Tinédzserek, akik Istent szomjazzák Debrecenben

2961

A baptisták rendeztek ifjúsági találkozót hétvégén a Lovardában.

„Szomjazom!” (János evangéliuma 19:28). Ez volt Jézus egyik utolsó szava a kereszten a bibliai hagyomány szerint.

A szimbolikus kifejezést adták idei konferenciájuk címének a Debreceni Baptista Gyülekezet fiataljai. A hagyományos Debreceni Baptista Ifjúsági Konferenciára idén is csaknem ezer résztvevőt vártak a szervezők. A regisztrált fiatalok többsége péntektől vasárnapig részt vett a találkozón.
A hétvége folyamán elő­adásokat, szemináriumokat hallgattak meg, de szerepelt a programban színdarab és zenés dicsőítés is.

Ki tölti be az űrt?

A Bibliában többször is előkerül az a szimbólum, amely szerint az ember lelke szomjazik Istenre.

Pascal például, a híres matematikus úgy fogalmazott, hogy minden ember szívében van egy űr, amit csak Isten tud betölteni. Az ország minden tájáról, sőt a határon túlról is a cívisvárosba érkező tinédzserek és huszonévesek Istennel akartak találkozni a nagyszabású rendezvényen. A Debreceni Baptista Ifjúsági Konferenciát 2018. február 9. és 11. között a Lovardában rendezték meg a baptisták. A szombat esti alkalom és a vasárnap délelőtti, hagyományosabb stílusú istentisztelet bárki számára ingyenesen volt látogatható.

HBN

Forrás: http://www.haon.hu/tinedzserek-akik-istent-szomjazzak-debrecenben/3764228


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!