edényből hiába akarunk ételt osztani.

Lehet, hogy sokkolóan hangzik, de a Szentlélek ereje nélkül nincs értelme a hívő életnek, erőtlen és nem tölti be küldetését, nem hordoz áldást, rombolja az embert és a közösséget egyaránt. Mi ad erőt a hétköznapokban, hogyan hat rajtunk keresztül az isteni éltető forrás, ha nem merítünk belőle? Mit mond majd az Úr Jézus azon a napon, amikor visszük a kis „listánkat”, és mondjuk: Uram, Uram, ezt meg ezt tettük a nevedben… Vajon azt feleli: „Távozz, soha nem ismertelek!”?

Meggyőződésem, hogy Istennek az a célja, hogy életünk során minél inkább megismerjük őt, és a vele való kapcsolat bizalmi, intenzív és harmonikus legyen. Ezt jelentheti, amikor Pál apostol mondja a Rómaiakhoz írott levélben, hogy ha Krisztus részei vagyunk, ha benne vagyunk, akkor tudunk a Lélek által cselekedni és gondolkodni (Róm 8,1–9).

Kezdjük magunkon a változást!

Ébresszük fel magunkban az első szeretet tüzét, ha most pislákol is, újra nagy lánggal éghet! „Ezért emlékeztetlek téged, hogy éleszd fel magadban Isten kegyelmi ajándékának tüzét, amely kézrátételem által van benned. Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét”, írja Pál Timóteusnak.

Ha szolgálatot vállalunk, olyan lelkülettel tegyük, hogy abban ott lehessen a Szentlélek ereje!

Szentlélek, az Atya tervének megvalósítója

Az 1Móz 1,2 verse szerint a föld még „kietlen és puszta” volt, Isten Lelke azonban már ott lebegett (a héber szerint: „kotlott”) a „vizek” fölött (1Móz 1,2). Várt a parancsra, hogy az Atya akaratát teljesítse. A Szentlélek a személyében három, de lényében egy örök Isten harmadik személye, aki az Atya tervét valósítja meg. Mondhatjuk, hogy a Szentlélek a háromszemélyű örök Isten lényén belül a megvalósítást végzi. Amikor elhangzott a „legyen világosság!” és a „legyen boltozat” felszólítás, szférák álltak elő (atmoszféra, sztratoszféra, ionoszféra), a tengerek vize áramlott a medrébe, növények bújtak ki a földből, madarak keltek szárnyra, állatok álltak elő. Aztán önmagát szólította meg Isten: „Teremtsünk embert”, és a leheletével halhatatlan szellemét hordozó személlyé alkotta a saját képére teremtett embert. A Szentlélek megvalósította az Atya akaratát. A jónak teremtett ember azonban engedett a sátán kísértésének, és elbukott. Törvényszegése és az Isten igazságos ítélete folytán az ember elvesztette az Édent, a bűn, a halál, sőt a kárhozat végzetes rabságába került, és vele együtt minden utódja is. Ennek az egyetemes és átkos örökségnek a terhe alatt nyög ma is minden e földre született ember. A mindentudó Isten előre tudta ezt, és elkészítette az ember megmentésének a tervét.

A Szentlélek az Atya tervének megvalósítója. A Szentlélek bejelentette Máriának és a férjének, Józsefnek, hogy Mária a Szentlélektől foganva szül gyermeket: Jézust. „Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának mondják majd” – szólt az angyal által Isten (Lk 2,32). Mária engedelmes lélekkel kiszolgáltatta magát: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint!” – mondta (Lk 2,38). A Szentlélek pedig végrehajtotta az Atya tervét és akaratát: a Szentlélektől foganva emberi testben jelent meg e földön Jézus Krisztus, az Isten Fia. Így Jézus mint valóságos ember velünk azonosulva, a mi testünket vitte a kereszten a halálba. Valóságos Istenként pedig kilépett a sírból, győzelmet vett a halálon, és „világosságra hozta az elmúlhatatlan életet” (2Tim 1,10). A bemerítés – Pál apostol értelmezése szerint – kiábrázolja azt, amit a Szentlélek elvégzett a megtért és újjászületett emberben. „A keresztség által eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk” – írja az apostol (Róm 6,4).

Istennek a megváltásunkra vonatkozó bölcs tervét a Jézus Krisztusban való hit által a Szentlélek minden emberben külön és személyesen valósítja meg. Minden embernek szüksége van arra, hogy személyesen élje át: Jézus az én bűnöm büntetését szenvedte el, amikor önként vállalta a halált, és engem támasztott fel új, örök életre, amikor kilépett a sírból. Ez az azonosulás a megváltás titka, amelyet a Szentlélek valósít meg bennünk, és amelynek gyümölcse az új teremtés és az örök élet. Pál apostol így vall erről:

„Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem.” (Gal 2,20)

Tanulságos, hogy Jézusnak – mint embernek – szüksége volt arra, hogy bemerítésekor galamb formájában láthatóan rászálljon a Szentlélek. Jézus Krisztus a Szentlélek által erőt nyert ahhoz, hogy – mint ember – maradéktalanul elvégezze hároméves messiási küldetését a zsidóság között. A zsidók követelésének engedve a pogány Pilátus mondta ki Jézusra a kereszten végrehajtandó halálos ítéletet. Jézus parancsolhatott volna angyalok seregeinek, de ő – az Atya akarata szerint – irántunk való szeretetből vállalta a halált. Mert tudta, hogy halálával bocsánatot szerez minden e földre született ember számára, és egy új, örök életre nyit kaput az őt hitben elfogadók részére. Krisztus kereszthalála árán minden e földre született ember számára Jézus Krisztusban készen van a megbocsátás, a bűnei eltörlése, és egy új, örök élet ajándéka. Egyedül azon múlik a bocsánatnak és az üdvösségének a megnyerése, hogy aki hallja, elhiszi-e, elfogadja-e és átveszi-e ezt a hallatlan nagy kegyelmi ajándékot. Ez az elfogadás olyan nagy változást szül és teremt az elfogadó személy életében, amely egy teljesen új életszemléletet, látásmódot, életcélt jelent annak az embernek, aki komolyan veszi. „A régiek elmúltak, íme, újjá lett minden!” – mondja Pál apostol (2Kor 5,17). Az új élet megteremtését, kialakítását és gyümölcsöző örömét a bennünk lakozást vevő Szentlélek valósítja meg. „Ha annak a Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül, akkor az, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halottak közül, életre kelti a halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által” – írja Pál apostol (Róm 8,11). A bennünk lakozó Szentlélek veszi át életünk minden területére kiterjedően az irányítást.

A Szentlélek célja: győzelmes, gyümölcsöző életű tanítvány

A Szentlélek diadalmas munkája bennünk, hogy újjászült, új teremtéssé tett, és ezzel együtt mennyei örökségünk bennünk lakozó záloga lett (Ef 1,13–14). Fontos tapasztalat, hogy a testünk az újjászületésünk után is Istennel ellenségeskedésben marad (Róm 8,7). A Szentlélek segít győzelemre. Meggyőz arról, hogy „adósok vagyunk, de nem a testnek, hogy test szerint éljünk”. És hogy „akiket Isten Lelke vezérel [mert uralma alá adják magukat], azok az Isten fiai”. És „nem a szolgaság lelkét kaptuk, hogy féljünk, hanem a fiúság Lelkét kaptuk, aki által kiáltjuk: Abba, Atya!” „Most Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, örökösök is, örökösei Istennek, és örököstársai Jézus Krisztusnak.”
(Róm 8,12–17)

A bennünk lakó Szentlélek iránt engedelmes életet viszont tiszta mennyei örömökkel és gyümölcsözéssel gazdagítja az Úr.

Az újjászületésben bennünk lakozást vevő Szentlélek az üdvösségünk záloga, a testünkben lakik, és a testünk és a világ részéről is megkörnyékező bűnös kísértésekkel szemben erőt ad a győzelemre. Fontos azonban tudnunk, hogy a bennünk lakozó Szentlélek figyelmeztet, segít, győzelmet is ad, de csak akkor, ha kérjük, igényeljük és tudatos határozottsággal engedünk is neki. Az intésbe, figyelmeztetésbe nem fárad bele. A Szentlélek célja a győzelmes és gyümölcsöző életű, a Lélek uralma alatt élő tanítvány. Azt is munkálja, hogy az elkövetett vétkeink keserű gyümölcsei figyelmeztetésül szolgáljanak, de erőszakkal nem tart vissza a bűntől. Tiszteletben tartja a szabad akaratunkat, int, figyelmeztet, de nem akadályozza meg a hűtlenségünket, az esetleges bűnös döntéseink végrehajtását. Minden bűnre, elesésre vonatkozóan munkálja az őszinte megbánást, megvallást, elrendezést tisztán és becsületesen Istennel és emberekkel. Borzolja, készteti, terheli a lelkiismeretünket, de a döntést, a megbánást bennünk munkálja és tőlünk várja.

