Sírva mosolyog a hívő keresztény

0
646

A kiskőrösi Filadelfiában idei „nagyhetünk” egyik lélekemelő adománya volt az Úrtól az a délidőben megrendezett „drámai alkalom”, amikor a szomszédos napközi otthon lakói – vagy huszonöten – meglátogattak bennünket szeretetházi éttermünkben. Az a közismert megnevezésük, hogy „fogyatékosok foglalkoztatója”. De amit magukkal hoztak, az alkalmas volt arra, hogy a mi kissé fogyatékos érzelemvilágunkat megérintse és feltöltse. Húsvétheti műsorral készültek. Halál és feltámadás, szenvedés és győzelem „pianóját és fortissimóját” hozták el hozzánk – énekkel, versmondással, szólóval és kórussal egyaránt.

Megrázó vallástételük felébresztett bennünket. Egyszerre rádöbbentünk, hogy mi – meglehetős önteltséggel – nem átéljük, hanem csak sablonosan túléljük a „nagyhetet” és a hasonló ünnepeket. Ők könnyes örömujjongással dicsőítették a szerető Atya Istent, hogy – mint az elválasztó gödör mélyén élők számára – nekik is készített az Úr lehetőséget, mert a kereszt lett számukra a gödröt áthidaló „keskeny út”, melyen megérkezhet a fogyatékos is a teljességhez, a mobilból az örök valóságba.

Úgy tettem, mintha náthás volnék, törölgettem zsebkendőmmel az orromat és a szememet, néha-néha egy-egy fél mondatot én is velük harsogtam, tapsra rángatta volna karjaimat a döbbenet és a csodálat. Valamennyien átérezhettük, hogy nekünk, a viszonylag jobban látóknak és ismerőknek jóval több adomány és lehetőség jutott – Isten kegyelméből. Mi mégis inkább csak unottan sajnálkozunk és nosztalgiázunk, ők azonban egy emberként átélték a kereszthalál borzalmait ugyanúgy, mint az új, feltámadott élet boldogságát. Ők a fogyatékuk ellenére is gazdagabbnak tűntek közöttünk, mint mi, jóllakott zúgolódók és fanyalgók. A nagyhét a gyásznak az ideje szokott lenni, de hozzám elérkezett a mély, tiszta örömnek egy meleg hulláma – a feltámadt Jézus irgalmából és a kedves tanúságtevők közreműködésével. Drágáim! Boldog és hálás vagyok miattatok és értetek! – Ennyi.

Sándor bácsi

Megosztás