Rövidített interjú a Magyar Baptista Rádió Arts’ok című műsorában elhangzottak alapján.

Hogyan emlékszel a gyerekkorodra?
Szívesen emlékszem vissza, nagyon szerettem a gyerekkoromat. Van egy öcsém, akivel sok időt töltöttem, közös volt a baráti társaságunk, velük jártunk biciklizni, focizni, horgászni, és szerettünk a szüleinkkel nyaralni, nagyszülőkhöz menni. Édesapám tánczenész, ő biztatott kiskoromban, hogy üljek a zongorához, ami engem nagyon érdekelt és lekötött. Egyértelmű volt, hogy beiratkozok a zeneiskolába, és a zongorát választom hangszeremnek. A klasszikus zenét a zongoratanárnőm, Juhász Zsuzsa tanárnő szerettette meg velem, aki nagyon kedves volt, és nemcsak a tanórán belül foglalkozott velem, hanem nyáron is mehettem hozzá órákra. Emlékszem, hogy nagyon türelmes volt, foglalkozott a magánéletemmel is, és megtalálta azt a módszert a zenetanításban, ami nekem megfelelő volt. Hetedikes koromtól tudatosan készültem arra, hogy zenei szakközépiskolába fogok járni.

Milyen változások történtek veled a középiskolás éveid során?

A Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában tanultam tovább, ami azt is jelentette, hogy kollégista lettem, Hatvanból Budapestre költöztem. A kollégiumi élet nagyon összekovácsolt minket az osztálytársaimmal, jobban, mint az iskola. Az elején persze nehéz volt, mert Hatvan túl közel van, és főként az első őszi szünetben volt egy krízis a családomban, mert nem szerettem volna otthonról visszajönni Budapestre, de végül kizökkenve a komfortzónámból sikerült beilleszkednem az új környezetembe. A főtárgytanárom Héra András volt, aki a mai napig követi a pályámat, bármikor megkereshetem és kérhetek tőle segítséget, ha elakadok egy darabbal. Úgy gondolom, hogy a zongoratudásom és a zenéről való gondolkodásom nagy részét tőle tanultam, neki köszönhetem.

 Szerinted milyen képességeknek kell együtt lennie egy zongoraművészben?
Szerintem fontos, hogy tájékozott legyen más területeken is, hogy más művészeti ágakból is tudjon meríteni. Kell a szakma jó ismerete, hogy minél jobb hangszerjátékos legyen, és legyenek saját zenei gondolatai, amiket meg szeretne osztani másokkal. Ehhez kell affinitás is, hogy ki merjen állni a közönség elé valaki. Én a legszabadabbnak kamarazenélés közben érzem magam, mert akkor megoszlik a teher az előadásban, mégis kicsit van benne szólistalét, és közben másokkal együtt lehet működni. Szólistaként a képességeimnek megfelelő versenyeken indulok, amelyek előrevisznek a fejlődésben, és kihívást is jelentenek számomra. Ezzel tréningezem a koncentrációmat, a memóriámat, a zenei munkabírásomat és az izgalmakat is.

Mely versenyeken indultál az elmúlt időszakban?

2022 januárjában indultam Grazban a Nemzetközi Bartók Béla Versenyen, ahol bejutottam a döntőbe, de díjat nem kaptam, viszont nagyon örültem, hogy eljátszottam a teljes műsoromat, amivel készültem. 2021 nyarán voltam Lyonban egy nemzetközi zongoraversenyen, ahol hasonló eredménnyel szerepeltem. Ezen a versenyen az öcsém, Olivér is indult, tehát együtt csináltuk az egészet. Együtt utaztunk, együtt gyakoroltunk, motiváltuk, inspiráltuk egymást. Jó, hogy Olivér is zongoraművésznek készül, mert sokat segítünk egymásnak, tanácsot kérünk egymástól, meghallgatjuk egymás játékát. Mára már azonos nehézségű darabokat játszunk, és nekem sokat számít az ő véleménye.

