Hisszük, hogy Istennek csodálatos terve van a világgal, egyedülálló közösségre hív minket önmagával. Az emberiség 40%-a azonban még máig nem hallotta az igazságot Jézusról, a szabadulás útjáról, és nem is ismeri meg Jézust, hacsak valami meg nem változik, valaki el nem megy közéjük.
Itt az ideje, hogy mi is újra felfedezzük – Istentől rendelt – releváns szerepünket a világmisszióban, és aktívan bekapcsolódjunk abba!
Nevünket a Máté 28,19–20 alapján választottuk, hiszen a jól ismert misszióparancs tevékenységünk fő alappillére.
„Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,19–20)
Látásunk
Magyar gyülekezetek a világmisszióban! Jövőképünk, hogy magyar gyülekezetek aktívan kiveszik a részüket a világmisszióban, azaz minden, amit tesznek, azt szolgálja, hogy Istent dicsőítse minden nép.
„…láttam: íme, nagy sokaság volt ott, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből, amelyet megszámlálni senki sem tudott; a trón előtt és a Bárány előtt álltak fehér ruhába öltözve, kezükben pedig pálmaágak, és hatalmas hangon kiáltották: Az üdvösség a mi Istenünké, aki a trónon ül, és a Bárányé!” (Jel 7,9–10)
Küldetésünk – Miért vagyunk?
Küldetésünk, hogy abban bátorítsuk és segítsük a magyar gyülekezeteket, hogy a világban jelen levő szükséget és Istentől kapott ajándékaikat felismerjék, s így megtalálják saját helyüket Isten globális munkájában.
Nagy örömhír járja át a szívünket a szomorúságok, veszteségek közepette, miszerint Jézus Krisztus él!
Örökké él!
Földi életterünk egyre jobban beszűkül, közösségi kapcsolattartásunk átalakul, veszteségek sokasága vesz körül bennünket. Több mint egy éve érezzük a vírus hatását, a megszokottól eltérő életvitelt. Közös Ismerősünk képe jelenik meg előttem, aki nagy feladatra vállalkozott. Dicsőség vette körül, angyalsereg járt a kedvében, atyja szeretetét érezte állandóan, boldog békességben létezett. Az idők teljességében, az emberiség testi-lelki állapotát látva, az Atya nehéz döntést hozott meg. Szeretetből elküldi a fiát, a Fiút, az Egyetlent, hogy helyrehozzon valamit, ami végzetesen elromlott, még ha bele is hal.
Jézus Krisztus vállalta a küldetést, hisz ő is nagyon szerette az embereket, sőt, ahogy az Atya, úgy ő is a SZERETET. Elkezdte letenni akkori helyzetének előnyeit, kiváltságait, olyannyira, hogy megüresítette magát, valódi szolgai formát vett fel, és így lett emberré.
A pandémia közben gondolhatunk így is a helyzetünkre. Jézus előttünk járt ebben is, korlátok között, de engedelmesen betöltve küldetését. Ez a nehéz út minden nehézségével a mi üdvünkért volt az ő útja. Az út mélypontja nagycsütörtök éjszaka, és nagypéntek, amikor elérkezik a legsötétebb valóság, Jézus belehal a földi életbe. Mindent megtapasztal, ami emberlétünk tapasztalása lehet, sőt többet is annál, hisz egyedül marad a kereszten. „Éli, éli, lámá sabaktáni?” – kiált fel, amikor az emberiség bűnterhe maga alá temeti törékeny testét-lelkét. Ez is hasonlít sokak érzéséhez, amikor a betegség, a lehetetlen helyzet, a gyász közepette felkiáltunk: Istenem! Miért? Akkor az Atya csendben maradt. Az áldozat bemutatásra került, majd eltemetik Jézust, és lezárják a sírt.
forrás: LumoProject
Húsvét hajnalban azonban vakító fényesség támad, a sírkertben minden átrendeződik, és az eltemetett, bezárt, meghalt Jézus-test megdicsőülten életre kel. Az őrök halálra válnak, amikor elindul, majd találkozik az asszonyokkal, később a tanítványokkal különböző helyzetekben, gondoskodó szeretettel tanítja őket, és adja a hitet, békességet, szeretetet mindnyájuknak.
Nagyheti emlékezésünk nem könnyű, de előremutató.
Ezen a húsvéton, nehéz idők közepette, felragyog előttünk az ÉLET világossága, és utat mutat, célt tár elénk! Jézus nem hagy magunkra, hanem a Feltámadott mellénk szegődik, és beszélgetni akar velünk, rólunk. Bátorít, és azt mondja, hogy ne félj, mert veled vagyok, mindig veled vagyok!
Nagyheti emlékezésünk során mi már húsvét reménységével élünk. Tudjuk, mi történt Jézussal harmadnapon, majd 40 nap múlva, sőt 50 nap elteltével hogy alakul át egész Jeruzsálem.
Húsvét óta tapasztalatból tudhatjuk, hogy nem a halálé az utolsó szó, hanem az életé, az örök életé! Ezt Jézus is tudta, és úgy indult a rettenetes útra, hogy előre elmondta, mi történik majd vele, és Isten fel is támasztja őt a harmadik napon.
Ha próbákat élsz át te vagy szeretteid, testvéreid, tudd, hogy hogyan tovább! Van tovább a betegágy, a lélegeztetőgép, sőt a koporsó után is. Jézus Lázár sírja mellett, könnyek között mondja vigasztaló szavait a gyászolóknak:
„Én vagyok a feltámadás és az élet! Aki hisz énbennem, ha meghal is él, és aki él és hisz énbennem, az nem hal meg soha.”
„Hiszed-e ezt?” – kérdezi Jézus Mártától, és most tőled is, kedves olvasó. Van-e húsvéti hited, sőt több annál, életközösséged a feltámadott Úrral?
Bárcsak átragyogna, mindent beragyogna ezen az ünnepen is az Úr jelenléte!
Jézus él! Ő az élet, az örök élet, aki értünk volt ember a halálban is, hogy vele élhessünk majd az ő dicsőségében.
Évekkel ezelőtt idős özvegyet temettem egy eldugott kis faluban. Rég elhalt férje mellé került fáradt teste végső nyugovóra. Körben beroskadt, füvel benőtt sírok simultak a tájba. A temetőben virágzó akácokról halk döngéssel hordták a méhek a nektárt. Bár koporsó mellett álltam, gyászoló és részvétben osztozó emberek között, mégis minden oly nyugodt és méltóságteljes volt. Igazi bibliai békességet éreztem. Eszembe jutott eközben a gyermekségem óta átélt sok nagyvárosi temetés, amelyekben – még ha hívőt kísértünk is el utolsó földi útjára – mindig valami természetellenességet, sötét idegenséget érzékeltem.
Ott, a kis falusi temetőben értettem meg igazán azt, ami azóta már bizonyossággá érett bennem, hogy a tudásban és az életmódban tapasztalható nagy előhaladás közepette végzetesen és károsan elidegenedtünk a haláltól.
Hogyne lenne ez így, amikor szívós igyekezettel próbáljuk rejtegetni önmagunk és mások elől egyaránt az elmúlás tényét és gondolatát. Íratlan, de annál szigorúbb szabály, hogy nem szabad beszélni róla még az egészségesek körében sem, betegek előtt pedig egyáltalán nem. Ha valaki ez ellen vét, azt érzéketlen és neveletlen embernek tartjuk. Ehhez társul még az, hogy a szervezett betegellátás következtében az életveszélyes állapotban lévő embereket még faluról is szinte kivétel nélkül kórházba szállítják, s ha betegségük végképp legyűri őket, szeretteiktől, barátaiktól, – mondhatnánk – a világtól elkülönítve halnak meg. Ebből következik, hogy kortársaink legtöbbje személyesen még soha senkit nem látott meghalni.
A régi idők embere eszmélődése első pillanatától kezdve közvetlenebb tapasztalatból ismerhette meg nemcsak a születés, hanem a meghalás tényét is. Megszokta-e végül is a halál gondolatát? Nem, arra eredendő okokból nem volt soha képes. A halállal való meg-megújuló találkozásai azonban önkéntelenül is rákényszerítették arra, hogy a maga részéről fokozatosan fölkészüljön önnön elköltözésének egyedülálló eseményére.
Mit tehet e helyzetben a haláltól tökéletesen elidegenedett mai ember? Zúzza tán szét azt a civilizációt, amelynek ez az elidegenedés is egyik káros mellékterméke? Távol legyen! Inkább aknázza ki azt az élőlények közül egyedülálló képességét, hogy közvetlen tapasztalat híján gondolati úton képes kapcsolatot teremteni nemcsak a múlt és a jelen, de a jövő tényeivel is. Keress kapcsolatot tehát a jövővel! Fordítsd magad felé a tenyeredet! Íme mindkettőben ott látsz a bőrredőkből kirajzolódva egy-egy „M” betűt. Ezt a testünkbe írt üzenetet – MM – a régiek ilyen értelemmel ruházták föl: „Memento mori!”, azaz: „Emlékezz, készülj föl a halálra!” Kövesd hát ezt a tanácsot! Ne űzd el magadtól valami pótcselekvésbe menekülve azt az időnként orvul rád törő fölismerést, hogy földi pályád véges! Gondolkozz erről elmélkedve, és szenvedd el eközben a szívedet zsibbasztó szorongást! Vívd meg e harcot ismételten, ne térj ki előle, mert csak így részesülhetsz végül belső gyötrelmeid lelki hasznából.
Mi lehet ez a haszon? Nos, az semmiképpen sem, hogy végül barátként tekintesz majd a halálra, hanem az, hogy (1) a botor vélekedéssel nemlétezőként kezelt ellenség (vö. 1Kor 15,26) valóságként tudomásul vett ellenséggé válik számodra. (2) Jótékony hozadék az is, hogy tudatosul benned életidőd behatároltsága. A „Memento mori”, első következményként ezt hozza elő számodra, de nemcsak ezt, hanem (3) sürgetni kezd, hogy megtedd a legfontosabb lépést is e dologban.
Az ókortól napjainkig sok lépésajánlat halmozódott föl. Ezek közül nem egyszerűen a legjobb, hanem minden létező lehetőség közül kipróbáltan az egyedüli jó lépés az, amit a vértanúsága küszöbéhez érkezett Pál ajánl Timóteusnak: „Ne feledkezz meg arról, hogy Jézus Krisztus… feltámadt a halálból!” (2Tim 2,8) Ha gondolataink nemcsak eljövendő halálunkra irányulnak, hanem a történelem legcsodálatosabb eseményére, Jézus Krisztus föltámadására, akkor nemcsak arra leszel képes, hogy méltósággal vállald e világi pályád végét, hanem arra is, hogy bízó reménységgel tekints a földi látóhatáron túl reád váró örök életre.
Mindebben biztos és hűséges segítőnk a Szentlélek. Hadd magasztaljam őt, aki jó volt hozzám, és könyörült rajtam, amikor serdülőkori bemerítésem után nem sokkal szívizomgyulladásos, fekvő betegen súlyos hitpróbába kerültem. Heteken át egyik rohamát a másik után zúdította rám a halálfélelem. Esténként arcomat a párnába fúrva, megvert, megalázott ebként nyüszítettem, szűköltem a rettegéstől, méghozzá teljesen magányba zártan, mert még szüleim elől is titkoltam szörnyű nyomorúságomat. Szánalmas vergődésemben az Úrhoz folyamodtam. Ő meghallotta néma sikoltásomat, és elküldte hozzám a vigaszadó Szentlelket, aki ismét élettel töltötte meg a halál fölött győztes Megváltóm szavait. Megszabadulva boldogan adhattam hálát annak, aki nemcsak önmagában, de nekem és értem is „a feltámadás és az élet” (Jn 11,25).
