2016. február 28-án a Péceli Baptista Gyülekezet vendégei voltak a Lengyel Baptista Szövetség küldöttei.
2016. március: Értékünk a bibliai hit
Baptista elődeink kezdettől fogva különös értéknek tartották a Bibliára alapozott hitet és életgyakorlatot. Ezért volt és van mindenkinek saját Bibliája, ezért ajándékoztak szüleink már gyerekkorban nekünk Bibliát, ezért a Biblia olvasása, ismerete és oktatása-tanítása már régóta jellemzőnk.
Szabó Balázs koncert a Duna palotában
Szabó Balázs mindig meg tud lepni minket. Mikor először meghallottam, hogy a több mint száz éves, impozáns Duna palotában lesz az öt éves jubileumi koncertje, leesett az állam a döbbenettől, és elhatároztam: mindenképp ott leszek 2016. február 20.-án.
Testi lelki wellness
A házaspáros hétvége után itt a fiatalabb felnőtteknek is egy üdítő program!
Apostolok nyomában jártunk Rómában
A bibliai idők nyomait és gyökereit keresve egy 26 fős diák- és tanárcsoportot kísértünk el 2016. február 22-26 között Rómába, a kereszténység ősi városába.
Erő a szeretethez
„Ebben a világban az erőszakmentesség már nem intellektuális elmélkedés kérdése; hanem cselekvésre szólító szükségszerűség” – írta Martin Luther King Erő a szeretethez című, a Casparus kiadó gondozásában most magyarul is megjelent könyvének előszavában.
Menekülnek a rettegés elől
Valakinek az ugródeszkát, másnak csak egy állomást jelent a Lea Otthon, ahol az anyák menedéket találnak, és megtanulnak gondoskodni gyermekükről, emellett még dajka- vagy eladói végzettséget is szerezhetnek. A Lea anyaotthon címe titkos. Ezzel próbálják védeni azokat a nőket, akik agresszív férjük vagy barátjuk elől menekülnek ide gyermekükkel.
Gondolatok az anyaságról
Az anyaság egyszerre hétköznapi és misztikus fogalom. Az anya a mindennapi tevékenységek közepette pusztán a lényével otthonosságot teremt, mosolya könnyeket szárít fel, és amikor szükséges, a legnehezebb terheket is képes elhordozni.
A gyerekek értékei
Emlékszem, mióta felmerült bennem a „mi leszek, ha nagy leszek” kérdése, mindig anyuka szerettem volna lenni.
Magyarországi Baptista Egyház
2016: az Értékek éve
„Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!” Fil 4,8



















