Kezdőlap Blog Oldal 414

A Lepramisszió – Magyarország köszönete

Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik korábbi „Covid-India” felhívásunkra sok szeretettel, komoly áldozattal és igen gyorsan adományoztak! A beérkezett 5 120 000 Ft-ot haladéktalanul továbbítottuk az Indiai Lepramissziónak, mely összeg felhasználásáról a következőket írta dr. Famkima Darlong egészségügyi programigazgató:

„A Chhaattisgarh állambeli Champa Bethesda lepramissziós kórházának közössége és a település lakossága számára rendkívül nagy segítséget jelentett a kapott adomány. A helyzetet stabilizálni tudtuk, de sajnos fel vagyunk készülve a harmadik hullám támadására is.

A magyar adományokból oxigénellátást biztosítottunk a súlyos megbetegedettek számára. Oltásokat vásároltunk és adtunk be a kórház vonzáskörzetében. Védőruházatot és védőfelszereléseket biztosítottunk a Covid-dolgozóknak. Felszereltünk egy speciális Covid-részleget, melyben 66 beteget tudtunk megmenteni. Fertőtlenítő eszközöket vásároltunk. Sürgősségben alkalmazott Covid-személyzet számára bért fizettünk. A nagyon nehéz helyzetünkben Istentől kértük, hogy rendelje ki számunkra a szükséges segítséget. Hálásak vagyunk, hogy Magyarországról időben, azonnal és elégségesen megkaptuk ezt, amiért őszinte köszönetünket fejezzük ki minden támogatónak. Imádságaink meghallgatását láttuk meg segítségükben. Isten áldja meg mindnyájukat!”

MABAVISZ-tanácsülés 2021. augusztus 16., Budapest

….buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma… (Zsid 3,13)

A kapcsolatok megerősítésére, egymás buzdítására szólít fel bennünket az ige! Ezt tettük a Magyar Baptisták Világszövetségének (MABAVISZ) tanácsülésén, ahol mind a hat tagszövetség képviselői jelen voltak (Észak-Amerika és Ausztrália, Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Délvidék, Magyarország).

Papp János házigazdaként köszöntötte a résztvevőket, majd Pardi Félix MABAVISZ-elnök áhítatában a Zsid 3,7–19 alapján arra bátorított, hogy vigyázzunk a szívünkre, és segítsük egymást, mert nehéz időkben élünk! Jó volt együtt egymásért imádkozni!

A MABAVISZ elkötelezett abban, hogy a szórványban élő magyar baptistákat támogassa. Ennek egyik fontos eleme, hogy Kelemen Szabolcs misszionáriust a MABAVISZ misszionáriusaként támogatjuk, hogy Kárpátalján élhessen a családjával és szolgálhasson. Az ő írásos beszámolóját elfogadtuk és a továbbiakban is mellette akarunk állni.

A tagszövetségek beszámolóiból kiderült, hogy főleg a kisebb szórványban élő testvéreinknek nagyobb veszteséget okozott a pandémia, amit még tetéz, hogy Kárpátaljáról és Délvidékről a gazdasági nehézségek miatt az elvándorlás olyan méreteket öltött, hogy jelentősen meggyengültek a gyülekezetek. Akik ezekben az országokban szolgálnak, példásan, hithősként végzik a munkát, aminek van is eredménye, vannak megtérők. Kiderült, hogy Szlovákiában, Felvidéken az okkultizmus erősödik, ilyen jellegű programokon, fesztiválokon sok ezer ember jelenik meg. Ezzel szemben indul egy bibliamisszió. Több ezer darab Szentírást fognak testvéreink az embereknek ajándékozni. Az erdélyi szövetségben sok áldást adott Isten, táborokban megtéréseket, de szükség lenne több elhívott szolgálóra, lelkipásztorra. Észak-Amerika és Ausztrália magyar nyelvű gyülekezeteiben a pandémia alatt is tudott folytatódni a misszió, nem voltak nagy veszteségek. Sőt testvéreink elöl járnak abban, hogy anyagilag támogassák a szórványban működő missziót. Magyarországon több gyülekezeti és egy új székház építése is a befejezéshez közeledik. Intézményeinkben erősödik a missziós jelenlét, közben egy új gyülekezet is csatlakozott a szövetségünkhöz, így már Nagykanizsán is jelen vagyunk. A cigánymisszióban is történt lelkipásztor-avatás, amiért hálásak vagyunk.

Néhány döntés is született a misszió támogatásáról, amit a következő időszakban megvalósítunk.

A beszámolók is figyelmeztettek bennünket, hogy nehéz időket élünk, sok a kihívás. Hittel és Szentlélekkel teljes emberekre, gyülekezetekre van szükség, hogy a küldetésünket be tudjuk tölteni. A jelen lévők: Pardi Félix, Papp János, dr. Gergely István, Varga László Ottó, Durkó István, Nyúl Zoltán, Nagy Tibor, Dóczé Bálint, Nagy Csaba, Téglási Lajos valamennyien ezért imádkoztunk.

A következő MABAVISZ-tanácsülés, ha Isten megtart bennünket, Szlovákiában lesz 2022-ben!

Durkó István

MABAVISZ-főtitkár

AlapVető 2021. augusztus

A szociális kvíz augusztusi kérdései nem nehezek.

Aki elküldi nekünk a helyes válaszokat a modszertan@baptist.hu címre SZOCIÁLIS KVÍZ címen, az további 50 szociális pontot szerezhet, és benevezhet abba a pontgyűjtő versenybe, ami 2021. év végéig tart. A pontok az AlapVető friss számaihoz kapcsolódó kérdések helyes megválaszolásával gyűjthetők. Az év végéig legtöbb pontot szerzett dobogós helyezetteket jutalomban részesítjük.

A helyes megfejtők ismeretben mindenképpen gazdagodnak. Gratulálunk nekik!

Szociális kvíz az AlapVető augusztusi számához:
1. Mi Kiss János hitéleti igazgató eredeti foglalkozása?
2. Ki a kiskunmajsai Menedékváros intézményvezetője?
3. Mit ajánl az igei gondolatok írója a lelki töltekezés forrásának?
4. Hol nyílik kiállítás 2021. szeptember 8-án?
5. Hányszor vett részt eddig Lőrincz Viktor a szociális módszertan önkéntes akciójában?

Az Úr közel – a baptista egyház félórája – 2021. augusztus 20.

2021. augusztus 20-án, pénteken a nemzeti ünnepen a Kossuth rádió műsorán dr. Székely Levente szociológus, kutató a Corvinus Egyetem oktatója, a Mathias Corvinus Collegium keretein belül megalakuló Szociológiai Műhely és Ifjúságkutató Intézet vezetője beszélt arról, hogyan kötődnek a magyar fiatalok a nemzeti identitásukhoz, a kereszténységhez a legfrissebb ifjúságkutatás eredményei alapján.

Dr. Mihály Sándor, az OVSZ Transzplantációs Igazgatóságának vezetője elmondta, hogyan zajlik a szervdonáció Magyarországon, és mit tehetünk ezen a területen embertársainkért.

Katona Béla, a Pesterzsébeti Baptista Gyülekezet lelkipásztora segített eligazodni abban a kérdésben, hogy miként élhetünk helyesen Krisztus követőjeként és egyúttal egy nemzet tagjaként.

Boros Dávidtól, a József Utcai Baptista Gyülekezet lelkipásztorától megtudhattuk, mit mond Isten igéje a békességről.

Műsorvezető: Bodó Maria
Tartsanak velünk! Észrevételeiket, visszajelzéseiket a musorok@baptist.hu e-mail-címre várjuk.

„István királykor”

Így emlegették a régiek augusztus huszadikát, amin gyerekfejjel elcsodálkoztam, mert mást hallottam akkor az iskolában. Ma már tudom, mennyire találó ez a megnevezés erre az ünnepre, amely sorsdöntően megalapozta magyarságunk létét.

