Cipősdoboz-átadó ünnepség Tuzséron

2019. december 21-én Tuzséron 150 gyermek számára adtak át cipősdoboz-ajándékokat a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Alapítvány munkatársai és önkéntesei. Az átadó ünnepség során a Csillagpont tanoda programjában részt vevő gyermekek karácsonyi műsorát tekinthették meg a jelenlevők.

A Csillagpont tanoda célja, hogy Tuzsér település hátrányos helyzetű gyermekei számára biztosítson olyan háttértámogatást, amely iskolai sikereiket segíti. A tanoda munkatársai ennek érdekében fejlesztési terveket dolgoznak ki, képzéseket szerveznek és folyamatos kapcsolatban állnak a helyi roma családokkal.

Bacsó Benjámin, a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Alapítvány elnöke az ünnepségen elmondta: „Különleges és megható élmény azt látni, hogy azok a gyermekek, akik akár egy évig is részt vesznek a programban, milyen fejlődésen mennek keresztül. Öröm, hogy a támogatóink segítségével most ezeket a gyermekeket és családjaikat ajándékozhattuk meg.”

A gyermekek karácsonyi műsorát követően került sor az ajándékok átadására. A támogató családok által összeállított cipősdobozokban játékok, édességek, írószerek és tisztálkodási eszközök bújtak meg, melyeket nagy örömmel bontottak ki a megajándékozott gyermekek.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!