Ötven éve együtt egymással, szolgálva az Urat!

2671
Pátkai házaspár ötven éve együtt

2016. május utolsó vasárnapján, a délelőtti istentiszteleten köszöntöttük Pátkai Imre presbiter testvért és feleségét, Kánai Rebekát ötvenedik házassági évfordulójuk alkalmából.

A gyülekezet nevében Horváth Zsolt lelkipásztor példaként emelte ki a fiatal generáció előtt, hogy bibliai szövetség a házasság, melyet Isten szerzett, és ezáltal az Úr ajándéka az. A Példabeszédek könyve 19. rész 14. versével köszöntötte az ünnepelteket, hangsúlyozva azt a mondatot, mely ma is érvényes: „az Úrtól van az okos feleség.” Pátkai testvérék házasságkötésük óta együtt szolgálják az Urat mindabban, amit rájuk bíz. Hűséges tagjai és munkásai az ócsai gyülekezetnek megtérésük óta. A köszöntő szavak után lelkipásztorunk imádkozott az ünnepelteken túl azokért, akik házassága válságba került, vagy még házasság előtt állnak. Kérte Isten védelmét, áldását a meglévő és jövendő házasságkötésekre egyaránt. Pátkai testvér imádságban adott hálát Isten gondviseléséért.

Az imádságok után az alkalomhoz illő virágcsokor átadásával fejezte ki a gyülekezet szeretetét feléjük. Kísérje még nagyon sokáig életüket az Úrtól megtapasztalt erő és áldás.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!