Így emlegették a régiek augusztus huszadikát, amin gyerekfejjel elcsodálkoztam, mert mást hallottam akkor az iskolában. Ma már tudom, mennyire találó ez a megnevezés erre az ünnepre, amely sorsdöntően megalapozta magyarságunk létét.

A történelmi középkor népeket sodró viharaiban István király történelmi tettet hajtott végre, amikor alapot vetett a magyarságnak Európában, sőt az egész nagyvilágban, mert a rendíthetetlen, krisztusi fundamentumot tette alapkővé. A kereszténységre építette államiságunkat. Ezért mindig hálával és tisztelettel tartozunk neki. Meggyőződésünk, hogy az örökkévaló Isten eszköze lett ő, hogy megtartsa népünket a történelem Ura megannyi vihar között.

Szabadon ünnepelhetjük ebben az évben is ezt a csodás napot, pedig a világ és a történelem viharai nem fogytak, inkább sokasodnak a természetben és a népek kavargásában egyaránt. Ezek pedig mindenkit elérnek, bennünket is ostromolnak mindenfelől. Az alap viszont megtart.

Jézus Urunk hegyi beszédet záró, csodásan egyszerű példázatával készüljünk népünk és kereszténységünk ünnepére, amelyet a kétféle alapról mondott Lukács evangéliumában. Az egyik a fáradságos, küzdelmes, mélyre hatoló munkával megkeresett kőszikla, a másik tulajdonképpen nincs, ahol nem vette a fáradságot az építő, csak a pillanatnak, a látványos sikernek adózott, mert alap nélkül, a szélfútta homokra építette alkotását (Lk 6,47–49).

Országunkban manapság sokan építkeznek, hogy családoknak, embereknek, közösségeknek otthonul szolgáló helyet teremtsenek. Egyre komolyabb szabályok írják elő, milyen legyen a megfelelő, mindenféle külső hatás ellen védelmet nyújtó épület. Ezt kivétel nélkül be kell tartaniuk az építőknek, és jól teszik. Létezésünkhöz emberként és népként lelki otthonra ugyanúgy szükségünk van, ahol a szeretetet, megbecsülést, az igaz élet példáját és biztos reménységét kapjuk. Ezt adja meg nekünk Krisztus, a lelki kőszikla minden korban, amikor rá építünk, szavaira, tanítására, megigazító lényére.

Idén „István királykor” különösképp hálával tartozunk Istennek, hogy ezt a lelki-szellemi alapot választotta I. István magának, amire építette magyarságunk létét, jövőjét. Vihartépte, történelmében megpróbál népünk áll ma Isten előtt, hogy visszatekintsen, de még inkább előrenézzen és jövőt építsen a kipróbált alapra.

Mesterünk örök érvényű szavai, az evangélium igéi beépültek történelmi múltunkba, s kezünk ügyében vannak, amikor jelent, jövőt építünk. Kiállták az idők viharait, megmaradtunk, megtartott bennünket Krisztus, a kőszikla. Kereszténységünk az ő szelídségével, hűségével legyen megtartója, cselekvője és hirdetője az Isten beszédének a magyarság között, Európában!

Ünnepélyesen ma kerül az asztalra a frissen aratott búzából sütött új kenyér. Emlékeztet Krisztusra, aki nemcsak igéjének megélésére biztat bennünket, hanem emlékeztet, hogy a kereszten értünk áldozta testét, hullatta szent vérét megváltásunkért. Legyen hát mindennapi kenyerünk a belé vetett hit, Isten megtartó, üdvözítő kegyelmének bizonyossága, amely erőt ad erő feletti küldetésünkhöz! Keresztények vagyunk, mindenható Urunk rendíthetetlen alapként tart bennünket, és megerősít szent, szépséges szolgálatában. Ez hangsúlyosan igaz ma ránk. Ahogyan ma élünk és hiszünk, az a holnap magyarságának alapját adja. Szavaink, tetteink, imádságaink a Lélek által Isten előtt vannak örökre, amire ő kedvesen tekint Krisztus érdeméért. Sose lesznek hiábavalóvá szent színe előtt! István király példája álljon előttünk, és lépjünk bátran a nyomába keresztényként, baptista hívőként, magyarként, európaiként!

Viharok jönnek, mindent megpróbálnak, országot, életet, eszmét, hitet. Könyörtelenül romba dönthetik mind. Csak Krisztus marad végül a rendíthetetlen kőszikla az életben, történelemben, hitben alapként, és mindaz, aki rá építi életét, megtartatik örökre.