Ünnepi énekes istentisztelet Ócsán

2264

2016. május 29-én, vasárnap újból az éneklésé volt a főszerep a délutáni istentiszteletünkön.

Hosszabb előkészület után valósult meg ez az alkalom. Három meghívott operaénekes vendégünk szolgálata tette színesebbé ünnepi istentiszteletünket.

Meláth Andrea korábbi ígérete szerint szolgált nálunk, illetve énekkarunkkal közösen. Hozzá csatlakozott egy Ócsán élő operaénekes házaspár is, ők a helyi római katolikus közösség szolgáló tagjai. Előzetes kérésünknek, hogy ne úgynevezett koncert legyen ez a délután, ahol csak ők énekelnek, szívesen tettek eleget, sőt az alkalom végén örömmel nyugtázták: „Nagyon szép, bensőséges volt ez az istentisztelet.”

A házaspár, Szabóki Tünde szoprán és Cser Péter basszus, Andreával együtt mély átéléssel énekeltek. Gyülekezetünk énekkara egyszerű kórus, de a képzett énekesekkel a közös szolgálatban eltűntek a különbözőségek. Egy vált fontossá, dicsőíteni az örökkön örökké létező, megváltó Urunkat. Zongorán Tóth Sámuel, a pesterzsébeti gyülekezet zongoristája működött közre. Az énekek után Horváth Zsolt helyi lelkipásztor a 28. zsoltár 7. versét olvasta fel köszönetként az énekesek szolgálatáért.

„Erőm és pajzsom az Úr, benne bízik szívem. Ő megsegített, ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát.”

Az elhangzott énekekből néhány:

– Énekeljetek a Jehovának
– Mért szeret engem úgy?
– Illés imádsága az Éliás-oratóriumból
Gounod: A Messiás
Grieg: Zengjen hozsánna

Soli Deo gloria!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!