Kezdőlap Blog Oldal 370

Könyv és film szinergiája a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon

Szeptember 29-től október 2-ig várja a könyvbarátokat a térség meghatározó könyvszakmai és kulturális fóruma, a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a Millenárison, ahol négy napon át huszonöt ország közel száz neves alkotója, négyszáz hazai és határon túli magyar író, tudós, művész részvételével színes programokkal, színpadi beszélgetésekkel, dedikálásokkal várják az olvasókat. Az idei könyvfesztivál fontos eseménye lesz egy rendhagyó kerekasztal-beszélgetés is, amely a különböző kulturális területek szinergiáit járja körül. A Hópárduc felesége – Életem Erőss Zsolttal című életrajzi kötet és a hazai mozikban most debütáló Magasságok és mélységek nagyjátékfilm alkotóinak együttműködése révén az értékes emberi történetek még szélesebb körhöz juthatnak el, és hozzájárulhatnak a magyar alkotóművészek jobb megismeréséhez is.

Révész Szilvia A Hópárduc felesége – Életem Erőss Zsolttal című nagy sikerű életrajzi kötete Sterczer Hildával, a közismert hegymászó özvegyével készült interjú során járja körül két különleges ember történetét, majd a gyász, a hitválság, az elengedés folyamatába, tanulságaiba is engedi bepillantani az olvasót. A kötet, valamint egy fiatal filmes alkotócsapat találkozásából született különleges könyves-filmes együttműködés a gyász irodalmi és filmes feldolgozásának sikeres példája lett.

Az említett kötet ihletéséből született meg ugyanis Csoma Sándornak a hazai mozikban most debütáló Magasságok és mélységek című nagyjátékfilmje. A premierre pedig egy rendhagyó együttműködés eredményeképpen a Harmat Kiadó gondozásában a kötetből egyedi kiadás készült filmes borítóval, a rendező előszavával, a főszereplő, Pál Emőke és a producer, Sümeghy Claudia gondolataival.

Mind a kötet, mind a belőle készült film rendkívül fontos témát jár körül. Ahogy erről Csoma Sándor, a film rendezője fogalmazott: – Mivel továbbra is egyfajta tabutéma kultúránkban a gyász, aminek viszonylag kevés filmes és irodalmi feldolgozása létezik, kifejezetten fontosnak és értékteremtőnek találom a róla való kommunikációt. Mindenki többször is találkozik vele élete során, mégsem vagyunk képesek megfelelően reagálni sem érintettként, sem kívülállóként. A gyász nehézségeiről, a gyászfeldolgozás folyamatáról pontosan és inspirálóan beszél Sterczer Hilda története. Ahogyan Zsolt a lábamputációja utáni mélységből jutott fel a legnagyobb magasságokig, úgy Hildának a férje halála okozta megsemmisülésből sikerült végül talpra állnia. Rendkívül elgondolkodtató ennek az asszonynak a kálváriája, és tiszteletre méltó az ereje, amely a legnehezebb pillanatokban is kisegítette őt.

Hasonló együttműködés a hazai kortárs könyves szakmában is ritka. Mint dr. Herjeczki Kornél, a Harmat Kiadó igazgatója elmondta: nagyon fontosnak tartják a különböző kulturális területek szinergiáinak megtalálását, hiszen így a megszülető művek több síkon még szélesebb kört érhetnek el. Mint fogalmazott: hazánkban is kuriózum az effajta kapcsolódás, amely viszont hozzájárulhat a magyar alkotóművészek jobb megismeréséhez is.

– Alkotóként egyre nagyobb a felelősségünk, hogy az értékes emberi történeteket minden lehetséges módon eljuttassuk a közönséghez. Az interjúkötet és a Magasságok és mélységek című film közös célja, hogy teljesítse ezt a küldetést – utalt a közös munka értékére Sümeghy Claudia, a film producere. A rendhagyó kerekasztal-beszélgetés a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál alkalmából október 1-én, szombaton 16 órától lesz látható a Millenárison, a Nemzeti Táncszínház Kis Színpadán, ahol Sterczer Hilda, Erőss Zsolt özvegye; Csoma Sándor filmrendező; Sümeghy Claudia producer, valamint Révész Szilvia, a könyv szerzője ­a film egy rövid részletének megtekintését követően beszélget a gyászfeldolgozásról, a könyv és a film különleges kapcsolódásáról, a különböző kulturális területek együttműködéséről és az alkotók felelősségéről. A beszélgetést követően 17 órától az alkotók a Harmat Kiadó G12-es standjánál dedikálnak majd.