A Szentlélek nagy diadala, ha Jézus Krisztus teljes uralmát valósíthatja meg egy ember, egy közösség, egy gyülekezet életében. Amikor áttör minden gátlást az a vágy, hogy megtisztuljanak a szívek minden bűntől, lehulljon a lelkünkről minden teher, kishitűség és langymelegség. A Szentlélek pünkösd diadalát, a kegyelmi ajándékok bőséges kiáradását akarja adni ma is.

Új szívet adj, Istenem!

Tamás mindig nagy családról álmodott. Aki ismerte, mindenki azt mondta róla, hogy remek apa, rendes, odaadó férj. Sokat foglalkozott a három gyermekével.

Édesapját korán elvesztette, talán éppen emiatt is igyekezett sok időt tölteni a családjával. Már fiatalkorától rendetlenkedett a szíve, néhány éve olyan rosszul lett, hogy pacemakert kellett beültetni. Egy határon túli kisvárosban éltek, néhány éve a család úgy döntött, átköltöznek Magyarországra, hogy a gyerekek magyar nyelven tanulhassanak. Aki csak felszínesen ismerte, nem mondta volna meg róla, hogy beteg, sokat dolgozott, évek alatt jól menő festékkereskedést épített fel.

Tavaly azonban ismét rosszabbra fordult a helyzet. Az orvosok azt mondták, mielőbbi szívátültetésre lenne szüksége, ezért felkerült a donorlistára. Az új helyzet félelemmel töltötte el, de tudta, nincs más választása, új szívet kell kapnia. Igyekezett a szokottnál is több időt tölteni a családjával, a gyerekeivel egyen-egyenként közös programot szervezett.

Néhány nappal ezelőtt értesítést kapott, hogy az édesanyja, aki továbbra is a kis határ melletti faluban élt, rosszul lett. Azonnal autóba ült a feleségével, hogy meglátogassa a beteget. Úgy tervezte, másnap hazatérnek, nagyon örült, hogy az édesanyja jobban lett. Ekkor kapta az értesítést, hogy van egy megfelelő szív a számára, azonnal indulnia kell, hogy sort kerítsenek a beavatkozásra. Megbeszélték, hogy a gyors kórházba jutás érdekében nem várják ki a hosszú autósort, hanem gyalogosan lépik át a határt, és a mentő ott várja majd a magyar oldalon.

Az útlevélkezelőnek nyújtotta az okmányait, amikor összeesett. Nem tudtak segíteni rajta. Három év múlva lett volna ötvenéves. Csupán 200 méterre volt a mentő, az új szív. Csak egy karnyújtásnyira volt az új élet reménye. De minden szertefoszlott.

Nehéz megérteni, miért így alakul egy ember, egy család sorsa. Nem tudhatjuk, de Isten üzenete ezen keresztül is szólt hozzám.

„Van-e új szíved, van-e új szíved?”

Ez a kérdés lüktet azóta is bennem. Isten igéje több helyen beszél arról, hogy új szívre van szükségünk.

„Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek.”

(Ez 36,26)

Kicserélődött-e a kemény kőszívem?

Isten adja a megoldást, a cserét, a gyógyulást, új szívet kínál mindenkinek. Kérdés, hogy a változástól, az újtól való félelem merrefelé mozdít el bennünket. Elfogadjuk a szívcserét, de követi-e életváltozás? Néhány rossz szokásról lemondunk, de sok mást még melengetünk, még tartani akarunk. Isten az új életünkben azt várja, hogy teljesen átformálódjunk, és ez csak az engedelmesség útján valósulhat meg.

Őszintén megvallva nehéz ezt egy mai embernek befogadnia, hiszen szeretünk önállóan dönteni, szeretjük, ha mi irányítunk. De ha valóban Isten mellett döntünk, akkor teljesen át kell adnunk az irányítást az életünk felett. Mert így kerülünk a helyünkre, így kap értelmet a létezésünk, így válunk áldássá mások számára. Fél szívvel Istent követni nem lehet, nem érdemes. A Zsidókhoz írt levél 4,12-ben olvassuk:

„Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, mélyre hatol, az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.”

Azon a napon, amikor az Úr megítél bennünket, minden törekvésünk, minden szándékunk nyilvánvalóvá válik. Nincs több mellébeszélés, nincs több rejtett dolog, gondolat. Amit ma teszünk, az lesz a holnapunk. Célba érünk-e, vagy elbukunk az utolsó 200 méteren?

