Kezdőlap Blog Oldal 407

Az Országos Tanács felhívása a gyülekezetek felé a Covid 4. hullámával kapcsolatban

Imádkozunk a Covid–19 4. hullámában közösségeinkben megfertőződő beteg testvéreinkért, hozzátartozóikért, az őket segítő egészségügyi szakemberekért! Könyörgünk azért, hogy beteg testvéreink is átélhessék mindenható Urunk megtartó és kegyelmes szeretetét!

A további fertőzések elkerülése érdekében felhívjuk a gyülekezeteinket, illetve azok vezetőségeit, hogy felelősségteljesen hozzanak döntést a közösségek védelme érdekében. Az OT javasolja, hogy a gyülekezetekben vezessék ismét be a maszk viselését és a távolságtartást, illetve kézfertőtlenítést az istentiszteleteken és a nagyobb létszámú közösségi alkalmakon.

Nyomatékosan felkérünk minden testvérünket arra, hogy felelősségteljesen, példamutatóan járjon el saját maga és mások védelme érdekében. Segítségként és iránymutatásként mellékeljük az egyház elnökségének a korábbi felhívását a védőoltásokkal kapcsolatban.

Budapest, 2021. 11. 04.

Álláspontunk a Covid–19-védőoltásokkal kapcsolatban

A társadalmunkat és az egész világot foglalkoztató nemrégiben megjelent Covid–19 vírus védőoltásaival kapcsolatban felmerült kérdésekre sok kérdést, segítségkérést kaptunk testvéreinktől, intézményrendszerünkből. Egyházunk elnöksége egyeztetést folytatott felkészült és alapos egészségügyi-járványügyi szakemberekkel, valamint a felmerült teológiai kérdések miatt teológusokkal, tapasztalt lelkipásztorokkal. Mindezek alapján megfogalmazott álláspontunkkal segítséget szeretnénk adni testvéreinknek, a hozzánk tartozó intézményeknek, hogy józanul és felelősségteljesen tudjanak dönteni a védőoltások felvételéről.

Hívő emberekként Istenben hiszünk és bízunk, ezért ebből következően a különféle gyógyszereket, védőoltásokat csupán eszközként fogadhatjuk a gondviselő Istentől.

Hálásak vagyunk mindenható Urunknak, hogy tudást, képességet adott az embereknek arra, hogy gyógyító, betegségeket megelőző gyógyszereket, köztük védőoltásokat tudjanak feltalálni, kifejleszteni. Azt is megértettük, hogy a Covid–19 vírussal szemben jelenleg nem áll rendelkezésre gyógyszer, csupán az elmúlt időszakban egyre inkább elérhető vakcinák nyújthatnak nagymértékű védelmet.

Bizalmat adunk az illetékes magyar és európai hatóságoknak, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben is felelősségteljesen és az emberek hosszú távú szükségeinek megfelelően döntenek, cselekszenek. Imádkozunk értük, hogy betölthessék küldetésüket.

Meggyőződésünk szerint a szeretet parancsának megfelelően a vakcinák felvételével védhetjük magunkat, szeretteinket, közösségünket, társadalmunkat. Megértésünk szerint van személyes felelősségünk a védettség érdekében, nem csupán másoktól kell várnunk a helyzet megoldását.

Bibliai meggyőződésünk, hogy Jézus Krisztus visszajövetele egyre közelebb van, de a szóban forgó vakcináknak nincs közük a Jelenések könyvében említett „fenevad bélyegéhez” (Jel 13,16–18). A védőoltásokat tehát – a sok más védőoltáshoz hasonlóan, amelyeket akár kötelezően, akár szabadon választva korábban már megkaptunk – elsősorban egészségügyi kérdésnek tekintjük, mellyel az emberiség korábbi járványaihoz hasonlóan igyekszünk a mostani veszélyhelyzetet megoldani.

Megértjük az emberek óvatosságát a jelenlegi védőoltásokkal kapcsolatban azok kifejlesztésének és tesztelésének gyorsasága miatt. Azonban látni kell, hogy a mostani vakcinafejlesztések során nagyon komoly előzetes munka és szakmai tudás állt a rendelkezésre, valamint a gyógyszercégek és kormányok összefogása alapján szinte korlátlan anyagi források is segítették a gyorsabb fejlesztéseket. Az is segítséget jelent, hogy az Európában, illetve Magyarországon engedélyezett védőoltások biztonságosságáról és hatásosságáról mára a világszerte folyó oltások alapján sok millió ember tapasztalata is rendelkezésre áll.

