Sajnos azt kell mondanom, hogy évekkel ezelőtt történt, amikor tiszántúli lelkipásztorokkal együtt mentünk szolgálni Kárpátaljára még a békeidőkben. Már akkor megfogott, hogy az ott lévő gyülekezetekben tudtunk együtt szolgálni és közösséget vállalni a határon túli testvérekkel. Az akkori helyzet békés volt, de mégis mély nyomot hagyott bennem. Azóta sok minden történt, eltelt négy év, amiből kettő a covid árnyékában, majd lassan egy év a háború zajában. Ezek az események megakadályozták, hogy újra felelevenítsük a testvéri kapcsolatokat az ott élő testvéreinkkel. Így hosszú időn keresztül egyik oldalról sem léptük át a határt.

Ez nemcsak hogy hosszú idő, de ez idő alatt nagyon megváltozott a kép a határ túloldalán. A sok fájdalom és viszontagság között élő kárpátaljai testvérek vágytak felüdítő testvéri kapcsolatokra, bátorításra, személyes találkozásokra. Végül november 13-án öt szolgáló lelkipásztortársammal átléptük a határt, hogy újra szolgáljunk Kárpátalján, és bátorítsuk az ott lévő gyülekezeteket. Fontos volt számunkra, hogy a helyi lelkipásztorok helyett igével szolgáljunk a gyülekezetek felé, hogy addig megpihenhessenek a szolgatársaink, és bátoríthassuk a gyülekezeteket az adományok küldésén kívül. Így öt körzetben szolgálhattunk igével a határon túli magyar gyülekezetekben, majd Rafajnaújfaluban egy közös záróalkalmon szolgálhattunk mind.

A záróalkalmon megtelt teljesen a kis rafajnaújfalui imaház testvérekkel, boldog találkozásokkal, énekekkel, bizonyságtételekkel és Isten igéjével. Egy örömteli, áldott találkozás volt ez az alkalom mindnyájunk számára. A helyi testvérek örömmel fogadtak minket, és ezt minden téren érzékeltük. Öröm volt, ünnep volt az Úr előtt ez a novemberi vasárnap Kárpátalján, amiért hálásak vagyunk, hogy részesei lehettünk.