Kezdőlap Blog Oldal 433

Márciusban ismét megrendezik Magyarország legnagyobb ökumenikus ifjúsági vezetőképző konferenciáját

2021. március 19–20-án, immár negyedik alkalommal rendezik meg az IVK-t, Magyarország legnagyobb ökumenikus ifjúsági vezetőképző konferenciáját. A kétnapos, intenzív tréninget az Ifjúságépítők és több keresztény felekezet (adventista, anglikán, baptista, evangélikus, katolikus, pünkösdi, református) fiataljai szervezik az ifjúsági munka minden résztvevője számára. A konferencia célja, hogy minden olyan főállású vagy önkéntes szolgáló, aki gyülekezetében, közösségében, esetleg a helyi iskolában foglalkozik fiatalokkal, elméleti és gyakorlati információkkal gazdagodjon és megtapasztalja, hogy nincs egyedül a kihívásaiban.

A tavalyi évben a koronavírus következtében elmaradt konferenciát az idei év során „hibrid módon” valósítják meg: a rövid, inspiratív gondolatindítók, a személyes mentorálás, a műhelyek, a fórumbeszélgetések és a főelőadások az online térben lesznek elérhetőek. A résztvevők három főelőadás, 11 workshop és 13 rövid előadás közül választhatnak a két nap során, így az őket leginkább érdeklő és érintő témákban kaphatnak útmutatást tapasztalt ifjúsági vezetőktől. A járványhelyzet alakulásának függvényében a szervezők olyan IVK Offline Pontokat is létrehoznak országszerte, ahol kisközösségekben van lehetőség a találkozásra és az előadások feldolgozására. Ezeken az Offline Pontokon kaphatják meg a résztvevők a számukra készített meglepetéseket és tárgyi ajándékokat.

Képek a 2019-es rendezvényről:

A konferencián a szakmai fejlődés mellett hangsúlyt kap a lelki épülés is: a főelőadások és a dicsőítés a lelki megújulásban és felfrissülésben segítik a résztvevőket. A főelőadások – a tavaly tervezetthez hasonlóan – az öröm témakörét járják körül a Biblia tanítása alapján. A konferencia főelőadói Andy Oatridge anglikán, Édes Árpád református és Varga György baptista lelkipásztorok lesznek.

A konferencia jelentkezési határideje 2021. február 7.

Jelentkezni az alábbi linken lehetséges:

Bővebb információk:

A Magyarországi Baptista Egyház kommunikációs osztályának felmérése az új típusú koronavírus elleni oltási hajlandóságról baptista gyülekezetbe járók között

Kérjük, hogy az alábbi önkéntes és anonim kérdőív kitöltésével segítse felmérni, hogy a baptista gyülekezetbe járók között milyen mértékű az új típusú koronavírus elleni oltás beadására vonatkozó hajlandóság. A kérdőív kitöltése során személyazonosító adatot nem gyűjtünk, nem kérdezünk, a kitöltés néhány percet vesz igénybe. Együttműködését és segítségét ezúton is köszönjük!

Új lelkipásztor állt szolgálatba Békésen

Bócsa Roland a lelkészgyakornoki szolgálatát Békésen töltötte. Ebben az időben Isten megáldotta a közös munkát, így a gyülekezet – látva a sok feladatot, és figyelve a Szentlélek vezetésére – meghívta lelkipásztorának Bócsa Rolandot.

2020. december 20-án történt meg az avatás, sajnos a pandémia miatt csak néhány résztvevővel. A gyülekezet online követte az eseményt. Durkó István missziói igazgató hirdette az igét és vezette az avatást. Ez a nagy múltú gyülekezet most egy fiatal lelkipásztorral együtt képviselheti Jézus Krisztust a városban.

Miért rendelkeznek a baptistáknak évről évre egyre többen adójuk 1 + 1%-áról?

Mert napról napra gondoskodunk és segítünk

  • rászorulóknak szociális étkeztetéssel,
  • időseknek házi segítségnyújtással,
  • időseknek bentlakásos ellátással,
  • fogyatékkal élőknek foglalkoztatással, gondozással,
  • gyermekeken a nevelőszülői hálózaton keresztül,
  • családokon átmeneti otthonnal,
  • hajléktalanokon szállón vagy étkeztetéssel,
  • menekülteken átmeneti otthonnal,
  • roma embereknek tervszerű támogató szolgálattal,
  • pszichiátriai betegeknek gondozással,
  • szenvedélybetegeknek gondozással.

Rajtuk Ön is segíthet, ha idén is a baptisták javára rendelkezik.

Miért rendelkeznek a baptistáknak évről évre egyre többen adójuk 1 + 1%-áról?