Tisztelettel kérünk mindenkit, hogy a hírek, vélemények és érdek vezérelt hatásgyakorlók megnyilvánulásai között törekedjünk a megalapozott, hiteles és józan hírforrásokra támaszkodni. Minden hozzánk érkező információt és hatást igyekezzünk az Isten igéjének és a Szentlélek által formált lelkiismeretes és felelős gondolkodásunk mérlegén megmérni.

Mindezek alapján bátorítjuk testvéreinket, a hozzánk tartozó intézményrendszerben élőket és dolgozókat, hogy józanul és felelősségteljesen mérlegeljék ezt a kérdést, és biztatunk mindenkit, különösen a veszélyeztetetteket, hogy vegyék fel a védőoltásokat.

A Magyarországi Baptista Egyház elnöksége

Budapest, 2021. 01. 28.

Bejegyezték a szokolyai 37-es Royal Rangers törzset

2021. október 3-án ünnepélyes keretek között bejegyezték a szokolyai 37-es törzset! Tarcali Géza, a Royal Rangers Magyarország országos vezetője vezette a ceremóniát, ahol sor került az együttműködési megállapodásra a Szokolyai Baptista Gyülekezet mint fenntartó részéről, valamint törzsünk vezetője, Aradi Zsuzsa részéről. A felejthetetlen napot bearanyozta Géza igehirdetése, a törzs hivatalos zászlajának átadása, és ezek között még vidáman dicsőítettünk Baranyi Barnáék vezetésével.

A helyi összefogás gyümölcse a hétről hétre kb. 40 fős törzs, ahol csapatokban tanulnak az Úr Jézusról, cserkésztechnikákról, a természetről. Fantasztikus volt átélni, ahogy megmozdult a falu az első akciónapon, amikor Magyarkútra kirándultunk, és Szokolya 4%-a vett részt, azaz 80-an töltöttünk együtt egy remek napot, amelyen Tamás Balázs szokolyai református lelkész vezette az áhítatot az Úr Jézus ujjlenyomatáról, amely felfedezhető a tájban és szeretete által bennünk is.

Várunk minden iskolás gyermeket péntekenként 16–18 között a baptista imaház melletti Ranger-udvarba ökumenikus törzsi foglalkozásra, havonta egyszer szombaton pedig kirándulunk.

További információ: https://www.facebook.com/rrszokolya.

Bemerítés Újfehértón

Május 23-án hálatelt szívvel gyűlt össze az Áldás Baptista Gyülekezet, mert egy újabb fehérruhás vallotta meg hitét a bemerítőmedencénél.

Nagy Tamás a gyülekezetben nőtt fel, rendszeresen járt bibliakörre, és már-már beletörődött abba, hogy minden vasárnap részt kell vennie a gyülekezeti alkalmakon. Később feladatot is kapott az istentiszteletek alatt, ő vette át a dalok kivetítésének és a technika kezelésének a szolgálatát. Ugyan az énekek szövegei olykor elgondolkodtatták, de nem voltak rá maradandó hatással. Egyre többször találkozott a megtérés kérdésével, és tisztában volt vele, hogy ha nem fogadja el Jézust mint Megváltóját, nem kerülhet a mennyországba. 2019-ben a gyülekezet által szervezett angoltábor alkalmával felismerte, hogy engednie kell, hogy Jézus munkálkodjon az életében. A testvére biztatására jelentkezett a 2020 februárjában megrendezett ifjúsági konferenciára, ahol Isten megszólította. Az egyik dal (Hová mennék) refrénje szíven találta, és tudta, hogy Istent választani a legjobb döntés, amit hozhat; felismerte, hogy Istennel minden más. A bemerítése napján ünnepelte a 17. születésnapját, és boldogon vallotta, hogy ez a legszebb ajándék, amit kaphatott.

Az istentiszteleten Nagy László, a pilisvörösvári gyülekezet lelkipásztora szolgált az 1Kor 9,24–27 alapján. Igehirdetésében elmondta, hogy pünkösd emlékeztethet minket arra, hogy Isten nem feledkezett meg rólunk, hiszen amit Jézus megígért, azt be is tartotta. Felhívta fiatal testvérünk figyelmét arra, hogy bár az irány, amerre tart, jó, de a bemerítkezés még nem a cél, csak egy állomás. Fontos lépés azonban, hiszen ezzel fejezzük ki engedelmességünket Isten felé. Az engedelmesség egy állandó törekvés és odaszánás az Úrnak. Nem dőlhet hátra, aki bemerítkezett, mindennap táplálkozni kell Isten igéjéből, és engedni, hogy a Szent Szellem irányítson minket. Az engedelmességnek azonban jutalma is van: Isten mellénk áll, még az ellenünk szegülőkkel szemben is. Isten azért választott ki minket, hogy megmutassa másoknak, milyen az az élet, amit ő tud adni. Pünkösdnek ára van: egyik részét kifizette Jézus a kereszten, a másik részét nekünk kell hozzátennünk az engedelmességgel. Nap mint nap Isten útjához kell igazítanunk az életünket.

