Anabaptista 500 – Történelmi emlékkonferencia – 2023. 04. 14.
„Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr.” (Ész 55,8)
Anabaptista 500 – Történelmi emlékkonferencia: Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 2023. április 14-én, 9:30-tól 16:15-ig.
Az esős idő ellenére a szervezők, az előadók, a meghívottak, a vendégek derűs hangulatban érkeztek. Majd az emlékkonferencia végén maradandó emlékkel távoztak. A történelmi megemlékezést, az együttérzést az idő sem tudta megváltoztatni. Az előadóterem zsúfolásig megtelt hallgatósággal, meghívott, regisztrált, érdeklődő vendégekkel. A rend, mi számukra alapvető szabály, mit az istentiszteleten is betartanak, mit másokkal is betartatnak, az emlékkonferencián is érvényesült. A színvonalas előadásokat minden esetben tapsvihar követte.
Hiszen a vendégek nem akármilyen napra érkeztek, hanem az anabaptisták 500 éves történelmi emlékkonferenciájára. Visszatekintés? Hogyan kezdődött? Mit jelent: „anabaptista”? Az anabaptisták, a csecsemőkeresztséggel ellentétben, a Bibliát nyomon követve, Jézus Krisztus keresztelésére tekintve a felnőttkeresztséget, a bemerítést tartották/tartják hitelesnek. A történelmi emlékkonferencián az anabaptisták 500 évvel ezelőtti munkásságát elevenítették fel, az anabaptizmus 500 éves Kárpát-medencei múltját foglalták össze. A mindenható Istenben, Jézus Krisztusban hívő neves magyar és külföldi előadók előadását hallgathattuk meg. A mindenható Isten szeretete, „Szentlelke munkálkodott, az Úr Jézus Krisztus volt velünk”. Elgondolkodtató: Vajon milyen erő indította őket? Nem más, mint az Istenbe vetett hit, az Isten szeretete, a Szentlélek munkálkodása, Jézus Krisztus megbocsátó, el nem múló szeretete. Isten őket megszólította, hogy gyümölcsöt teremjenek. Az anabaptisták az Istenbe vetett szeretettel hasonló küldetést érezhettek, mint az ószövetségi próféták, akiket Isten megszólított. Isten a prófétákat megszólította, hogy teljesítsék, amit kér. Az anabaptistákat is megszólította, nagy munkára hívta el őket, amit kellő elszántsággal, néhol küzdelemmel meg is valósítottak. Az anabaptisták terjesztették az evangéliumot, az örömhírt. A hívőket bemerítették, ami azt jelentette, hogy a múlt, az Istennek nem tetsző élet lezárult, majd mint újjászületett ember jött fel a vízből. A bemerítést a gyülekezet előtt mindig a bizonyságtétel előzte meg. Isten akaratát az anabaptisták megcselekedték, az evangéliumot elvitték a világ számos tájára.
A Szentlélek Istenben, Jézus Krisztusban az anabaptisták értéket, tevékeny múltat, jövőt hagytak utódaikra azzal a lelki békével, hogy munkásságuk maradandó, mindörökre emlékezetes. A világ békessége még nem tapasztalható, nem észlelhető, napjainkban is vannak viszályok, indulatok, háborúk. Az ember esetleg azt gondolja, miután Jézus Krisztus keresztáldozatával a bűnös ember cselekedetét is megváltotta, hogy ezután bármit megtehet. De ez nem így van. Isten ítélőszéke előtt meg kell tudni állni: „ez alól senki sem kivétel”. A konferencia békés, örömteljes hangulata mindannyiunk számára megmutatkozott. Az előadók, a hallgatóság mindannyiunk lelkében az egymáshoz tartozást, a szeretetet erősítette.
Mert mi összetartozunk hitben és lélekben, gyümölcsöt termő cselekedetekben. Isten iránt hálát, köszönetet, dicsőítést szólunk. És jut eszünkbe sokszor, számtalanszor Jézus Krisztus, a Mindenható kedves mondata: „Én vagyok az Alfa és az Ómega, így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható.” (Jel 1,8) Istennek hála, hogy e neves és színvonalas történelmi konferencia megvalósulhatott. Istennek hála, hogy a szervezőknek erőt, egészséget, indíttatást adott, hogy a konferenciát megszervezhették, majd méltóságra emelték. Istennek hála, hogy a konferenciára sokan el tudtak jönni az előadásokat hallgatni. Istennek hála és minden résztvevőnek, előadónak, hallgatóságnak, a kiszolgálószemélyzetnek is. Mindezen dolgok „Isten dicsőségére történtek”.
Abban a hitben, abban a meggyőződésben, hogy a 2023. április 14-én megtartott történelmi emlékkonferencia a jövőt illetően emlékezetes marad. Mert volt egy nap, egy emlékezetes történelmi emlékkonferencia a múlt dicső eseményeiről, az anabaptisták 500 éves múltjáról. És emlékezni fogunk: „Istenbe vetett hittel, mint maradandó emlék, mint követendő érték”. „Isten örömkönnyei, mint eső az égből. Mintha ezt sugallná: Kedveseim, cserben ne hagyjatok, továbbra is munkálkodjatok! Dicsőségem betölti a földet, szeretetem átöleli az emberiséget.”
„Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak utaim a ti utaitoknál, és gondolataim a ti gondolataitoknál. Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghez viszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.” (Ész 55,9–11)
Nagycsütörtöki pászkavacsora Szokolyán
A pászkavacsora ötlete már korábban megfogalmazódott bennem, amikor elolvastam Fráter Erzsébet Bibliai ételek című könyvét.
Ahogy olvastam azt a könyvet, megelevenedtek Jézus mindennapjai, akárcsak a The Chosen című filmsorozat képein. Egy új dimenzióban nyertek értelmet a Biblia mondatai, példázatai, kezdtem megérteni egy magasabb vagy inkább mélyebb szinten Jézust és tanításait. Egyre fokozódott bennem a vágy, hogy átélhessem az utolsó vacsoraként emlegetett, a zsidó kultúrkörben széderestnek hívott ünnepi vacsorát. A könyvben szereplő kutatások nyomán és saját kulináris tanulmányaim alapján elkezdtem felkutatni azokat az ételeket, amelyeket Jézus potenciálisan fogyaszthatott azon a csütörtöki estén.
Marton Zsolt korábbi szokolyai baptista lelkipásztort is bevontuk, a Baptista Teológiai Akadémián héber- és ószövetséges tanár, így kézenfekvő volt, hogy őt kérjük fel, hogy vezesse a széderestet.
Harmincan jelentkeztek a vacsorára, ami nagyon meglepett, nagyon örültem neki.
A kiválasztott ételek minden bizonnyal szerepelhettek Jézus terítékén is, így volt bárány, lóbabsaláta, izraeli datolya, kecskesajtos zöldsaláta rukkolával, gránátalma, árpasaláta (azaz árpatabbouleh), vöröslencsekása (amit Jákob is készített a bátyjának), zöldlencsesaláta zellerrel. Az ételek annak idején, ahogy ma is a közel-keleti kultúrában, mezzeként voltak felszolgálva. Az asztalokon nagy tálakban van szervírozva, és mindenki vesz belőle a saját tányérjára, majd onnan macesszel, azaz pászkával, vagyis lepénykenyérrel tunkolja. Kevés húst ettek annak idején, a hús a gazdagok kiváltsága és az ünnepek sajátossága volt. Leginkább zöldségeket, hagymákat, gabonákat és hüvelyeseket fogyasztottak.
Az elkészítésnél és az alapanyagok kiválasztásánál is arra törekedtem, hogy megfeleljen az ókori konyhatechnológiának és a helyben található élelmiszereknek. Sikerült például natúr és szűretlen olívaolajat szerezni, ennek az íze sokkal teltebb, karcosabb és extraktosabb, mint a finomított olívaolajoké. Kóser lisztből készítettünk maceszt, ami a mai pékáruknál sokkal rusztikusabb volt, a durvára őrölt búzaszemek jól kivehetők voltak a lepénykében. Így nem tudott a glutén mint kötőanyag olyan jól elegyedni a vízzel, így nehéz volt nyújtani, formázni. Folyton szétesett, nem állt össze a tészta. Ezúton is köszönöm Fülöp Márti segítségét és állhatatos munkáját a készületekben.
Az ételek mellé igyekeztem olyan borokat választani, amelyek az akkori borászati eljárásoknak megfeleltek. Erjesztették, amforákban, tömlőkben tárolták, majd fogyasztották a bort. Az ókori bor egy kevesebb alkoholtartalmú erjedt szőlőitalra hasonlított, semmiképpen sem volt olyan kiegyensúlyozott, mint a mai borok. Fel volt adva a lecke: amforában érlelt, natúr bort kellett keresnem, ami lehetőleg izraeli szőlőből, Izraelben készült. Olyan bort sajnos nem találtam, ami mindegyik követelménynek egyszerre megfelelt volna, így négy olyan bort választottam, amelyikben egy-egy kritérium megvalósul.
Az esten végigkövettük a széderest hagyományait, az Egyiptomból való szabadulás történetét felelevenítettük, ahogy minden csapásnál jelképesen vörösborba mártottuk az ujjunkat. Az áldások héberül hangzottak el, és még héber éneket is tanultunk, amit együtt énekeltünk. Megtudtuk, honnan ered a „dajdajozás” kifejezés, igazán jó hangulatban telt az este. „Ilyen ételek után nem volt könnyű dolguk a tanítványoknak a virrasztásnál. Valószínűleg én is elaludtam volna” – jegyezte meg ifj. Fülöp Balázs.
Húsvéti kiállítás Szokolyán
A keresztény ünnepek sok hatást váltanak ki az emberekből. A szabadnap eufóriát minden háttértől függetlenül. Sokakban nyitottság támad a hit dolgai iránt.
A Szokolyai Baptista Gyülekezetben immáron harmadik éve lett tradíció, hogy húsvétkor szabadtéri kiállításunkkal mutassunk rá arra, aki megfeszíttetett, de harmadnapon feltámadt, megszabadítva azokat, akik hisznek Jézusban, rendezik életüket az Örökkévalóval.
Idén 44 gyermek 50 alkotását tekinthették meg a 2000 fős börzsönyi településen, ahol az alkotók fagyijutalmat kaptak a helyi Sakura cukrászdában.
A kiállítás mellé pár bibliai idézettel kiegészítve a Megváltó keresztje volt a középpontban. A látogatók csokitallért vihettek magukkal, rajta: „…tudva, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből.” (1Pt 1,18)
MűvészLÉT 6.: Tóth Pál Mátyás énekművész
Rövidített interjú a PAX Televízió MűvészLÉT című műsorában elhangzottak alapján.
A Kolozsváron született művész a családi és a baptista gyülekezeti élete révén nőtt bele a zene szeretetébe. Édesapjától az ének, édesanyjától pedig a Biblia ismeretét tanulta. Magyarországra kitelepülésüket követően Budapesten folytatta zenei tanulmányait. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdetben zongora, majd szolfézs–zeneelmélet szakra járt, de tanárai ösztönzésére a későbbi tanulmányainak fő iránya a magánének lett. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen először klasszikus ének alapdiplomát, majd oratórium és dalének mesterdiplomát szerzett, amit később művésztanári végzettséggel egészített ki. 2019 óta a Nemzeti Énekkar tagja. A fiatal basszust színpadi szerepekben a Pécsi Nemzeti Színházban, a Miskolci Operafesztiválon és az Erkel Színházban láthatta eddig a közönség. Vallja, hogy az Istentől kapott feladatokat komoly munkával kell elvégezni. Felesége hivatása szintén kötődik a színpad világához, így a két művész remekül kiegészíti egymást az alkotásban. Szabadidejében házuk felújításával és saját autójának tökéletesítésével foglalkozik szívesen.
A legeslegkisebb korodtól fogva jelen volt a zene az életedben. Mesélj erről!
Kiskoromban ücsörögtem a zongora alatt, és ittam magamba a zenét, miközben a testvéreim gyakoroltak. Másrészt apukám a kolozsvári operában énekelt, és gyakran ott voltam az előadásain. Igaz, előfordult, hogy az egész darabot átaludtam. Hatéves koromban kezdtem el zongorázni tanulni, bár csellistának szerettek volna adni a szüleim. Mivel azonban a két testvérem már zongorázott egy zongoratanárnőnél, illetve ahhoz a csellótanárhoz, akihez jártam volna, nem sikerült bejutnom, akkor viccesen azt mondta a zongoratanárnőm, hogy egy Tóthtal több vagy kevesebb, az már lényegtelen. Így kezdtem el én is zongorázni tanulni.
Isten szeretete is régmúltra nyúlik vissza az életedben. Kolozsváron az édesanyád volt a bibliaköri vezetőd.
Igen, ő bibliaköri vezető volt, és ezt az énjét nem tudta legyőzni a családi életünkben sem, hála Istennek. Amikor például nyáron elmentünk sátorozni valahová a hegyekbe, anyukám ott is mindig valamilyen bibliai történetet mesélt nekünk lefekvés előtt. Ezzel megadta az irányt az életünkbe.
Hány éves korodban tértél meg?
12 éves voltam, amikor bemerítkeztem. Úgy gondolom, hogy nekem nagyon könnyű dolgom volt, mert én a hitéletbe beleszülettem. Nekem nem volt kérdés, hogy Isten megteremtett és szeret minket, és azt várja tőlünk, hogy őt kövessük egész életünkben. Ezzel én sosem akartam vitatkozni, mert tudtam, hogy úgyis egész életemben ezt fogom csinálni, ezért bemerítkeztem, és azóta is több-kevesebb sikerrel próbálok ebben az irányban maradni.
Milyen változások jöttek az életedbe, amikor kitelepültetek Magyarországra?
Számomra nagyon nehéz időszak volt, mert volt egy összeszokott osztályközösségem, amit ott kellett hagynom, és helyette egy teljesen más világba csöppentem. Az Isaszegi Általános Iskolába jártam, ahol egy számomra idegen osztályba kerültem, ahová nehéz volt beilleszkednem, mert mi Erdélyben teljesen más világot éltünk. Örültem, amikor a Bartók Konzi elindította az előkészítő évfolyamait, mert az általános iskola utolsó két évében odajárhattam zongora szakra. Igazából tudtam, hogy nem lesz belőlem zongorista, mert láttam a testvéreimet, hogy mennyit gyakorolnak. Mivel én nem szerettem volna fél óránál többet gyakorolni, mindig átengedtem nekik a gyakorlási időmet. Meg éreztem, hogy nincs a zongorázásban semmilyen sikerélményem, ezért is választottam mellé a szolfézs szakot a konzervatóriumban. Végül azonban úgy döntöttem, hogy zenetanár sem szeretnék lenni, habár számomra a zeneelmélet olyan, mint egy rejtvény, ezért nagyon szeretem. Viszont a szolfézs szakon az egyik hangképzéstanárom, Jelinek Gábor biztatott, hogy felvételizzek hozzá ének szakra. Mivel sokkal több potenciált láttam az énekben, mint a zongorázásban, ezért adtam neki egy esélyt, és váltottam ének szakra. Közben a gyülekezetben is énekeltem több éve a kórusban, és ott is sokan mondták nekem, hogy az énekléssel kellene foglalkoznom.
A Zeneakadémiára elsőre bekerültél klasszikus magánének szakra, majd dal és oratórium szakon szereztél mesterdiplomát. Miért nem egyből az opera mellett döntöttél?
Nem voltam az opera szakhoz eléggé érett, időre volt szükségem. A basszushang egyébként is később érik be. Tudtam magamról, hogy énektechnikailag sem tartok még azon a szinten, hogy komplett szerepeket el tudjak énekelni. Közben megismerkedtem Gulyás Dénessel, aki lehívott a Pécsi Nemzeti Színházba szerencsét próbálni, a színpadot megszokni és megtanulni, hogyan kell egyszerűen létezni a színpadon. Nagyon hálás vagyok neki ezért a lehetőségért, mert ezzel elindított egy olyan úton, amin mindig is járni szeretnék.
Milyen adottságokkal és képességekkel kell rendelkeznie egy énekművésznek?
Legelőször is, mivel a saját testünk a hangszerünk, ezért egy egészséges test kell hozzá, egészséges hanggal. Fontos, hogy a lelkünkben, az életünkben rend legyen. Ismerni kell a kottát, tanulni kell szolfézst, érteni is kell a zenét. Ha meglátunk egy kottát, meglátjuk a szöveget, akkor tudni kell, hogy milyen gondolatokat, milyen érzéseket kelt bennünk a darab, és meg kell találnunk benne a saját személyiségünket. Fontos a tudatosság, hogy hogyan élünk, hogyan táplálkozunk, hogyan foglalkozunk a testünkkel éneklés közben. Az énektanítás maga egy borzasztó bonyolult dolog, mert nem tudunk egymás testébe nyúlni, nehéz megmutatni érzeteket, mert milliméteres mozgások is sokat számítanak például, hogy, a hangnak lesz-e fénye vagy nem. Szóval nagyon sokrétű dolog, és sok minden kell hozzá, hogy az ember jó énekes legyen. Mindeközben az a jó, ha a néző könnyűnek érzékeli, amit csinálunk.
Nagyon szeretsz színpadon lenni, és erős motiváció van benned a szólistalétre. Hogyan készülsz rá?
A munkahelyemen aránylag sok szabadidőnk van, ezért tudok gyakorolni, és énektanárhoz is járok. Valóban nagyon szeretek a színpadon lenni, nekem a színpad olyan, mint egy játszótér, ahol teljesen más ember lehetek, mint amilyen én vagyok. Persze a szerepben meg kell találni a saját személyiségemet, mert akkor tudom élethűen átadni a karaktert. Úgy érzem, hogy a színpad az én életutam, ahol sosem izgulok és jól érzem magam.
Könnyen rátaláltál életed párjára, vagy megpróbáltatás volt?
Mindenféleképpen megpróbáltatás volt, mert nem adta könnyen magát a párom. Majdnem tíz éve ismerjük egymást, és öt éve vagyunk házasok. Úgy gondolom, hogy ha ezt az öt évet így átvészeltük, akkor a többi negyvenöt vagy ötven vagy akárhány évben se lesz semmi problémánk egymással. Fiatalon ismerkedtünk meg, a Balatonon találkoztunk. Amikor megláttam őt, és beszélgettem vele, akkor én rögtön tudtam, hogy tőle szeretnék valamit. Ő nem így volt ezzel, abszolút elzárkózott, de annyit jártam a nyakára, hogy végül beadta a derekát. A foglalkozása erősen kötődik a színházhoz, hiszen most végez a Képzőművészeti Egyetemen látványtervező szakon. Ez nagy könnyebbség, mert sokat segít nekem akár a megjelenésemben vagy a szerepformálásban is.
Szabadidődben a házatok felújításával foglalkozol. Ez azt jelenti, hogy értesz is ehhez?
Az esélytelenek nyugalmával indulok neki részben szórakozásból, mert meg akarom ismerni a szakmákat. Szeretek autókkal is foglalkozni, mert nagyon érdekelnek, dolgoztam autószerelő-műhelyben is. Hála Istennek, örököltem kézügyességet és döntőképességet, van akaraterőm is, és ha valamit meg akarok csinálni, akkor azt meg is csinálom. Természetesen mindig van segítségem is.
Mit gondolsz, Isten miért teremtette a művészetet?
Szerintem ennek gyakorlati oka van, mert hogyha nem lenne művészet, akkor hogyan tudnánk dicsőíteni őt, és az emberek felé szolgálni.
A teljes interjú itt tekinthető meg:
Önkénteskonferenciát szervezett a Baptista Egyházi Szociális Módszertani Központ
Önkénteskonferenciát szervezett a Baptista Egyházi Szociális Módszertani Központ április 25-én a Baptista Teológiai Akadémia épületében.
Megnyitó beszédében Serafin József módszertani vezető bemutatta a Magyarországi Baptista Egyház szociális területen végzett munkáját, beszélt az önkéntesek bevonásáról is a szociális intézmények tevékenységébe: „Lássunk sok jó ügyet, mert egymást erősítjük!”
A Kulturális és Innovációs Minisztérium részéről Mohay Gergely főosztályvezető köszöntőjét személyes élményeivel kezdte, majd így folytatta: „Az önkéntesség lényege a szolgálat, nemcsak testi és fizikai, hanem lelki segítséget nyújtani azoknak, akik arra rászorulnak”, mondta, majd arról beszélt, hogy a keresztény gondolkodásban az önkéntesség, az önmagunkról való megfeledkezés mindig fontos szerepet játszott. „Minél nagyobb a szeretet, annál nagyobb az önfeláldozás is”, emlékeztetett, hozzátéve, hogy amit ma teszünk, hatással van a jövő társadalmára. Rámutatott, hogy a válságok korát éljük, hiszen túl vagyunk a koronavírus okozta krízisen, miközben a háború vége még távolinak látszik: mindezek nagy hatással voltak és vannak az önkéntes tevékenységekre, ezek a körülmények pedig a civil szervezeteket is nagyobb kreativitásra késztették. Szerinte nem elég pusztán az akarat, hiszen a szervezeti keret, valamint a végrehajtáshoz szükséges erő is nélkülözhetetlen.
Durkó István, a Magyarországi Baptista Egyház missziói igazgatója kijelentette: az önkéntesség felbecsülhetetlen érték, sok-sok ezer ember munkáját jelenti. „Isten nagyon szereti és megbecsüli az önkénteseket”, utalt a Biblia útmutatásaira, amelyek arra bátorítanak, hogy hozzunk áldozatot másokért.
A konferencián volt interaktív játék, egyebek mellett előadás hangzott el az önkéntesprogramok beindításáról, az önkéntesség látható és láthatatlan költségeiről, nemzetközi és hazai felmérések eredményeiről, többek között bemutatták a Szívpárna-projektet, a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványt, valamint a Magyar Vöröskereszt önkéntes és menekültügyi programját az önkéntesség viszonylatában.
A napot a karitatív tevékenységéről is ismert Csuja Imre színművész megható, felejthetetlen előadása, teadélután és kötetlen beszélgetés zárta.
Beharka Pál: Gyülekezeti harmónium- és orgonajáték I. és II. kötet
„Nincs ebben egyáltalában semmi csodálatra méltó. Csak éppen arra kell ügyelni, hogy az ember mindig idejében üsse le a megfelelő billentyűt, s akkor a hangszer magától játszik” – mondta Johann Sebastian Bach az anekdota szerint. Ma már számtalan, online is könnyedén elérhető tananyag és oktató videó áll rendelkezésére mindazoknak, akik szeretnének eljutni a nagy mester által humorosan jelzett kiindulóponthoz, azaz szeretnék „időben leütni” a megfelelő billentyűket.
Adódik tehát a kérdés, mi olyat talál a mai kor orgonistája Beharka Pál Gyülekezeti orgonajáték című nagyszerű tankönyvében, ami e széles kínálatból is kiemeli és ma is időszerűvé teszi? Pedagógiai tapasztalataim alapján az alábbi címszavakban kísérlem meg összefoglalni a választ.
Először is, különleges igényességgel, érzékkel felépített metodikát, amely az alapoktól kiindulva oly módon kombinálja az egyes játékelemeket, hogy minden valamelyest is tehetséges tanulót fejlődéshez, sikerélményhez juttat, mindeközben a legfontosabb zeneelméleti és hangszerismereti információkat is tartalmazza. E tekintetben a legmodernebb kiadványokkal összevetve is példaértékű, továbbá azokkal remekül kombinálható.
Másodszor, mindkét kötetben értékes, jól használható darabgyűjteményt, amelynek egy része soha nem jelent meg más kiadványban, és online sem hozzáférhető.
Harmadszor, pontos képet a hazai egyházzenei élet és orgonapedagógia néhány évtizeddel ezelőtti eredményeiről, állapotáról. Ez mindazok számára fontos, akik elhivatott muzsikusként szeretnék az elődök munkásságát mélységében megismerni, és arra helyesen építkezni.
Végül negyedszer, azt az alapvető szemléletet, hogy az istentiszteleti (gyülekezeti) orgonajáték éppen olyan művészi rangú feladat, mint egy Bach-művekből álló koncertműsor igényes előadása. Ez a gondolat az utóbbi években egész pedagógiai munkám summájává vált.
Mindezekért, illetve a könyvből több mint tíz éve napi szinten tanító tanárként jó szívvel ajánlom a Gyülekezeti orgonajáték mindkét kötetét az érdeklődőknek!
Tóka Ágoston orgonaművész-tanár
Kiadó: Magyarországi Baptista Egyház. Megjelenési év: 2020 (8. kiadás).
Mindkét kötet kapható a Baptista Könyvesboltban is (1068 Budapest, Benczúr u. 31. Tel.: +36-20-886-0011, e-mail: konyvesbolt@baptist.hu).
Országos beszámoló-közgyűlés 2023. április 22.
Ebben az esztendőben egyházunk éves országos közgyűlésének a Budafoki Baptista Gyülekezet imaháza adott otthont. A közgyűlés a gyülekezetek küldötteiből áll, akik képviselik a gyülekezetek közösségét, így az egyház legfontosabb vezető testülete. Ezen az alkalmon fejezhetik ki döntéseik által a küldöttek a közös látást, a haladási irányt, lehetőség nyílik szolgálati területeink számbavételére, látásunk széles körű egyeztetésére, a szükséges döntések együttes meghozására.
Az egyházvezetőkből, lelkipásztorokból, gyülekezetvezetőkből, elöljárókból álló több mint 250 fős küldöttség egységben, jó közösségben Istennel és egymással vett részt a közgyűlésen.
Az imaközösséget Halász Attila, a budafoki gyülekezet missziói lelkipásztora vezette, ezt követően a közgyűlés elnöksége nevében Bereczki Lajos alkotmányügyi tanácsos nyitotta meg az alkalmat. Először a vezetői jelentések kiegészítésére került sor: Papp János egyházelnök és Varga László Ottó főtitkár után Durkó István missziói igazgató és Kiss Péter operatív igazgató jelentését hallgathatták meg a résztvevők, majd Simon Norbert gazdasági igazgató beszámolóját követően elfogadásra került a 2022-es költségvetés, valamint a 2023-as költségvetés tervezete. A délelőtti ülésszakon került sor az idei közgyűlés egyik legfontosabb témaköre, az egyházkerületi rendszer átalakítását – mint például a névváltoztatást (egyházkerület helyett missziókerület), egyházkerületek határainak a módosítását (hat egyházkerület helyett négy), elvi, működési változtatásokat stb. – célzó tervezet megtárgyalására. Az összes döntéshozatali javaslat elfogadásra került a küldöttek döntő többségének támogatásával.
Közösségünk megbecsülésének kifejezésére szolgálnak az országos küldöttség körében átadott szociális díjak. Ebben az esztendőben Révész István és felesége, Eszter, a Hajdúböszörményi Baptista Szeretetház korábbi vezetői, illetve Surányi Pál, a Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet korábbi gyülekezetvezetője kapott elismerést.
Az ebédet követően gyülekezeti és közösségi életünk aktuális kérdései kerültek a figyelem középpontjába „Fókuszban az avatottak szolgálata” címmel. Az említett témakör előadás, kiscsoportos műhelymunka és szekcióülések keretében került átgondolásra a küldöttek aktív közreműködésével. Az idei jó hangulatú, inspiráló, előremutató közgyűlésen lehetőség nyílt találkozni, beszélgetni, közösen dolgozni, valamint egymást és a közösséget építeni.
Fotók: Jobbágy Csanád
Résztvevőket kérdeztünk a konferencián
Miért tartotta fontosnak, hogy eljöjjön az ApCsel 1,8 konferenciára, és mit tapasztalt?
Matheusz Wichary (Lengyelország): Alapvetően nagyon szeretem ezt a közösséget, már több mint tízéves a szorosabb kapcsolat közöttünk. Boldog vagyok, hogy folytathatjuk. Sok hasonló küzdelmünk van a jövőt tekintve, nemcsak a kapcsolatainkban, hanem az egyházainkban is. Úgyhogy jó, hogy újra itt lehetünk. Különböző országokból, középeurópai nemzetekből is eljönnek, mert fontos számukra ez a közösség. Nagyon boldog vagyok, hogy együtt vagyunk, sok bátorítást, megerősítést kaptunk egymástól. Reméljük, a projektjeink megvalósulnak azokon a területeken, amelyekre jelenleg összpontosítunk, úgymint a teológia, a vezetés, a jótékonysági munka vagy akár a média. Ha Isten ad nekünk néhány ötletet, amit együtt tehetünk, akkor folyamatosan erősödünk. Ez lenne a legfontosabb dolog.
Pavel Coufal (Csehország): A magyarországi baptisták meghívására érkezett a csapatunk. Számomra ez az első alkalom, de tudom, hogy két másik konferencia is volt már. Alig vártam, hogy végre eljöhessek, mert inspirálódni akartunk a jövőre nézve a gyülekezetplántálás és az új generáció építése témájában.
A gyülekezeteinkben szeretnénk fejlődni, előrehaladni, és a fő ok, amiért eljöttünk, az volt, hogy bátorítást kapjunk, tapasztalatokat osszunk meg egymással az életünkre, szolgálatunkra vonatkozóan, és új víziókkal találkozzunk.
Ez meg is történt. Azt látjuk, hasonló kérdésekkel küzdünk. Imádkozhattunk, bátoríthattuk egymást, és megoszthattuk egymással az ötleteinket az egyházi élet, a gyülekezetépítés területén.
Nyúl Zoltán (Szerbia): Nagyon örültem, hogy külön szociális munkacsoport is volt itt. Ezen a területen rég -óta szolgálok, és jó volt látni, hogy sok baptista közösség van, akik erőteljesen felvállalják ezt a területet. Nem azért, mert fizetve vannak, hanem azért, mert az Úr arra hívja őket, hogy ezt tenni kell. Szinte azt mondhatom, „kutya kötelessége” lenne a keresztényeknek, hogy ne menjenek el érzéketlenül a nehézségben levők mellett. A legtöbb helyen azt láttam, hogy azért indult a szolgálat, mert az Úr indította el az embereket, meglátták a szükséghelyzetet, és utána valahol intézményesedett a dolog. Most itt öszszekapcsolódunk a többiekkel, ez meg-
erősített bennünket. Óriási tapasztalatunk van a menekültmunkában, a szegényekkel, fogyatékkal élőkkel kapcsolatban, alapítottunk alapítványokat, pályázatokat írtunk, napközit működtettünk, étkeztetés stb. anélkül, hogy előre bármilyen forrásunk lett volna. Egyszerűen az Úr megindítja és tenni kell…
Derek Bass (Hollandia): Fontosnak éreztem, hogy eljöjjek a konferenciára, hogy megismerjem a közép-európai baptistákat. És nagyon örülök, hogy eljöttem. Ez egy nagyon bátorító, kedves közösség volt. Nagyon szép koncepció a közös gondolkodás, tervezés. Határozottan úgy érzem, hogy nagyon jó, szilárd kapcsolatok jöttek létre. Nyugat-Európában szolgáló amerikaiként megható, hogy milyen kedvesen hívott meg mindenki, otthon éreztem magam. A hálózatunk tervez néhány közös dolgot, szóval igen, nagyon bátorító volt az itt töltött idő. A közösség is nagyon jó volt. Szóval tényleg dicsérném a vezetőséget és mindazokat, akik ezt összeállították. Ivica Horvat (Horvátország):
Érthető a párhuzamosság a kelet-európai és a dél-európai országok között. Nagyon hasonló a kultúra és a történelem, a kapcsolatot pedig tovább kell fejleszteni. Ismerjük egymást bizonyos szinten, egyértelmű, hogy testvérek vagyunk, de eddig nem ismertük egymást úgy, hogy imádkozzunk egymásért, és azon gondolkozzunk, hogyan tudnánk segíteni egymásnak. Megvannak a saját problémáink a közösségeinkben, de amikor összejövünk és beszélünk erről, igazán felbátorodhatunk. Az én csoportomban például megosztottunk néhány dolgot egymással. Ez nagyon hasznos volt számomra a jelenlegi helyzetemben. És az összes testvérem, aki velem együtt érkezett, nagyon elégedett volt, azt mondták: „Kiváló tapasztalatokat osztottunk meg egymással.”
Jeliszej Pronin (Ukrajna): Elfogadtam a meghívást, és a konferencián tájékoztatást adtam arról, hogy mi történik Ukrajnában, hogyan lehet bekapcsolódni a szolgálatba azoknak, akik többet akarnak tenni az országért, és elkötelezettek. Úgy érzem, hogy minden új kapcsolat építi és erősebbé teszi a közösséget. Azt hiszem, a legnagyobb érték a kapcsolatunk Istennel és a kapcsolataink
Krisztus testében. Azt gondolom, az igazi kincs az a lehetőség, hogy megismertessük az emberekkel Krisztust. Szerintem minden kapcsolat nagyon fontos, mert lehetőséget ad arra, hogy együttműködjünk Krisztus testében.
Kovács Viktória