Most, amikor a reformáció kerek évfordulóját ünnepelve sok helyütt reflektorfénybe kerülnek a protestáns felekezetek hitelődei, a baptisták előhírnökeinek tekintett anabaptistákat mindenképpen meg kell említenünk, mert nélkülük nem tartanánk ott a hitben a XXI.században, ahol jelenleg tartunk.
Annál is inkább meg kell emlékeznünk róluk, mert kitartásuk évszázadokra visszatekintve is példaértékű!
Dr.Szebeni Olivér szerint a baptisták történelme éppen a reformációval egyidős. A mi történelmünk is valahol a XVI.századi anabaptista mártírok történelmével kezdődik.
A reformáció három ága közül – a lutheránus és a kálvinista után – a harmadik, anabaptista vonalat tekintették talán a legradikálisabbnak. Nevük is utal erdetükre: ana + baptidzó szavak alapján „újrakeresztelő”. Abban az időben gúnynevük a legismertebb tanításuk és mindennapi gyakorlatuk szerint a felnőttkeresztséget is jelentette, ugyanis elvetették a gyermekkeresztséget. Saját magukat egyszerűen csak „testvéreknek” nevezték.
Hazánkban már 1523-ban megjelentek az anabatisták, s mivel jól dokumentálták életüket, régi kódexekből nyomon követhető, hogy 1527-ben Mantz Félix szenvedett mártírhalált, Hubmayer Baltazárt és feleségét pedig Bécsben égették el 1528-ban máglyán.
A tiroli származású Hutter Jakab 5 évvel később hal meg hitéért.
Az ő követői a morvaországi hutteriták, s a hazánkban letelepedő csoportjai kapják majd a habánok nevet lakóhelyükről, életmódjukról ( „habenhaus”).
Sok-sok ismert adat került elő nemcsak magas színvonalú kerámia-technikájukról, hanem közel 30 foglalkozásról, melyet igen tisztességesen töltöttek be.
A habán késeseket ma sem lehet kihagyni a késes szakmát felgöngyölítő történelmi munkákból, de a cserépkályha- iparban jártas szakember is lépten-nyomon találkozik jellegzetes, finom munkájukkal. Ácsokról, kulcsárokról, kertészekről, csakúgy találhatóak feljegyzések, mint a posztógyártásban, sörgyártásban, malomiparban dolgozókról.
Betelepítésükkor kezdetben megmagyarázhatatlan büntető vámokkal, büntető adókkal is terhelték őket, azonban, miután megismerték őket, egyre elnézőbbek lettek velük, s csakhamar kezdtek eltekinteni ezektől az értelmetlen sarcoktól.
A magyarországi nyugat-dunántúli, ill. Sárospatak környéki csoportjaik az utókor számára értékes múzeumi leleteket hagytak hátra. Ismertek olyan kutatások is, melyek a kerámiák kémiai elemzéseit vették górcső alá. De tudunk olyan egészségügyi tevékenységükről, gyógyító munkájukról, melyek még a nagyközönség számára prezentálásra várnak. A jómódú, gazdag családok ragaszkodtak az ún.”újkeresztény” orvosokhoz, mert megbízhatóaknak érezték őket. Komoly levelezés gazdagbítja az orvostörténeti könyvtárakat csakúgy, mint a gyógynövényes receptek, melyek a kor legismertebb gyógyító praktikáit tartlmazzák, s amelyek napjainkban is összeállíthatóak, elkészíthetőek, újra felfedezhetőek a gyógyítás számára.
Ismertek a lakóházak sajátos építési szokásai is. Ezen jellegzetes méretű házakat olyan fedéstechnikával készítették el, amelyek tűzvédelmi szempontok alapján a legmegbízhatóbbnak bizonyultak.
Erre utal az a Baranya vármegye közgyűlésén felolvasott, 1771.február 17-i keltezésű helytartótanácsi rendelet is, amely alábbi kötelezettségeket írja elő tűzvédelmi szempontokként a lakosság számára, intve őket, hogy ne építkezzenek gyúlékony anyagokból, hanem kövessék a habán építkezési eljárásokat: „ Éppen ezért minden város gondoskodjon arról, hogy azt a tetőfedő módszert alkalmazzák, ami a habánoknál szokás – mivel hogy a tűzzel szemben ez adja a legnagyobb biztonságot.”
Nemcsak az életmód komplexitása adta a habánok egészségmegőrző szerepét – jelenkori orvosi felmérések is igazolják, hogy manapság is a keresztény közösségek, gyülekezetek kimutatható egészségmegőrző szereppel bírnak lelki bajok, idegbetegségek, magasvérnyomás alakulása szempontjából – de ismertek különböző szakterületek is, amelyek már akkor nagyon meghatározóak voltak. Nevezetesen sebészorvosok, szemészek, fürdőorvosok szerepelnek a korabeli feljegyzésekben. Az írások tanúsága szerint valamennyi újkeresztény között az orvos fizetése volt a legmagasabb, a legtöbb helyen lovat is biztosítottak számára. A késes, gerencsér fizetése általában 6 tallérral volt alacsonyabb a kulcsárokénál. Fizetésüket részben pénzben, részben terményben ( búza, rosz, árpa) kapták. Évente szerződést kötöttek velük, s mindíg a megelőző év juttatásait vették irányadónak.
Ha elmulnak a reformációra visszaemlékező napok, elő kell vennünk a korabeli jegyzeteket, feljegyzéseket, hogy szép útmutatót tegyünk az utókor elé életmód, hitélet, habán kultúra tekintetében.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
