Kezdőlap Szerzők Írta Sz. László

Sz. László

4 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁSOK

Lelkipásztor-avatás Ócsán

2016. december első szombatján ünnepi istentiszteleten történt Vass Zoltán Arnold testvér lelkipásztorrá avatása. A helyi gyülekezet és számos vendég vett részt a jeles alkalmon. Az igehirdetést és az avatást Durkó István missziói igazgató végezte. Az...

Háromszoros öröm Ócsán

2016. július 17-én, vasárnap délelőtt a borongós idő ellenére szívmelengető istentiszteleti alkalomra készült gyülekezetünk. Három fehérruhás állt a hullámsírba, kifejezve ezzel Krisztus mellett hozott döntésüket és elkötelezettségüket. Mindhárman hívő családba születtek, ami nagy segítség volt számukra...

Ünnepi énekes istentisztelet Ócsán

2016. május 29-én, vasárnap újból az éneklésé volt a főszerep a délutáni istentiszteletünkön. Hosszabb előkészület után valósult meg ez az alkalom. Három meghívott operaénekes vendégünk szolgálata tette színesebbé ünnepi istentiszteletünket. Meláth Andrea korábbi ígérete szerint szolgált...

Ötven éve együtt egymással, szolgálva az Urat!

2016. május utolsó vasárnapján, a délelőtti istentiszteleten köszöntöttük Pátkai Imre presbiter testvért és feleségét, Kánai Rebekát ötvenedik házassági évfordulójuk alkalmából. A gyülekezet nevében Horváth Zsolt lelkipásztor példaként emelte ki a fiatal generáció előtt, hogy bibliai...
Iratkozzon fel hírlevelünkre!