Egy nap két helyen

0
566

Július 23-án megint útra kelt a Baptista Központi Énekkar, és majdnem háromórás utazás után érkeztünk Kapolcsra a Művészetek Völgyébe, ahová a múlt évi szolgálatunk után újra meghívták a kórust. A reformáció emlékévében a reformáció ének-zenei kincsei kerültek előadásra Kapolcson a reformáció előtti Josquin des Près kórusművétől kezdve korunk evangélikus zeneszerzőjének, Szokolai Sándornak a szerzeményéig.

Crüger korálfeldolgozásait, Goudimel zsoltárfeldolgozásait, Leisring, Walter, Schütz kórusműveit szólaltatta meg az énekkar. Természetesen J. S. Bach művei sem maradhattak ki, a 80. (Reformáció) kantátájának részletei mellett több kisebb darabját is elénekeltük. Egy ilyen koncertről nem maradhattak ki Mendelssohn szerzeményei sem, a csodálatos „Ó Krisztus-fő, te zúzott” korálfeldolgozását énekelte az énekkar, aminek dallama a Máté-passió vezérkorálja. A Központi Énekkart Oláh Gábor karnagyunk vezette.

Közreműködtek: Schönek Anna és Szomor Anikó – fuvola, Kiss Rózsa – ének és Oláh Imre – orgona, aki éppen magyarországi látogatáson volt Torontóból.

Kiss Rózsa Bach Pünkösdi kantátájának „Ó, örvendj, hívő lélek” szólóját énekelte. Oláh Imre pedig a hangversenyen ellátott kíséreteken kívül egy Walter-feldolgozást adott elő.

Kedves színfolt volt mindjárt az elején, hogy Erdélyi Zsófi (József utcai gyülekezet) köszöntötte az énekkart. A katolikus templomot megtöltötték a hallgatók, és szűnni nem akaró ünneplésben részesítették az előadókat. A lelkük felemelkedett az evangéliumi zene befogadásakor.

Rövid szünet után újra buszra ültünk és Taljándörögdre mentünk, ahol evangélikus templomban – megint telt ház – hangzott el a három pillérre – 1. a reformáció korának zenéje; 2. Bach és a reformáció; valamint 3. Mendelssohn, a romantikus zeneszerző és a reformáció zenei értékei – épített műsor.

Oláh Gábor A protestáns éneklés és nemzeti öntudat szerepe a reformációban címmel tartott előadásának illusztrálását segítette az énekkar.

– A protestáns reformáció több, mint egy úgynevezett megújulási mozgalom, a kultúra, képzés, a társadalom szerkezete alapjaiban változott ebben az időszakban. A humanizmus és reneszánsz, a földrajzi felfedezések mind előkészítették a reformáció eszmevilágának térhódítását. Mondhatjuk, hogy Isten készítette el az európai kultúrát a változásra, mint a Kr. e.-i évszázadokban – hangsúlyozta az előadó.

A reformáció a zenében is újat hozott: Luther és Kálvin zenei munkatársai a korál- és zsoltárirodalmat teremtették meg. Az előadás a Bach idejében történő oktatást, a templomi és városi szolgálatok módját is szemléltette. Igen jó lelki atmoszférát teremtett a zeneszerzők hitéletének ismertetése, amely átjött a művek előadásán is. A harmadik részben a Bachot egy évszázad után felfedező Mendelssohn három (42., 43., 95.) zsoltára került előadásra. Oláh Gábor testvérünk széles körű ismertetése segítette a hallgatókat a kórusművek befogadásában. Végül Kovács Zalán tubaművész, a taljándörögdi reformáció emlékműsorainak művészeti vezetője köszönte meg a Központi Énekkar szolgálatát.

Megosztás

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

70 + = 76