Tűzben Edzett Gyerektábor Ócsán

Gyülekezetünkben immár­ több mint tizenöt éve szervezünk nyaranként gyerektábort.

Kezdetben a sátormissziós heteken délelőttönként folytak gyerekfoglalkozások. Később az imaháznál tartottuk az alkalmakat egész nap. Idén augusztus hónapban került megrendezésre a gyerekek nagy örömére. Általában a jelentkezés első napján betelik a létszám, hiszen városunkból számtalan gyerek visszatérő résztvevője az alkalmaknak.

Minden évben az arra a hétre választott cím köré csoportosultak az igei történetek, tanítások, kézműves foglalkozások és a csoportos játékok, vetélkedők. Az idén sem volt másként.

Ebben az évben a Tűzben Edzett cím volt a mottó, melyet a szervezők nagy munkával hangoltak össze a bibliai történetekkel minden napra.

A tábornyitó utáni első nap „Mózes az égő csipkebokornál” történet került sorra. A második nap Isten vezetéséről volt szó, amikor Izrael népét éjjel tűzoszloppal vezette Egyiptomból kivonulva. A következő nap a Karmel hegyi csodáról hallhattak a táborozók. A további napokon a három ifjú történetére a tüzes kemencében, majd a tíz szűz példázatára került sor.

A tanítások után délután kézműves foglalkozásokon vettek részt a gyerekek, és készítettek mécsestartót, mozaikképet, képkeretet. Csoportbeszélgetésekben osztották meg élményeiket az adott napról.

Egyik nap azt a feladatot kapták a táborozók, hogy négy különböző csapatban játsszák el azt a történetet, és vegyék fel mobiltelefonnal a videót, hogy egy család esti vacsora után nem fújja el a gyertyát, és a folytatásban mi történhet: mind a négy csapatnál más sztori alakult ki. A videók a záróalkalmon a jelenlévők számára bemutatásra kerültek.

Délutánonként csapatépítő játékok kovácsolták össze a versenyzőket: közös toronyépítés, egyszerre mozgás szívószállal, labda továbbvezetése kézben tartott pályaelemeken, együtt haladás lufival, pólóhordás közösen.

Egyik nap városunk önkéntes tűzoltócsapata tartott bemutatót teljes felszereléssel, technikával és vízzel feltöltött igazi tűzoltóautóval, melynek hűsítő vízsugarát megtapasztalhatták az ott lévők a nagy hőségben.

Rendhagyó módon az egyik este a művelődési házban került sor a Magyar Continental Singers Contini csoportjának koncertjére, mely minden jelenlévő számára áldásos élményt nyújtott! Nagyon sokan eljöttek a táborozó gyerekek szülei és városunk lakói közül is.

A tábor utolsó napján a gyerekek beszámoltak az egész heti témáról, énekekről, aranymondásokról szüleik és a gyülekezet előtt, utána pedig a jól ismert tábori vásár következett, ahol az egész héten gyűjtött pontjaikat beválthatták apró finomságokra, játékokra a gyerekek.

Mindennap jutott elegendő testi táplálék is, hogy bírják a napi programot. Különösen nagy sikere volt a jégkrémnek, görögdinnyének és a finom fánknak.

Táborunkról részletes információ és fotó elérhető a https://www.facebook.com/ocsaibaptista oldalon.

Istennek hála a hatvan táborozó gyerekért, a tizenhat csoportvezetőért és számtalan konyhai és táborszervező segítőért.

S. D. G.

Az európai baptisták éves közgyűlése Rigában

Az 52 tagszövetséget tömörítő közösség közel 150 képviselője találkozott a lettországi Rigában szeptember 21-én. A háromnapos találkozó során beszámolókat, jelentéseket vitattak meg és az ukrajnai háborúról, valamint annak következményeiről is tárgyaltak. A Baptista Világszövetséget Elijah Brown főtitkár képviselte. Magyarországról Papp János egyházelnök, Durkó István missziói igazgató, Téglási Lajos külügyi szaktitkár mellett a Baptista Szeretetszolgálat részéről dr. Szilágyi Béla elnök és Gál Dávid igazgató vett részt a tanácskozáson.

A fénykép a Rigai Máté Baptista Imaházban készült a megnyitón.

A KSH együttműködése a magyarországi egyházakkal

A KSH által szervezett szakmai egyeztetésen részt vett egyházak és szervezetek: Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, Görögkatolikus Metropólia, Gyémánt Út Buddhista Közösség, Hetednapi Adventista Egyház, Hit Gyülekezete, Magyar Ateista Társaság, Magyar Iszlám Közösség, Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete, Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség, Magyarországi Baptista Egyház, Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház, Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Iroda, Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége, Magyarországi Metodista Egyház, Magyarországi Muszlimok Egyháza, Magyarországi Pünkösdi Egyház, Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala, Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, Miniszterelnökség, Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság, Tan Kapuja Buddhista Egyház.

A népszámlálás egyik célkitűzése, hogy részletes adatokkal szolgáljon a társadalom tagjainak vallási hovatartozásáról is. A KSH arra kér mindenkit, hogy lehetőség szerint válaszoljon a vallásra vonatkozó kérdésre, hiszen ezekből az adatokból kaphatunk pontos képet az egyes egyházak társadalmi jelenlétéről, ami számukra is különösen fontos információ. A népszámlálás az egyedüli adatforrás társadalmunk vallási, felekezeti összetételének megismeréséhez.

Bővebben: https://nepszamlalas2022.hu/egyuttmukodes-a-magyarorszagi-egyhazakkal

Gyülekezetplántálás indult Dunakeszin

Féléves imádkozás és előkészítő munka után elindult a dunakeszi gyülekezetplántálás. A Pest megyei településen közel 44 ezren laknak. A gyülekezetünk célja, hogy minél többeket elérjünk az evangélium hírével.

2021 telén találkoztunk először azokkal a testvéreinkkel, akik elhívást kaptak a szívükben arra, hogy részt vegyenek Dunakeszin egy új gyülekezet megalakulásában. Bacsó Benjámin, az Élő Remény Gyülekezet lelkipásztora koordinálta az első találkozókat. Mindenki más közegből érkezett, de egy közös volt bennünk: vágytunk arra, hogy Dunakeszin minél több ember megismerje az evangéliumot, és ebben tevékenyen részt is kívántunk venni.

A téli és tavaszi találkozóink során magunkat vizsgáltuk meg, és arra kerestük a választ, vajon hogyan tudnánk megszólítani és elérni a dunakeszi embereket.

Június végére mindenki számot vetett a saját elhívásával, és hoztunk egy döntést: keressük továbbra is Isten vezetését, és megteszünk mi is mindent, hogy minél több emberhez eljusson az Élő Remény Dunakeszi Baptista Gyülekezet híre. A szadai–veresegyházi gyülekezet segíti a gyülekezetplántáló munkánkat.

Augusztusban és szeptemberben három alkalmunk volt már, jelenleg házi csoport jelleggel és körülbelül 15-20 fővel működik a gyülekezet. Hálásak vagyunk Istennek, hogy használ minket tervének megvalósításában, övé minden dicsőség! 

Mindenkit nagy szeretettel várunk az alkalmainkon, akár gyerek, akár felnőtt, terveink szerint a gyerekeknek biztosítunk külön foglalkozást, hogy a szülők is érdemben részt tudjanak venni a beszélgetésekben.

Birkás-Ferreira Zsófia

Központi gondolat | Isten szabadító irgalmának dicsérete – Neh 9,16–31

Őseid hitbeli történetét idézd fel alaposan magadnak, gyermekeidnek, hogy tanulhassatok belőle!

Boros Dávid mai beszélgetőpartnerei a váci gyülekezetből érkeztek: Kolesza Judit, az MBE pályázati osztályának munkatársa, és Murányi-Kovács Anita, a kulturális osztály munkatársa.

Hétindító vers | G. Kendrick: Gyermekként jött égi lény

GYERMEKKÉNT JÖTT ÉGI LÉNY

Szerző: G. Kendrick Ford.: Révész Árpád

Gyermekként jött égi lény,
Glória nélkül érkeztél.
Te szolgáltál minekünk,
Halálod által élhetünk.
 