Tomit bemerítése után a gyülekezet, a család, a női és férfikör, valamint a gyülekezet ifjúsága köszöntötte.

Gondoskodunk egymás szükségeiről

„…ne legyen meghasonlás a testben, hanem kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok.” (1Kor 12,25)

Mindig ámulva hallgatom a családi vagy gyülekezeti összejöveteleken, hogy régebben milyen természetes módon hívtak meg egy idegent az ünnepi vagy vasárnapi asztalhoz, milyen magától értetődő volt, hogy segítettek, ha a testvérük, barátjuk szükséget szenvedett valamiben. Ha építkezés, felújítás volt valakinél, sokszor a testvéri közösség tagjaiból állt össze gyorsan egy csapat, és megoldották a feladatot, de az is gyakran előfordult, hogy kisgyermekes családoknál szolgálatkész testvérnők segítettek be a különféle teendőkbe.

De nem csak a hívő közösségekben működött ez így: faluhelyen egy-egy menyegző szervezésében, ételek előkészítésében vagy temetéseken természetes volt a szomszédok, rokonok támogató jelenléte.

Ma az egyik legnagyobb kihívást az elidegenedett ember jelenléte jelenti a társadalomban. Ijesztő az a tudat, hogy nem tudjuk, ránk nyitja-e valaki az ajtót, ha velünk valami történik. Miért hagytuk, hogy a mókuskerék úgy beszippantson minket, hogy elfelejtünk odafigyelni a környezetünkben élő másik emberre?

Mert könnyű aggódni azokért, akik a világ másik felén élnek, könnyű segíteni azoknak, akiket nem kell közel engednünk magunkhoz. Amikor gondoskodunk egy olyan ember szükségeiről, aki a közelünkben van, aki a szomszédunk, barátunk, gyülekezeti testvérünk, akkor magunkból is oda kell adni valamit: a figyelmet, az időt, az erőfeszítést. És valahol ez teszi értékessé a gondoskodást a másikról.

Az ige azt mondja, kölcsönösen gondoskodjunk egymás szükségeiről… A szükség nem mindig anyagi természetű. Valakinek figyelemre, meghallgatásra, bátorításra van szüksége. Valakinek az imádságos háttérre. Vegyük észre a másik igazi szükségét, és higgyünk abban, hogy amikor rászorulunk, mellénk is kirendeli a jó Atya a gondoskodó kezeket! 

A hónap kérdései

Észrevesszük-e, ha valakit a mi gondoskodásunkra bízott Isten? Hajlandóak vagyunk-e ezért áldozatot hozni? Vannak-e olyan kapcsolataink, hogy nyugodt szívvel számíthatunk mások segítségére?

A hónap imája

Isten, add, hogy kész legyek a másik ember szükségleteit észrevenni és betölteni! Add, hogy a kényelmességem ne gátolja a szolgálatkészségemet, amikor erre hívsz! Segíts, hogy olyan kapcsolatokat építsek, amelyekben magam is bizton számíthatok mások segítségére! Ámen.

Mi lesz, ha véget ér a repülés?

Velőtrázóan zúgott az orgona.

Ez a kimondhatatlanul gyönyörű zenei élmény lenyűgözte a hallgatókat. Legtöbben maguk elé nézve némán figyeltek, mások lehajtott fővel szívták magukba a megújult fasori orgona szebbnél szebb hangszíneit, amint külön-külön, majd együtt harsogva tömör hangzással utat kerestek a szívekhez. Nem maradt érintetlenül a muzsikára érzékeny zenehallgatók lelke. Úgy tűnt, hogy Frédéric Blanc, a neves párizsi orgonista nem hagyott némán egyetlen sípot sem. A huszonegyedik század egyik rendkívüli tehetsége a francia szerzők mellett Liszt Ferenc egyik kevésbé ismert művét, a Temetés orgonaátiratát, a Funérailles-t is játszotta. Ez a méltóságteljes mű Pálúr János magyarázata szerint a hazájukért halt aradi tizenháromra kívánt emlékezni. Az áhítaton a lelkész is beleszőtte beszédébe a nevüket, és méltóan szólt a hatalmas orgonán rájuk emlékezve Berlioz Rákóczi-indulója is.

