Isten irgalmából immár harmadik éve tudja megvalósítani bibliai napközis táborát a Kegyelem Roma Baptista Gyülekezet Tuzséron.
A táborban ez alkalommal is 7–15 év közötti gyermekek vettek részt, elsősorban azok, akik rendszeresen jártak gyülekezeti alkalmakra is. Az azonban első alkalommal fordult elő, a szervezők nagy örömére, hogy roma és magyar gyermekek közösen ismerkedtek a Bibliával. A tábor sikerességéhez nagyban hozzájárultak az önkéntesek, akiknek ez úton is köszönjük segítségüket.
A szükséges anyagi forrásokat Tuzsér nagyközség önkormányzata, a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió és a Magyarországi Baptista Egyház biztosította. Külön köszönet Puporka Gusztávnak a táborvezetői feladatok ellátásáért. Isten áldását kérjük munkájára!
A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


















