Helyszín: Baptista Teológiai Akadémia
Időpont: április 21. 16 óra
Műsor:
– Köszöntő
– Kél molé ráchámim (Gyászima) Rosenfeld Dániel Imre kántor
– Előadás. Sárdi Mária: Kislány a pokolban holokauszt-monodráma
Kislány: Gunyecz Anna
Dramaturg-rendező: Kriszt László
Zene: Secret Garden
– Interaktív beszélgetés a nézőkkel, az alkotóval és a közreműködővel az előadásról

Ismertető: „Kora délután volt, amikor megérkeztünk. A láger kapujában akkor zenekar játszott, csupa csíkos ruhás nő. Gyerekfejjel úgy gondoltam, ahol zenével fogadnak, az nem is lehet olyan rossz. Rosszul gondoltam. A tizenegyezer gyerek közül alig százan élték meg a felszabadulást, egy voltam közülük.” (Sárdi Mária) Gondolatok az előadásról: Ritkán adatik meg, hogy egy monodráma, pláne egy holokauszt-monodráma 17 évig legyen színpadon, egy kicsi kamaraszínház repertoárján. A több mint másfél évtized alatt sok kolléga, külső segítő munkája, kitartása kellett ahhoz, hogy színpadon maradhasson a megtörtént eseményekből készült színpadi adaptáció. A holokauszt-monodráma mondanivalója nagyon tiszta és világos volt: „Egy 15 éves kislány vészkorszak alatti szenvedésein keresztül elmondani, megmutatni a 600 ezer magyar és a 6 millió zsidó ember elhurcolását, jogaiktól megfosztását, kínzását, meggyilkolását. Mindez mementóként álljon itt előttünk, s okuljon belőle az emberiség!” (Kriszt László dramaturg-rendező)

Érdekesség: A sors úgy hozta, hogy Sárdi Mária és Kertész Imre gyerekként együtt volt a Bergen Belsen-i koncentrációs táborban. Majd 50 évvel később a „Kislány a pokolban” című napló 2002-ben szintén együtt volt a Nobel-díjra jelölt Kertész Imre „Sorstalanság” című könyvével. Megtiszteltetés, hogy a Károli Gáspár Református Egyetem, a Dohány utcai zsinagóga, a Kálvin téri református templom, a Sola Scriptura Teológiai Főiskola, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem után a Baptista Teológiai Akadémián is látható lesz ez a mára ikonikussá vált monodráma!

További részletek: www.mindenamiszinhaz.hu www.kazanistvankamaraszinhaz.hu


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!