Sírva mosolyog a hívő keresztény

A kiskőrösi Filadelfiában idei „nagyhetünk” egyik lélekemelő adománya volt az Úrtól az a délidőben megrendezett „drámai alkalom”, amikor a szomszédos napközi otthon lakói – vagy huszonöten – meglátogattak bennünket szeretetházi éttermünkben. Az a közismert megnevezésük, hogy „fogyatékosok foglalkoztatója”. De amit magukkal hoztak, az alkalmas volt arra, hogy a mi kissé fogyatékos érzelemvilágunkat megérintse és feltöltse. Húsvétheti műsorral készültek. Halál és feltámadás, szenvedés és győzelem „pianóját és fortissimóját” hozták el hozzánk – énekkel, versmondással, szólóval és kórussal egyaránt.

Megrázó vallástételük felébresztett bennünket. Egyszerre rádöbbentünk, hogy mi – meglehetős önteltséggel – nem átéljük, hanem csak sablonosan túléljük a „nagyhetet” és a hasonló ünnepeket. Ők könnyes örömujjongással dicsőítették a szerető Atya Istent, hogy – mint az elválasztó gödör mélyén élők számára – nekik is készített az Úr lehetőséget, mert a kereszt lett számukra a gödröt áthidaló „keskeny út”, melyen megérkezhet a fogyatékos is a teljességhez, a mobilból az örök valóságba.

Úgy tettem, mintha náthás volnék, törölgettem zsebkendőmmel az orromat és a szememet, néha-néha egy-egy fél mondatot én is velük harsogtam, tapsra rángatta volna karjaimat a döbbenet és a csodálat. Valamennyien átérezhettük, hogy nekünk, a viszonylag jobban látóknak és ismerőknek jóval több adomány és lehetőség jutott – Isten kegyelméből. Mi mégis inkább csak unottan sajnálkozunk és nosztalgiázunk, ők azonban egy emberként átélték a kereszthalál borzalmait ugyanúgy, mint az új, feltámadott élet boldogságát. Ők a fogyatékuk ellenére is gazdagabbnak tűntek közöttünk, mint mi, jóllakott zúgolódók és fanyalgók. A nagyhét a gyásznak az ideje szokott lenni, de hozzám elérkezett a mély, tiszta örömnek egy meleg hulláma – a feltámadt Jézus irgalmából és a kedves tanúságtevők közreműködésével. Drágáim! Boldog és hálás vagyok miattatok és értetek! – Ennyi.

Sándor bácsi

Selypi életképek

Hála van a szívünkben azért, hogy az Úr a vidéki kisebb létszámú gyülekezetben is Úr, ha méltó helyen van az életünkben.

Legyen áldott, legyen áldásul!

Papp Jonatán lelkipásztorrá avatására és beiktatására került sor 2019. április 7-én. Lelkipásztori szolgálatát az aszódi körzetben kezdi meg Urbán Gedeon vezető lelkipásztor mellett.

A dél-koreai áldozatok hozzátartozóit segíti a Baptista Szeretetszolgálat

Részvétnyilvánításra és közös megemlékezésre hív a Baptista Szeretetszolgálat mindenkit, aki szeretné leróni kegyeletét a Budapesten történt hajószerencsétlenség áldozatai iránt. A szervezeten keresztül bárki kifejezheti együttérzését a gyászoló hozzátartozóknak részvétkártyák megírásával, melyeket a szeretetszolgálat a dél-koreai nagykövetség segítségével juttat el a családtagoknak. A segélyszervezet közös részvétnyilvánítást is szervez, vasárnap pedig a Magyarországi Baptista Egyház tart koreai–magyar kétnyelvű szertartást.

Online hallgatható a baptista Áhítat

Örömmel adunk tájékoztatást arról, hogy a Speciális Misszió saját tárhelyén elérhetőek és újrahallgathatóak a baptista Áhítat anyagai. Terveink szerint egyéb hanganyagok is feltöltésre kerülnek majd.

Elérés az alábbi linkre kattintva:

Kívánjuk, hogy lelki épülésül szolgáljon minden hallgató számára.

                                                                                                        Bokros Andrea
                                                                                                        misszióvezető

Régi új lelkipásztor a Nap utcában

Miután a Nap Utcai Baptista Gyülekezetben Kelédi Géza testvér letette a lelkipásztori szolgálatot, a gyülekezet meghívta lelkipásztorának dr. Almási Tibor testvért, aki ezt elfogadva (miután 2012 és 2016 között már pásztorolta ezt a gyülekezetet) ez év áprilisától folytatja itteni szolgálatát.

Áldást kívánunk a lelkipásztor és a gyülekezet közös munkájára!

Serafin József
gyülekezetvezető