A történelmi középkor népeket sodró viharaiban István király történelmi tettet hajtott végre, amikor alapot vetett a magyarságnak Európában, sőt az egész nagyvilágban, mert a rendíthetetlen, krisztusi fundamentumot tette alapkővé. A kereszténységre építette államiságunkat. Ezért mindig hálával és tisztelettel tartozunk neki. Meggyőződésünk, hogy az örökkévaló Isten eszköze lett ő, hogy megtartsa népünket a történelem Ura megannyi vihar között.

Szabadon ünnepelhetjük ebben az évben is ezt a csodás napot, pedig a világ és a történelem viharai nem fogytak, inkább sokasodnak a természetben és a népek kavargásában egyaránt. Ezek pedig mindenkit elérnek, bennünket is ostromolnak mindenfelől. Az alap viszont megtart.

Jézus Urunk hegyi beszédet záró, csodásan egyszerű példázatával készüljünk népünk és kereszténységünk ünnepére, amelyet a kétféle alapról mondott Lukács evangéliumában. Az egyik a fáradságos, küzdelmes, mélyre hatoló munkával megkeresett kőszikla, a másik tulajdonképpen nincs, ahol nem vette a fáradságot az építő, csak a pillanatnak, a látványos sikernek adózott, mert alap nélkül, a szélfútta homokra építette alkotását (Lk 6,47–49).

Országunkban manapság sokan építkeznek, hogy családoknak, embereknek, közösségeknek otthonul szolgáló helyet teremtsenek. Egyre komolyabb szabályok írják elő, milyen legyen a megfelelő, mindenféle külső hatás ellen védelmet nyújtó épület. Ezt kivétel nélkül be kell tartaniuk az építőknek, és jól teszik. Létezésünkhöz emberként és népként lelki otthonra ugyanúgy szükségünk van, ahol a szeretetet, megbecsülést, az igaz élet példáját és biztos reménységét kapjuk. Ezt adja meg nekünk Krisztus, a lelki kőszikla minden korban, amikor rá építünk, szavaira, tanítására, megigazító lényére.

Idén „István királykor” különösképp hálával tartozunk Istennek, hogy ezt a lelki-szellemi alapot választotta I. István magának, amire építette magyarságunk létét, jövőjét. Vihartépte, történelmében megpróbál népünk áll ma Isten előtt, hogy visszatekintsen, de még inkább előrenézzen és jövőt építsen a kipróbált alapra.

Mesterünk örök érvényű szavai, az evangélium igéi beépültek történelmi múltunkba, s kezünk ügyében vannak, amikor jelent, jövőt építünk. Kiállták az idők viharait, megmaradtunk, megtartott bennünket Krisztus, a kőszikla. Kereszténységünk az ő szelídségével, hűségével legyen megtartója, cselekvője és hirdetője az Isten beszédének a magyarság között, Európában!

Ünnepélyesen ma kerül az asztalra a frissen aratott búzából sütött új kenyér. Emlékeztet Krisztusra, aki nemcsak igéjének megélésére biztat bennünket, hanem emlékeztet, hogy a kereszten értünk áldozta testét, hullatta szent vérét megváltásunkért. Legyen hát mindennapi kenyerünk a belé vetett hit, Isten megtartó, üdvözítő kegyelmének bizonyossága, amely erőt ad erő feletti küldetésünkhöz! Keresztények vagyunk, mindenható Urunk rendíthetetlen alapként tart bennünket, és megerősít szent, szépséges szolgálatában. Ez hangsúlyosan igaz ma ránk. Ahogyan ma élünk és hiszünk, az a holnap magyarságának alapját adja. Szavaink, tetteink, imádságaink a Lélek által Isten előtt vannak örökre, amire ő kedvesen tekint Krisztus érdeméért. Sose lesznek hiábavalóvá szent színe előtt! István király példája álljon előttünk, és lépjünk bátran a nyomába keresztényként, baptista hívőként, magyarként, európaiként!

Viharok jönnek, mindent megpróbálnak, országot, életet, eszmét, hitet. Könyörtelenül romba dönthetik mind. Csak Krisztus marad végül a rendíthetetlen kőszikla az életben, történelemben, hitben alapként, és mindaz, aki rá építi életét, megtartatik örökre.

Vidámság és komolyság, döntések és megtérések Tahi táborban

Idén július 19. és 24. között került megrendezésre Tahiban a körösvidéki kerületi tábor. Legtöbben Békésről és Gyuláról érkeztek, de csatlakoztak hozzánk Békéscsabáról, Kondorosról, Kétsopronyból, Kétegyházáról, Méhkerékről, Köröstarcsáról, Újkígyósról és Kárpátaljáról gyerekek és felnőttek egyaránt. Összesen százan töltöttük együtt ezt a hetet. Az 58 gyermeket fiatal segítők, tanítók és szülők kísérték el a tahitótfalui baptista táborba.

A héten Dávid történetét mutattuk be a gyerekeknek az esti tanítások és délelőtti csoportfoglalkozások során. Minden este más lelkipásztor foglalta össze Dávid életének egy-egy szakaszát úgy, hogy az a kisebbeknek is érdekes és érthető legyen. Kiss Illés, Bócsa Roland, Merényi Zoltán, Beke László és Takács Zoltán lelkipásztorok tartották az esti alkalmakat. A csoportfoglalkozásokon óvodáskortól egészen ifjúsági korosztályig személyre szabottan, tanítókkal beszélhettük át az éppen aktuális történetet. 

A tanítás mellett rengeteg érdekes és szórakoztató programmal készültünk a gyerekeknek. Reggelente egy átmozgató torna várta a korán kelőket. A reggeli után szintén játékos és táncos mozgásra volt lehetőség a beszélgetések előtt. Ebéd után sportolni lehetett a tábor területén, de választhatták a gyerekek a kézműves foglalkozást is. Volt foci, tollaslabda, pingpong, csocsó és röplabda. Vacsora után következett az éneklés, ahol a fiatalok tanítottak vidám énekeket, és ezután az esti tanítást hallgattuk meg. Ezek mellett mindennap készültünk több különleges programmal is. A gyerekek kipróbálhatták az egy perc és nyersz játékokat, szerepeltek a láthatatlan színházban, bajnokságokon versenyeztek, buborékfocizhattak, lámpacsatáztak és számháborúztak. A fiatalok pedig bowlingoztak Szentendrén. Az igazán bátor táborozók hajnalban túrázhattak a Vöröskőre. Szerdán ellátogatott a táborba a szentendrei gyülekezet dicsőítő csapata. Pénteken kirándultunk Visegrádra, a kisebbek a várat járták körbe, a felsősök pedig a bobpályát próbálták ki.

A péntek esti záróalkalmat Takács Zoltán békéscsabai lelkipásztor tartotta. A táborozókat megtérésre hívta, és aznap este rengeteg döntés született. A gyerekeket és a felnőtteket egyaránt megérintette a tanítás. A hetet egy nagy tábortűzzel és énekléssel zártuk. Szombaton rengeteg új élménnyel és baráttal indulhattunk haza.

Hálásak vagyunk Istennek és a szervezőknek ezért a gazdagon megáldott hétért, annak az üzenetéért és gyümölcséért. Reméljük, hogy hamarosan újra átélhetjük ezeket az élményeket.

Férfi a pályán 6.

2021. szeptember 18–19., szombat 10 órától vasárnap 13 óráig a balatonszárszói SDG Konferencia-központban kerül megrendezésre a hatodik Országos Baptista Férfitalálkozó. Jelentkezni szeptember 12., vasárnapig lehet az alábbi gombra kattintva:

Regisztráció

További információk

Program:

Szombat délelőtt:
Durkó István, az MBE missziói igazgatója: A keresztény férfi kihívásai
Dani Zsolt: Kapcsolataink a városban
Kiscsoportok

Szombat délután:
Dr. Erdei Tamás szívspecialista: Mire képes a szívünk
Fancsali Gábor szállodaigazgató: Válságmenedzselés
Berényi Richárd barista: Kávézás: énidő, közösségi idő
Baldauf Richárd szoftvermérnök: Isten és a szoftverfejlesztés
Vacsora – malacsütés

Szombat este:
Papp János MBE-elnök: Férfiak, a gyülekezet és társadalom oszlopai

Vasárnap 9.30-tól:
Perlaki Csaba informatikai mérnök: Talpon maradni a krízisben
Varga László Ottó MBE-főtitkár: Kapcsolat a gyülekezetben és azon kívül
Kiscsoportok