Mert napról napra foglalkozunk a gyermekekkel, a jövő nemzedékkel

  • óvodáinkban,
  • általános iskoláinkban,
  • művészeti iskoláinkban,
  • szakképző intézeteinkben,
  • gimnáziumainkban,
  • szakközépiskoláinkban,
  • felsőoktatási intézményeinkben.

Több mint 50 oktatási intézményben közel 2000 pedagógus 15.000 gyermekkel foglalkozik napról napra.

Miért rendelkeznek a baptistáknak évről évre egyre többen adójuk 1 + 1%-áról?

Mert először mi kezdtük el 2003-ban Magyarországon a karácsonyi Cipősdoboz-akciót, amely azóta is tart.

Kérjük, Ön is támogassa szerteágazó szolgálatunkat adója 1 + 1%-ával!

Támogatóink felajánlásukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy gyermekek, fiatalok, felnőttek és idős emberek élete változzon meg szolgálatainkon keresztül. A felajánlott összeget mindig átláthatóan, a Magyarországi Baptista Egyház közgyűlése által meghatározott feladatok ellátására, működtetésére fordítjuk.

Köszönünk minden támogatást azok nevében, akik élete ezáltal biztonságosabbá, jobbá, erősebbé válhat!

Egy hétvége a családért Viharoson

2020. december 11–13. között családi hétvégét szervezett a Kárpátaljai Második Esély Jótékonysági Alapítvány. Az eseménynek otthont adó Viharoson (mai nevén: Вишка) található Vadvölgy Panzióba péntek délután 14 család érkezett meg Beregszászból, Zápszonyból, Kaszonyból, Macsoláról, Asztélyból és Gutról.

Miután megnyertük a pályázatot, hosszú ideje kerestük a lehetőséget ennek a hétvégének a megszervezésére. Imádkoztunk, figyeltünk és vártunk. Rengeteg bizonytalanság volt abban, hogy mikor és hogyan válhatna lehetségessé. A helyi korlátozások végül is lehetővé tették, hogy elinduljunk a szervezéssel, amiben újra nyitott ajtó volt előttünk. Legvégül pedig Istenünk jóindulatát abban is megláthattuk, hogy mindannyian egészségesen túléltük azokat a napokat, és feltöltődve érkezhettünk haza. Így ez az egész esemény Isten hatalmas kegyelmét, védelmét, gondoskodását és áldását hirdeti!

A hétvégén különféle programok adtak lehetőséget arra, hogy a szülők gyermekeikkel együtt tölthessék idejüket. Szombat délelőtt apa-fia, anya-lánya program volt, amikor is az édesanyák a lányaikkal mézeskalácsot díszíthettek együtt, míg az édesapák a fiaikkal a panzió körüli vidéken túráztak. Ezután a gyerekek társasjátékoztak, színeztek az alapítvány munkatársai felügyeletével. Mi szülők dr. Pécsi Rita két előadását hallgattuk meg online, amely a gyermeknevelés egyik problémás témájával, a fegyelmezéssel foglalkozott. Megfigyelhettük, hogy a fegyelmezés célja az, hogy a gyermekeinket önfegyelemre és felelősségvállalásra nevelve készítsük őket az életre.

A nap második felében mindenki szabadon választhatta meg, hogyan szeretne kikapcsolódni: voltak, akik sétára indultak, mások a közeli Árpád-vonalat, a korábbi Magyar Királyi Honvédség védelmi rendszerének egy részét tekintették meg egy erdei túra során, néhányan pedig a panzióban maradtak pihenni vagy szaunázni. Vasárnap délelőtt közös istentiszteleten vehettünk részt. Az igehirdetésben Nagy-Kasza Dániel lelkipásztor testvér emlékeztetett minket arra, hogy ha mi szülők gonosz létünkre is gondoskodunk gyermekeinkről, mennyivel inkább gondoskodik és kész jót tenni velünk a mi mennyei Atyánk. Az ige bátorított minket, hogy kitartóan imádkozzunk gyermekeinkért és családjainkért, amit el is kezdtünk még ott helyben, mindenki családja körében.

Hálásak vagyunk az Úrnak, hogy ezekben az időkben sem feledkezik meg rólunk, és ilyen felüdülésben lehetett része családjainknak.
A hétvége a Bethlen Gábor Alap és a 4H misszió támogatásával valósulhatott meg, amit ezúton is hálásan köszönünk!

EGYH-ESZK-19-0027

A Magyarországi Baptista Egyház 2019 februárjában az „Egyházi személyek eszközellátásának támogatása” ügyében támogatási kérelmet nyújtott be.

A benyújtott kérelem alapján meghozott döntést követően támogatási szerződés került megkötésre az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő közreműködésével. Köszönjük a támogatást!

Baptista ifjúsági műsor 2020. 12. 27-i adás

2016 szeptemberében indult el Szentendre családbarát közösségi tere Offline Center néven, ami azt a célt és szükséget kívánja betölteni, hogy a városban és környékén élő fiatalok egy biztonságos helyen, otthonos környezetben tudjanak kikapcsolódni és közben személyes, „offline” kapcsolatot tudjanak kiépíteni egymással.

