A szép új világ reményében, Miskolcon is
A baptista intézmények pedagógusai hisznek abban, hogy minden gyerekben van tehetség.
„Szép új világ” – ezt a címet adták a Nyitott Ajtó Baptista intézmények pedagógusai...
Adni, visszaadni…
A diósgyőri Nyitott Ajtó Baptista Gyülekezet kiállítással egybekötött gálaműsort rendezett pénteken.
– Mi egy országos rendezvénysorozatba kapcsolódunk be, amit a baptista művészetek hete keretében szerveztek...
Fiatalos stílusban tisztelik az Istent
Minden korábbinál több fiatal érkezett Debrecenbe a már hagyományosnak nevezhető Debreceni Baptista Ifjúsági Konferenciára.
A hétvégén összesen mintegy ezren fordultak meg a Lovardában, hogy az...
Isten tervez, a természet végez
A vallás és a tudomány tökéletes összhangban áll egymással, és az ezzel kapcsolatos konfliktusokban nem tényállítások, hanem ideák feszülnek egymásnak. Így értékelte a hit...
A fogadott fiúság lelkéről – Előadás az örökbe adásról és az...
Gyakorlati ismereteken túl lélektani és teológiai megfontolások is előtérbe kerültek Illés Zita, a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa, Kézdy Anikó pszichológus és Papp Miklós görögkatolikus lelkész,...
„Trend lett a cipősdobozolás, dobozol az ország”
Több mint 42 ezer cipősdoboznyi ajándék és adomány gyűlt össze a baptista szeretetszolgálat idei akcióján – mondta el a szeretetszolgálat elnöke.
Szenczy Sándor a Reggeli...
Európai uniós projekt a Zeneakadémián a tanulók képességeinek fejlesztéséért
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem is tagja annak a budapesti művészeti egyetemek által alkotott konzorciumnak, amely közvetett Európai Uniós forrásból valósítja meg az EFOP...
A reformáció harmadik ága
Nagyszabású képzőművészeti kiállítás nyílt április 10-én a Bácskai Kultúrpalotában az önkormányzat, a múzeum és a Hetednapi Adventista Egyház szervezésében.
A Jézus élete című tárlat három...
Szeretetre reformálva
Szeretetre reformálva – Ez volt a mottója a XVIII. kerület különböző felekezetei által megrendezett, a reformáció ötszázadik jubileumát ünneplő programsorozatnak. Az ünnepnek a pestszentimrei...
December 22-én zárul az idei Jónak lenni jó! határokon átívelő összefogása
A közmédia 13. alkalommal életre hívott Jónak lenni jó! karitatív kezdeményezése idén egy Közép-Európában egyedülálló új gyermekhospice-ház felépítésére gyűjt, amely a...




