Változások – Comenius-alkotóhét Csetényben

A Bakony „ölében” elhelyezkedő Csetény község volt az otthona az idei Comenius művészeti alkotóhétnek. A harmadszorra megrendezésre került alkotótáborban ezúttal 20 képzőművész és irodalmár dolgozott négy napon át, hogy a szombati zárókiállításon megmutathassa a hely és a téma ihlette gondolatait, benyomásait és érzéseit rajzban, festményben, szoborban, fényképen, versben vagy másféle alkotásban. A héten elsősorban olyan felnőttkorú alkotók vettek részt, akik valamilyen művészeti oktatási intézményben tanítanak/tanultak/tanulnak, vagy hosszabb ideje kiállítanak, publikálnak.

Augusztus első napjai enyhülést hoztak a hőségben, ami a hely földrajzi szépségeivel és a csetényi Holitscher-kastély szellemiségével kiegészülve segítette az alkotásban való elmélyülést a művészek számára. A hét témája a Változások volt. A tábor vezetője, Háló Gyula kommunikációs vezető tavasszal a változásokról szóló írásában a következő sorokkal inspirálta a részvevőket a nyári találkozásra: „Mi is másképp látjuk a világot, a világ is másképp lát minket. Mi is, meg a világ is változik. Az élő is és az élettelen is. Érdekelnek a saját változásaim és másoké is, meg a világé. Most épp a kertemet nézem: a fehér tombolású cseresznyefánkat, a mogyoróbokrunk ágain feszülve viháncoló rügyeket, a fűben terjedő egyszerű százszorszépeket, a huncutul gilisztákkal játszó rigókat, a dughagyma leselkedő hajtását. Aztán észreveszem az évek útján rozsdásodó kapupánt varázslatos textúráját, a kerítés betonját átfestő mohát, a kocsibejárónk kavicsainak hívogatását, hogy keressek köztük, mint gyerekkoromban. Mind-mind, mint egy folyamatos dráma, a szemünk előtt zajlik. És ha rögzítem ezeket a változásokat írásban, képben, zenében, attól megállíthatom?” (Háló Gyula)

A feladat tehát a változások rögzítése és megmutatása volt a művészet különböző eszközeivel.

Az együtt alkotás egyik nagy kihívása az alkotók közösséggé kovácsolása. A táborozók a közös térben való alkotómunka és a közös étkezések mellett részt vettek a reggelit követő igei gondolatokon, többen kirándulásokon és túrákon bővítették az inspiráló környezet lehetőségeit, esténként pedig beszélgetésekkel, játékokkal zárták a napot.

Az alkotóhét tematikájának egyik fontos célkitűzése volt a Csetényben élő emberekkel való ismerkedés és kapcsolattartás, aminek következtében a szombat esti kiállításra többen is eljöttek az egyébként nyitott, befogadó, érdeklődő és vendégszerető csetényi emberek közül. A kiállítást Nagy Attila, Csetény község polgármestere, és Háló Gyula, az alkotóhét vezetője nyitották meg. A képzőművészeti alkotások mellett versek is születtek a héten, amelyek közül néhány a kiállítás megnyitóján elhangzott zenei aláfestés kíséretében. A pogácsáról és az üdítőitalokról pedig egy nagylelkű helyi vállalkozó gondoskodott.

VELETEK EGYÜTT KRISZTUSBAN!

2021. augusztus 15-én Tahiban gyülekezett a hazai baptista közösség, hogy az egyházvezetők beiktatási ünnepén dicsérjék az Urat és találkozzanak egymással. A nagyszámú érkezőt a fúvószenekar énekei, a könyvespult kínálata és testvéri köszöntések fogadták.

Az esemény felvételét a Budafoki Baptista Gyülekezet médiacsapata készítette.
A videót fejezetekre bontottuk a könnyebb eligazodás végett

A tíz órakor kezdődő istentiszteleten Durkó István missziói igazgató köszöntötte a résztvevőket, és imádkozott a nap áldásáért.