A Szentlelket segítségül hívva emlékezz te is az Úr Jézus megelevenítő munkájának nagy tetteire! Lásd a lelki halálból feltámadottakat: az iszákosság, az érzékiség és az önzés egykori rabszolgáit, mint dicsérik megújult, tiszta életükkel a Föltámadott életújító hatalmát. Emlékezz meg arról, hogy ő „az elsőszülött a halottak közül” (Kol 1,18)! Várd türelemmel, míg eljön a nagy nap, amikor az „elsőszülött” örök életre eleveníti majd meg hitben elhunyt, „utóbb született” testvéreit, mindannyiunkat, akik szeretjük őt!
A halál árnyékának völgyében járva húsvét felől nézz immár halálodra, és fogóddz erős hittel az első zsengeként föltámadt Jézus Krisztus halálbilincset szétzúzó, erős kezébe!
Ó, Jézus! Az örök élet Legdrágább kincsünkké lett: Föltámadtunk mi véled, Halleluja! Halleluja! (BGyÉ 112)
Országunkban és világszerte a Covid–19-járvány harmadik hullámában vagyunk. Tekintettel a Magyar Kormány, illetve az operatív törzs 2021. március 4-én nyilvánosságra hozott döntéseire, gyülekezeteinkben ismét online közösségi alkalmakat tartunk. Az alábbiakban található néhány gyülekezet online közvetítése:
A húsvét ősi ünnepe a keresztény világnak. Azt hirdeti a templomokban, imaházakban, családi otthonokban: Jézus feltámadott, Krisztus él. Ennek a jó hírnek a továbbadása és meghallása teszi ünnepünket fontossá, hiszen húsvét az élet ünnepe. Ezért senki ne gondolja, hogy nyomtalanul elmúlhat az életében ez a néhány nap! Húsvét után is tény marad Jézus feltámadása és annak minden ember számára szóló következménye. Halljuk a szakemberek véleményét, s magunk is egyre inkább tapasztaljuk, hogy 2021 húsvétját továbbra is a járvány elleni küzdelem, óvatosság határozza meg. Ez fegyelmet, alkalmazkodást, egymásra figyelést igényel. Mindezek ellenére a legfontosabb, hogy eszünkbe jusson a Feltámadott bátorító üzenete:
„Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai.” (Jel 1,17–18)
A feltámadás ténye megerősíti Jézus szavainak fontosságát: „Ne félj!” Ő tanítványait és rajtuk keresztül minden kor keresztényeit így erősíti: „én élek, és ti is élni fogtok.” (Jn 14,19) Ez az élet a Feltámadottba vetett hit, a feltámadásra épített reménység és szeretet. Ez vigasz a gyászolónak, biztatás a félőnek, bizonyosság a kételkedőnek, és új remény az Istenre tekintőnek.
Új lehetőség ez mindenkinek.
Húsvétkor halljuk meg az élet evangéliumában Jézus bátorító szavait: „Ne féljetek!” (Mt 28,10)
2021 húsvétján
Dr. Veres András s.k. püspök, elnök, Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Steinbach József s.k. református püspök, elnök, Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Dr. Fischl Vilmos s.k.. főtitkár, Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának tagegyházai: Balog Zoltán s.k.. református püspök, a zsinat lelkészi elnöke Kondor Péter s.k. evangélikus püspök Papp János s.k. baptista egyházelnök Pataky Albert s.k. pünkösdi egyházelnök Dr. Khaled A. László s.k. metodista szuperintendens Dr. Frank Hegedűs anglikán esperes s.k., Szent Margit Anglikán/Episzkopális Egyház Arsenios Kardamakis metropolita s.k., Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus – Magyarországi Ortodox Exarchátus Mark budapesti és magyarországi metropolita s.k., Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéje (Moszkvai Patriarchátus) Siluan Mănuilă püspök s.k., Magyarországi Román Ortodox Egyházmegye Pantelic Lukijan püspök s.k., Budai Szerb Ortodox Egyházmegye Antonii metropolita s.k., Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház
Én kincset találtam, olyat, amire sokan vágynak a mai világban. Elcsendesedést, lelki erőt és a bölcsesség útját kereshettem, aminek értéke drágább a gyöngyöknél, színaranynál (Jób 28). Ne gondolja senki, hogy könnyen hozzáférhet! Megtalálása nyitott szívet, időt, fegyelmet és engedelmességet kíván. De nem bánod meg, ha te is Isten szárnyai alá jössz oltalmat keresni (Ruth 2,12b).
Ez a „séta” nekem lehetőséget adott Jézus lábaihoz leülni, ahol változhatok. Érinteni köntöse szélét, ami gyógyulást hoz. Megtapasztaltam újra ebben a felzaklatott világban, hogy csak Istennél csendesül el lelkem (Zsolt 62,2).
Igék, képek, gondolatok, kérdések és dallamok vártak, hogy bekísérjenek Isten jelenlétébe minden állomáson. Keretet kaptam, amely védett saját száguldó gondolataimtól. Segítséget, hogy Jézus tekintetét kutassam, amely maradéktalanul világított át (Zsid 4,13).
A forrásnál jártam, hogy patak lehessek, amely nem szárad ki idegen vidéken sem, és elviszi a forrásvizet a pusztában sínylődő szívekig.
A
körülmények el akarnak némítani, de új erőt kaptam, hogy
kiáltsak. Közben emlékeztem arra, hogy saruja szíját se vagyok
méltó megoldani.
A „szobákat” átkutattam, hogy minden drágaságot észrevegyek (Jób 28,10). Mi az, amit nekem személyesen akar mondani az Isten, mert ha ő szól, erőre kapok.
„Amikor így beszélt hozzám, megerősödtem, és ezt mondtam: Beszélj, uram, mert megerősítettél engem!” (Dán 10,19b)
Az idő csak úgy repült, mert most nem egy fiókban akartam rendet tenni, hanem életem gardróbját nyitottam ki Istenem előtt. Kidobáltam néhány holmit. Újra számba vettem értékeimet, amiknek örültem. Közben teret nyert a vigasztaló Szentlélek, és helyet kapott a reménység. Köszönöm, köszönöm!
Trinity Baptista Gyülekezet, Debrecen, Borosné Éva tollából
Az online imaszoba ajtaja mindenki számára nyitva áll! Gyere és látogasd meg Te is! Engedd, hogy Isten vezessen életed kérdéseiben!
Az igei gondolatok és a Menedékváros oltási tapasztalatainak megosztása mellett márciusi számunk fő témája a baptisták társadalmi szolgálata, amit egy szakdolgozat részleteivel mutatunk be. Sipos Tábita interjúkat készített budapesti és Budapest környéki gyülekezetekben arról, hogy milyen szolgálatokat vállalnak lakóhelyükön. Ez alapján a rövid részlet alapján is jól látszik, hogy feladat van bőven. Aki indíttatást érez a szociális jellegű munkavégzésre, ne habozzon válaszolni önkéntes koordinátorunk, Kereskedő Emőke felhívására: csatlakozzon a Szeretetművészekhez!
Bízunk a jövőben. Enélkül pedagógiai – de talán nem túlzás azt mondani, hogy bármilyen jellegű – munkába fogni lehet, de nem érdemes.
E meggyőződésünk jegyében pályáztunk a Zabosfa Ökokert„Nyerj egy biokertet az iskoládnak!”című pályázatára, ahol intézményünk 223 pályázó közül a 2. helyen végzett, illetve amelynek eredményeképp iskolánk a Zabosfa KerTÉSZ Kft. támogatása által értékes kerti eszköz- és vetőmagcsomaghoz jut, azaz környezetünk tovább színesedik, szépül.
Hogy kik vagyunk mi, illetve miért kiemelten fontos számunkra mindez, meséljenek a következő sorok!
Iskolánkról
Iskolánk normál tantervű általános iskola, de emellett alapvető célkitűzés nevelni és oktatni a sajátos nevelési igényű, kiemelt bánásmódot igénylő – eltérő fizikai, idegrendszeri adottságokkal és eltérő tanulási képességekkel rendelkező –, nemritkán igen tehetséges gyermekeket a másság elfogadását segítve.
Cél továbbá, hogy a tanulók egészséges életszemléletű, érdeklődő, a természeti és társadalmi környezetben zajló folyamatokra nyitott és érzékeny növendékek legyenek. Intézményünk székhelye Kőbányán (Budapesten) található családias, gyermekbarát környezetben, de az egész ország területéről érkezhetnek gyermekek.
