Rövidített interjú a PAX Televízió MűvészLÉT című műsorában elhangzottak alapján.
A Kolozsváron született művész a családi és a baptista gyülekezeti élete révén nőtt bele a zene szeretetébe. Édesapjától az ének, édesanyjától pedig a Biblia ismeretét tanulta. Magyarországra kitelepülésüket követően Budapesten folytatta zenei tanulmányait. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdetben zongora, majd szolfézs–zeneelmélet szakra járt, de tanárai ösztönzésére a későbbi tanulmányainak fő iránya a magánének lett. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen először klasszikus ének alapdiplomát, majd oratórium és dalének mesterdiplomát szerzett, amit később művésztanári végzettséggel egészített ki. 2019 óta a Nemzeti Énekkar tagja. A fiatal basszust színpadi szerepekben a Pécsi Nemzeti Színházban, a Miskolci Operafesztiválon és az Erkel Színházban láthatta eddig a közönség. Vallja, hogy az Istentől kapott feladatokat komoly munkával kell elvégezni. Felesége hivatása szintén kötődik a színpad világához, így a két művész remekül kiegészíti egymást az alkotásban. Szabadidejében házuk felújításával és saját autójának tökéletesítésével foglalkozik szívesen.
A legeslegkisebb korodtól fogva jelen volt a zene az életedben. Mesélj erről!
Kiskoromban ücsörögtem a zongora alatt, és ittam magamba a zenét, miközben a testvéreim gyakoroltak. Másrészt apukám a kolozsvári operában énekelt, és gyakran ott voltam az előadásain. Igaz, előfordult, hogy az egész darabot átaludtam. Hatéves koromban kezdtem el zongorázni tanulni, bár csellistának szerettek volna adni a szüleim. Mivel azonban a két testvérem már zongorázott egy zongoratanárnőnél, illetve ahhoz a csellótanárhoz, akihez jártam volna, nem sikerült bejutnom, akkor viccesen azt mondta a zongoratanárnőm, hogy egy Tóthtal több vagy kevesebb, az már lényegtelen. Így kezdtem el én is zongorázni tanulni.
Isten szeretete is régmúltra nyúlik vissza az életedben. Kolozsváron az édesanyád volt a bibliaköri vezetőd.
Igen, ő bibliaköri vezető volt, és ezt az énjét nem tudta legyőzni a családi életünkben sem, hála Istennek. Amikor például nyáron elmentünk sátorozni valahová a hegyekbe, anyukám ott is mindig valamilyen bibliai történetet mesélt nekünk lefekvés előtt. Ezzel megadta az irányt az életünkbe.
Hány éves korodban tértél meg?
12 éves voltam, amikor bemerítkeztem. Úgy gondolom, hogy nekem nagyon könnyű dolgom volt, mert én a hitéletbe beleszülettem. Nekem nem volt kérdés, hogy Isten megteremtett és szeret minket, és azt várja tőlünk, hogy őt kövessük egész életünkben. Ezzel én sosem akartam vitatkozni, mert tudtam, hogy úgyis egész életemben ezt fogom csinálni, ezért bemerítkeztem, és azóta is több-kevesebb sikerrel próbálok ebben az irányban maradni.
Milyen változások jöttek az életedbe, amikor kitelepültetek Magyarországra?
Számomra nagyon nehéz időszak volt, mert volt egy összeszokott osztályközösségem, amit ott kellett hagynom, és helyette egy teljesen más világba csöppentem. Az Isaszegi Általános Iskolába jártam, ahol egy számomra idegen osztályba kerültem, ahová nehéz volt beilleszkednem, mert mi Erdélyben teljesen más világot éltünk. Örültem, amikor a Bartók Konzi elindította az előkészítő évfolyamait, mert az általános iskola utolsó két évében odajárhattam zongora szakra. Igazából tudtam, hogy nem lesz belőlem zongorista, mert láttam a testvéreimet, hogy mennyit gyakorolnak. Mivel én nem szerettem volna fél óránál többet gyakorolni, mindig átengedtem nekik a gyakorlási időmet. Meg éreztem, hogy nincs a zongorázásban semmilyen sikerélményem, ezért is választottam mellé a szolfézs szakot a konzervatóriumban. Végül azonban úgy döntöttem, hogy zenetanár sem szeretnék lenni, habár számomra a zeneelmélet olyan, mint egy rejtvény, ezért nagyon szeretem. Viszont a szolfézs szakon az egyik hangképzéstanárom, Jelinek Gábor biztatott, hogy felvételizzek hozzá ének szakra. Mivel sokkal több potenciált láttam az énekben, mint a zongorázásban, ezért adtam neki egy esélyt, és váltottam ének szakra. Közben a gyülekezetben is énekeltem több éve a kórusban, és ott is sokan mondták nekem, hogy az énekléssel kellene foglalkoznom.