A Kárpát-medencébe a baptista misszió először a reformáció idején érkezett, de a vallási villongások az 1700-as évek végére végleg elűzték hitelődeinket távoli országokba. Másodszorra 1846-ban érkezett újra. Erre a 175 évre emlékezve mutatta be három testvér – Barbarics Péter, Mikes Balázs és Paróczi Zsolt – korhű öltözékbe öltözve a hamburgi lelkipásztor, Oncken nyomán a korabeli monarchia területén elindult baptista missziót. Rottmayer János, Vojka János és Marschall József elevenedett meg előttünk, hogy megragadjon bennünket is missziós elkötelezettségük, és kövessük példájukat. Erre szólított fel bennünket a jelenetben az Oncken szerepébe lépett Papp János elnök testvér. A következő hálaadó imádságban Dóczé Bálint a felvidéki, Nyúl Zoltán a szerbiai, és Papp János a magyarországi baptisták nevében köszönte meg az Úrnak az elmúlt 175 év áldásait.

Az ünnepi igehirdetést dr. Gergely István, a Magyar Baptisták Világszövetségének elnöke végezte. Emlékeztetett arra, hogy a magyar baptista misszió kezdettől fogva erőteljes szolgálatot végzett, mindig megtalálta az utat az emberek szívéhez, és nem hagyta magukra a társadalomban szükséget szenvedőket sem. A testvériség, ha örömmel fog össze, akkor hegyeket tud mozdítani.

A június 5-én megtartott országos közgyűlésen választotta meg a baptista közösség vezetőit a következő négyéves időszakra, akiknek beiktatására az ünnepen került sor. Háló Gyula, a választási bizottság elnöke ismertette és iktatta be szolgálatába Papp János elnököt és Varga László Ottó főtitkárt, akikért dr. Mészáros Kálmán korábbi egyházelnök és Mészáros Kornél korábbi főtitkár imádkozott. Beiktatásra és bemutatásra kerültek a további megválasztott vezetők is: Balogh Barnabás és Bödő Sándor (akik a Felügyelőbizottság munkáját látják el), Durkó István missziói igazgató, Simon Norbert gazdasági igazgató, Kiss Péter operatív igazgató, Paróczi Zsolt oktatási szaktitkár, Háló Gyula kommunikációs és kulturális szaktitkár, Téglási Lajos külügyi szaktitkár és Opauszki György szociális szaktitkár. Őértük Barbarics Péter, a választási bizottság titkára imádkozott.

Papp János elnök és Varga László Ottó főtitkár székfoglaló beszédében egyaránt a közösség fontosságát és krisztusi működését hangsúlyozta.

A beiktatott vezetőket dr. Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára, Kecser István, a Magyar Pünkösdi Egyház főtitkára, dr. Fedor Tibor, a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának főosztályvezetője, és Papp Szabolcs, az Országos Tanács tagja, a Budapesti Baptista Egyházkerület alelnöke köszöntötte.

Levélben küldte jókívánságát Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, és dr. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke.

Az új szolgálattevőkért és egész közösségünkért Nagy Csaba, a kárpátaljai magyar baptisták vezetője, és Téglási Lajos külügyi szaktitkár imádkozott.

A közös énekeket a budafoki gyülekezet dicsőítő énekesei és zenészei vezették, akiket Szilágyi Júlia irányított.

Az ünnepi istentisztelet a nemzeti himnusz közös éneklésével fejeződött be.

Az ebéd utáni időszakban az érdeklődők a Magyar Baptisták Világszövetségének vezetőivel egy fórum keretében beszélgethettek, tájékozódhattak, egy másik fórum a magyar baptista külmisszióba engedett betekintést. Emellett a Bibliai Családi Park sokféle játéka várta a gyermekeket. A délutánban még sokáig élvezhettük a baptista családokkal együtt töltött időt, a lelki találkozásokat, beszélgetéseket és imádkozásokat.

Krisztus áldása és a Szentlélek vezetése segítse az új szolgálattevők munkáját, hogy gyümölcsöző legyen minden, amit tesznek!

Baptista sajtószolgálat

Barbarics Péter – Hajnali gondolatok 2021. július 22.