Jó látni, hogy a gyakorlásról mosolyogva beszélsz. Volt problémád azzal, hogy nem mehetsz a strandra vagy futkározni gyerekkorodban, hanem gyakorolnod kellett?
Volt bennem belső feszültség, amikor olyan programokat szerveztem, amelyeket felsoroltál, akkor megkérdeztem magamtól, hogy miért csinálok ilyen dolgokat ahelyett, hogy gyakorolnék, de alapvetően szeretek gyakorolni. Nekem a gyakorlás egy jó elfoglaltság, és akkor vagyok igazából nyugodt, hogyha tudom, hogy föl vagyok készülve. Törekszem a rendszerességre, és amikor kialakul egy rutinom a gyakorlásban, akkor tényleg élvezetes, mert belekerülök egy áramlásba, és ilyenkor repül az idő. Szerintem azért túlzásba nem viszem, biztos, hogy vannak nálam nagyobb gyakorlók.

Fiatal korodban hogyan gondoltál Istenre?

Keresztény családban nőttem föl, jártunk misére, tudtam Isten létezéséről, és Jézust is ismertem mint megváltómat. Fontos volt nekem, hogy hétről hétre elmenjek a templomba, mert mindig megnyugtatást adott, egyébként meg a hétköznapokban kevésbé volt számomra fontos a hit kérdésköre. Az egyetemi éveim alatt Debrecenben viszont változás történt bennem, mert megismerkedtem egy lánnyal, aki beszélt nekem a saját hitéről, ami más volt, mint az enyém. Elmentem vele egy baptista gyülekezetbe, és ott is azt láttam, hogy számukra mást jelent a hit, és arra gondoltam, hogy én is olyan hitet szeretnék, mint az ő hitük, és olyan élő kapcsolatot Jézussal, mint az övék. Ekkor elkezdtem Bibliát olvasni, és éreztem, hogy Jézus segítségét kell kérnem, mert különben más nem segíthet rajtam. Szabadulni akartam az egyetemi bulizásokból, és Istennek tetsző életet akartam élni, neki akartam engedelmeskedni. A későbbi bemerítkezésemet is, ami egyébként a Kisújszállási Baptista Gyülekezetben történt, egy engedelmességi lépésnek tartottam. Alapigém a Római levél 12. fejezetében található, amelyből számomra az volt a legfontosabb, hogy az értelmem megújulásával láthatom meg azt, hogy mi Isten akarata az életemben. Azóta tudatosabban érzem, illetve keresem a vezetését. Rájöttem, hogy függő viszonyban lenni Istennel egy jó függés, szívesen van az ember ebben a kapcsolatban. A gyülekezetet a családomnak érzem, nagyon megszerettem az ottani embereket, védve érzem magam a korábbi gondolkodásomtól.

Lehet eszköz a művészet arra, hogy Istent bemutassuk mások számára?

Igen. Azt gondolom, hogy a zenét Isten adta az embernek, szóval biztos, hogy használható erre a jó célra, hogy embereket közel vigyünk hozzá. Az instrumentális zenében ugyan ez nincs konkrétan megfogalmazva, hogy mi történik, de akár a darabok felvezetésével, vagy egy műsor összeállításával lehet evangelizációs légkört teremteni, de elsősorban azt gondolom, hogy az embernek az élete, ahogy éli a hétköznapi életét, az lehet egy bizonyság az Istenről. Szavakkal kevésbé nyílok meg, inkább a jellememmel, a viselkedésemmel igyekszem megmutatni másoknak, hogy Jézushoz tartozom.

Mely más művészeti ágak állnak közel hozzád?

Az irodalomból tudok a legtöbbet meríteni, mert jót tesz a lelkemnek. A zeneszerzők is sokat merítettek az irodalomból és a képzőművészetből is, amit szintén szeretek.

Milyen elfoglaltságokat szeretsz a zenélésen kívül?

Nagyon szeretek biciklizni. Debrecenben, ahol tanítok, biciklivel közlekedek. Szeretem a tanítást is. Kifejezetten érdekel, hogy milyen eredményeket tudok elérni a növendékeimmel, és hogy mennyire tudunk együtt egy tanulási folyamatot végigvinni. Érdekel, hogy hogyan alakul, fejlődik az osztályom idén.

A teljes interjú itt hallgatható meg: