Óriási, kiaknázatlan lehetőségek rejlenek gyermekeink testi, lelki és hitbeli fejlődése szempontjából a család, a gyülekezet és az iskola együttműködésében. De hatalmas gátak akadályozzák, hogy mindez megvalósuljon. Mik ezek a gátak?
Vannak, akik úgy gondolnak az iskolára, mint egy tudás- és kompetenciaszolgáltató intézményre. És sokan hajlandók is jelentős pénzt áldozni, hogy minél minőségibb szolgáltatást tudjanak gyermekük számára vásárolni az oktatáspiacon.
Vannak, akik kizárólag egyházi iskolában tudják elképzelni, hogy gyermekük a legtöbbet kapja a tanulóévek alatt.
Vannak, akik szeme előtt folyton az lebeg már gyermekük első osztályától kezdve, hogy melyik képzés adja majd a legpiacképesebb szakmát, diplomát.
Vannak, akik pusztán egy gyermekőrző, a tankötelezettséget biztosító intézményt látnak az iskolában, és lesz, ami lesz alapon beadják gyermeküket.
Természetesen mindezek a szempontok fontosak lehetnek, de akadállyá is válhatnak abban, hogy a gyermek teljes életet éljen felnőttként, amennyiben kizárólagos elvként követik a szülők, vagy ajánlja a gyülekezet.
Igaz, hogy Jézus Krisztus tanítványait nem mai értelemben vett nevelési-oktatási keretek között képezte az általa bemutatott isteni életre, de három kötelezően fontos jellegzetességét ma is követni kell tanítói módszerének.
Először is Jézus tudás- és tanulásvágyat ébresztett tanítványaiban, amelyre választ kapva újabb megismerésvágyat ébresztő titkokkal találták szemben magukat a tanulói; másodsorban a tanulást a tanítványi közösségben osztotta meg velük, nem pedig magánúton, egyénileg; harmadsorban pedig újra és újra a széles társadalmi közegben láttatta velük a Mester mindannak a hasznosságát, értelmét, amit megtanított nekik.
Ritka ma az ilyen típusú oktatási-nevelési intézmény, ezért a szülőknek újra aktívan kell részt venniük gyermekük teljes életre segítő tanításában, nevelésében. Felelőtlenség lenne áthárítani az iskolára akkor, mikor ezt a célt teljesen nem fogja tudni teljesíteni korlátozott volta miatt.
Mikben kell feladatot vállalniuk a mai szülőknek az iskolával kapcsolatosan? Talán a legfontosabb az, hogy megértsék, hogy gyermekük pedagógusai a nevelés területén szülőtársaik. Ahogy az anyukának és az apukának össze kell fognia a gyermek otthoni nevelésében, ugyanígy a szülő és a pedagógus feladata is csak ekkor lesz eredményes. A szülőnek elsődlegesen nem barátot vagy ellenséget kell látnia a pedagógusban, hanem szövetségest, akivel a gyermeke egészséges fejlődésére szövetkezett. Ez a szövetség nem a pedagógus számára életbe vágó, hanem a szülő számára. Ezért nincs mentsége annak a szülőnek, aki nem képes megkötni és eredményesen működtetni ezt a szövetséget. Meg kell ismernie a pedagógusa célját, elveit, módszerét ahhoz, hogy szövetségesként ne ezek ellen dolgozzon öntudatlanul. Gyermekének éreznie kell, hogy az ő apja-anyja milyen nagyra értékeli tanítója, tanára, oktatója szolgálatát, személyét. Sok szülő sajnálatos módon ezt a feladatot azzal hárítja el magától, hogy erre végképp nincs ideje. Pedig ezzel csak azt mondja ki, hogy nincs ideje a gyermekére.
Mivel a család után az óvoda, az iskola és a különféle képzést biztosító tanfolyamok, egyesületek, stúdiók a legmeghatározóbbak gyermekeink fejlődése szempontjából, ezért a gyülekezeteink felelőssége az is, hogy hidat építsenek hozzájuk. Keresni kell, hogyan lehet egymást segítő kapcsolatot építeni a gyülekezet és az iskola, a gyülekezet és a sportegyesület, a gyülekezet és a kreatív tanfolyam, a gyülekezet és a fotóstúdió között. Nekünk mint gyülekezetnek is fontos, hogy gyermekeinkkel és fiataljainkkal hogyan foglalkoznak. A gyülekezeti támogatást, jó értelemben vett kontrollt jelentősen segíti, ha a gyülekezet nem pusztán távoli szemlélőként van jelen. Hogyan építheti gyermekei érdekében a gyülekezet a kölcsönös és egymást erősítő kapcsolatot? Az a gyülekezet, amely nem érdektelenül él, amely felelősséget érez gyermekei és fiataljai iránt, száz és száz módot fog találni a kapcsolatépítésre. Gyermekeinknek és fiataljainknak is sokat fog jelenteni, ha látják, érzik, hogy a gyülekezet törődik velük, mert törődik iskolájukkal.
Mindezek mellett talán az egyik legfontosabb, hogy a gyülekezet szülői közül azok, akik erre alkalmasak, részt vegyenek az osztályok szülői munkaközösségének munkájában, így szolgálva a gyermekek fejlődését, építve a tanárokkal az egészséges együttműködést. Bölcs az a gyülekezet, ahol erre bátorítják is a szülőket. Még kívánatosabb lenne, ha ehhez speciális képzésen vehetnének részt a szülők. Mert a gyümölcsöző szülő-pedagógus kapcsolatból gazdagodik legjobban a gyermekünk.
Nem szabad azt hinnünk, hogy Isten az ő ajándékait csak a hívő szülőkkel és a gyülekezettel osztotta meg, és csak nálunk van a bölcsek köve és az alkalmas képesség. Ellenkezőleg, ő bőkezűen osztja ajándékait mindenkinek, épp ezért kötelező együttműködnünk azokkal, akik gyermekeinkkel és fiataljainkkal foglalkoznak, hogy Isten sokféle kegyelme összegződhessen a jövő generáció fejlődése számára.