Az áhítat alatt a 90. zsoltár veretes szövegét hallgatva még mindig a zúgó orgona hangja visszhangzott bennem, amikor a zsoltár szavait is figyelve megütötte fülemet az addig is jól ismert zsoltárvers: „Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több…” De hiszen már csak néhány hónap, és én is hetven leszek.

A zene által felkészített szívemet most különösképpen is megérintette ez a személyesen rám is vonatkozó igei szó. Majd tovább hangzott a szakrális térből a zsoltár szava: „olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk.” A rövid, ám szépen megformált igehirdetésben elhangzott kérdés személyes üzenetet is továbbított felénk: „Mi lesz, ha véget ér a repülés?” Egy rövid számadásra bátorított az ige. A koncert második felében a hatalmasan megszólaló orgonahangok sem tudták feledtetni velem a számomra aktuális ige üzenetét, sőt, elmélyítették bennem a nagyon is személyessé vált megszólítást. Az orgona határozott fortéi és szívet melengető pianói megérlelték bennem a gondolatot, hogy készülni kell. Az aradi tizenhármak erejük teljében voltak, az ötvenes éveikben jártak, amikor szívüket érte a golyó. Ez az orgonahangverseny nemcsak kulturális, művészi élményt nyújtott, hanem lelki találat is volt a szívemen.

Zárásként az improvizációs nagydíjat is nyert művész a 90. zsoltár dallamára rögtönzött. A nagyszerű előadás során elő-előbukkant az ének dallamának egy-egy részlete és általa a felidézett szöveg is: „Uram, téged tartottunk hajlékunknak…” …életünk során – tettem hozzá, majd az is kihallatszott a tömör akkordok felett, hogy: „te vagy erős Isten, és az maradsz minden időben.” Akkor is, ha majd véget ér a repülés.

Édesapám nagyon szerette ezt a zsoltárt, és nekem is ezt kell most már valóban tennem: bölcsen gazdálkodni napjaimmal, hogy kezeim munkája az Ő áldásával teljesedhessen ki.

Marosi Nagy Lajos

(Fasor, református templom, 2016. október 11.)

Segítségünnep!

A baptista egyház keretében több mint kétezer ember dolgozik szociális szolgáltatásokban. Ők segítő munkát végeznek folyamatosan, nehéz körülmények között. Gyülekezeteinkben sok esetben nem ismerik az egyházhoz tartozó szociális tevékenységeket, pedig gyakran közvetlenül is az evangéliumot is közvetíti a szolgáltatói hálózat a társadalom felé. Ismerjük meg jobban ezt az áldozatos munkát, melyre lehetőséget kínál a szociális munka napja alkalmából tartott ünnepség a Nap utcai imaházban! Szeretettel hívunk mindenkit az egyházi elismerések, díjak átadásával egybekötött ünnepségre a Nap utcai imaházba (1082 Budapest, Nap utca 40. és Hock János u. 12.). Az ünnepség időpontja november 11., 11 óra.

Baptista Teológiai Akadémia

A baptista teológiai képzés hazánkban a XIX. század utolsó évtizedében indult. A Hajdúságban rövid teológiai kurzusokat szervezett Balogh Lajos, aki Hamburgban, az ottani szemináriumban szerzett diplomát 1893-ban.

A reformáció igei előzménye és következménye

„Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába, akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata. Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény közül. Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett. Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn. Ő a feje a testnek, az egyháznak is, ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent a földön és a mennyben, úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által.”

A Kolosséi levél megírásának fő oka a gyülekezetbe betörő tévtanítás, az igének a pogány bölcselkedéssel való elegyedése. Ezt akarta Pál megszüntetni. Ez újszerű tanítás miatt a hangsúly eltolódott Krisztusról. Ez a gyülekezet keresztény – krisztusi – voltának veszélyét vetítette előre. Már nem volt elég a Kolosséban élő keresztényeknek maga Krisztus, akinek páratlan nagyságát írja le az előbb olvasott gyönyörű himnuszban az apostol. Kell-e, lehet-e nála több égen és földön? Már a levél bevezetése gondolkodásra készteti olvasóit, hogy érdemes-e a tiszta Krisztus-ismeretet még valami mással keverni.

Noha a tévtanítók a pogány elemek hozzáadásával szerettek volna több embert megnyerni és bevonni a gyülekezetbe, felmerül a kérdés: vajon a mennyiség menjen a minőség kárára, vagy a minőség a mennyiség javára?

Ugyanezt a kérdést vetették fel a reformátorok is, amikor koruk egyháza azt kezdte tanítani, hogy Krisztus mellé és az ő tanítása mellé még valami kell az üdvösséghez.