A Zeneakadémiára elsőre bekerültél klasszikus magánének szakra, majd dal és oratórium szakon szereztél mesterdiplomát. Miért nem egyből az opera mellett döntöttél?
Nem voltam az opera szakhoz eléggé érett, időre volt szükségem. A basszushang egyébként is később érik be. Tudtam magamról, hogy énektechnikailag sem tartok még azon a szinten, hogy komplett szerepeket el tudjak énekelni. Közben megismerkedtem Gulyás Dénessel, aki lehívott a Pécsi Nemzeti Színházba szerencsét próbálni, a színpadot megszokni és megtanulni, hogyan kell egyszerűen létezni a színpadon. Nagyon hálás vagyok neki ezért a lehetőségért, mert ezzel elindított egy olyan úton, amin mindig is járni szeretnék.
Milyen adottságokkal és képességekkel kell rendelkeznie egy énekművésznek?
Legelőször is, mivel a saját testünk a hangszerünk, ezért egy egészséges test kell hozzá, egészséges hanggal. Fontos, hogy a lelkünkben, az életünkben rend legyen. Ismerni kell a kottát, tanulni kell szolfézst, érteni is kell a zenét. Ha meglátunk egy kottát, meglátjuk a szöveget, akkor tudni kell, hogy milyen gondolatokat, milyen érzéseket kelt bennünk a darab, és meg kell találnunk benne a saját személyiségünket. Fontos a tudatosság, hogy hogyan élünk, hogyan táplálkozunk, hogyan foglalkozunk a testünkkel éneklés közben. Az énektanítás maga egy borzasztó bonyolult dolog, mert nem tudunk egymás testébe nyúlni, nehéz megmutatni érzeteket, mert milliméteres mozgások is sokat számítanak például, hogy, a hangnak lesz-e fénye vagy nem. Szóval nagyon sokrétű dolog, és sok minden kell hozzá, hogy az ember jó énekes legyen. Mindeközben az a jó, ha a néző könnyűnek érzékeli, amit csinálunk.
Nagyon szeretsz színpadon lenni, és erős motiváció van benned a szólistalétre. Hogyan készülsz rá?
A munkahelyemen aránylag sok szabadidőnk van, ezért tudok gyakorolni, és énektanárhoz is járok. Valóban nagyon szeretek a színpadon lenni, nekem a színpad olyan, mint egy játszótér, ahol teljesen más ember lehetek, mint amilyen én vagyok. Persze a szerepben meg kell találni a saját személyiségemet, mert akkor tudom élethűen átadni a karaktert. Úgy érzem, hogy a színpad az én életutam, ahol sosem izgulok és jól érzem magam.
Könnyen rátaláltál életed párjára, vagy megpróbáltatás volt?
Mindenféleképpen megpróbáltatás volt, mert nem adta könnyen magát a párom. Majdnem tíz éve ismerjük egymást, és öt éve vagyunk házasok. Úgy gondolom, hogy ha ezt az öt évet így átvészeltük, akkor a többi negyvenöt vagy ötven vagy akárhány évben se lesz semmi problémánk egymással. Fiatalon ismerkedtünk meg, a Balatonon találkoztunk. Amikor megláttam őt, és beszélgettem vele, akkor én rögtön tudtam, hogy tőle szeretnék valamit. Ő nem így volt ezzel, abszolút elzárkózott, de annyit jártam a nyakára, hogy végül beadta a derekát. A foglalkozása erősen kötődik a színházhoz, hiszen most végez a Képzőművészeti Egyetemen látványtervező szakon. Ez nagy könnyebbség, mert sokat segít nekem akár a megjelenésemben vagy a szerepformálásban is.
Szabadidődben a házatok felújításával foglalkozol. Ez azt jelenti, hogy értesz is ehhez?
Az esélytelenek nyugalmával indulok neki részben szórakozásból, mert meg akarom ismerni a szakmákat. Szeretek autókkal is foglalkozni, mert nagyon érdekelnek, dolgoztam autószerelő-műhelyben is. Hála Istennek, örököltem kézügyességet és döntőképességet, van akaraterőm is, és ha valamit meg akarok csinálni, akkor azt meg is csinálom. Természetesen mindig van segítségem is.
Mit gondolsz, Isten miért teremtette a művészetet?
Szerintem ennek gyakorlati oka van, mert hogyha nem lenne művészet, akkor hogyan tudnánk dicsőíteni őt, és az emberek felé szolgálni.
A teljes interjú itt tekinthető meg:
