Támogatott lakhatás
A Baptista Szeretetszolgálat Utcafront Kőbányai Szolgáltató Centruma új szolgáltatást indított.
A Maglódi utcai telephelyen részben saját forrásból, nagyobb részben pedig belügyminisztériumi támogatásból úgynevezett „támogatott lakhatás”...
Összefogás egy csángóföldi magyar tanárnőért és családjáért
Az elmúlt év őszén, október 4-én éjjel egy csángóföldi magyar tanárnő, Sarca Felícia családi háza a tűz martaléka lett. Rajta és családján igyekszik segíteni...
Hit és hivatás: „Én megyek előtted…”
Nemcsak az határozza meg a sorsunkat és az életünket, hogy ki lesz a társunk, hanem az is, hogy milyen pályát választunk. Révész Szilvia Csábi...
Jelentős támogatást kaptunk mentőkutyáink kiképzésére
A 2017-es esztendőben a Fressnapf közössége bebizonyította, hogy összefogással nagy sikereket lehet elérni: az idei kezdeményezés eredményeképpen 4 millió 72 ezer 950 forintot gyűjtöttek össze...
Sztárok is segítették az idei Cipősdoboz Akciót
Aki Hoffmann varázslatos meséjét, a Diótörő és Egérkirályt december 17-én, vasárnap délután megtekintette, egyben a Cipősdoboz Akciót is támogatta és sokat tett a gyerekek...
Idén is sikerrel zárt a Cipősdoboz Akció!
A tavalyi eredményt túlszárnyalva, mintegy 100 millió forint értékben, közel 50 ezer cipősdoboz ajándékot gyűjtött össze a 2017-es évben a jótékonysági programot 14 éve...
Cipősdobozok Parajdon
Varázslatos környezetben, a hargitai Parajd sóbányájának hatalmas csarnokában tartott ünnepségen ötezer palacsintával és felvidéki zenekarral várták a helyi szervezők a mintegy kétezer gyermeket.
Magyarországi adományozóknak...
Ifjú futballista tehetségek a közös, máltai-baptista ételosztáson
Már évek óta szervez együtt ételosztást a karácsonyi ünnep közeledtével a két segélyszervezet, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Baptista Szeretetszolgálat a fővárosi Batthyány...
Szép ünnep lett a (L)átható Szeretet programjának idei első állomása
A Baptista Szeretetszolgálat idén ismét útjára indította a látássérült gyerekekre fókuszáló (L)átható Szeretet programját. A kampány lehetőséget biztosít ahhoz, hogy az ajándékozásra jelentkező dobozolók...
Elindult a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz akciója
Pénteken kezdetét vette a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz akciója, amelynek keretében idén hatvanezer doboznyi ajándék összegyűjtését tűzte ki célul a szervezet.
A Baptista Szeretetszolgálat 14. alkalommal...