A keresztények kezdetben minőségi kereszténységet, azaz Krisztus-követést hirdettek mind az életnek, mind a szónak a beszédével, eszközével. Ez kezdett az évtizedek során terjedni. Később azonban ez az egészséges, Isten szerinti folyamat megváltozott: a mennyiség a minőség rovására ment. Hogy újra a helyes irányba forduljon a mennyiség és minőség aránya, ezért kellett a reformáció.

Egy neves igehirdető így vetette fel a kérdést: Beszűkülés vagy elmélyülés volt-e a reformáció? Megszegényedést vagy meggazdagodást jelentettek-e azok a lelki megújulások, amelyekről a Szentírás hírt ad, és amelyek a történelemben – egyháztörténelemben – egymást követték Isten munkája nyomán? – Hadd emeljek ki néhány deformálódást, melyet reformálni akartak az Ige világosságát és a világ Világosságát felismerő emberek!

A középkori egyház azt tanította egyebek közt, hogy

1. Jézus Krisztus váltságművén kívül üdvösségünkhöz szükség van még Mária és a szentek érdemeire és közbenjárására. Ez mennyiségi többletet jelentett. De a Szentírás ezzel szemben azt mondja: „Egy az Isten és egy a közbenjáró Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus.” (1Tim 2,5) Mária és a szentek szám szerinti többletet képeznek ugyan az egy közbenjáróhoz képest. De a Biblia ezt mondja: „nem adatott emberek közt az ég alatt más név, amely által kellene megtartatnunk”, csak a Jézus Krisztus neve (ApCsel 4,12).

Ezt a „csak”-ot, azaz „egyedül”-t hangsúlyozza a reformáció, és ezért mondja: solus Christus – ahogyan az akkori egyházi nyelven, latinul mondták. A Biblia szerint – s onnan olvasták ki a reformátorok – csak Krisztus által van üdvösség, és amit ő nekünk adott, az elég ahhoz, hogy az egész emberiség üdvösséget kapjon. Maga Jézus mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (Jn 14,6) Amint az általam gyakran idézett énekvers vallja:

„Csak Jézus az, ki segíthet,
Üdvöt nem ad más, csakis ő!”

Ezért nem létezik olyan evangelizáció, amely nélkülözni tudná Jézus Krisztus nevét, azaz személyét!

Igaz, hogy Jézus Krisztus csak egy a sok közbenjáróhoz képest. De vajon az az egy nem több-e, mint a többi együttvéve? Döntsétek el, melyik a több: az egyetlen nap az égbolton, vagy a sok millió földi fényforrás?

„Ó, szeretet, te égi fény,
A szívem napja vagy…
És áldott béke árad rám,
ha érzem szent tüzed.”

A középkori egyház azt mondta:

2. A Szentírás mellett az úgynevezett szent hagyomány, tehát a keresztény írók művei is közvetítik nekünk Isten kijelentését. A „szent hagyományon” azonban nem az apostoli hagyományt értették, hiszen az benne van az Újszövetségben, hanem pluszként az azon kívülit. A reformáció ezzel szemben vallotta: sola scriptura. Egyedül az Írás, azaz a Szentírás közvetíti Isten akaratát. Ha mást nem nézünk, mint a teljes Írás egyik utolsó mondatát, akkor is elfogadhatjuk ezt, mert ott ez áll: „Én bizonyságot teszek mindenkinek, aki a prófécia eme könyvének beszédeit hallja: Ha valaki hozzátesz ezekhez, arra az Isten azokat a csapásokat bocsátja, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben…” (Jel 22,18) S ha erre valaki azt mondaná, hogy ez csak a Jelenések könyvére vonatkozik (?), akkor az Ószövetség több ilyen igéje közül csak egyet emelek ki: „Semmit se tegyetek ahhoz az igéhez, amelyet én parancsolok nektek, se el ne vegyetek abból! Tartsátok meg Isteneteknek, az Úrnak parancsolatait, amelyeket én parancsolok nektek.” (5Móz 4,2) Ezért énekeljük:

„Szent igéd szerint vágyom élni,
Ó, Jézus Krisztus, Megváltó…”

Az akkori egyház nagyon hangsúlyozta:

3. A hívők jó cselekedetei érdemszerzők. Még Isten kegyelmét is ki kell érdemelnie a hívőnek. Ez azonban csupán emberi vélemény és szokás. Börtönbüntetését például csak annak rövidítik meg, aki ott jól viselkedik, tehát annak, aki megérdemli. A Biblia azonban, mely Isten véleményét képviseli, ezt mondja, és ezt vették át a reformátorok a nekünk már nagyon közismert igében: „kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” (Ef 2,8–10) Tehát nem arról van szó, hogy nem kell jót cselekedni, hanem arról, hogy a jó cselekedet követi a kegyelem elfogadását. Figyeljük csak meg a közismert – főleg – temetési igét, hogy vajon a megboldogultak cselekedetei már mennyei előlegek-e, tehát előttük mennek, vagy utánuk jönnek? „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg… mert megnyugszanak fáradozásaiktól, [és] mert cselekedeteik követik őket.” (Jel 14,13) Mindezt e latin mondásba sűrítették: sola gratia. Egyedül kegyelemből, amint ezt az Ef 2-ből idéztem, s mi protestánsok gyakran idézzük. De ezen az igehelyen van még egy másik egyedül is: sola fide. A kegyelem mellett ott van a hit is: „kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez.” Tehát ha ajándék, az csak akkor lehet az enyém, ha elfogadom. A hit az a szellemi kéz, amellyel a kegyelem ajándékát, az üdvösséget elfogadhatom.

Jézus Krisztus személye és ajándékai tehát elégségesek mind az e földi, mind a mennyei élethez. Ezért énekeljük olyan meggyőződéssel:

„Ő egyedül, ő egyedül,
Akiben örvendek szüntelenül.”

Ezek az „egyedül”-ök a középkori társadalomban igen furcsán, idegenül és gyanúsan hangzottak, hiszen az akkori egyház éppen terjeszkedésben volt. Politikai nagyhatalommá vált. Gondoljunk a pápaság és a császárság harcára! Ez volt az úgynevezett invesztitúraharc, a középkori Európa legnagyobb világi és egyházi konfliktusa. A 11. században a pápaság és a Német-Római Császárság között az egyházi vezetők beiktatása (az invesztitúra) kérdésében alakult ki ez a hosszú harc. A tét ez volt: világi vagy egyházi hatalom nevezze ki az egyház főpapjait…?

„Nincs új a nap alatt.” (Préd 1,9) A kommunista diktatúra is fenntartotta magának azt a jogot, hogy ő nevezze ki a püspököket vagy egyházelnököket. Igaz, hogy – legalábbis nálunk – az országos közgyűlés választotta titkos szavazással. De hogy ki kerüljön rá a jelöltlistára, azt az Állami Egyházügyi Hivatal, az ÁEH döntötte el.

Visszalépve a középkorba, VII. Gergely pápa kiközösítette IV. Henrik császárt, és kijelentette, hogy a császári trón üres. Ezzel elveszítette minden hatalmát, s a császárával elégedetlen német nemesség új császárt választott. Mit tehetett ebben a helyzetben Henrik császár? Igyekezett úgy mutatkozni, hogy megbánást sugározzon Gergely felé.

A megbocsátás érdekében a császár darócruhában, mezítláb tette meg az utolsó kilométereket Canossa felé, ahol a pápa akkor tartózkodott. Henrik a földön aludt, böjtölt és sűrűn imádkozott. 1077. január 25-én érte el Canossát. VII. Gergely azonban sem aznap, sem a következő két napon nem nyitotta meg a kapukat a bűnbocsánatért könyörgő, nyomorúságos körülmények között vezeklő császárnak. Ebből a helyzetből származik az úgynevezett „Canossa-járás” kifejezés. Három nap után, január 28-án aztán a pápa szíve megesett Henriken – vagyis belátta, hogy kénytelen engedni az igencsak kitartónak bizonyuló uralkodónak, aki térden állva kérte Gergelyt, hogy fogadja őt vissza az egyházba. A pápa végül teljesítette a császár óhaját.

Elképesztő gazdagság halmozódott fel az egyház kezén, s ami az úgynevezett pápai államot, a Vatikánt illeti – mind a mai napig.

A középkori egyház ellenőrizte az egész tudományos életet. Ha egy-egy új felfedezés nem illett bele az akkori egyház elképzelésébe, dogmatikájába, akkor sokszor sok évi börtönnel vagy/és halállal végződtek a különböző egyházi perek. Gondoljunk csak a legismertebbekre Giordano Bruno (1548–1600) vagy Galileo Galilei perére (1564–1642 – geocentrikus világkép helyett a heliocentrikust vallotta). Az egyház ellen ugyanis nem lehetett senkinek pert nyernie, mint ahogyan a múlt század úgynevezett koncepciós pereiben sem, amiket csak jóval később mertek így nevezni.

Az egyház volt a művészetek legfőbb megrendelője. Különösen a képzőművészetnek és a zenének. Ez nem zárja ki azt, hogy ma is megcsodált alkotások születtek abban az időben.