Íme, az Úr: Szolga-Király,
Most minket hív, kövessük hát!
Hozzuk elé szívünk hódolatát, 
Imádjuk a Szolga-Királyt! 
 
Egy kertben sírt, könnyezett,
Miattam hordott bűnterhet.
Megtört szívvel mondta ott:
„Legyen, Atyám, akaratod!” 
 
Íme, az Úr: Szolga-Király!
Most minket hív, kövessük hát!
Hozzuk elé szívünk hódolatát, 
Imádjuk a Szolga-Királyt!
 
Jöjj hát, és nézd sebeit,
Áldozatáról hirdetik:
Eget tartó nagy kezét
Kínzó szegeknek tárta szét. 
 
Íme, az Úr: Szolga-Király!
Most minket hív, kövessük hát!
Hozzuk elé szívünk hódolatát, 
Imádjuk a Szolga-Királyt!
 
Szolgálni ő megtanít,
Szívünknek trónján ő lakik,
Ha fölvesszük más baját,
Akkor szolgáljuk őt magát.
 
Íme, az Úr: Szolga-Király!
Most minket hív, kövessük hát!
Hozzuk elé szívünk hódolatát, 
Imádjuk a Szolga-Királyt!

Örömünnep Gyulán

Szeptember 4-én újra megmozdult a víz a Gyulai Baptista Gyülekezet bemerítőmedencéjében. Öt fehérruhás állt a népes gyülekezet elé, hogy bizonyságot tegyen megtéréséről és Jézus Krisztusba vetett hitéről.

Dr. Závada Zsuzsanna doktornő keresztény családban nőtt fel. Élete során súlyos tragédiákat kellett elszenvednie: meghalt édesanyja, majd férje. Egészsége is meggyengült, ekkor találkozott baptista testvérekkel, akik meghívták egy énekkarba. Fia pedig egy osztálytársán keresztül került kapcsolatba a gyülekezettel. Özvegyként újraházasodott és rendszeresen elkezdett járni az imaházba. A bibliaórák segítették a megtérésben és a közösség melletti elköteleződésben.

Korponai Lajosné 73 évesen vállalta a bemerítkezést. Hosszú út vezetett idáig. Négy gyermeket nevelt fel. Fia kezdett járni a debreceni imaházba, és ő követte őt. Majd mikor Gyuri családjával Gyulára költözött, ő is jött velük. Tavaly volt a fia bemerítése. Már akkor elgondolkodott élete felől, de a végső megtérés a februári bemerítésen történt. Ott hallotta meg Jézus Krisztus hívását. Azóta rendszeres látogatója az istentiszteleteknek, a női körnek. Fiatalokat megszégyenítő lelkesedéssel tesz bizonyságot családja, környezete felé.

Sallai Dávid a gyülekezetben nőtt fel. Gyermekkorában egy súlyos betegség miatt hosszú időre kórházba került. Sokat imádkozott érte családja és a gyülekezet. Isten meggyógyította őt. Később az istentiszteletek és a törekvők órája segítettek neki megharcolni a döntést Isten mellett.

Bartha Boglárka is a gyülekezetben nőtt fel. Gyermekként sokszor hozott döntést, de mindig bizonytalan volt, hogy elég jó-e az üdvösségre. Egy gyülekezeti táborban az édesanyjával való beszélgetésben értette meg, hogy sohasem lesz elég jó, de ezért van szüksége kegyelemre.

Bartha Barnabást, Boglárka öccsét már gyermekkorában is foglalkoztatták az élet nagy kérdései. Miért élünk? Mi történik velünk a halál után? Bár fiatal még, de belátta, hogy nem halogathatja a megtérést ő sem.

A bemerítést Merényi Zoltán lelkipásztor végezte. Az igehirdetés szolgálatát Révész Árpád látta el. Az evangélium minden jelenlevőt megszólított. A prédikáció után többen jelezték, hogy szeretnék követni Jézus Krisztust. Az ünneplés délután folytatódott, ahol a frissen bemerítettekkel közösen úrvacsorázott a gyülekezet. Imádkozunk a további folytatásért!

Vállaljuk hitünket és hovatartozásunkat!

Október az idén nemcsak a reformáció hónapja, hanem az országos népszámlálásé is. A tízévente tartott teljes körű népesség-összeírás kiemelten fontos esemény, mert segítségével pontos képet kapunk hazánk népességének jellemzőiről, életkörülményeiről, így az országot, a közösségeinket – benne egyházainkat is – érintő felelős döntések hiteles adatokon alapulhatnak.

A népszámlálás jó alkalom és fontos próbatétel a magukat kereszténynek/keresztyénnek tartó honfitársainknak, hogy megvallják hitüket, hovatartozásukat. Bár a vallásra, felekezeti kötődésre vonatkozó kérdés megválaszolása önkéntes, hasonlóan például az anyanyelvhez, a nemzeti identitáshoz, egy Krisztus-hívő ember számára ez erkölcsi kötelesség. Miért? Erre a választ magától Jézustól kapjuk: „Azért aki vallást tesz rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt.” (Mt 10,32)

Mai értékrelativista, önazonosságában elbizonytalanodott, zűrzavaros világunkban nagyon fontos, hogy Krisztus-követő emberként tudatosítsuk, kik vagyunk, hova tartozunk. Ezért a Protestáns Újságírók Szövetsége arra kér és buzdít mindenkit, aki – akár személyes hite, meggyőződése, akár családi hagyományai és neveltetése vagy kulturális értékei, érdeklődése alapján – reformátusnak, evangélikusnak, baptistának, metodistának vagy más felekezetű protestánsnak tartja magát, hogy bátran vallja meg hitét, és töltse ki a népszámlálási kérdőív vallási hovatartozásra vonatkozó kérdését.

Népszámlálás – felhívás részvételre

Hétindító vers | Lackfi János: Építőkövek

Szeptember elején új sorozatot indítottunk a baptist.hu-n Hétindító versek címmel. A baptista Áhítat heti témája alapján minden vasárnap délután közzéteszünk egy verset, amely segít az ige értelmezésében, elcsendesedésben, egyéni áhítatunkban. A verseket Verebes Zoltán, a MERA rádió munkatársa, a Budafoki Baptista Gyülekezet tagja adja elő.

Ezen a héten az Áhítat gondolatainak témája: Nehémiás könyve – elvégzett munka

https://youtu.be/OxwuawWWzwA

Lackfi János:
ÉPÍTŐKÖVEK

Eléggé ledöbbennék, ha látnám a világot,
és benne az imák hatását.
Annak az imái is hatnak,
aki nem hisz erejükben.
Öngyilkos,
aki visszahőköl, mégsem ugrik,
társ vagy rokon,
aki visszaszalad a lakásba,
és levágja azt, aki felkötötte magát,
kómában fekvő,
aki évek után hirtelen felébred,
halálos beteg,
aki hirtelen makulátlan leletet kap,
eladósodott,
akire, hopp, megmentő összeg zuhan,
erőszakoló,
aki megriad, elfut, mielőtt megtenné,
vagánykodó biciklis,
aki pont nem az autó elé esik.
Pláne ha látnám szakszerűen
színesre satírozva mindazt,
ami zárt térben elmondott imáknak
köszönhetően változott meg végleg.
És igen, vannak imák,
amelyeknek hatására
mégsem jön vissza kedvesem,
mégis meghal, akit szeretek,
mégis utcára kerülök,
mégsem veszi fel a telefont a gyerek,
pedig jót akarok, és olyan hittel kérem.
Ez nem mágia, imával senki
kezét és akaratát nem lehet megkötözni,
hogy tegye a jót, ne tegye a rosszat.
Isten évmilliókkal ezelőtt megírta
forgatókönyvét az összes változatban,
melyet akaratunk, ösztöneink és imáink
szeszélye szülhet.
Meghívott a jóra
és felismerhetővé tette a rosszat.
Persze bármikor
elmaszatolhatom a határvonalat.
Na de hová lesznek
a visszautasított, célról lepattant imák,
Isten be nem teljesült álmai?
Dunába hullnak? Hamuvá válnak?
Elnyeli őket a fekete lyuk?
Egy sem vész kárba,
olyan ország építőkövei,
ahol nincsen halál.