Harminc tabletet adományozott a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Alapítvány a tuzséri Tasak Tanoda számára

Január 13-án a tuzséri Tasak Tanodában adták át azt a harminc tabletet, melyeket a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió (BTESZ) Alapítvány a Belügyminisztérium és a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság támogatásával adományozott a helyi diákok számára. A tableteken a Xeropan angol nyelvtanuló alkalmazás is megtalálható, ezzel segítve a gyermekek angoltanulását.

A digitális eszközök használata ma már a tanulás alapvető feltételei közé tartozik. A hárommillió forint értékű adomány célja, hogy az interaktív kommunikációs eszközök segítsék a fiatalok felzárkózását a tanulmányaikban. Bacsó Benjámin, a BTESZ Alapítvány elnöke az átadáson elmondta: „Fontos, hogy felhívjuk a figyelmet a digitális egyenlőtlenségre. Jelenleg az egyes térségek között tátongó digitális szakadék meghatározza azt, hogy a felzárkózás, a reményteli jövőkép mennyire biztosított a fiatalok számára. Mi azért dolgozunk, hogy ezeknek a fiataloknak is legyen lehetőségük arra, hogy eredményesek legyenek a tanulásban, és elhelyezkedhessenek egy általuk választott szakmában. Ez pedig nemcsak önmagukra és a környezetükre, de az egész társadalomra pozitív hatást gyakorolhat.”

Az eseményről felvételt készített a Duna Televízió stábja, amely
2021. január 17-én a Baptista ifjúsági műsorban került adásba. A forgatócsoport Tuzsérra látogatott, hogy bemutassák, a baptisták hogyan szolgálnak a hátrányos helyzetű fiatalok között. Egy csodálatos, élő bizonyságtételt hallhatunk Puporka Gusztávtól.

A „Baptisták a digitális egyenlőtlenség megszüntetéséért” projekt keretében a tableteket és a Xeropan nyelvtanuló alkalmazás PRO felhasználói fiókjait juttatják el adományként azokhoz az intézményekhez, ahol a fiatalok fejlődéséért dolgoznak. A Xeropan nyelvtanuló alkalmazást képzett angoltanárok dolgozták ki, és ez jelenleg az egyetlen olyan nyelvoktató alkalmazás, amely 100%-ban játékos megközelítéssel az összes angol nyelvi készséget fejleszti. Az applikáció közel 200 000 embert tanít a világ 155 országában angolul kommunikálni. A tuzséri Tasak Tanodában másodjára került sor tabletek átadására. A fiatalok a tanodai foglalkozások keretében tudják majd használni az okoseszközöket és az alkalmazást. Az angol nyelv tanulása a továbbtanulásban és a munkavállalásban is segíti a gyermekek felzárkózását.

A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Alapítvány mottója: Te jövőnek hívod. Ő álomnak. Mi célnak. Hiszünk abban, hogy munkánkkal egyre több gyermeknek biztosíthatjuk, hogy olyan szakmát szerezzen, amit szeret, és amiben sikereket érhet el.

Az Úr közel – a baptista egyház félórája – 2020. december 18.

Papp János egyházelnök beszél az elmúlt év nehézségeiről, örömeiről és arról, hogy 2021-ben miért fontos fokozottan odafigyelni egymásra.

Révész Szilvi bemutatja a megújult női missziót, és hogy hogyan csempésznek egy kis figyelmességet, szeretetet a rászorulók életébe.

Dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke az idei nem túl egyszerű szolgálatukba ad betekintést.

Boros Dávid lelkipásztor igei gondolataival segít hangolódnunk az ünnepre!

Műsorvezető: Bodó Mária
Visszajelzéseiket a musorok@baptist.hu e-mail-címre várjuk.

A Krisztus-követők egymás iránti szeretete jel a világ számára

A keresztény hívek, családok és közösségek egymás iránti szeretetéről és felelősségéről beszélt Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek az ökumenikus imahét megnyitóján vasárnap este a budapesti Szent István-bazilikában.

Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek beszél, mellette Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök, Magyar Péter Marius ortodox esperes, Steinbach József dunántúli református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) elnöke és Balog Zoltán református püspök az ökumenikus imahét nyitó istentiszteletén a Szent István-bazilikában 2021. január 17-én (MTI/Bruzák Noémi)

A bíboros a keresztények egységéért megrendezett programsorozat nyitó istentiszteletén hangsúlyozta: a Krisztus-követőknek különös módon kell szeretniük egymást. Az egyháznak ez a „belső szeretetközössége” jel a világ számára, ahogy Jézus mondta a tanítványainak, „arról ismernek meg benneteket, hogy szeretitek egymást”.

Erdő Péter arról beszélt: Jézus mindenkit szeretett, az egész világért életét adta, de különös szeretettel gyűjtötte maga köré tanítványait, azokat, akik hittek szavaiban. Ennek a Krisztus körül összegyűlő közösségnek a bensőséges szeretetét jelenítik meg a keresztény közösségek és a keresztény családok.

MTI/Bruzák Noémi

Keresztény közösség, keresztény család az lesz, ahol a tagok egymás iránti szeretete Isten szeretetét jeleníti meg. „Ezért nem mindegy, hogy csupán jó családunk van, vagy igazi, jó, keresztény családban élünk. Ez még magasabb fokra emeli azt a természetes jót és szeretetet, ami az emberek között a családban megvalósul” – fogalmazott a bíboros.

Kitért arra, hogy a keresztény közösségeknek „egymás terhét” kell hordozniuk, ahogy arra már Szent Pál figyelmeztetett: „ha az Eucharisztiában együtt részesülünk, akkor az életben sem hagyhatjuk, hogy közülünk valaki nyomorúságot szenvedjen, miközben másoknak feleslegük van.”

Erdő Péter szólt arról is: a különböző keresztény felekezeteket még mindig van, ami elválasztja egymástól, és a „Krisztusban való egység” megtalálása „figyelmet, fáradságot, elszánt és igényes munkát kíván”. De a teljes egység eléréséig a keresztény közösségek gyakorolhatják a szolidaritást és a testvéri szeretetet minden keresztény, különösen az üldözöttek iránt.

Az elmúlt évek eseményei igazolták, hogy a hitükért meggyilkolt keresztények – VI. Pál pápa szavaival élve – megvalósítják a vértanúság ökumenizmusát – tette hozzá Erdő Péter.

Steinbach József református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) elnöke arról beszélt, nehéz időben különösen fontos, hogy „rácsodálkozzunk Isten megtartó szeretetére”. Isten ugyanis nemcsak beszél a szeretetről, hanem „szabadító jótetteivel cselekszik is értünk”.

MTI/Bruzák Noémi

Ennek a cselekvő szeretetnek a lényegét fogalmazza meg a 103. zsoltár: Isten megbocsátja a bűnöket, meggyógyítja a betegségeket, és „megváltja életünket a sírtól”. Isten szeretete tehát megújít testben és lélekben, de ennél is többet tesz: az örök élet tágasságába helyezi a földi életet – mondta a református püspök.

Ezt végiggondolva lehet igazán megérteni az idei ökumenikus imahét mottóját: „Maradjatok meg szeretetemben, és sok gyümölcsöt teremtek” – tette hozzá Steinbach József.

Kitért arra is, hogy az imahét tematikáját összeállító svájci szerzetes közösség tanácsát megfogadva érdemes megállni és rácsodálkozni Isten gyógyító és megtartó szeretetére. E szeretet nélkül végigrohanva az életen ugyanis „észre sem vesszük, hogy a gonosz játékszereivé leszünk és rombolunk, ahelyett hogy Isten eszközeiként építenénk az ő országát” – fogalmazott a református püspök.

Balog Zoltán református püspök beszél az ökumenikus imahét nyitó istentiszteletén a Szent István-bazilikában 2021. január 17-én (MTI/Bruzák Noémi)

Az ökumenikus imahetet megnyitó istentisztelet szolgálattevői:

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek; Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke; Kondor Péter evangélikus püspök, a MEÖT alelnöke, Balog Zoltán református püspök; Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök; Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita; Papp János baptista egyházelnök, MEÖT-elnökségi tag; Pataky Albert pünkösdi egyházelnök, MEÖT-alelnök; Khaled A. László metodista szuperintendens, a MEÖT Felügyelőbizottságának elnöke; Frank Hegedűs anglikán esperes, MEÖT-felügyelőbizottsági tag; Magyar Péter Marius ortodox esperes, MEÖT-felügyelőbizottsági tag; a szerb ortodox egyház képviselője; Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a MEÖT főtitkára.

A szertartáson jelen volt Áder János köztársasági elnök.

Az ökumenikus imahetet 1908 óta rendezik meg, az eseményen először csak az anglikán és a katolikus egyház tagjai vettek részt, és csak az egyesült államokbeli Graymoorban tartották meg. A program Magyarországon mintegy három évtizedes hagyományra tekint vissza.

bnid \ guz \ gry

MTI 2021. január 17., vasárnap 19:10

Az esemény beszámolói:
Református.hu – Csodálkozzunk rá Isten szeretetére!
Evangélikus.hu – Elkezdődött az imahét a Krisztus-hívők egységéért
MagyarKurír.hu – Az őrületbe futó civilizációnkról és a szeretet útjáról az ökumenikus imahét országos megnyitóján