Ilyen körülmények között kezdte a reformáció hirdetni, hogy Isten nem ezt bízta az egyházra, nem ebbe az irányba kell hatnia, hanem – ahogy az Úr Jézus mondta –: „Tudjátok, hogy a népek fejedelmei uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak rajtuk. De közöttetek ne így legyen: hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, és aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok. Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mt 20,25–28)

S mivel kell szolgálnia az egyháznak? Azzal, amivel senki más nem szolgálhat rajta kívül: Isten igéjével, mely hitet és újjászületést teremt az emberekben. Erre küldte ki az egyház feje, Jézus Krisztus az ő tanítványait, amikor a misszióparancsot adta nekik: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,18–20)

Mi az az eszköz, amivel tanítvánnyá lehet tenni az embereket? Sola scriptura, egyedül Isten írott igéje, melyet hirdetnie kell az életnek és a szónak beszédével. Az életem legyen a szemléltetése annak az igazságnak, amit mondok!

„A megváltásról óh, zengjetek,
Hogy Jézus minket úgy szeretett…”

Nem terjeszkednie kell tehát az egyháznak, hanem elmélyülnie, és ez az egyes hívőre is vonatkozik: elmélyülni az élő Krisztussal való közösségben. Ebből a közösségből lehet kapni olyan erőket és áldásokat, amelyekkel azután igazán szolgálhat akár az egyház, akár annak tagjai a világban. Így jelenik meg Krisztus az övéiben, a választottak seregében, a szentek közösségében, az egyházban, és így él és munkálkodik.

Erre hangzott el az aggodalmaskodó kérdés a reformációval kapcsolatban: Nem könnyelmű visszavonulást fújt a reformáció olyan területekről, ahová már eljutott az egyház, és elkezdett uralkodni?

Nem, mert Isten az ő áldását csak arra a tevékenységre adja, amit ő bízott az övéire. A tanítvánnyá tétel, a keresztség és a tanítványok továbbtanításának szolgálata után, tehát a misszióparancs végén hangzik Jézus ígérete: „és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig”.

„Ha az Úr nem építi a házat [akár az egyházat], hiába fáradoznak az építők.” (Zsolt 127,1) De ha küldetésében jár az egyház, akkor Isten áldása lesz rajta. Gondoljunk csak arra, hogy milyen kísérőjelenségei voltak a reformációnak a kulturális, művészeti, tudományos és társadalmi életre kihatóan is! Az evangéliumot kezdték hirdetni, és csak az evangéliumot. De ezen keresztül Isten mindent megmozgató, megtisztító, megáldó munkáját tapasztalhatták.

Tahitótfalun – második szolgálati állomásunkon – noha minden udvaron volt kút, de vize ihatatlan volt. Az akkori úgynevezett ásott kutak ugyanis nem voltak mélyek. A kútásásnál többnyire megálltak az első talajvíz szintjénél. Ebből az következett, hogy nem volt tiszta a víz, hiszen a közelükben lévő trágyadombok leve is beleszűrődött a kutakba. Könnyű volt ugyan vizet meríteni egy-egy ilyen kútból, mert nem volt mély, de nyáron gyakran eltűnt a víz belőlük, és semmilyen vizet nem adtak. Egyébként is az előbb említett falu földrajzi helyén, a Szentendrei-szigeten az ásott kutak vízmennyiségét a Duna vízállása szabályozta. Alacsony vízállás esetén eltűnt a kutakból a víz. A műtrágyázással aztán néhány év alatt a mi falunk vize is nitrátossá, azaz ihatatlanná vált. Szerencsére azonban mire mi odakerültünk, már voltak utcai, úgynevezett „nyomós kutak”, amelyekből szűk keresztmetszeten ugyan, de jó ivóvíz jött. Ezekből hordtuk a vizet ivásra és főzésre. Hol volt ez a néhány cm-es átmérőjű cső a méteres szélességű ásott kutaktól! De ez valahonnan a föld 90 vagy akár 100 méteres mélységének valamelyik forrásából jött, és sosem száradt ki.

Ezt mondja Isten Jeremiás által: „Az én népem elhagyott engem, az élő víz forrását, és kutakat ástak maguknak, mégpedig repedezett falú kutakat [ciszternákat, víztartókat], amelyek nem tartják a vizet.” (2,13) Áshatunk mi, amennyit akarunk, a napi gondok, aggodalmak, nehézségek kiszárítják a vizet kútjainkból, vagy világi szokásokkal mérgezzük, melyek megbetegítenek. De akinek van közössége az élő Istennel, az abból a vízből olthatja szomjúságát, amit az Úr Jézus ajánlott a szamáriai asszonynak: aki Jákob kútjából, a hagyományok vizéből iszik, „ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne” (Jn 4,13–14). Aki tehát Jézus Krisztus által Isten gyermekévé lett, annak van vize végtelen mennyiségben, annyi, hogy még másoknak is jut belőle, de nemcsak mennyisége van, hanem minősége is, tiszta, iható, sőt, gyógyító!

