Kezdőlap Szerzők Írta Bálint Noémi

Bálint Noémi

5 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁSOK

Trinity kávéházi est Zámbori Somával

„Azt nem tudom, hogyan lehet Isten nélkül csinálni…” (Zámbori Soma)  fotó: Benyák Zoltán 2021. november 14-én ismét kávéházra készültünk a Trinity Baptista Gyülekezetben Debrecenben. Bár...
video

Reménységből születik a bajnok

2020 márciusában egyik napról a másikra minden közösségi tér bezárult, sőt, az otthonainkból is ki kellett zárni a tágabb kapcsolathálónkhoz tartozókat. Azóta kisebb-nagyobb mértékben az életünk része maradt a szociális távolságtartás...

Nincs mentség, telt ház készül odafönn

„Boldog az, aki Isten országának vendége.” (Lk 14,15b) 2020. szeptember 13-án megerősítést nyert, hogy a történelemzáró mennyei vacsorára újabb öt testvérünk fogadta el...

Megtalálva

„Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszaterelem, a sérültet bekötözöm, a gyengét erősítem, a kövérre és az erősre vigyázok; úgy legeltetem őket, ahogy kell.” (Ez 34,16)

Életre szóló hitvallás

A mennyei történetírás szempontjából meghatározó eseménybe kapcsolódhattunk be a Trinity Baptista Gyülekezetben 2018. november 11-én. Két tizenéves, Vincze Olivér és Kőszegi Kincső, valamint egy fiatal házaspár, Kovács Attila és Kovácsné Rácz Szilvia a szívükben valósággá...
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
X