Szigetszentmiklóson tartotta meg éves közgyűlését egyházunk. Paróczi Zsolt helyi lelkipásztor buzdította imádságra és közös áldásmondásra a megjelenteket, majd rövid beszámolók és adminisztratív döntések következtek.










Tájékoztatást kaptunk arról, hogyan halad a Közösségi formák és a Gyülekezetek vezetése munkaanyagainak kidolgozása. Örömmel fogadtunk két, most csatlakozó közösséget körünkben: a Tiszafüredi Baptista Gyülekezetet és a budapesti Ámulatos Kegyelem Gyülekezetet. A Baptista Teológiai Akadémia élére érkező új rektort, Várady Endrét elődje, Mészáros Kálmán, valamint Papp János egyházelnök köszöntötte.


















A délutáni rész imakonferenciaként folytatódott: hálaadással és könyörgéssel vittük Isten elé a kamionos evangelizációt, a generációk együttműködését, közösségünk identitását, valamint a gyülekezetek vezetését és vezetőit.

















Külön élmény volt a sok találkozás, beszélgetés, lelki közösség – és persze a nagyszerű vendéglátás, amelyért köszönet a szigetszentmiklósi testvéreknek!










A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


