Az iskola egyedülálló a tekintetben, hogy a különböző tanulási, illetve beilleszkedési zavarokkal küzdő (diszlexiás, hiperaktív, magatartászavaros stb.) gyermekek mellett nagy számban oktat és fejleszt jó intellektusú autista tanulókat. Nagy hangsúlyt fektet az elmaradások, hiányosságok egyéni és kiscsoportos, tanórai, illetve tanórán kívüli korrekcióján túl a kiemelkedő képességek, egyéni érdeklődések kibontakoztatására, a tehetséggondozásra, a projektekben való, tevékenység alapú oktatásra, gondolkodásra.
Alapelv, hogy minden gyerek valamiben tehetséges.
Folyamatosan keressük az utat, hogy kell eljárni, egyáltalán mit tehetünk annak érdekében, hogy a tevékenykedtető oktatás, fejlesztés minél eredményesebben megvalósulhasson, hogy a hozzánk járó – sokszor bizonyos területeken akadályozott – gyermekek minél felkészültebben vághassanak neki az életnek nevezett kalandnak, és minél több örömöt leljenek abban.
Ennek egy mérföldköve e pályázati lehetőség volt.
A mi ÁLOMKERTÜNK
A mi álomkertünk nem csupán egy kert lesz. Picit más, mint a többi, de pont ettől különleges! A mi kertünk a gyermekek fejlődésének, önállóságának „melegágya” kíván lenni!
Immáron három éve vezettük be intézményünkben a munkaterápia jellegű fejlesztő foglalkozásokat Élet iskolája néven legfőképp autista tanulóink körében. (Jelenleg a 100 tanulónk körülbelül 40 százaléka jó-átlagos értelmi képességekkel rendelkező autista gyermek.)
És hogy mi a munkaterápia? Ahogyan minden terápiás eljárás során sajátos eszközöket használunk fel a személyek megfelelő sajátos testi és lelki működésváltozásának előidézésére, úgy a munkaterápia esetében a sajátos eszköz a munka: valamely fizikai vagy szellemi használati érték, termék előállítására irányuló és legmagasabb fokon céltudatos, sajátos társadalmi kapcsolatokkal járó fizikai vagy szellemi tevékenység.
A munkaterápia alapvetően különbözik az egyéb foglalkozásoktól azáltal, hogy:
használati értéket hoz létre
kívülről támasztott követelmények alapján teljesítménycentrikus tevékenység
a személyt elsősorban a társadalmi elvárásokkal szembesíti.
A szabályok adta biztonság, illetve azok kezelésének megélése
Mindezekből kifolyólag a mi álomkertünk nem más, mint biztonságot adó zug és tevékenységre sarkalló, ingergazdag forrás.
Mindezek mellett projekt alapú oktatásunk okán a természettudományos jellegű, tevékenykedtető tanórák is természetközeli, megfigyelésekre alkalmas helyszínért kiáltanak.
Mindezek megvalósítása érdekében intézményünk fenntartója, a Baptista Szeretetszolgálat megvásárolta a szomszédos telket, hogy minél nagyobb területen folyhasson az oktató-nevelő munka.
Iskolánk már rendelkezik komposztálóval, illetve ügyelünk arra, hogy a keletkező szemetet szelektíven gyűjtsük a fenntartható fejlődés érdekében.
Az udvaron található növényzetet tanulóink már megfelelően gondozzák, nevelik.
Az álomkertünk színesebb, változatosabb munkaformák végzésére nyújt majd lehetőséget.
Az udvaron két-három magaságyást fogunk elhelyezni, melyekben tanulóink fűszernövényeket termesztenek, folyamatosan gondoznak. A melegágyások mellett udvarunk és munkálataink színfoltjául üvegházat/fóliasátrat álmodtunk meg. Néhány udvari fánkat (magas)ágyással veszünk körül, ahova dísznövényeket ültetünk. Mindezek mellé eszközeink, munkaruhatárunk bővítését tűztük célul.
A fenti célkitűzéseink alapján a következő tervünk készült:
Nagy öröm számunkra, hogy ötleteink, céljaink kedvező fogadtatásra leltek a pályázat döntéshozói körében, támogatnak minket ezek megvalósításában, és együtt dolgozhatunk egy egészségesebb, „zöldebb” világért!
Áprilisban sok baptista műsort, élő üzenetet hallhatunk a közmédiában.
Április 2., nagypéntek Kossuth rádió – Az Úr közel Papp János , az MBE elnöke Mészáros Kornél, az MBE főtitkára Dr. Steiner József, a BSZA országos hitéleti igazgatója
Április 4., húsvét Duna Tv – Baptista Magazin Higgyetek a leleteknek – régészeti korok emlékei: Hegedűs Ádám; 2020 Év Baptista Művésze és Művésztanára portré: dr. Meláth Andrea és Baloghné Kovács Magdolna
Április 11. Kossuth rádió – Élő istentisztelet Gyulai Baptista Gyülekezet Igét hirdet: Merényi Zoltán
Április 17. Duna Tv – Hajnali gondolatok Varga György lelkipásztor gondolatai
Április 25. Duna Tv – Élő istentisztelet Új Remény Baptista Gyülekezet, Debrecen Igét hirdet: Tóth Sándor
Körülnéztem: szerettem volna néhány szót váltani jó, meghitt emberekkel, de nyirkos éj volt és hideg sötét volt, Péter aludt, János aludt, Jakab aludt, Máté aludt és mind aludtak… Kövér csöppek indultak homlokomról s végigcsurogtak gyűrött arcomon. Dsida Jenő: Nagycsütörtök (részlet)
A „művészbejáró” mögötti helyiségben kipirultan, lelkesen, egymás szavába vágva idézték fel az elmúlt órák nagyszerű, felejthetetlen élményeit. És persze most, hogy lerakták hangszereiket, volt bennük egy egészséges, elégedett büszkeség is: Jók voltunk; és de jó volt zenélni, de jó volt a sokat próbált, még soha, sehol elő nem adott egyszerű dalt harsogva énekelni! Kicsit levont az élményből, hogy a közönségük inkább rémült volt, mint elmélyült műértő. Persze, azért ez érthető is: ki szereti, ha az éjszaka közepén felriasztják és azt várják tőle, hogy ugyan hallgasson már egy kis zenét… meg aztán a karmesterük sem mindennapi módon harangozta be a koncertet! Szegények, félálmukban csak azt látták, hogy mintha valaki hatalmasra élesztette volna fel a már hamvadó pásztortüzet, melyet bóbiskolva ültek körül. Mondhatta aztán nekik, hogy ne féljenek; hogyne félnének?! Aztán az adott jelre rázendítettek! Minden lelkes örömük, izgalmuk, hódolatuk benne volt ebben a dalban!
Egy aprócska város legelője felett történt az egész. Betlehemnek hívták. Ide rendelte őket annak akarata, aki csendben, mindenki előtt rejtett módon szokott döntéseket hozni. Nem emlékeztek már rá, hogy pontosan mikor is, de ott élt bennük az emlék, amikor „azok hárman” valami rendkívüliről tanácskoztak. Aztán egyszer csak beindult a gépezet: egyiküket, akit Gábrielnek hívtak, titkos, magányos küldetésekre vezényelték.
Először egy paphoz, az Abija rendhez tartozó Zakariáshoz, aztán egy Mária nevű eljegyzett menyasszonyhoz, de végül a vőlegényénél, Józsefnél is akadt egy kis dolga. Nem sok logikát láttak ezekben a látogatásokban, de meg sem fordult bennük, hogy a parancsnak ne lenne értelme. Megszokták: ők mindenütt ott vannak, ahol a nagy dolgok történnek, de mindig csak annyit tudnak, amennyit tudniuk kell. Cserébe viszont megtanultak hinni, bízni, mert aki a döntéseket hozta, nemcsak szakértelemmel, hanem végtelen szeretettel is tette, amit tett.
Nem láthattak bele abba a titokba sem, ami azon a bizonyos beszélgetésen elhangzott. Valamit azonban mégis megérezhettek abból az iszonyatos, egy pontba sűrűsödött isteni indulatból, ami nem sokkal később mindent elindított. A kép lassan kezdett kitisztulni: a kérdés, amiről szót váltottak, mindössze annyi volt, hogy mi legyen akkor most a világgal? Ez a „most” volt igazán hangsúlyos, mert a „hogyan” kérdése régen el volt döntve. Próféciák sokasága tett már arról bizonyságot, ami a mennyben titkon készülődött. Volt már ilyen alkalom többször is. Egyszer úgy megsokasodott a bűn, hogy akkor annak az állapotnak egy nagy esőzés és árvíz vetett véget. Máskor egy égbetörő építmény miatt, vagy éppen két lealjasult város sorsa felett suhintott egyet az ítélő kar. Ez a mostani helyzet viszont annyiban különbözött minden eddigitől, hogy egyszer és mindenkorra elegendő és érvényes döntést akartak hozni. Ki fizessen mindazért, ami ezredévek alatt adósságként összegyűlt? Az ember? Az volna logikus! Fizessen, ha tartozása van! Persze miből, mivel? Mit adhatna, ami jogszerű és elégséges is az összes személyes és kollektív lázadásért, gúnyért, felségsértésért, egymás nyomorgatásáért?
Jobb híján az életével?
Vagy fizessen az Isten? Nem jogos, nagyon nem az, de tett már ilyet máskor is. Megváltani az áldozatot, nem idegen tőle! Izsák helyett egy fennakadt vadat adni oltárra, hogy ne szakadjon bele az apja szíve… Most valami hasonló készült. Ismét egy fiú; de micsoda fiú! Az Ő fia, akinek soha nem lesz kiváltója, sem megváltója, mert ő maga lesz a Megváltó! Neki kell kiinnia azt a poharat, melyet az Úristen jogos haragja töltött addigra színültig.
Valahol messze, magasan, egyre erősödő és közeledő fénnyel egy csillag kezdett ragyogni az előbbi koncert helyén. De ez a csillag már nem „szólt” sem angyalhoz, sem pásztorhoz, ez utóbbiak számára csak egy volt a sok kósza égi vándor közül, melyet életük során nyakukat tekergetve megcsodáltak. A csillag másokat vezetett, olyanokat, akik értették a nyelvét.
Aztán eltelt néhány évtized. A napok egyaránt múltak mennyben, földön, persze az időszámítás egy kicsit más volt. És akkor hirtelen megint minden megváltozni látszott. Vezérük ismét összehívta őket. De nem a megszokott, mindennapi dicsőítés menetrendjét kívánta közölni, nem is egy újabb, rendkívüli koncert anyagát kezdte betanítani. Nem is kellett most elővenni harsonát, trombitát, de még a torkot sem kellett köszörülni. Csak ennyit mondott: A kardokra lesz szükség… ha felkiált… vagy csak ha szól…
Ha felkiált! Igen, akkor tizenkét seregnyi elszánt, dühös angyal veti rá magát Heródesre, Pilátusra, az áruló Júdásokra és előbb még kardoskodó, majd átkozódva tagadó Péterekre, virrasztásra hívott, de alvó tanítványokra, az egész főpapi bagázsra, megszálló rómaira, gazdagra, szegényre… De nem kiált.
Csak vért izzadva gyötrődik a kertben, mert tudja: most az Ősi Kígyó fejét kell megtiporni, és ahhoz kevés az angyal, még ha tizenkét légiónyi is a számuk! Ezt csak Ő teheti meg. Ha nem kiált. És nem kiált. Még az a lenyisszantott fül is vissza kell hogy kerüljön a helyére, mert ebben a munkában csak az Ő vére folyhat; és ha nem kell a tizenkét seregnyi angyal kardja, akkor nem kell az egy Péteré sem!
A fegyverek dolguk végezetlenül zördültek meg hüvelyükben, és a mennyei világ döbbent csendjében végre minden érthetővé vált!
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.OkTovábbi információk
Reload document 
Open in new tab 