Ilyen reformációra van szüksége az egész világnak, az egyháznak és a mi személyes életünknek is. Mert mostanában már lehet utazni, tanulni, szerezni, kereskedni, kezdeményezni, különösebb következmények nélkül házasodni, elválni, abortálni, köpönyeget forgatni… A tudományos kutatás előtt olyan távlatok nyíltak, amiről nem is álmodtunk volna korábban. És a ma embere lehetőleg minden lehetőséggel élni akar, de emiatt feltétlenül sodródni kezd, mert – a régi közmondás szerint – „aki sokat markol, keveset fog”. Az ember mohósága miatt egyre szétszórtabbá, felszínesebbé, sekélyesebbé válik gondolkozásában, életszemléletében és életgyakorlatában. Mert ennyi információt egyszerűen nem lehet rendesen feldolgozni, mert ennyi élményt nem lehet úgy magunkévá tenni, amitől az egész belső szellemi élete gazdagabb, színesebb lesz. Csak a benzin fogyott el, és az összes kuporgatott pénz. „Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Mk 8,36) – állapítja meg az Úr Jézus.

A mi mai, megromlott életünkben el kellene jutnom oda: mi az, amire feltétlenül szükségem van, hogy emberi életet éljek. Ezt már a régi latin szentencia is megállapította: „Quod non opus est, asse carum est” – „Ami nem kell, az egy fillérért is drága”. És könnyen eljuthatok oda, hogy igazat adok Jézusnak, aki ezt mondta: végső soron egy a szükséges dolog (Lk 10,42).

„Egy, Uram, egy a szükséges,
Hadd válasszam a jó részt,
Amely örök éltemmé lesz,
Szívembe, ó, csak ezt vésd…”

Mert ha valaki őbenne megtalálta az életet, az tud igazán élni. Ilyen vagy olyan körülmények között, de él. Mégpedig gazdag életet, isteni életet, olyat, amihez a világ nem tud már semmit hozzáadni, de amire ennek a világnak mérhetetlenül szüksége van. Én tudok hozzáadni valamit a világhoz akkor is, ha az átlagosnál kisebb a fizetésem, kisebb a lakásom alapterülete, és így tovább sorolhatnánk. De gazdag életem van a Krisztusban. Lehet, hogy beszűkült, de elmélyült egészen az élő vizek forrásáig. Onnan jön az áldás, és az egész környezetem kapja ezt az áldást. Mert az áldást Isten sohasem csak egy személynek ígéri, hanem általa a környezetének is, amikor ezt mondja: „megáldalak… és áldás leszel” (1Móz 12,2) nyilván mások számára. Hogyne születne meg hát bennem a szent vágyakozás:

„Tégy, Uram, engem áldássá,
Lelkedet úgy várom!
Tedd te a szívem hálássá,
Hogy neked szolgáljon!”

(Füle Lajos verse)

Sőt, amikor nem Ábrahám utódaira, hanem utódjára utal az ige, akkor világméretűvé tette ezt az áldást mondván: „a te utódod által nyernek áldást a föld összes népei…” (1Móz 26,4b) Miért? „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16) – Ámen.

AlapVető 2021. október

Az októberi hírlevélhez kapcsolódó kérdések:

1. Hány nyári tábort szerveztek idén a felzárkóztató program munkatársai Tatárszentgyörgyön?

2. Milyen hangszeren játszik Magyar Mária?

3. Hol volt idén a támogatott lakhatás élményhétvége?

4. Milyen rendezvény lesz 2021. november 11-én a Nap Utcai Baptista Imaházban?

5. Az igei gondolatok szerzője szerint mire adnak lehetőséget a váratlan krízisek?

A helyes megfejtők ismeretben mindenképpen gazdagodnak. Gratulálunk nekik!

Aki ezen kívül szívesen vesz részt egy kis versenyben, és elküldi nekünk a helyes válaszokat a modszertan@baptist.hu címre SZOCIÁLIS KVÍZ címen, további 50 szociális pontot szerezhet, és benevezhet abba a pontgyűjtő versenybe, ami 2021. év végéig tart. A pontok az AlapVető friss számaihoz kapcsolódó kérdések helyes megválaszolásával gyűjthetők. Az év végéig legtöbb pontot szerzett dobogós helyezetteket jutalomban részesítjük.